„Szerelmed nem vagyok kezed ügyében bot”

A 2024/1-es Opus ajánlója

A címben szereplő idézet Balogh Ildikó versének részlete az Opus folyóirat 2024-es év első lapszámának jelmondata. Az évet megannyi szépirodalomi alkotással, műfordítással, tanulmánnyal, recenzióval és emlékezéssel kezdjük. 

A 2024/1-es Opus a lap történetének 88. száma, mely a Szépírás rovatban Erdély Dániel prózaverseivel indít, majd Balogh Ildikó versei következnek. A rovat további részében Z. Németh István, Gänszler Beáta, Kazó-Horváth Dóra, Száraz Pál és Sayti Andrea novellái kapnak helyet. Mellettük olvashatjuk Balizs Dániel, Orosz István, Szolláth Mihály, Kovács Marianna, Lantay Éva és Sipeki Zsófi verseit. 

A Láthatár című rovatunkban a Kassán élő Jana Bodnárová szlovák írónő Patchwork fehérben című negyedik magyarul megjelent könyvének részlete olvasható Ozsvald Tóth Zsuzsa fordításában. 

Az Opus-önéletrajz rovatunk Tóth László Feljegyzések, körülmények, megfontolások (Önélet — külnézetből) című önéletírásának részletét olvashatjuk, melyből kiderül, hogyan is teltek T. számára (aki akkor még V. volt) azok a bizonyos hatvanas évek.

Következő rovatunk az Opus-tanulmány két figyelemreméltó esszét is tartalmaz, két különböző és eltérő témakörről. Az első Katona Nick Barbie: Life is plastic, hát nem fantasztikus? írása, mely az Elemzési stratégiák a Barbie-filmre alcímet kapta. A második írást Dr. Iványi Márton Pál jegyzi A nevetés felejtés-e? címmel, mely a Habsburg-uralkodóház és a császárság megítélését boncolgatja a cseh(szlovák) próza tükrében. 

Aktuális számunkban két tavaly megjelent kiadványt is ajánlunk, kritizálunk és mutatunk be olvasóinknak Könyvek között rovatunkban. Elsőként Póda Erzsébet Macskakő című kötetét, mely „deprimált hangulatot árasztó történetek gyűjteménye” Kégl Ildikó szerint, akinek írása A (szöveg)testben rétegződő traumák címet kapta. Másodikként Kövesdi Károly Visszakapott szavak kötetét Fülöp Antal veszi górcső alá A hazatalált költő című recenziójában. Az 54 verset tartalmazó kötetből néhányat kiragadva mutatja be a kiadványt. 

Az Opus-emlékezés rovatban Vasvári Zoltán Egy elfeledett felvidéki költő című esszéjével a 15 éve elhunyt Garai Istvánnak állít emléket, akinek 40 verseskötete és 1–1 természetgyógyász és természetvédő könyve jelent meg életében. 

A szám utolsó rovata talán az egyik legfontosabb mind közül (és meg ne sértődjenek a kollégák), hiszen a Küszöb rovatban a pályakezdő írók, költők kapnak helyet. S talán ez azért is fontos része a lapnak, mert utánpótlásként ők viszik majd tovább a szlovákiai magyar irodalom képzeletbeli fáklyáját. Idei első számunkban helyet kapnak Fekeč Angelika és Benkő Máté versei, valamint Dudec Valéria és Bukor Lilianna novellái. 

A 2024/1-es lapszámunk (mint mindig) a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és az Opus szerkesztőség híreivel, valamint a szerzők rövid életrajzaival ér véget. 

(opus)

Oszd meg az ismerőseiddel!

Aki elhozta nekünk Jon Fossét

Beszélgetés A. Dobos Évával Jon Fosse Nobel-díjas író fordítójával

A. Dobos Éva több mint négy évtizede él Norvégiában, Pozsonyból költözött ki, és hosszú évek óta igyekszik megismertetni a magyar olvasókkal a norvég irodalom legjobb műveit. Neki köszönhetjük például Jon Fosse, az idei irodalmi Nobel-díjas regényeit, vagy a manapság rendkívül népszerű Karl Ove Knausgård egyes műveit is. Elsőként Liv Ullmann önéletrajzi regényét ültette át magyarra, majd 2008-ban, mikor már két évtizede élt Norvégiában, megkereste a pozsonyi Kalligram vezetőjét, Szigeti Lászlót egy Fosse-kézirattal. Így jelent meg az Álmatlanság című könyv, amit 2010-ben a Reggel és este című kisregény követett. Majd jött a többi, eddig már hét könyvét fordította le. A. Dobos Évával műfordításról és az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosséról beszélgettünk. 

A. Dobos Éva
Jon Fosse

Jon Fosse évek óta esélyes volt a Nobel-díjra. Meglepetés, hogy idén megkapta? 
Éppen Pesten voltam, mikor egy norvég ismerősömtől sms-üzenet érkezett. Azt kérdezte, készülök-e decemberben Stockholmba. Nem értettem, mit akar ezzel, de miután megjelent a hír, hogy Jon Fossének ítélték az irodalmi Nobel-díjat, rájöttem, mire céloz. Ugyanis december 10-én adják át Stockholmban az elismeréseket. Évek óta izgatottan várom október első csütörtökjén az egy órát, mert a Svéd Akadémia akkor jelenti be, ki kapja az irodalmi Nobel-díjat. Jon Fossét, mint jelöltet, már tíz éve emlegetik. 
Gondolom, Fossét hamarabb értesítették, mint a közönséget. Az első interjút néhány perccel egy óra után adta, amikor már a nyugat-norvégiai Frekhaug faluban volt, ahol két-három újságírónak sikerült őt elcsípni a fjord partján. Röviden annyit mondott, hogy örül a díjnak, és bár váratlanul érte, nem lepődött meg. Fosse nem szereti a nyilvánosságot, ritkán ad interjút. A Nobel-díjat is szűk családja körében ünnepelte. 

Már több mint 20 éve Norvégiában éltél, mikor úgy gondoltad, a magyar olvasókkal is megismerteted a norvég irodalmat. Így nagy szereped van abban, hogy megismerhettük Jon Fosse regényeit. Hogy kezdődött a történet?
2008-ban megkerestem az akkor még pozsonyi Kalligram kiadó igazgatóját, Szigeti Lászlót, és javasoltam, hogy adja ki az Álmatlanság című Fosse-regényt. A norvég kritika lelkesen fogadta, és nekem is nagyon tetszett. Ha jól emlékszem, meg sem vártam Szigeti válaszát, elkezdtem fordítani. 

Mikor és hol találkoztál először Fosse műveivel? 
Tulajdonképpen színházban. Akkor láttam először Fosse-darabot, amikor már 10 éve Norvégiában éltem. Annyira különleges a színpadi stílusa, olyan kevés szöveg hangzik el a darabjaiban, hogy nem tudtam, mit gondoljak róla. Ám miután elkezdtem fordítani a regényeit, nagyon közel került hozzám, és minden sorát nagyszerűnek tartom. Színházban nagyon szerettem a Trilógia című regényből készült öt órás, két szünettel megszakított előadást. Fosse művei általában szűkebb közönséget szólítanak meg, és azt hiszem, ez ezután is így lesz. 

Fosse stílusa egyedi, fordítani sem lehet egyszerű, neked mégis sikerült… 
Hogy mennyire sikerült, nem tudom, mert egy irodalmi szöveget sokféleképpen lehet más nyelven visszaadni. Néha még most is eltöprengek, vajon mi a jó fordítás: A tökéletes szöveghűség, ahol követjük az eredetit, akkor is, ha mondjuk a magyar olvasóra idegenül hat? Vagy, ha eltávolodunk az eredetitől, akár annak árán, hogy csorbul a stílus? Erre egyszerű példa a személyes névmások használata. A magyarban nincsenek nyelvtani nemek, az ő lehet lány és fiú is. Fosse a párbeszédekben gyakran használja a szereplők neve vagy megnevezése helyett a hun és a han személyes névmásokat (szlovákul ona és on). Ezt magyarul nem tudjuk kifejezni, vagyis a magyar szövegből nem derül ki, hogy az ő fiú vagy lány. Fosse szűkszavú, ismétlésekkel teli szövegeinél a ritmust kellett figyelni, mintha verset olvastam volna. Ezért nem kizárt, hogy más fordító másképp értelmezte volna ezt a zeneiséget. Azt hiszem, megtaláltam egy hangot, és a Fosse-fordításokban mindig ezt alkalmazom. Visszafogott, halk, de hihetetlenül pontos szöveg, ahol semmi sem véletlen. 

Fosse esetében megkerülhetetlen a kérdés: hogyan használja az írásjeleket? Illetve az is kérdéses, mit kezd ezzel az egyedi helyesírással egy műfordító? 
Fosse egyedi stílusával sokan foglalkoznak, egyetemi mesterdolgozatok és könyvek születnek róla. Analizálják a munkáit minden szempontból és a vesszőiről is értekeztek már, mert igen sajátságos rendszer szerint ír. Fiatalon rockzenész volt, gitározott, és nemrég nyilatkozta, hogy még időben rájött, nem elég jó gitáros, inkább írni kezdett. Viszont a zene megmaradt nála: ritmusokban gondolkodik és így látja a szöveget, mert számára az annyira fontos, mint másnak a mondatszerkesztés. A vesszőket pedig úgy használja, mint a zenei partitúrában a jeleket. Van, amikor halkít vagy hangosít, lassít vagy gyorsít. A Nobel-díj kapcsán egy norvég színésznő – az egyik Fosse-dráma szereplője – azt mondta, hogy a szerepe tanulása közben ringatózott. Érezte a szöveg ritmusát, dúdolta magában. 

Amikor elkezdted a műveit fordítani, megkérdezted tőle, mit kezdjél a vesszőivel. Mit válaszolt?
Azt, hogy csak figyeljek a ritmusra és rájövök, hogyan gondolta. Próbáljam megérzeni a szövegben a ritmust, a tempót, a drámai feszültséget. A magyar fordításokat egyébként – az utolsó kivételével – Beke Zsolt szerkesztette. Mikor leadtam az első regényt, feltűnt neki a vesszők rendszertelensége. Mondta, hogy ebben rendet kéne tenni, mert nyelvtanilag nem helyes. Végül megegyeztünk abban, hogy vagy hagyjuk, ahogy van, vagy átírjuk az egészet. De akkor az már nem Fosse lesz. 

Úgy érzed, sikerült visszaadni magyarul azt, amit ő norvégul megírt?
Most, hogy utólag olvasom az első fordításaimat, azt kell mondjam, hogy a korábbiakat talán át tudnám fésülni. A hatodik Fosse-fordításomban, A másik névben, amely 2019-ben jelent meg, a magyar szöveg kiforrottabb. Eleinte ösztönösebben fordítottam, a későbbi könyveknél már tudatosabban használtam a Fosse-nyelvet

Norvégiában két hivatalos nyelv van. Jon Fosse milyen nyelven alkot? 
Az egyik nyelv, ami a dán hivatalnoknyelvből nőtte ki magát, a bokmål. A másik pedig egy nyugat-norvégiai nyelvújító mozgalom, illetve egy Ivar Aasen nevű kutató kezdeményezésére jött létre az 1800-as évek végén. Aasen összegyűjtötte a nyugat-norvégiai nyelvjárásokat, melyekből egy új nyelvet konstruált. Ez lett a nynorsk, melyet leginkább Nyugat-Norvégiában használnak. A két nyelv között olyanok a különbségek, mint a szlovák és a cseh között. A nynorsk dallamos, azt mondják, ezen a nyelven könnyebb verset írni. Több benne a magánhangzó, más a ragozása. Fosse nynorsk nyelven beszél és ír, és rendkívül szabadon bánik a mondatszerkezettel. Archaikus szavakat is gyakran belesző, amit a saját dialektusából vesz.

Kritikaként felmerül a műveivel kapcsolatban, hogy ismétli önmagát a szövegen belül, egyes mondatok, mondatrészek vissza-visszatérnek. Ez zavaró?
Az ismétlés Fosse egyik legfontosabb stílusjegye. Úgy építi fel a szöveget, hogy nem szavakat, hanem mondatrészeket ismétel, pici változtatásokkal. Ha visszatérünk a zeneiségéhez, akkor ezeket a mondatokat úgy lehet jellemezni, hogy elkezdi pianóban, majd egyre hangsúlyosabb lesz az a bizonyos ismételt mondatrész. Aztán már csak azt érezzük, hogy ugyanazt olvassuk, de teljesen másként szól. 

Mennyire ismerik őt otthon? 
Mindig ismert volt, a kérdés inkább az, hányan olvassák a műveit és hányan járnak színházba a darabjaira. Nála ezt külön kell választani, mert a nevét ismerik, hiszen Jon Fosse 11 éve él a művészlakban a királyi palota kertjében, mint a nemzet elismert művésze. Ám ha az irodalomértő és -ismerő barátaimat kérdezném, ki olvasott Jon Fossét, azt mondanák, hogy megvannak a könyvei, de még nem olvasták. A norvégok nagyon örültek a Nobel-díjnak, de kevesen olvassák.  

Számos írása közül a Szeptológia című hét részes regényfolyama életművének csúcsa. Ennek a magyar olvasó csak az első részét, A másik név címűt olvashatja. Milyen mű ez?
A Szeptológia egy 1200 oldalas regényfolyam, és valóban időt kell szánni az olvasására. Olyan, mintha egy mondat lenne. Az egész műben egyetlen pont van, a végén. Fosse nagy tisztelettel és áhítattal beszél a pontról, szerinte azt nem lehet bárhova kitenni. Szövegeiben a pont csak megakasztaná az olvasót, hiszen a versekben sincs mindig pont a sor végén, és nem is hiányzik. Aki meg akarja ismerni Fosse írásait, a stílusát, nem kell megvárni a hét részes regényciklus magyar fordítását. Vannak nagyon jó, novellának számító kisregényei, mint például a Reggel és este. 

A szintén norvég író, Karl Ove Knausgård a Harcom című regényfolyamában is többször említi őt. Mennyire volt hatással Fosse Knausgård írói pályájára? 
Biztosan hatással volt rá, hiszen Jon Fosse volt Knausgård tanára Bergenben, és Knausgård nagy tisztelettel beszél róla. Ám a két nagy író teljesen különbözik. A természeti képek mindkettőnél erősen jelen vannak, persze más-más nyelvi és képi kifejezéssel. A norvég irodalomban szinte minden szerzőnél megtaláljuk valamilyen formában, hiszen a csodás természet itt mindenkire hatással van. Talán ennyi a közös. 

Két ilyen íróóriás hogyan tud a saját hazájában érvényesülni? 
Fosse minden létező irodalmi díjat megkapott Norvégiában, vagy Skandináviában, de akár Európában is. Németországban és Franciaországban komoly színházi díjakkal jutalmazták. Knausgård nemzetközi sztárrá nőtte ki magát az utóbbi években, hiszen számos nyelvre fordítják a könyveit és nagy az olvasótábora. Két kiváló író és mind a kettőt elismerik, de Knausgårdot többen olvassák. Közrejátszhat az is, hogy jelen van nemzetközi fesztiválokon és irodalmi beszélgetéseken. Rendkívül termékeny író. Fosse visszahúzódik a nyilvánosság elől, sosem megy irodalmi fesztiválokra, még a saját darabjai színházi bemutatójára sem. Akkor sem, ha azokat a házától egy kőhajításnyira mutatják be Oslóban. Nem hinném, hogy a Nobel-díj ezen változtatna. 

Munkád során magyarról norvég nyelve is fordítasz. Milyen könyveket sikerült így megismertetned a norvég olvasókkal?
Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét fordítottam norvégra, előtte pedig Borbély Szilárd könyvét, a Nincsteleneket. Jól tudok norvégul, de mivel felnőttként tanultam, vannak dolgok, amikben nem vagyok biztos. Ilyen például a múlt idejű igék használata, ugyanis a norvégban három múlt idő van, és ezekkel egy kisiskolás is játszva zsonglőrködik. Nekem néha gondolkodnom kell, mikor melyik múlt idő a megfelelő a konkrét mondatban. A norvég fordításokat norvég férjemmel készítem, másképp nem menne, hiszen vannak nyelvi sajátosságok, amiket nem lehet megtanulni. Anyanyelven írni a legkönnyebb, és hiába a nyelvtudás, a tanult nyelv, pláne ha felnőttkorban tanuljuk, mindig másodlagos marad.  

Milyen volt Szerb Antal vagy Borbély Szilárd fogadtatása Norvégiában? 
Borbély Szilárd szinte teljesen elsikkadt. Nem értették, nem volt nagy marketingje, a kritika sem vette észre, és ha valamiről nem írnak, akkor nem figyelnek fel rá. Szerb Antal könyvét nagyon jól fogadták, olyannyira, hogy már negyedszer adják ki 2021 áprilisa óta. Akkor a pandémia miatt minden leállt, így nem volt sem bemutató, sem beszélgetés. Mégis felfigyeltek rá, a legnagyobb napilapok és hetilapok elismerően írtak róla. 

Mi a következő munka? Érkezett már felkérés Fosse valamelyik könyvének magyar fordítására? 
A Pesti Kalligram kiadónál folyamatban van a korábban megjelent Fosse-regények újrakiadása. Ha jól tudom, az első a Reggel és este lesz, majd a Trilógia és a Melankólia kerül sorra. A Nobel-díj nyilván felkelti az érdeklődést Fosse regényei és színdarabjai iránt, reméljük, utána is kitart még egy jó ideig. 

JON FOSSE
Jon Olav Fosse norvég író 1959. szeptember 29-én született a norvégiai Haugesundban. Jelenleg Oslóban él a királyi palota mellett álló művészlakban, a Barlangnak (norvégul Grotten) nevezett, a nemzet művészének fenntartott házban. Ha el szeretne vonulni a világ elől, akkor a nyugat-norvégiai fjordparti házában keres nyugalmat, vagy pozsonyi származású feleségével, Annával és gyerekeikkel a szlovák fővároshoz közeli osztrák Hainburg mellett található otthonába utazik. Lírai műveit, regényeit, mesekönyveit és színdarabjait az úgy nevezett újnorvég nyelven írja. 

Szöveg: Angyal Sándor
Képek: Wikipedia és www.booksfromnorway.com/

Oszd meg az ismerőseiddel!

Elhunyt Ferdinandy György

Meghalt Ferdinandy György József Attila-díjas magyar író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár – a hírt az író barátja, Száraz Miklós György közölte a közöségi hálón a család kérésére. Ferdinandy 88 éves volt. 

Ferdinandy György (Fotó: Claude Truong-Ngoc / Wikimedia Commons)

Ferdinandy György a francia írószövetség, a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja volt, mindezek mellett számos folyóirat rendszeres szerzője, munkatársa. Így az Opusban is jelentek meg írásai. 2024. január 7-én Miami-i otthonában hunyt el. 

Szülei Ferdinandy György (1904–1974) orvos, író és Rejtő Erzsébet (1912–2003). Középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, ahonnan az utolsó évben eltanácsolták. 1954–1956 között a Fővárosi Autóbuszüzemben dolgozott, majd 1956-ban felvették az ELTE BTK magyar-francia szakára, ahová csupán néhány hetet járt, majd kitört a forradalom. Annak leverése után, december 13-án elhagyta az országot és többedmagával Franciaországtól kért menedéket. 1956–1964 között Franciaországban (többek között) kőműves, orosz fordító és könyveladó. 1957 és 1960 között a strasbourgi és Dijoni Egyetem hallgatója, ahol irodalmat tanul. 1964–1976 között a Puerto Ricó-i Egyetem tanára, itt spanyol nyelven oktat. 1964 és 1970 között a Szomorú Vasárnap című, tizenkét lapszámos irodalmi folyóirat kiadója, 1969-ben a Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerez, 1976 és 1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa, 1981 és 1986 között a Nyugati Magyar Széppróza Antológiáját szerkeszti, az NRF és a Le Monde munkatársa. 1987-ben hazatér Magyarországra, ekkor egy évig tanít az Eötvös Kollégiumban.

Az ezredforduló óta felváltva Puerto Rico és Miami között ingázva élt. A 2010-es évek óta a legtöbb időt Budapesten töltötte, de minden évben több hónapra visszalátogatott Miamiba, majd 2019-ben állandó lakhelyét Miamiba tette át.

Első írásai francia nyelven, belga napilapokban jelentek meg. 1960-ban látott napvilágot első francia nyelvű novelláskötete, a Sziget a víz alatt (L’île sous l’eau). A kötet sikere után Louis-Ferdinand Céline és Blaise Cendrars kiadójával, Denoëllel köt szerződést. 1964-ben Az év egyetlen napja (Le seul jour de l’année) című elbeszéléskötetéért az egyik legrangosabb francia irodalmi kitüntetéssel, a Saint-Exupéry-díjjal ismerik el. Első magyar prózakötete 1965-ben Münchenben jelent meg Futószalagon címmel.

1988-ban a Magvető Kiadó publikálta első hazai könyvét, a Szerecsenségem története című kötetet. 1993-ban A francia vőlegény című műve megkapta az Év Könyve elismerést. 

1995-ben József Attila-díjat kapott, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja lett. 2017-ben B. Révész László filmrendező dokumentumfilmet forgatott róla az MMA megbízásából. 2019-ben Prima Primissima Díjban részesült, 2022-ben Karácsony Gergely, Budapest polgármestere Budapestért díjjal ismerte el a munkáját.

Élete utolsó magyar nyelvű interjúját a Magyar Nemzetnek adta. Ebben így fogalmazott: „Az elfranciásodásom nagyon festőinek tűnhet, akárcsak a későbbi elspanyolosodásom, de mégis az lett volna a legjobb, ha a Strasbourg egyetemen szerzett diplomámat berakom szépen a kofferembe, és hazajövök. Akkor magyar író válhatott volna belőlem. Sajnálom, hogy nem így történt.”

Oszd meg az ismerőseiddel!

Új szerkesztők, új tervek

Kiváló hangulatban és konstruktívan zajlott a 2024-es esztendő első szerkesztőségi gyűlése Dunaszerdahelyen. Megbeszéltük a következő számok terveit, a közelgő évfordulókról is szó esett, illetve elosztottuk a feladatokat. Hodossy Gyula felelős kiadó és Petőcz András főszerkesztő mellett a folyóirat két új munkatársa is jelen volt a találkozón. Vezető szerkesztőként Angyal Sándor (jobbra elöl) és szerkesztőként Kovács Balázs (balra elöl) dolgozik majd azon, hogy a lap elnyerje az olvasók tetszését és kiválóan bemutassa a szlovákiai magyar irodalom alkotóit, azok munkáit.

Oszd meg az ismerőseiddel!

Megjelent az Opus idei utolsó száma

Gyönyörű külcsín és érdekfeszítő belbecs jellemzi az idei utolsó számunkat. És persze most hazabeszélek, de mások is így gondolják. Nemrégiben megérkezett a nyomdából az Opus idei utolsó száma. Gyönyörű külcsín és érdekfeszítő belbecs jellemzi az idei utolsó számunkat. És persze most hazabeszélek, de mások is így gondolják. Nemrégiben megérkezett a nyomdából az Opus idei utolsó száma. 

A decemberi Opus hét nagyobb részre osztódik. Elsőként a Szépírás rovat köszönti az olvasókat (azokat, akik lineárisan haladnak persze), mely Szakonyi Károly Éjszakák című novellájával indul. Utána Dicső Zsolt, Süli István, Hajnal Éva, Fehér Kinga és Szesztai Zsuzsa versei következnek. Közöttük fel-felbukkan a próza is, úgy mint Saláth Richárd regényrészlete, Fiala Ilona és Bálint Erika novellája. 

A második blokk a Láthatár, melyben Miriam Neiger-Fleishman komáromi származású, jelenleg Izraelben élő írónő verseit olvashatjuk Gágyor Péter fordításában. 

Az Opus-esszé rovatunk két érdekes írással is jelentkezik. Elsőként Tamási Orosz János esszéje olvasható, mégpedig két antológiáról. Megjelenésük harmincadik évfordulója alkalmából két, a Pegazus nemzedék antológiáját, a Piknik a Szaharában (próza) és a Nyugtalan indák (vers) című köteteket boncolgatja. A másik esszével Pósa Zoltán tiszteleg Mezey Katalin életműve előtt életútjáról és életművéről szóló írásában a Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító életjubileuma alkalmából. 

A Könyvek között rovatban három kötetrecenziót is olvashatunk. Elsőként Németh István Péter veszi górcső alá Böszörményi Zoltán verseit, melyek nyáron Fellázadt szavak címen jelentek meg. Másodikként Szemes Péter ír Kontra Ferenc A fiú című, a szerző 65. születésnapjára megjelent kötetéről. A kiadvány a szerző huszonnegyedik önálló könyve. A harmadik bemutatott könyv pedig Tóth László Rossz napok című kiadványa, melyről Gyürky Katalin ír. 

Az Opus-emlékezés rovat a Grendel, az óriás című írással indul, melynek szerzője Temesi Ferenc, aki személyes barátságát Grendel Lajossal alapul véve foglalja egybe kettejük kapcsolatát. A második írás a 2002-ben elhunyt Péterfi Vilmos elfeledett novellája, mely a Búcsú Európa forradalmától címet viseli. 

A következő, fehér holló módjára jelentkező rovatunk, az Opus-interjú, melyben Angyal Sándor faggatja A. Dobos Éva műfordítót, akinek nem kisebb szerző műveit köszönhetjük, mint az idei irodalmi Nobel-díjas norvég Jon Fosse regényeit. Írásról, fordításról, a norvég nyelvről és egyáltalán Fosseról szól a beszélgetés. 

A decemberi Opus utolsó rovatában a pályakezdők művei kaptak helyet, ez a Küszöb rovatunk, mely Kiss Bálint Béla verseivel indul, majd a líra helyét a próza veszi át. Bittera Sophie Iman, Šereš Veronika és Kalina Krisztina novelláival zárja sorait a 2023-as esztendő utolsó Opusa. 

Kellemes olvasást és kiváló irodalmi élményt kívánunk. 

Oszd meg az ismerőseiddel!

Mezey Katalin köszöntése

Folyóiratunk decemberi számában Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító előtt tisztelgünk idei életjubileuma alkalmából. Az Opusban helyet kapott ugyanis Pósa Zoltán „Dereng a horizont alattunk” című írása, mely a Panorámakép madártávlatból Mezey Katalin életútjáról és életművéről alcímet kapta.  

Mezey Katalin (középen), mellette Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke és Nagy Erika, a SZMÍT titkára

„Mezey Katalin életútja és életműve híven példázza azt, hogy az íróemberre ki- rótt sokrétű penzumok elférnek az elhivatott, valódi tálentummal megáldott ember személyiségének határtalan mezsgyéi között. Nem könnyű feladat egy ennyire tágas panorámát felölelő életműről madártávlatú születésnapi portrét készíteni, hiszen Mezey Katalin a költő, a prózaíró, az irodalomtörténész, szerkesztő markánsan letette voksát szinte minden irodalmi műfajban.” – írja ezéjében Pósa.

Mezey Katalin gyökerei Magyarország (mai) határain túlra nyúlnak, ugyanis anyai nagyapja Szatmárban (Erdély), apai nagyanyja pedig Nádszegen (Felvidék) nőtt fel. Mezey Katalin 1943. május 30-án született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az ELTE BTK magyar–népművelés szakán végezte. Írásai 1963 óta jelennek meg. A Kilencek költőcsoport tagjaként szerepelt a Nagy László előszavával megjelent Elérhetetlen föld című antológiában 1969-ben. 1970 óta újságíró. Szerkesztője volt a Kísérlet című irodalmi folyóiratnak (melynek példányait még megjelenésük előtt rendőrileg elkobozták), majd 1970 és 1977 között a Népművelés, 1977-től 1981-ig a Szovjet Irodalom, 1983 és 1988 között a BSZV Híradó című üzemi lap munkatársa volt.

Számos (irodalmi) díj birtokosa, 2015-ben pedig megkapta a Kossuth-díjat, melyet általános emberi sorskérdéseket egyedülálló módon ábrázoló prózai alkotásai, valamint nagy hatású gyermekirodalmi és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként adományoztak neki. 

Pósa Zoltán írása Mezey Katalinról az Opus 2023/6-os számában olvasható.

Oszd meg az ismerőseiddel!

Hogya Györgyöt díjazták 

A Magyar Művészeti Akadémia könyvdíjait december 11-én az MMA Irodalmi Tagozata Élőfolyóirata IX. évfolyama 6. számának irodalmi estjén adták át. A díjazottak közt szerepel Hogya György királyhelmeci író, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága választmányának tagja is. 

Hogya György (balra) Vári Fábián Lászlótól veszi át az elismerést

A királyhelmeci Hogya György nemcsak a kortárs szlovákiai magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, de nemzedékének egyik legsokoldalúbban képzett, eredeti hangú és látásmódú, magyar viszonylatban is elismerést igénylő alkotója – kezdte laudációját Tóth László József Attila-díjas költő, író, az MMA rendes tagja. Írásaiban az esszé és a próza keveredik; Grendel Lajos nemzedéke legjobb novellistájaként emlegette. Elek Tibor a Metszéspont című 1989-es kötete kapcsán az emberi létezés alapvető titkainak megközelítését, nagyratörő, filozofikus lényegkeresését emelte ki. Díjazott könyvének, a Félreértések és félremagyarázások című esszékötet cselekményes írásaiban is a tudás és a tudat mélyrétegeibe hatoló műveltséganyag fedezhető fel. 

Tóth László

Grendel Lajos, élete egyik utolsó interjújában, 2018-ban rejtőzködő írónak nevezte, aki olyan sikeresen rejtőzködik, hogy még a legújabb könyveit is nehezen lehet megkapni. Pedig – most elhiszik nekem vagy nem – a jelenlegi magyar irodalom egyik nagy alakja. Esszét ír prózában, vagy prózát esszében – mindenesetre az esszé és próza szerencsés keveréke, és ez nagy ritkaság, mert vagy az esszé dominál, vagy a próza lapos. De ő a kivétel. Szóval jó prózát esszében – ez igazán nagy teljesítmény… „De az irodalom jelenét és jövőjét is egyaránt figyelmező szem nem mehet el mellette észrevétlenül, ezért legújabb, Félreértések és félremagyarázások – Elmélkedések, esszék című kötetének az MMA Könyv Nívódíjával való jutalmazásával kiemelheti őt a homályból és ismeretlenségből, méltó helyet biztosítva számára kortársai között. Hogya e könyvbe foglalt oknyomozó esszéi és elmélkedései olyan, hatalmas műveltséganyagot mozgató, az emberi tudás és tudat mélyrétegeibe hatoló, azokat feltáró elbeszélések, melyekkel közelebb juthatunk a személyiség, s ezáltal a saját személyiségünk legtöbbször homályban levő részeinek, elemeinek megértéséhez” – mondta a Hogya Györgyről méltatásában Tóth László. 

A díjazottak – Ambrus Lajos, József Attila-díjas író, a Kortárs folyóirat főszerkesztője; Győrffy Ákos, József Attila-díjas költő; Hogya György, királyhelmeci író; Majoros Sándor, József Attila- és Márai Sándor-díjas író, valamint Pollágh Péter József Attila-díjas költő voltak. A méltatások és felolvasások után Vári Fábián Lászlótól, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetőjétől vették át az okleveleket.

Oszd meg az ismerőseiddel!

Átadták a Fórum Kutatói Díjat

Egyik állandó szerzőn, a SZMÍT fiatal írója, a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének végzős hallgatója Gažík Viktória nemrégiben a Fórum Kisebbségkutató Intézet által idén először meghirdetett Tóth Károly Fiatal Kiválósági Program keretében Fórum Kutatói Díjban részesült. Az elismerést Somorján adta át az intézet igazgatója, Simon Attila, illetve Öllös László, a Fórum Kisebbségkutató Intézet elnöke. Simon Attila hangsúlyozta, hogy amikor a fiatal kutatókat segítik, akkor az egész szlovákiai magyar tudományosság jövőjét is segítik ezzel. Öllös hozzátette, bízik abban, hogy akik ilyen fiatalon megkapják ezt a díjat, egész életükben a pályán maradnak. (Fotó: Facebook)

Oszd meg az ismerőseiddel!

Nagy Erika díjazása

Első alkalommal adták át a Tegnap.ma kulturális és irodalmi portál díját Budapesten. Az elismerést azok kapják, akik irodalomszervezői és írói munkájukban kiemelkednek. Az első díjazottak Zsille Gábor József Attila-díjas költő, műfordító, publicista, szerkesztő, illetve Nagy Erika író, szerkesztő, irodalomszervező, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára. 

Nagy Erika

Az elismeréseket a díjazottak a Magyar Írószövetség és a határon túli írószervezetek ajánlása alapján érdemelték ki. Nagy Erika 2008 óta tölti be a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkári posztját, azóta vesz részt serényen az irodalomszervezésben. Könyvbemutatók, kerekasztal-beszélgetések és számos, a fiatalok számára szervezett írótábor és műhelymunka fűződik a tevékenységéhez. Íróként 2008-ban debütált, ekkor jelent meg Zsákutca című tárcagyűjteménye, majd 2011-ben másVilág címmel látott napvilágot drámai, megrendítő sorsokat bemutató kiadványa. Később, 2013-ban portrériportokat tartalmazó Így élem a világom című kötete jelen meg, majd 2020-ban a Függönyön innen és túl című könyve, mely riportok gyűjteménye. Utolsó könyve 2021-ben jelent meg Elmeséled? címmel, melyben beszélgetések olvashatók szlovákiai magyar írókkal, költőkkel. Ennek folytatása Az élet nehéz, furcsa játék címmel idén karácsonyra lát napvilágot. „Számomra az irodalom mindig is az első helyen volt. Ha visszaemlékszem azokra az időkre, amikor kisiskolás voltam, már akkor faltam a könyveket. De olyannyira, hogy az órákon a padomban mindig volt könyv és hát az érdekesebb volt, mint egy tanóra. Ezért folyamatosan olvastam és folyton rám szóltak, ám egy idő után már látták, semmi értelme a tiltásnak” – meséli Erika, majd hozzáteszi, hogy az olvasás mellett írt is, ám nagyon nehezen adta ki az első anyagot is a kezéből. 

Nagy Erika a díjjal kapcsolatban elmondta, sosem azért dolgozott, hogy ilyenfajta elismerést kapjon, ám mérhetetlenül jó érzés számára, hogy elismerik a munkáját. „Az ember ilyenkor érzi, hogy valaki figyel a munkásságára. Ez a díj segít a további munkában. Meglepett, hiszen már nyugdíjas vagyok és első ízben kapok elismerést, így bevallom, nem gondoltam arra, hogy az életben bármilyen díjat is kapok még. Nem is ezért dolgoztam, dolgozom, hiszen annyian vannak még, akik megérdemelnék. Viszont az, hogy valaki rám gondolt, hogy én érdemlem ezt az elismerést, nem tagadom, elmondhatatlanul jól esett. Ráadásul a tegnap.ma díjat elsőként vehettem át. A díj azt a tényt és hitet erősíti bennem, hogy érdemes volt energiát fektetni abba, ami számomra sokat jelent. Legyen az irodalom, vagy irodalomszervezés. Soha nem mondtam, hogy tudok írni, csak azt, hogy szeretek. Az irodalomszervezői munka pedig, úgy érzem, nekem való, könnyen megtalálom a hangot az emberekkel, igyekszem szem előtt tartani az igényeket, a lehetőségeket. Ha váratlan fordulat történik, hamar megtalálom a megoldást, a hosszú évek alatt sokat tanultam a tapasztalatokból. Jó mesterem volt, Hodossy Gyula…” – mondta a díjazott. 

Nagy Erikát Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke – a díjazott szavaival élve, mestere – méltatta, aki elmondta, hogy ezzel a díjjal egy komoly űrt töltenek ki, hiszen az irodalomszervezőkről általában mindenki megfeledkezik. „Az elszánt, hivatástudattal rendelkező irodalomszervező folyton-folyvást figyel, kérdez, rábeszél, ösztönöz, informál, telefonál, levelezik, utazik, soha nem nyugszik, mert számára a munka kifogyhatatlan. Nagy Erika egy ilyen irodalomszervező, több mint két évtizede fáradhatatlanul teszi dolgát az író, az irodalom és az irodalmi élet szolgálatában. Ráadásul kiváló megfigyelő és elemző, velejéig őszinte, érzékeny, és jól bánik a nyelvvel, novellái, tárcái erről tesznek tanubizonyságot, interjúi, interjúkötetei meg a hatalmas lelki erejéről árulkodnak, képes a lehető legnehezebb témákhoz nyúlni, ledönteni a tabukat. A teljességre való törekvés fémjelzi mindazt, amit tesz. S mindezeken túl Erika, otthont adó faluja, Nyárasd nagyra becsült mindenese, és szerető feleség, édesanya, nagymama is, ahogy fiatal íróink nevezik őt egymásközt, egy igazi tyúkanyó. Na és az, hogy Erika, velem, mellettem, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságában kibírt ennyi évet, az meg született mazochizmusának, tűrőképességének és a fergeteges humorának köszönhető, másképp, hogy is lehetett volna” – mondta méltatásában Hodossy. 

A díjátadó gálára december 1-én Budapesten, a KELLO tankönyvcentrumában került sor este 18 órakor. A díjazottak műveiből Tallián Mariann és Lázár Balázs olvastak fel. A díjakat Döme Barbara és Király Farkas alapító főszerkesztő adták át. 

Oszd meg az ismerőseiddel!

Fellinger Károly 60

Pénteken, 2023. november 24-én köszöntötték 60. születésnapja alkalmából a szlovákiai magyar meseirodalom ismert és elismert képviselőjét, Fellinger Károlyt. 

A Szlovákiai Magyar írók Társasága által rendezett ünnepségen az életjubileumát ünneplő írót, költőt, helytörténészt Hodossy Gyula, a társaság elnöke köszöntötte, aki Fellinger érdemeit sorolta. Beszélt arról is, hogy az író tevékenysége milyen sokrétű, publikációinak listája pedig rendkívül hosszú, ami művei és alkotói tevékenységének méltó bizonyítványa. Az ünnepeltet köszöntötte még Tóth László, József Attila-díjas költő, szerkesztő, aki kitért Fellinger indulására, írói pályájának kezdetére is. 

A köszöntők közül nem maradhatott ki Tamási Orosz János költő, újságíró, szerkesztő sem. „Mert amikor átfogóan megismerkedünk például Fellinger Károly verseivel, akkor arra kell rádöbbennünk: mindent elmond arról az össznemzeti kultúráról, annak majd minden szempontból nézve pusztulásáról, romlásáról, fogyásáról, identitás-képzési értékeinek csökkenéséről, egyáltalán: identitás-eredőinek egyre nagyobb hiányairól, amiről az úgymond össznemzeti a maga purparléiban, kulturkampfjaiban, időnként szánalmasan piti morzsahadjárataiban rendre megfeledkezik. Mondhatnám, hogy felelősség, lelkiismeret, szolgálat, és sok ilyesmi elkötelezettség-elköteleződés vezeti tollát, irányítja megfigyeléseit, de nem mondom, mert nem lenne igaz. Számára a vers ennél több és természetesebb – a létezés alapfeltétele” – hangsúlyozta Tamási Orosz János, majd beszámolt az úgy nevezett „Fellinger-titokról” is: „Mi is az, ami számomra érdekessé, különlegessé tette ezt a poézist? Az, amit a megismételhetetlen tagadásának neveznék; a tétel, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, cáfolása. Ugyanakkor ez a törekvés kudarcra van ítélve, egészen pontosan az én törekvésem ezen értelmezésre, mert hisz minden egyszeri és megismételhetetlen, s a hullámok is egészen mást hordanak a hátukon, mint a korábbiak; persze, a történelem szennyese mindig ugyanolyan, de csak a közöny s közömbösség látja ezt így. Ez a kettősség, amit hosszan kellene értelmeznem, ez jellemzi ezt a költészetet; egyszerre van benne a változás, az elmúlás, mint mikor valaki nyolc-tíz fotográfiát készít egy adott szögből, egy képre fókuszálva; mint Nádas a körtefára; de ez a Fellinger-sorozat mind időben, mind napszakban távol egymástól készül. S azonnal létrejön általuk a megismételhetetlen tagadása, hiszen látszólag semmi sem változik a lényegből, s ugyanakkor megvalósul a megismételhetetlen lényege: az idő maga már hiányzik a következő képről. Mert az idő nem követi a képet – ahogyan az élet sem követi az időt. Mindig újat akar abból létrehozni – önmaga múltjától egyre távolabbra kerülve. S az egyetlen, ami-aki erről nem vesz tudomást: a költészet.” 

Fellinger Károly 

(Pozsony, 1963. november 20.) felvidéki magyar költő, helytörténész.

Az általános iskolát szülőfalujában Jókán, középiskolai tanulmányait Galántán a magyar tannyelvű Kodály Zoltán Gimnáziumban végezte, ahol 1979 és 1983 között az iskola lapjának, az Alkotó Ifjúságnak-nak főszerkesztői tisztségét is ellátta. Versei az 1980-as években antológiákban is megjelentek. Első önálló verseskötete az 1991-ben megjelenő Áramszünet, ezt követte az 1996-ban kiadott Csendélet halottakkal. Azóta publikációinak, könyveinek sora csak gyarapodott. 2010-ben és 2011-ben munkáját Arany Opus-díjjal jutalmazták, 2014-ben Forbáth Imre díjat vehetett át, 2016-ban kiérdemelte a Madách-nívódíjat, 2017-ben pedig meseírói tevékenységéért a Simkó Tibor díjat vehette át. Legutóbb, 2023 augusztusában átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet. 

Oszd meg az ismerőseiddel!