Csáky Pál legújabb novelláskötete, A másik én, egy igényes és sokrétű irodalmi vállalkozás, amely finom arányérzékkel egyesíti a személyes tapasztalatot és az általános emberi lét kérdéseit. A szerző megkísérli olyan drámai helyzetekbe sűríteni a mondanivalóját, amelyek a lét törékenységét, az emberi kapcsolatok korlátait és a megértés lehetőségeit vizsgálják. A könyv három egységből épül fel, melyek mind különböző hangvételben, mégis egymást kiegészítve mutatják be az ember önmagával és a világgal folytatott párbeszédét.

Az első rész klasszikus novellákat, kifinomult stílusú, olykor lélektani mélységű elbeszéléseket kínál, amelyekben a történelem és a személyes sors összefonódása figyelhető meg. Az író finoman építkezik az emlékezés motívumára, hiszen a múlttal való szembenézés nála nem csupán egyfajta nosztalgikus visszapillantás, hanem a jelen megértésének a záloga is. A másik én című nyitónovella ennek iskolapéldája, melyben Csáky a családi és történelmi traumák rétegződését bontja ki egyetlen ember emlékezésének a tükrében. Ez a ciklus letisztult, fegyelmezett, még sincs híján a líraiságnak, ugyanis a nyelv gazdag, a hangulat sűrű, a történetek mögött pedig legtöbbször a kelet-közép-európai lét tapasztalata rezdül meg.

A második rész ezzel szemben inkább a tényirodalom felé hajlik. Ezekben az írásokban Csáky a huszadik századi történelem sorsfordulatait idézi fel, de szerencsére nem dokumentarista szárazsággal, hanem az emberi emlékezet és morális tanúságtétel eszközeivel. A szerző politikai múltjáról egyszer sem esik szó, mégis végig érezni lehet, hogy az események mély ismerete és a személyes tapasztalat egyaránt adja meg a szövegek hitelességét.

A kötet harmadik egysége a korábbi kettőhöz képest meglepően könnyed tónust üt meg. A humor, az irónia és leginkább az önreflexió kerül előtérbe. Ezek a novellák a derűs oldaláról láttatják az embert, aki a nehézségek közepette is képes megőrizni önmagát, nevetni, s mosollyal oldani a lét súlyát. Ez a rész egyrészt feloldása a korábbi szövegek tragikus hangulatának, másrészt a szerző emberképét is kissé árnyalja, ezáltal a korábban fejtegetett közép-európai lét nemcsak szenvedéstörténetként van jelen, hanem az élethez való makacs ragaszkodásként is.

Mindent összevetve Csáky prózája letisztult és kimért, mégis szenvedélyesen emberi. Történetei az emlékezés és a felejtés, a múlt és a jelen, valamint a hit és a kétség tengelyei köré szerveződnek. A másik én egyszerre szól a kollektív emlékezetről és a személyes önismeretről is. Ez egy olyan novelláskötet, melyben az olvasó nemcsak történelmi és erkölcsi dilemmákkal találkozhat, hanem a mindennapi emberi lét értékeit is felfedezheti. Csáky könyve (amellett, hogy kétségkívül irodalmi élményt nyújt az elolvasása) egy példa arra is, miként képes az irodalom visszaadni valamit abból, amit a történelem elvett.