Szeder Réka
Ezek a fránya határok
Természetes és normális, ha traumák hatására másként kezdünk viselkedni, mint ami eddig megszokott, elvárt volt tőlünk társadalmilag, morálisan. Aktuális közegeinkben mindig lesznek megértő és kevésbé megértő személyek is. Szerintem pedig mindent meg lehet érteni, lásd a más életében történt töréseket, traumákat elfogadni, a fájdalomra empátiával tekinteni, de jó magyar emberhez hűen, ha fogalmazhatok így – márpedig igen –, azért a lófasznak is van vége.
Hogya György
Konnektóm
Rubin doktor munkájának köszönhetően tíz-húsz év múlva — talán — megértjük a muslinca agy működését. Véleménye szerint az emberi agy, az emberi tudat megismeréséhez még legalább száz év kutatómunkára van szükség.
Miért ez a nagy érdeklődés? A tudományos érdeklődésen túl egyéb meggondolások is vezérelnek bennünket: Bolygónkon kétmilliárd embert érintenek az elmebetegségek, s ugyanakkor botrányosan keveset tudunk az elme betegségeiről. „ – Egyetlen olyan neurológiai betegség sincs, amelyről bárki tudná, hogy miféle meghibásodás okozza, azaz melyik idegpályával, melyik szinapszissal, melyik sejttel, melyik receptorral van baj.” – hangzik a tudományos kijelentés. Az agy betegségei már a közeljövőben a hazai bruttó hazai össztermék húsz százalékával terhelhetik meg a világgazdaságot! — mondja egy másik tudós.
Murányi Zita
vérmező
bokáig
érő vízben locsolom rád a messzeséget
míg én kicsurgok belőled mint
fákból a fájdalom borostyánja
csak nézem a tüzet amiben a naplemente
fürdet még sosem éreztem ennyire forrónak
talpam alatt a fáradt földcsomókat és a kezed
amikor végleg elenged a falevél-csigolyák
gerincoszloppá rendeződnek mintha egy második törzset
a fákon repedt nagykabát
fagy tizedeli a kérget az ágak
szabad idegvégződések
téged a láng öltöztet
mint amikor az ínyembe harapok
és az ősz
vörösre festi a fogak közötti vérmezőt.
Oláh András versei
szemtanú
folyondárként
kapaszkodik beléd a múlt
mint amikor sarkáig kitaposott
cipődben futottál
s aztán egy elhagyott utcavégen
a véres zászlóselyembe
burkolt halottak láttán
dermedten félreálltál
s engedelmesen félreállsz azóta is…
elnémultak a templomi orgonák
mindennek vége
Isten piros lapot kapott
és magányosan gubbaszt a cserepadon
Nagy Erika
Idős primipara
Az Ipolyszakállosi Meddőségi Betéti Társaság 2012. évi rendhagyó tisztújító közgyűlésén nem mindennapi esemény borzolta fel az amúgy teljesen hétköznapi életet élő helybeliek mindennapi életét. Minden azzal kezdődött, hogy a harminc éve elnöklő Permanganát Jolán bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond tisztségéről, mivel több mint három évtizede tartó házasság után szíve alatt hordja elsőszülött magzatát. Miután bizonyossá vált az örömteljes gyermekáldás, első gondolata az volt, hogy nyilván a osszan tartó örökös hőmérőzés okozta higanymérgezés űz vele tréfát, de hamar rájött, hogy nem, hanem egy csodaszer, a Humuskus Baradla tette számára lehetővé azt, hogy átélje az átélhetetlennek vélt boldogságot. Meg egy neves, külföldre emigrált magyar költő, Tsúszó Sándor. Arra, hogy mi köze van az irodalomnak Permanganát Jolán áldott állapotához, egyszerű a válasz. Az égvilágon semmi. A Lumbrikus Terrestrisnek viszont annál inkább. Nem kell semmi rosszra gondolni, Jolán asszony nem csalta meg jóban, rosszban mellette kitartó férjét, csupán hitt annak az embernek a pirulájában, aki hosszú éveket töltött el Peruban, hogy felfedezze a varázslatos és misztikus Machu Picchut. Az ottani asszonyok körében akkora népszerűségre tett szert szerelmes verseivel, hogy azok a lába elé borulva halmozták el mindenféle ajándékkal.
Fellinger Károly
Halászháló
Az elvárások, mint a halászháló
apró négyzetei. A költő vár, ki-
fogja az akvárium nem létező
szörnyét, szájába rágva a mindig
Hogya György
REVOLVER
Vasárnap reggeli hangulatban üldögéltünk a konyhában, ahol még érezni lehetett a kakaó illatát, lányaim pedig pizsamában élvezték a szünidő boldogító érzését. Álmaikat mesélték. A redőnyön keresztül sárgás csíkok lopakodtak a szőnyegre, s én arról próbáltam őket meggyőzni, hogy álmaik mennyire összefüggésben vannak mindazzal, amit a tévében láttak. Komoly vita alakult ki, amely nem is arról szólt, reálisak-e az én észrevételeim, hanem inkább – bizonyos női rafináltsággal – arról, hogy betilthatom-e az esti tévézést a rossz álmok miatt. „Biztosan sokat és nehezet vacsoráztunk” – hangzott részükről a nem éppen eredeti érvelés. „Akkor is csak arról álmodhattok, amit már láttatok” érveltem állhatatosan. – Ha nem néznétek efféle szörnyűségeket, álmotokban sem fordulnának elő. Hiszen amíg nem láttál fantasztikus filmet nem is álmodhattál ufókról…
Harmatos Mária
Membrán
Szürke péntek reggel kezdődött. Felkelt a telefon ébresztőjére, elkészítette a kávét, felöltözött, összeszedte a dolgait, sminkelt, kabátot vett, és elindult. Az első megbeszélésre a kocsiból jelentkezett be. A kihangosító zajszűrője nem működött rendesen, a mikrofont megszokásból automatikusan kikapcsolta. Az egyik lámpánál bevágtak elé, a fékre taposott, káromkodott. A kijelzőre nézett, az felismerve a hangját, üzenetet küldött, hogy néma a mikrofonja, kívánja-e bekapcsolni. Hagyta eltűnni az értesítést. A munkahelyére belépve bólintott köszönésképpen, és felment az irodájába. Becsukta az ajtót, kinyitotta a laptopot, dolgozni kezdett. A gyakornok fél óra múlva lépett be hozzá, egy jegyzőkönyvet hozott. Letette az asztalára, ő nem nézett fel, biccentett, és tovább gépelt. A kolléga pár percig álldogált az asztala előtt, aztán motyogott valamit, hogy majd visszajön, meg fontos lenne, és kihátrált a szobából.
Hogya György
Rejtőzködő
Az olvasást korán reggel kezdte. Külön kis WC-könyvtárat rendezett be magának egy kis sámedlin és a felette elhelyezett polcon, melyekről kedve szerint válogatta a régebben és újonnan vett könyveket. Néha eszébe jutott a kis, kalapos öregember, aki az ócskapiacon, rögtön a nagy vaskapu mellett, a hatalmas tűzfal árnyékában árulta — vagy ahogyan ő mondta: vesztegette — könyveit. A nagy sárga papírdobozokban feszesen sorakoztak Wodehouse, Mereskovszkij, Rolland, Mann, Hemingway és a többiek, míg a kis asztalkán Fülesek, Tolnaik és egyéb újságok kínálták magukat.
De mindez régen történt, azóta nem tőle vásárol.
Szeder Réka
Ahogyan rád emlékezünk
„Egy nagyszerű férfit temettünk ma. Egy olyan férfit, aki rengeteget tett a közért. Mindenki szerette, és hát ő mindenkihez jó volt. Kiváló családapa, jó férj. Ezt az embert temetjük mi ma el. Lelke legyen könnyű, s legyen neki könnyű e föld, ahová került. Kedves testvéreim, most búcsút veszünk Száni Krisztián földi tes- tétől, de emléke örökkön örökké élni fog szíveinkben. Imádkozzunk hát ezekkel a szívekkel, itt – mutat mellkasára, majd körbe, óvatosan, hogy ne legyen oly’ heves, mint Elon –, hogy Isten fogadja őt be a mennyország kapuján át a menny- országba, és örök életre ítélje ott, fönn. Vigasztaljon hát minket Isten, töltse ki tátongó lyukainkat, s áldjon meg békében mindnyájunkat, kik hiszünk. Ámen.”
A fiatal pap leugrált a verandáról, a temetés véget ért. A volt családapa volt csa- ládja borozik otthon a konyhában. Exneje, Erika, hátrahagyott, immáron felnőtt gyermekei, Ferenc és Mariett. Azt azért még tegyük hozzá, hogy Krisztián igen tisztességes kort élt meg, nyolcvanhat évesen távozott el közülünk, volt felesége, gyermekei anyja, pedig tíz évvel és nyolc hónappal volt fiatalabb nála, mentális képességei pedig még nem kezdtek el hanyatlani. Frissen tartja magát, korához mérten aktív életet él.
Póda Erzsébet
Gyűjtemények
Bohumil Hrabal hősével, Pepin bácsival, a Sörgyári capriccio című filmben találkoztam először életemben. Nagyokat nevettünk akkori barátommal a jeleneteken, amelyekben az őt alakító Jaromír Hanzlík (magyar hangja Kern András) szerepelt. Az a barátom nagyon tájékozott volt, jó családból származott, olyasfajta sznob volt, aki ezt a végsőkig tagadta, felmenőit állandóan kritizálta, ő maga mégsem tudott ebből a besorolásból kiszabadulni. Mindenesetre sok filmet megnéztünk, sokat csavarogtunk a városban, hogy aztán az egész kapcsoltunk csúfos véget érjen.
Hogya György
JÓZSIKA ÉS A KÖVEK
Hát persze, hogy nem értheted, miről beszélek! Képtelenség is lenne ezt megmagyarázni mindazok után, hogy eddig senki semmit sem tudott elfogadhatóan megmagyarázni. Sem Kant az antinómiáival, sem Goethe a borostyánba zárt rovarjaival, sem Tagore a bódító rózsaillatával, és persze én sem a hülye kövemmel.
Mármint a vesekövemmel…
De azért elmondom. Egyrészt, mert nem elég, ha egy író csak tisztességgel megfigyeli az igazságot, néha tennie is kell valamit érte, másrészt pedig nagy bűn lenne az igazság elhallgatása…Készülj fel tehát egy nagy szellem megnyilatkozására, amely talán egy készülő mű kontúrjait tárja eléd!
Akkor, vasárnap délután épp lehangolt voltam, mint egy kultúrház zongorája, s egyik írásom felett meditáltam, mikor kibírhatatlan fájdalom jelentkezett a derekamban.
Parragi Eszter versei
előtte-utána (volt egy ilyen)
a zaklatott két hét itthon a szobában
egész nap szoba, kimenni semmi kedv, egész nap négy óra van
elég kinézni a soha tavaszodni nem akaró égre
masszív, mozdíthatatlan, szigorú hideg
kérdések minden sarokban, körül se nézek inkább
ilyen körülmények közt nem jó olvasmány Dosztojevszkij
Hogya György
Játék Hippokratésszal
A négy idegen délelőtt érkezett a városba. Idegen márkájú autójukkal az áruház előtti parkoló betonlapjain parkoltak le, és a vörös inges vezető meg a mellette ülő fekete szoknyás nő szállt ki érdeklődni. Elsőként Vak Jancsival akadtak össze, aki fényesre koptatott kapukulcsával a bank előtti korlát mellett álldogált. A padon ülő férfiak közül az egyik rögtön felállt és odament hozzájuk, s miközben magyarázott, alaposan megnézte magának a nő melleit, melyek mintha megigézték volna.
Miután megtudták, amit akartak, a könyvesboltba tértek be, ahol több könyvet is vettek. Egyikbe-másikba belelapoztak, bár a nő inkább csak átpergette a lapokat vékony ujjai között, s inkább a férfi volt az, akinek hosszabb időre volt szüksége a döntéshez.
— Látod? — fordult a nőhöz, és a következőket olvasta fel: — „Az élet legnagyobb öröme, ha valaki ráébred, hogy élete olyan célt szolgál, amelynek ő ismerte fel a nagyságát.”
— Igen — felelte a nő, és az elárusítónő biztatóan mosolygott rájuk. Abban a pillanatban mind a hárman egyetlen pontra tekintettek, és ez meleg meghittséggel töltötte meg a helyiséget.
Imolai Judit
Kétségek mélyén
A nappaliban a konyhaasztalon halvány csíkok, a redőny az alkonyat utolsó fénysávjait engedi be, furcsán törnek meg a könyvkupacokon. Jegyzethalmok sorakoznak külön-külön csoportosítva, egy darab gyűrött papír zsebkendőben a faragott grafitceruzák egymásba tekergőző maradványai. Zita magasra tornyosuló irodalomkönyvei hosszú éjszakát ígérnek.
A lány berendezgeti a sorrendet, hogyan fogja falatonként befogadni ezt a kásahegyet. Aztán ezzel meg is elégedik, mint aki végzett, lassan feláll, átnéz a szomszéd szoba felé. Keresztmama távolinak tűnik, a sötétedő fényeket még feketébbé teszi a szája sarkában lógó pipa füstje. Ma nagyon belemélyedt a sors vizsgálatába, felváltva veszi kezébe a cigánykártya lapjait és a kristálygömböt. Nem néz kifelé, csak az előtte lévő jelképekre összpontosít.
Hogya György
Istent látni, és meghalni
…és amikor egy idegen ház küszöbéhez érek, mindig eszembe jut, ahogy Gayomart* elrejtett gyémántját — az ő lelkét — kerestem. Az első emberi lelket, amelyet itt, az én századomban, az én életemben szerettem volna tetten érni. Sajnos, csak álmomban sikerült. Abban az álmomban, amelyben egy hatalmas madár üldögélt a vállamon és rekedtes hangján azt vetette a szemre, hogy részeg vagyok. Pedig közben úgy éreztem, kőből van a testem, és képtelen vagyok megmozdítani akár a kisujjamat is.
Igyekeztem az álmot a lehető legpontosabban lejegyezni, ám később elolvasva, ugyanazt éreztem, amit valószínűleg te is érzel, miközben ezeket a sorokat olvasod: A szavaknak és gondolatoknak ezt a tetszés szerinti sorrendjét, egy szerencsétlen, hitehagyott lélek synkretistikus eklektizmusa hozta létre.
Murányi Zita
ablak
énekelj még valamit ahogy
a tél zeng fáradt opusokat
a hó olvadásával lassan te is
elveszíted a fókuszpontokat
Hogya György
Hitetlen és hiteltelen
A kés halk pukkanással kísérve szelte át a citrom héját, végighaladt a rostok között, közben savanyú lé fröcskölt elő a vágásból, majd koppanás jelezte a vágódeszkán, hogy csuklóban lefelé kell mozdítani az immár csepegő pengét. A gyümölcsöt mégsem sikerül tökéletesen kettészelni, a tépéstől recés maradt az alsó szegélye.
Középen viszont két egyenlő részre vágott citrommag tűnt elő.
Egyetlen, kettészelt citrommag.
Bálint Erika
Átváltozás
Találnak egy régi selyemruhát. A ruhásszekrényben, egy dobozban hever. Valamikor táncba vitték. Színházba. Parfümillatot, párkányra könyöklést idéz. Az öv gyűrött, a vállrészen kis repedés. Más időben, más testre szabták.
Felpróbálják.
– Neked jobban áll – mondja a lány.
A tükör előtt forognak. Játszanak. Nevetnek.
Hogya György
Nem vállalt valóságunk
Duchamp — lépcsőn lefelé lépegető aktja
Egy ideig ott díszelgett a számítógépemen, mint háttérkép. Tehát elégszer láttam.
Az ember nem is gondolná, hogy meztelen nőről van szó… inkább egy nő fűzőbe kényszerített teste sejlik ki a darabokra tört mozgásból.
Fiala Ilona
Mobiltelefon
Jenő szeli a kilométereket hazafelé. Azon mélázik, hogy már nem szeret úgy vezetni, mint régebben. És főleg este esik nehezére. De mit tehet? Ha egyszer be- levágott, már nem léphet vissza. A felezővonalat figyelve folyton az a helyes, tizenöt éves formájú kislány jár a fejében. Bogi. Így hívják. Nem tud szabadulni attól, amit mondott: hogy ő nem ruhákat, hanem mobiltelefont szeretne. Hogy ruhafélét rendszeresen kap a szomszédoktól, rokonoktól, ismerősöktől. Meg játékokat. Pedig azok már igazán nem kellenek neki. Ruhát sem tud annyit viselni, amennyivel ellátják. Nem akarja megsérteni az adományozókat, így aztán mindent elfogad, de már nem tud mit kezdeni a rengeteg ruhaneművel. Arról nem is beszélve – ezt Jenő gondolja hozzá Bogi szavaihoz –, hogy az emberek szeretik összeszedni otthonukban az elnyűtt göncöket (tisztelet a kivételnek – ezt is hozzá kell tennie), amelyeket megmagyarázhatatlan okok miatt sajnálnak kidobni, és leadják adományként.
Hogya György
ÉLETRAJZ
– Szeretném, ha ezt te írnád meg – mondta a hetvenéves nők tántoríthatatlan és kivédhetetlenül kedves hangján.
Fülöp pedig tudta, mit jelent ez.
A „szeretném”, azt jelenti, ragaszkodni fog a kéréséhez, mindaddig, míg meg nem győzi őt, vagy meg nem töri az ellenállását. A kimondatlan és pontosan meg nem fogalmazott „ezt”, pedig a feladat bizalmas, senki másra át nem ruházható jellegét határozta meg.
Körülnézett a szobában, melynek bútorait gyermekkorától ismerte. A falon egy (nem tudta miért, de magában meg volt győződve róla, hogy egy középkori és galíciai) város piactere volt látható, nyomasztó, kissé fakult színekkel megfestve, egy olyan vásznon, amellyel akár egy ebédlőasztalt is be lehetett volna borítani. Alatta egy régi, vörös villanykályha szolgált mindenféle újságnak, tankönyvnek, gyümölcsöstálnak és varrókészletnek.
Nagy Erika
Nem kért, csak adott
Kora reggel volt, a falu szép lassan ébredezett. Hosszú és rendkívül kimerítő útja végén Dénes megállt kocsijával a szülői ház előtt, majd kiszállt és szétnézett az ismerős tájon. Tétován állt az épület előtt. Rég járt itt.
Hideg szél söpört végig, fekete bőrkabátját fázósan vonta össze magán. Nem mindennapi jelenség volt, magas, sportos alkatával, dús hollófekete hajával, meleg barna szemeivel sok nőnek megdobogtatta a szívét.
Hogya György
Baleset
Bármennyire szerette volna, ha másként lennének a dolgok, ha ő maga más lenne, vagy legalább megérzései nem nyomasztanák, tudta, hogy ezen nem lehet változtatni.
Éppen ezért menekült. Menekült a múltja elől, menekült saját testi vágyai elől a férfiak elől, a családja elől és az egész világ elől. Ugyanakkor szerette meglesni a világot. Bekukkantott a nagyváros kanyargó utcáinak dufartjai alá, vasárnapi sziesztázók életébe, nyitott ablakokon át kiszűrődő hangokat csípett el és jegyzett meg, és néha szerette volna meglesni saját magát is. Milyen érdekes lenne látni magát önkielégítés közben! Vajon milyen lehet az arca, amikor nem tudja, még csaknem is sejti, hogy közben, mondjuk, lefilmezik? Vajon ott van-e mindaz a bánat, a magány a fájdalom, amit magában hordoz? És milyen képet vághat, mikor kielégül? A pillanatnyi öröm, az elégedettség vajon milyen mosolyt mesterkél az arcára?
Állandóan azzal a tudattal élt, hogy őt magát is megfigyelik.
Oláh András
túlélő
a száraz fahasábok mosolyra
gyúltak a kandallóban
s a fények testeden játszottak
nem tudtam ki vagy
csak hasonlítottál valakire
az éjszaka forró volt és mohó
a szomszédban kutyák marakodtak
aztán hideg lett hirtelen
érthetetlenül hideg
magányra ébredtem s a fájdalomra
hogy ismét csak egy túlélő vagyok
Hogya György
A vágy
Reggel furcsa érzéssel ébredt, és eltartott egy ideig, míg rendezte a gondolatatait. Egyedül van a lakásban, felesége elutazott, fia az egyetemen, és ő ma ünnepli az ötvenedik születésnapját. Kényelmesen készülődött, legszívesebben késve ment volna a munkába, sőt mi több, talán legjobb lett volna be sem menni, de a kollégáival megbeszéltek egy kis ünnepséget, várhatóan ajándékot is kap, így már csak az illem is megkívánta, hogy ott legyen. Borotválkozás közben a híreket hallgatta, de a már napok óta körözött sorozatgyilkos emlegetésekor kikapcsolta a rádiót. Még az időjárás-jelentést sem várta meg. Az esti hírekből tudta, hogy szép idő lesz.
Parragi Eszter
négysoros
a kifújt pára alakja és terjedése!
terjedési sebessége. sűrűsége. eltűnése.
ez voltam én.
itt álltam a zebra szélén, és szétfújtam magamat minden irányba.
Hogya György
AZ ÚT
I. rész — A Kétség
Mielőtt írásra adtam a fejemet, elhatároztam, hogy mindaz, amit leírok, környezetemről szól majd, amelyet — úgy vélem — meglehetően ismerek. Mindamellett, hogy tisztában vagyok emberi gyarlóságommal, az egyház dicsőségére elvégzett munkám és hitem erőt ad, hogy azokhoz szóljak, akik a bizonyosságról szeretnének hallani.
Bemutatkozásként el kell árulnom, hogy sokak által megvetett, megátkozott és rettenetesen félt ember vagyok.
Senki sem ismerheti jobban az emberi hit és tagadás töretlen erejét, a megalkuvás életrevalóságát, a kínzások félelemgerjesztő, embert és lelket próbáló hatását, mint én. Láttam hatalmas akaraterejű embereket, akik mosolyogva tűrték a legkeményebb kínzásokat, láttam embereket megtörni és sírva alázkodni, és láttam embereket, akikben a túlélési vágy, az élethez való ragaszkodás mindenhez erőt adott.
Mester Györgyi
Zsuzsanna és a vének
„Öné az állás. Hétfőn kezdhet” – többször is el kellett olvasnia a kurta e-mail-üzenetet, mivel alig mert hinni a szemének. Csupán pár hónapja végzett az egyetemen, ahol művészettörténetet tanult, és most a leghőbb vágya is teljesült: egy szobrász maga mellé vette, felfogadta asszisztensének.
A negyvenes évei elején járó, elismert művész azért keresett maga mellé asszisztenst, hogy legyen, aki megrendeli számára az alapanyagokat, intézi a kiállításai szervezését, amellett a munkavállaló feladatkörébe tartozott jó takarítónőt, kiváló ételszállítót találni, figyelemmel kísérni a könyvelést, és nem utolsósorban fejben tartani – helyette – családtagjai születés- és névnapját, szülei házassági évfordulóját stb. A sajátját nem kellett, agglegény volt.
Hodossy Gyula
A megfoghatatlanság csapdája
Folyvást elengedem a kezed,
hogy aztán újra, meg újra, megfoghassam,
hogy ujjaink táncolva, szorosan egymásba fonódjanak.
Mint ahogy kell az éj, hogy napkelte legyen,
mint ahogy kell az íztelen, hogy becsüljem az ízeset,
a sósat, az édeset, úgy kell a hiány,
hogy megérezzem a teljességet, a melegséget,
hogy végre forrjon a vérem.
Hogya György
A sírás
„Hallgass magánosságodban, írj és sírj!”
A férfit csak látásból ismertem.
A bérház harmadik emeletén, nem messze egymástól voltak a szobáink, így néha-néha találkoztunk. Persze nem gyakran, csak ha a véletlen úgy hozta. Nem tudom, hogy hívták, voltak-e barátai, rokonai, és beszélgetett-e nagy ritkán valakivel. Talán igen. Velem nem.
Egy nap munkába menet, észrevettem, hogy nyitva van az ajtaja. A résnyire nyitott ajtó azt juttatta eszembe, hogy valamit otthon felejtett, és éppen visszament érte. Velem is meg szokott történni.
Mikor délután ismét nyitva találtam az ajtót, furcsa véletlennek találtam.
Bittera Sophie Iman
A nagy fa
Régen, mikor még az öcsémmel kicsik voltunk, elmentünk játszani a közeli erdőbe. Nagyon szerettünk ott. Ha bújócskázni akartunk, könnyűszerrel lehetett azt is. Bár a fák sűrűn nőttek, terebélyes lombkoronájuk bőven átengedett annyi napfényt, hogy ne legyen sötét, és a kistesóm ne féljen. Fogócskázni ugyanolyan jól lehetett, a fák között szlalomozva akár órákig rohangáltunk.
Ezen a reggelen is így történt. Felkeltünk az erdőszéli kis kunyhónkban, fel- kaptuk foltozott ruháinkat, és már rohantunk is a rengetegbe. A reggeli rutin már a játék része volt. Aki elsőnek jut ki az ajtón, az választ játékot. Az öcsémé lett az érdem. „Fogócska!” – kiáltotta gyermeki hangján, kezeit a levegőbe emelve. Mosolyogva bólintottam, majd felvettem a startpozíciót, és elkezdtem leszámolni az öt másodpercnyi előnyét. Futásnak eredt.
Farkas Arnold Levente
rajzol a párás
a névhez tartozó
a hóhér hasonmása
sokáig nem tudta,
hogy kire is hasonlít,
történt aztán egyszer,
hogy egy európai nagy-
városban valaki rá-
köszönt, szabadságon,
kérdezte az illető
a hasonmástól, akkor
az illető megmondta
a hóhér nevét, de
a névhez tartozó foglalkozást
nem hozta szóba, nem
én vagyok, mondta
a hóhér hasonmása, persze
én is titkolnám, ha
emberek kivégzése volna
a munkám
Soós Gábor
Felesleges mondatok
A mondatok ezerfélék lehetnek.
Ébredés után vidáman hempergőzők, vagy a reggeli kávé nyugalmát színlelők. Némelyik telefonként csörög bele gondolatainkba, és akad, ami fejbever, mint egy lehulló vadgesztenye. Az egyik ötszáz köbcentis motorként húz el mellettünk, a másikban megbotlunk a busz felé futva. Felszisszen, akár a pneumatikus ajtó, a következő pillanatban pedig mellénk akar ülni.
May I, kérdezte a szőkeség az ülésre mutatva. Pár évvel lehetett fiatalabb, mint én, de ezt manapság nehéz megállapítani. Valószínűleg mindketten a Z generációhoz tartoztunk. Zavaromban egyszerre bólintottam, és intettem. Tetszik a körmöd, folytatta, miközben leült mellém. Megköszöntem, és hozzátettem, épp a körmöstől jövök. A lány láthatóan meglepődött. Magyar buszon egy fickó mélyvörös körömlakkal a kezén, perfekt angolsággal válaszol. Az Államokból jöttél? Nem, de tanultam ott pár évet. Oké, folytatta, Pearl vagyok. Krisz, feleltem, és azonnal visszatértünk a körömlakk témájára. Tök jó, hogy egyre több férfi használ lakkot. Szerintem szexi. Fura, gondoltam, Csill, a körmösöm is ezt mondta, és hozzátette, én a helyedben leszarnám, ki mit szól, nekem bejön ez a mélyvörös. Kibaszott menő. Csill is az volt. Teli pirszinggel és tetoválással. Első alkalommal háromszor javított ki, ő nem Csilla, Csill. Érted, nyugi.
Saitos Lajos
Még alszanak
Még alszanak kint a patanyomok –
gondtalan vágtánk árvái:
és szívünkben: reménység csillagai –
dobbannak – nyiladoznak.
Míg alszol – él az álom.
Az álom tökéletes.
S a másnap – csupán rezzenésnyi.
Fiala Ilona
Legyőzni a lehetetlent
Ági szinte az utolsó pillanatban szállt fel a vonatra. Nem tudott hamarabb szabadulni a munkahelyéről, pedig délutánra szabadságot vett ki, hogy ne nézzenek rá görbe szemmel, hogyha csak kikéredzkedne. A vonat két óra öt perckor indul Budapestre. Úgy tervezte, hogy tizenkettő után nyugodtan megebédel, megissza az ebéd utáni kávéját, és lassan, szép komótosan elindul a főpályaudvarra. Igaz, több mint fél óráig tart az út a városi autóbusszal, majdnem fél Pozsonyt kell átutaznia, de ez mind belefér, bőven lesz még ideje nézelődni is a pályaudvaron. Amit nagyon szeret. Mindig lenyűgözi az embertömeg, az ide-oda lépkedő, bőröndöket görgető, tébláboló utasok sokasága. Most erre nem kerülhetett sor, mert az ebédről visszatérve meglepetés várta az asztalán: a délelőtt elkészített kimutatásban valamilyen hibát talált a gazdasági osztály vezetője. Ezt azonnal ki kellett javítania. Nem nagy feladat, de amikor már indulna, eléggé idegesítő. Gyorsan nekifogott, pótolta a hiányosságot, bedobta az új adatokat az excel táblázatba. Jó tíz perc alatt elkészült. De jaj, lefagyott a nyomtató! Most mit tegyen? Próbálta újraindítani, nem reagált. Kikapcsolta a számítógépét is, majd újra bekapcsolta, de ez sem segített. Kétségbeesve indult főnöke irodájába.
Hogya György
A RABSZOLGA
A kőpor fojtogató felhő formájában telepedett a felszíni bánya mélyén lihegő, izzadó rabszolgákra, belepte a szájukat, a szemüket és az orrukat. Hekatombaión* havában jártak és rettenetes hőség kínozott mindenkit, akit a sorsa ide juttatott, akár őr volt, akár rabszolga. Maga a bánya – hosszúkás mélyedés, amelyet hosszú évek alatt véstek, faragtak ki a hegyoldalból –, mára már elég mély volt ahhoz, hogy árnyékot is adjon, ám észak–déli fekvése miatt napközben teljesen bevilágította a nap, s csak délutánonként takarta el őket a bánya nyugati pereme. Kretinosz, szokása szerint hátát egy nagyobb kőnek támasztva, a sziklák árnyékában feküdt, a letakart vizestömlők mellett, Trügaiosz pedig hol vágyakozva, hol irigykedve pillantott felé. Nem tudta, hogy Kretinosz mióta, és miért van a bányában. Csontvázszerű testét már mozgatni sem tudta, s talán csak napok kérdése, hogy mikor hal meg. Időnként megitatták, ez volt minden tápláléka. Száraz bőre, mint a pergamen tapadt kilátszó csontjaira, és érdekes módon fél arcáról még az a vékony bőrréteg is lerohadt. Trügaiosz még nem látott ilyet. Rabszolgatársának fél arcán csak az üres, összeszáradt szemüreg és a hártyavékony bőrön átütő pofacsontok látszottak.
Leczo Bence
És a házam se a házam
Szörnyű hideg tél volt. A szél éjszakánként csapdosta a nyárikonyha ajtaját, alig lehetett aludni. Esténként a sötétben ültünk, mert kimenni nem lehetett, anyuka és apuka meséltek a gyerekkorukról, aztán az enyémről. A pincében megfagyott a krumpli meg a cékla, ököllel kellett szétverni a földet és elgémberedett ujjakkal kikaparni a zöldséget. Ebben anyuka volt a legügyesebb, de mindig engem küldtek le. A gyertyát a befőttek közé raktam, tetszett, ahogy furcsa árnyékokat vet a telezsúfolt polcról a láng.
Sámán Kata
Kitáncoltatás
Most is, mint minden szombaton, izgatottan készülődtem a táncmulatságra. Fürgén megmosakodtam, tiszta ingbe bújtam, derekamra a legszebben pörgős szoknyámat kanyarítottam. Hajamat újrafésültem, hátul hosszú varkocsba fontam, s így is a derekamig ért.
– Kátó, megjöttünk – zörgettek be a lányok az ablakon. Barátnőim, akárcsak én, mint az illatozó virágszálak, frissek, üdék voltak. Apám nem kis elfogultsággal nézte legkisebb lányát – már tizenhét éves, kész felnőtt nő.
Megkérdeztem most is, mint minden alkalommal, mikorra kell itthon lennem, majd boldogan elköszöntem, és barátnőim társaságában útnak indultam. Az utcában a függönyök rejtekéből több kíváncsi szempár figyelte vonulásunkat. „Na, vajon ki kíséri őket haza?”
Mi ügyet sem vetettünk rájuk, azt vitattuk éppen, melyik kocsmába menjünk ma este. Ismertük a legények szokásait, tudtuk, melyikben ki található, a kérdés tehát az volt, kivel szeretnénk táncolni.
Hogya György
Sültalmaillat és homeosztázis
Az ablaknál állt, és nagyanyja biztonságot jelentő szobájára gondolt, amelyben a repedt plattú péterkályha ontotta a meleget, miközben vörös, puffadt almák árasztották el kellemes illatukkal a házat. Félretolta a porszagú, keményített csipkefüggönyt, és vállával a szállodai szoba falának támaszkodva a nyitott ablakon keresztül a felszakadozó felhőkből szemerkélő esőcseppeket figyelte.
Várt.
A pillanatra széttárulkozó napsütésben két szúrós szárnyú fecske röppent át a téren, s az esővíztől csillogó tér kockakövein, mint gondolat a szavakat, egyetlen árnyék kísérte őket.
Parragi Eszter
Kerti csillagnézés Liebenwaldéban
ahogy a locsolásból felnéztem, szinte rámzuhant az éjszakai ég
csak tartottam a csövet valamerre, a víz meg folyt és folyt
ó a fent!!
teli, tiszta, porzik
„ideális éjszaka hullócsillagokat nézni” mondták ma a rádióban
mert a valami eléri a valamit
zúg, ömlik a fény
a Tejút karnyújtásnyira
szerencsére itt alig vannak lámpák, Liebenwaldénak még vonatállomása sincs
csak az égi fénybolt
ott az Öv, az Orion, a Nagymedve, az Észak Koronája
vajon a Kismedve hol van, azt sose találom
a Cassiopeia elnyújtott W-jét olvasom
egy nagyon régi fiú tanította egy nagyon régi lánynak
és ott van, lehullik egy
ott meg elhúz egy másik, félig érzéki csalódás
Hogya György
T. a híres költő
T. a híres költő mondta neki egy baráti beszélgetésük alkalmával: „A napi penzumnak meg kell lenni.” (Nulla dies sina lines — mondotta volt Apellész, legalábbis Plinius szerint.) Ő akkor mormogott valamit az orra alatt, hogy ha te tudnád, nekem mennyi dolgom van, mi mindent kell elintéznem…!
Debreczeny György
AAA
volt nekem három betűm
pontosabban csak egy
méghozzá az első az ábécéből
de az aztán háromszor egymás után
AAA
imhol keletkezett
de nem csak úgy magától
hanem az ultrahangtól
vagyis nem is attól
hanem a doktornőtől
aki egy szép tavaszi napon
elküldött hasi ultrahangra
és annak során derült ki
…
Sajtos Orsi
Holokauszt
(Edith Egernek)
Szilánkokra törtem
és fölálltam.
Paták dübörögtek
tova a kozmikus ködben.
Mögöttük csonthéjuktól
megfosztva heverő
törmelékmező.
Nagy Erika
Ki a hóból, be a zöld kukoricába
…mondták régen az öregek, amikor a tél multával hirtelen, szinte egyik napról a másikra jöttek a meleg napok. Úgy, mint napjainkban. A minap arra jöttem rá, hogy ez a hirtelen időváltozás akkora hatással van egyes emberek józan ítélőképességére, hogy az már nevetséges. Hogy miről van szó?
A parkolóban megállt egy autó, és lassú, fájdalmas mozdulatokkal kilép belőle egy középkorú nő, a sofőr pedig az autóban marad, hogy megvárja az utasát. Vagy fél óra elteltével újra a parkoló mellett haladok el, ráismerek az akkor visszaérkező asszonyságra, aki kinyitja az egyik autó ajtaját, és szintén nehézkes mozdulatokkal belehuppan az ülésbe. Közben beszél, mondja a magáét, bár azt, hogy mit mondott, nem értettem. Meg valahogy nem is érdekelt. Pár másodperc elteltével kivágódik az ajtó, és orrhangon visítja, hogy jaaaj…más autójába ültem be!
Kugler Viktor
pinokkió 2. levele
apa, paraván vagy, kitakarod
előlem az életet. mikor melléd
settenkedek és mögéd pillantok
a hátadon látszik, hogy igazából
pajzs vagy egy kivégzőosztag
és köztem. felfogod a kínzást,
az öldöklés domborzatát hordod
lapockáidon. az ütések lilájának
komplementereit csillogja szerteszét
szemed. erőt gyűjtesz, magadra
szorítod szemhéjad és növeled
magadban szemeid klausztrofóbiáját.
Hogya György
Daszvant árnya Fatéhpur felett
—Kétségeim vannak, hogy valóban csak a nagy Akbar történetét írom-e — kezdi sorait Abúl Fazl, a Nagy Akbar hűséges barátja és történetírója. —Akbarról, szól és mégsem csak róla. Érzem, hogy a mesélés szövetébe, annak szálai közé új és újabb szálak keverednek, amelyek már megmásítják a szövő által elképzelt képet. És tovább megyek. Attól tartok, hogy még ez a kép sem teljes, még e mögött is ott rejlik valami olyan mondanivaló, amelynek tettenérése és megfogalmazása meghaladja képességeimet. „Ain-i-Akbari” című munkám írása közben — annak nem egy fejezetével kapcsolatban —alakult ki ilyesmi érzésem. De Allah tudja, mit miért tesz, s ezért nyilván mindennek így kellett történnie.
Koczkás Kitty
A zenélő fadoboz
Szörnyen hideg volt aznap is. Már harmadnapja, ráadásul az a fajta, ami ellen az ember legmelegebb kabátja is kevés lenne, hogy melegen tartsa lassan fagyossá vált testét. Mi bent voltunk a kis házikóban, mint minden egyes délután, amikor az egyetlen foglalkozás az volt, hogy vártuk a másnapot. Én a kicsiny kanapén jól betakarózva is vacogtam, eközben próbáltam bármi másra gondolni, mintsem arra, hogy mennyire lennék inkább egy tengerparton, vagy például Marokkóban. Szemem folyton a kandalló melletti fákkal megrakott dobozra tévedt. Nem tehetnék rá a tűzre, legalább kettőt? – egyre csak erre gondoltam, de sikerült uralkodni magamon. Majd, ha Ő fázni fog, rak rá.
Z. Németh István
Egy szétszabdalt festmény összeragasztása
Tőzsér Árpád 90. születésnapjára
I.
A kanál görbe, a tányér foltos, a pohár csorba.
Felforr és habzik a költővér, akár a must.
Bele lehet inni kétszer ugyanabba a borba?
Mert a folyó nem tűr el hasonló inzultust.
Az vagyok, akivé a versek megírtak engem.
A versszakok összefognak, széthullnom tilos.
Sziget a hullámzó, könyvtárnyi végtelenben,
felborzolt tollú tűzmadár, megfagyott papiros.
Bele lehet írni kétszer ugyanabba a versbe?
Leonardo szakállán félbetört hangjegyek.
Mona Lisa, titkodba kérlek, te vezess be.
Egy megváltó, ki másodszor eljönni restell.
Ujjaidnak végén hintázom, lásd, szenvedek.
A mosolyt újrafestem, de mi lesz a testtel?
Tőzsér Árpád versei
Nyelvistálló
A -szerű, ez a farkcsontszerű utó-
tag egymagában már semmit sem
jelent. Rácsimpaszkodik egy-egy
szóra, ahol aztán egyáltalán nem
vendégként viselkedik: gátlástala-
nul megváltoztatja a gazdaszó je-
lentését, s ahol csak lehet kelle-
metlenkedik. Sohasem lehet tudni,
hogy most éppen milyen viszony-
ban van az alapszóval, nincsenek-
-e haragban egymással, lehet-e ő
-ket egybe írni avagy strajfát, azaz
kötőjelet kell közéjük tenni, hogy
össze ne rúgják a patkót? A nyelv-
istálló éjszakája csupa bauxit, ír-
ja a jeles költő, s ő csak tudja.
Száraz Pál
Csak átutazóban
Augusztus óta – valahányszor nyugtalan volt az álma – csak rájuk gondolt. És mert meglehetősen rossz alvó volt; igen sokat gondolt hármójukra: Jaromírára, Helmutra és Robertre. Csakhogy régebben az emlékezés végül is elandalította, álomba ringatta, most viszont még nyugtalanabbá tette.
Kovács Marianna
Medáliák
József Attilának
I.
A Hold, a Vénusz fénye ráng,
Ezüstbe forduló katáng.
Méheket taposó paták,
Petesejt pótló pasztinák –
Pipacs-mezőn, ha hempereg,
Az anyja sem ismeri meg,
Bosszús barátja bús zsebe
Neszesemmivel van tele.
Szeder Réka
A tehetségről
Sok dologban elengedhetetlen egy bizonyos ismétlésszám, akár több száz, ezer, hogy elsajátítsuk, képesek legyünk egy mozdulatsor végrehajtására. Majd valami csodálatos módon, a neuronhálózatok úgy működjenek, hogy a palettánkból, legyen mondjuk az mindössze nyolcféle technika, és hatféle irány, az agyunk a pillanat tört része alatt megválassza, és tudattalanul kivitelezze a megfelelő kombinációt, sikeres eredménnyel ötvözve, természetesen.
Nagy Erika
Ez egy ilyen nap volt
A tavaszi felmelegedés már napok óta beindult, s ez a mai nap a szó szoros értelmében igazán forróra, eseménydúsra sikeredett. Reggel, a gépem előtt ülve, egy hatalmas puffanás rázott fel békés nyugalmamból, majd kirohantam megnézni, hogy mi is történt. Szomorú látvány fogadott. Három autó futott egymásba, egy gyönyörű, hófehér Mercedes jóvoltából. Vagyis már egy cseppet sem volt gyönyörű, fogta is a fejét a fiatal férfi, miután kiszállt az autóból. Még jó, hogy fogta, mert a kényszerből két autó között dekkoló Suzuki vezetője, egy ízig vérig harcias amazon kis híján leharapta a nyakáról teste legékesebb részét, miután a vádakkal szemben, miszerint gyorsan hajtott, hevesen tiltakozott. A nő hisztériás rohamot kapott, ízes, mátyusföldi kiejtéssel üvöltözött, ami nem is volt csoda, hiszen mint kiderült, szívbeteg, és egy kicsi, féltve óvott gyermek is volt az utasok között. A kicsi visított, nyilván nem tudta mi történt, csak érezte, ez nem egy természetes folyamat, a néni pedig sokkos állapotban csak hajtogatta: azt hittem, hogy felrobbantunk…
Sajtos Orsi
Transzlégzés
Amikor nem történik az élet,
Nem kapnak fel forgószelek,
Aljzószer sem éltet:
Először félsz,
Aztán beletapogatózol
A ritka morajú reggel
Hűvös körvonalaiba.
Iancu Laura versei
Ablakból
akit szeretek mindig látom
külső vagy belső szememmel
pogány istenekkel
teli az ég a határban
de kitisztul amikor érkezel
Hogya György
Haláli nyugalom
Szomory halála — Véletlenül újra kezembe kerül az „Író a toronyban”. Csak átpergetem a lapokat az ujjaim között. A végén az a haláli nyugalommal felsorolt eseménysorozat teszi rám a legnagyobb hatást, amelynek megkomponálására csak igazi, profi tragédia szerző képes: „…a végrendeletet érvénytelennek minősítették, de különben is az első helyen hagyományozott testvérét gázkarmában égették el…
Zirig Árpád
Velünk párban jár a gyász
Hangtalan szavaimmal szólongatlak
gyere, a testem megszelt kenyér.
Ha éhes leszel, szólj, gyere, egyél.
Lezárt szemedben a mindenség,
a csend fátyla leng körül,
hamuszínű fázós télben,
ezt hagytad rám örökül.
Arcodon a halál árnya,
az is lehet talán már az enyém.
Nagy Erika
Akaromka
Hogy milyen egy gyerek, amelyik hisztizik az üzletben, sokan tudjuk, mert átéltük. Nem volt könnyű időszak, de szerencsére magunk mögött tudjuk. A gyerekeink felnőttek, az unokák közül a nagyobbik is túlesett már rajta. A minap, az egyik üzletláncban vásároltam, és érdekes jelenet ütötte meg a fülem. Egy kissé túlsúlyos gyerek sikítva bömbölte, hogy „anya, én ezt akarom, vedd meg!”
Hogya György
A Hold Sárkánya farkába harap
A hegynek nevezett szabályos dombhátat valamikor régen egy hatalmas, az emberi ész számára felfoghatatlan erő szakította ketté. Egy olyan erő, amely méretében túlnő az emberi képzeleten, és csak egyszerű mesék csodáiban tükröződik vissza, valahogy úgy, mint a napfény az esőcseppről. A hegy közepén egy óriási szurdokhoz hasonló hasadékot hozott létre, amelyet az erre gyakorlatozó vadászrepülőgépek pilótái találóan nő nemi szervnek neveztek el, persze közérthetőbb és kedveltebb nevét használva ennek a női testrésznek. A hasadék egyik oldalán azonban egy körülbelül három méteres sugarú szabálytalan félkör alakú kiugró sziklapárkány maradt, amely látványosan emelkedett az alatta fekvő hatvankét méteres szakadék felé. Izgalmas hely ez a turisták számára, akik három órát is képesek gyalogolni, hogy a szakadék szélén vonuló, a valamikori börtönrabok által kialakított turistaösvényen felkapaszkodva elmondhassák, megjárták az Ördögsziklát. Tovább úgysem mehetnek, mert bár az ösvény bekanyarodik a hegy északi oldala felé, sőt innen aszfaltozva folytatja útját, a hatalmas fenyőfák alatt kerítés, kis kapu, és rajta elhelyezett felirat jelzi, hogy magánterület következik. A távolban látható is egy lakájos villa teteje, de idegennek még nem sikerült oda bejutnia.
Fülöp Antal
Bécsújehlyi tullianum
II. Rákóczi Ferenc, a szabadságharc merész gondolatát forgatva fejében, bizalmába fogadta Longueval kapitányt. Ekkorra országos híre ment: a császár Longuevalt, a Liege-i születésű „megbízhatatlan” franciát, elbocsátotta parancsnoki állásából. Bár a kapitány évek hosszú során példás hűséggel szolgálta a császárt. Ez akkor senkinek, még Rákóczinak sem tűnt fel, s mikor Longueval, állás és kenyér nélkül belovagolt a nagysárosi Rákóczi-kastély udvarára, s az ajtónálló, Rákóczi Ferenc színe elé bocsátotta, Longueval délceg tartásban kezdte sajnáltatni magát:
Hogya György
A feszület
K. Sanova úr nemes családból származott, s a nemesek életét élte. Ebben az életben kivételes szerepet játszott a női nem és a hatalom határtalan tisztelete. Ami ezen túl létezett — ha egyáltalán létezett valami érdemleges —, az kimerült saját becsvágyának többé vagy inkább kevésbé kozmetikázott csillogtatásában.
Sajátos, zárt világban mozgott, amelyet táncos esték, arisztokrata összejövetelek és leginkább lányos házak jelentettek. Élményeit szellemesen, jóízűen és jócskán kikarikírozva adta elő. Csattanóval záródó történeteinek főhőse természetesen kivétel nélkül ő maga volt. Váltakozva szerepeltek ugyan hölgyek is a történetekben, de ők csak arra szolgáltak, hogy a szüzesség elvesztésének különböző fajtáit és nehézségi fokait érzékeltessék. Hiszen mi máson is lehet jobban mulatni, mint ártatlan lányok felavatási ceremóniáin! Meg kell adni, hogy az efféle történetek „kibeszélése” — a kor párbajozási szokásait figyelembe véve — meglehetősen zajos társadalmi életet jelentett, bár Sanova úr nem volt híján sem a bátorságnak, sem a kardforgató tudománynak.
Törő István
A dobsinai jégbarlangban
A lépcsők mögött jégfolyam dereng,
denevér alszik, kemény léptünk cseng,
a csüngő jégcsap oszloppá megnőtt,
jégkristály őrzi a bezárt időt,
mi lehet ott, a mélyben lent,
ahonnan hideg pára leng?
Csóka Zsófi
a száztíz éves hirdetőtábla [plakátmagány]
dédnagyanyám ezt
zsoltárok a papírkereskedésben kaphatók
a királyi magyar automobil club hegyi versenye
részvényszalámi téli szalámi tiszta sertéshús
nagyanyám ezt
páger antal eszenyi olga földindulás
rólatok beszél hozzátok szól a néprádió
légy az elsők között a terménybeadási versenyben
Hogya György
A Csontnyelű kés
A magas vasoszlopokon álló erdei házat széles, átjárhatatlan bokorsáv választotta el a folyótól, a környező ártéri fák pedig eltakarták a nem messze haladó országúttól is.
A társaság két autóval érkezett, és ráérősen kezdett kipakolni. A táskákat a vaslépcsőn a férfiak vitték fel, így az asszonyok addig sétálni indultak. Világos ruhájukban imbolygó kis állatkákra emlékeztettek, amint a hatalmas fák alatt óvatosan kerülgették a nemrég esett eső pocsolyáit, s az erdei úton tétován haladva jobbra-balra pislogtak, mintha keresnének valamit. Aztán összenéztek és felnevettek, cinkosan, ahogyan csak a nők tudnak.
Zirig Árpád
Vers
(Godány Sanyinak ajánlom)
Hetven év. Menni az úton.
Kezdőnek lehet, hogy sok,
célba érni talán kevés.
Nem árnyékolhatnak el téged
se felhők, zord esték, se feledés.
Hogya György
Jamais vu
A történetet mi sem jellemezhetné jobban, mint egy kedves anekdota, amelynek hőse egy híres tudós, aki hegyi házikójának ajtajára egy szerencsepatkót szögezett. Amikor tudóstársa meglehetősen kételkedve megkérdezte, vajon csak nem hisz az efféle babonákban, ő azt felelte, természetesen nem, de bizonyos emberek biztosították őt afelől, hogy a szerencsepatkók akkor is hatnak, ha az ember nem hisz bennük. Miután az említett tudós a fizikusok népes és elismert táborába tartozott, nem nehéz felfedezni a történetben a szubatomi világ felfedezett és még fel nem fedezett titkai iránti mélységes tiszteletet, valamint a tudomány, pontosabban a kvantumfizika újabb és még újabb meglepetéseivel szembeni alázatot. Mert ugye: „Kell az embernek éreznie, hogy egy bizonyos tekintetben titokzatos világban él, amelyikben megeshetnek és megtapasztalhatók soha meg nem magyarázható dolgok is…” — mondotta volt valamelyik másik tudós… (miután többen tettek ilyen értelmű/tartalmú kijelentést, az elsőség meghatározását nem vállalom… , reménytelen próbálkozás lenne… és felesleges)
Nagy Erika
Élő dinamit
Gyarló ember vagyok, sohasem tagadom. Évente többször megfogadom, hogy leszokom a káros szenvedélyemről. Most is ezt teszem, bár szánalommal nézek saját magamra, mert a lelkiismeretem megszólal: hogy akarsz leszokni, mikor most is kezedben az a büdös bagó?
De most tényleg, ez az utolsó. Soha többet nikotin, krákogás. Majd én megmutatom! Tudom, hogy idegbeteg leszek, meg szenvedni fogok, de véghez fogom vinni! Majd cukrot szopogatok, vagy rágózom, mert ugye mindenki tudja, szükséges a pótcselekvés, és így nem lesznek traumatikus élményeim. Legalább is remélem. Bár eddig is ezt tettem, mikor semlegesíteni akartam a nikotin ízét a számban. Sebaj, akkor, most többet rágcsálok. Legfeljebb felszedek pár kilót. Megéri, nem? Jöjjön, aminek jönnie kell. Holnap azzal kezdem a napot, hogy nem gyújtok rá. Esküszöm.
Hogya György
A Hold Sárkánya farkába harap
A hegynek nevezett szabályos dombhátat valamikor régen egy hatalmas, az emberi ész számára felfoghatatlan erő szakította ketté. Egy olyan erő, amely méretében túlnő az emberi képzeleten, és csak egyszerű mesék csodáiban tükröződik vissza, valahogy úgy, mint a napfény az esőcseppről. A hegy közepén egy óriási szurdokhoz hasonló hasadékot hozott létre, amelyet az erre gyakorlatozó vadászrepülőgépek pilótái találóan nő nemi szervnek neveztek el, persze közérthetőbb és kedveltebb nevét használva ennek a női testrésznek. A hasadék egyik oldalán azonban egy körülbelül három méteres sugarú szabálytalan félkör alakú kiugró sziklapárkány maradt, amely látványosan emelkedett az alatta fekvő hatvankét méteres szakadék felé. Izgalmas hely ez a turisták számára, akik három órát is képesek gyalogolni, hogy a szakadék szélén vonuló, a valamikori börtönrabok által kialakított turistaösvényen felkapaszkodva elmondhassák, megjárták az Ördögsziklát. Tovább úgysem mehetnek, mert bár az ösvény bekanyarodik a hegy északi oldala felé, sőt innen aszfaltozva folytatja útját, a hatalmas fenyőfák alatt kerítés, kis kapu, és rajta elhelyezett felirat jelzi, hogy magánterület következik. A távolban látható is egy lakájos villa teteje, de idegennek még nem sikerült oda bejutnia.
Hogya György
Asylum
Igen, kedves barátom, igazad lehet abban, hogy túl nagy feneket kerítek az ügynek, s ráadásul hosszasan és körülményesen mondom el azt, amit rövidebben, velősebben, és csattanósabban is el lehetne mondani. Mindez igaz. De hát ilyenek vagyunk mi, írók, barátom! Sok beszéddel próbálunk valamiféle nagy társadalmi igazságok nyomára bukkanni, s közben képtelenek vagyunk észrevenni és megoldani saját gondjainkat. Ugyanakkor az őszinteség is kötelez, így mentségemre még azt sem mondhatom, amit egyébként szoktam, tudniillik, hogy alapos embernek tartom magam, s ez a megmásíthatatlan sajátosságom kívánja meg, hogy öncélú fejtegetéseimbe figyelmedet tudományos (vagy legalábbis annak tűnő) elméletekkel próbáljam meg bevonni. És még sok más mentség is eszembe jut, amelyekkel megmagyarázhatnám ennek a történetnek a mélyebb és felszínesebb síkjait, de (ebben viszont te fogsz igazat adni nekem) mind haszontalan, hiszen a felismerhetetlennek tűnő összefüggésekre végül is neked magadnak kell rájönnöd…
Nagy Erika
A közöny generációja
Ugyanúgy indult a nap, mint a többi, kávé, rántotta, a szokásos reggeli nyüzsgés, majd rohanás a buszra. Csendes májusi eső áztatta éjszaka a földet, az utcák járdáin nedves pocsolyákba gyűltek az esőcseppek. A természet kivirult, újraéledtek fák, a füvet szinte harapni lehetett. Ragyogó lombsátrat vont a tavasz arra a parkra is, amelyen naponta átvágok a munkába menet. Ezen a reggelen én is újult lendülettel és energiával vetettem bele magam az előttem álló feladatokba, agyamban kattogtak a gondolatok, teendők, mi a fontos, mit lehet elodázni. Láttam, hogy a természet éledésével együtt a gazdik is több időt töltenek a parkban, az ebek önfeledten szaladgáltak, legtöbbjük pórázon, szagolgatták, jelölgették, amit csak szagolni és jelölni lehetett. A kisgyermekes anyukák a gyerkőcökkel ballagtak a közeli óvodába, ki örömmel ment, ki nyafogva, okot keresve arra, hogy visszaforduljanak. Ilyenkor a szülők általában tehetetlenek, mert a gyerekkel nem lehet beszélni, meg sem hallja a szavakat. Ha rájön a nyafogás időszaka, nem használ semmi, s ha el is lehet terelni a figyelmét, az csak pár percig tart. Majd jön az újabb bömbölés.
Hogya György
A bizonyíték
Akkor azt hittük, pontosan tudjuk, mit akarunk.
Egy olyan fényképalbumot szerettünk volna elkészíteni, amelyben benne lesz az ország valamennyi vára, kastélya, kúriája és várromja, a hozzájuk tartozó legjelentősebb mondákkal, legendákkal együtt.
Meg voltunk róla győződve, hogy most már tisztán látjuk a világot, előttünk állnak a nagy lehetőségek, és új, nagy dolgokat vihetünk véghez. A bársonyos forradalom utáni lelkesedésben mi rögtön jelentős támogatást pályáztunk és kaptunk meg erre a célra, így nagyon komoly munkába kezdtünk.
Hajdú László
Maszlag
Színleltem, mintha erősen gyászolnék. Fásultan hallgattam végig a pap beszédét, csak akkor érzékenyültem el, amikor a sorban következőről tett említést. Azt a „miatyánkot” végig motyogtam.
A külvilág szeme és szája elől fekete ruhába, fekete fátyolba rejteztem. Csak olyan profán gondolat fogalmazódott meg bennem, megsülök a nyavalyás fekete harisnyában.
– Szegény asszony! Milyen fiatal még – hallottam ki a fals hangokat, amivel az asszonyok a férjüket óvták tőlem, a férfiak meg képzeletben már a lábam közt jártak.
– Zsuzsika! Ha szükséged van segítségre, csak szólj! – tolakodott intimszférámba a szembe szomszéd, akit az sem zavart, a felesége árgus szemmel leskelődik. A farkát tolta volna, de útban volt hordóhasa.
Szegedi Kovács György
Kavicsok
Versírás előtt
sohase moss kezet.
*
A tradíciók falainak repedéseiből
édes szirupként csurognak a dogmák.
Nyilas Attila
Zsoltár
Amíg csak veled társalgok, Uram,
béke lakik a szívemben,
de ha a nép közé kell vegyülnöm,
kellemetlenségek sora ér, noha
nem gyűlölöm, és meg sem vetem.
Vonakodnak elismerni igazamat,
vélt érdekeik szerint hazudnak,
álnokságban telnek napjaik,
elméjükre sötétség borul,
új közvetlenségemre süketek,
torkuk nyitott, dögletes sír.
Szolláth Mihály versei
Karrier
Odateszem a híres művész
fotója mellé az enyémet.
Szépen megsimítom
a mesterséges intelligencia
segítségével.
Semmi az egész, fél óra
és már kész is vagyok.
Aztán hagyom egy kicsit,
majd megnézem,
az apró hibákat korrigálom.
Klein T. László
Atala
Atala Mendezzel egy szeles délutánon találkozom Párizsban.
Kornél szerint konspirációra Párizsnál nincsen ideálisabb hely a világon. Az ember kényelmes figyelőállásba helyezkedik egy kávéházi szegletben, és ha nem csak úgy bambul bele a világba eme csendes szemlélődés közepette, szembetalálkozik az élet valódiságával. Ő élvezi ezt, engem megrémít minden, amire azt mondják: valóság.
Bécsben töltött ösztöndíjas évei alatt ismerte meg Atalát. Nehezen jövök ki ismeretlen emberekkel. Vonakodtam a találkozástól, amikor a telefonban Kornél megkért.
– Hidd el, Dezső, szükséged lesz erre az utazásra! – mondta.
Kornél gyerekkorunk óta nagyon meggyőző tud lenni. Négy évvel idősebb nálam, és azon túl, hogy unokatestvérek vagyunk, Kornéllal összekötnek a gyermekotthonban töltött közös évek, ahol az életünk maga volt a pokol.
Nagy Erika
Kebelkígyó
Minden ember más, egyénenként eltérő. Más az álmunk, célunk, személyiségünk. Remekül ki van ez találva! Emberi természetünknél fogva nem rejtjük el véleményünket embertársainkról, beszélünk arról, hogy a másiknak hogyan kellene viselkednie, milyen ruha állna jól neki, kivel nem kéne barátkoznia…
Hogya György
Kiegészítések az emlékezet apológiájához
—— …elmerülök a testmeleg folyadékkal teliengedett kádban, lebegek a fenenagy-sötétségben, s köröttem ott sejlenek, sustorognak megszólításra kész emlékeim.
Ezt az ingermegvonásos kísérletet már sokan elvégezték, de a legelszántabbak is csak pár napig bírták. A csúcs hat nap. Ez utóbbi csúcstartókból egyeseknél maradandó agyi károsodást okozott a teljes ingermegvonás. Kezelés céljából általában egy órára fektetik be az alanyokat, ám én ennél jóval tovább szeretnék maradni… Ugyanis nem kezelés miatt vagyok itt.
Az én kérdésem a következő: A teljes csendben, a tökéletes sötétben, szag és minden más külső inger nélkül megismerhetem-e, megérthetem-e, közelebb kerülhetek-e az álmaimhoz, emlékeimhez? Van-e esély arra, hogy a maguk kendőzetlen, agyam által közvetített formájában „lássam” okét, vagy mindez torzul a saját szemlélődésem fátylán keresztül? Még pontosabban: torzul-e ez a tapasztalat az interpretáció által, és ha interpretációról van szó, ki vagy mi interpretál?
Lazarev Oleg
Feltámadunk?
Ifjúságom városa Budapest
régi-új terek és mindig más
a levegő simul rá a régi test
ugyanazok az utcák, a hatás
mely ujjával megbökve néz:
de ismerős vagy valahonnan
…
Nagy Erika
Az özvegy
Meleg volt, csend és békesség. Az óriási gesztenyefa olyan volt sudár ágaival, mintha az alatta ülő öregúr nyugalmát őrizné szelíd áhítattal.
Márton unottan, közömbös arccal ült a padon, arca visszafojtott indulatot tükrözött, olyan volt, mint egy feszültséggel teli izzó kőzet. Étvágytalanul turkált az ételben, majd tányérja mellé tette a kanalat. Rázta a hideg, émelygett a gyomra. Valami megmagyarázhatatlan inger következtében becsukta a szemeit, ökölbe szorította kezeit, majd, mint a vulkán, kitört belőle hangosan – Magdus! Az első szó, amit napok óta először ejtett ki a száján. Megkönnyebbült.
Z. Németh István versei
El, al, él
Meggyőződése, hogy a verset úgy adják,
s amit adnak, meg kell becsülni. Ha csak napi
egyet, s nem fényes sétapálcát, csak vastag
göcsörtöt, vállat vonni és faragni estig.
Reszelni, bekenni fényesítő lakkal, talán így
küldenek még, hisz végtelen az égi raktár.
Ha pedig nem adnak, biztosan okuk van rá,
talán most más fejébe hullnak a szótagok.
Kartali Zsusanna
Borostyán
Ott tartunk, ahol száz éve. Utálnád
te is, azt hiszem.
Kísérleteztél, tündököltél, ahogy
egy munkáslánytól elvileg
nem telik.
Attól se, akinek híres a bátyja. Dacból
lehettél volna sült realista is, ám
a politika és az izmos izmusok
magukkal ragadtak a légbe.
A világmegváltás olyan szexi volt!
Bittera Sophie Iman
Foglyok
A vasrács ajtaja nagy nyikordulással kinyílt a sötétben. De csak egy pillanatra, amíg valamit be nem löktek. Egy zsák. A cella másik végéből lánccsörgés hangzott fel. A rab feltápászkodott, és bilincseit feszítve nézte a zsákot. A haja kócos volt. Inge vérrel szegélyezett. Szemében kihunyt a fény. A helyiségben afféle félhomály uralkodott. Nehéz volt akár csak az alakokat is kivenni. Ezért alig vette észre, ahogyan a zsák enyhén megmozdul. Majd megint, és megint. Az egész reszketni kezdett, ő pedig a terem falához simult. Fogva tartója talán újabb vadállatot küldött be hozzá? Azt legutóbb legyőzte. Igaz, akkor még nem volt bilincs minden végtagján. Viszont most ez az ötlet elég végzetesnek tűnt. De nem. A zsákból egy vékony alak csúszott ki. Lábáról sietve lerázta a krumplisszatyor maradékát, majd felpattant, és a rácsnak vetette magát. Vékony, de indulattal teli hangon kezdett ordítani:
Nagy Erika
Boríték
Ervin elviselhetetlen volt, tudta ezt maga is, de már az agyára ment, hogy pontosan kilenc hónapja „homofisz“ kénytelen dolgozni. Ráadásul közeleg a karácsony, és nagy a valószínűsége annak, hogy még az új esztendő sem hozza meg a korlátok feloldását. S ettől a gondolattól kirázza a hideg. Úgy érzi, ha nem jön változás, megőrül. A tükör előtt a haját vizsgálja. Őszül. Napról-napra őszül. Edit az ajtónak támaszkodva figyeli. Fintorogva, szájat húzva méregette a férjét, de mivel napok óta nem beszéltek, a zsebébe csúsztatta a borítékot, és szó nélkül a nappaliba ment. Bekapcsolta a tévét, és unottan kapcsolgatni kezdte. Covid…covid..minden csatornán ez ömlött rá, meg az, hogy mennyi a pozitív, és mennyi a halott. Nem akart már rossz hírt hallani. Elege volt. Mindenből. A négy falból, a férjéből, a bezártságból. S még mindig csak öt óra van. Nem tudott tisztán gondolkodni. Zaklatott volt. Beszélnie kellene a férjével, de ilyen fagyos állapotban képtelen volt arra, hogy az egész életüket megváltoztató kérdésről beszéljen vele. Nem tudta, hogy mit tegyen. Talán életében először. Hirtelen felpattant, magára kapta a kabátot, csizmát húzott. Már kinyitotta az ajtót, de megcsapta a hideg fuvallat így visszament, a fogasról leemelte a sálat, és körbetekerte a nyakán. Zsebében kitapogatta az autókulcsot. A ház előtt parkoló autójába ülve azonnal beindította a motort. Csak menni akart, előre, céltalanul. Nem bírta már elviselni azt, hogy férje megváltozott. Közömbössége nagyon fájt neki, pedig ő mindent megtett azért, hogy az otthoni munka kényelmes, zökkenőmentes legyen a számára. Azt a kevés időt, amit otthon töltött arra fordított, hogy Ervin kedvében járjon, pedig rengeteget dolgozott, orvosként néha emberfeletti erővel kellett küzdenie. S mivel keveset volt otthon, szép lassan elhidegültek egymástól. Vagyis az ő érzései semmit sem változtak, csak szép lassan ellaposodtak. Vajon késő mindent újrakezdeni? Szeme elhomályosult, akaratlanul is könnyekkel küzdött. Semmit sem látott. Homály mindenütt. Majd fény, vakító, és hirtelen semmi.
Haver Márta
Ragyogva haldokolni
A mező nem egy varázslatos hely. Persze aki csupán messziről figyeli, vagy elhalad mellette, annak gyönyörű növények színes sokasága. Egy világ, ahol megpihenhetsz a zümmögő méhek és a csinos pillangók társaságában. Ahol a virágok legszebb pompájukban nyílnak, majd hervadnak el újra és újra, minden évben. De valóban ilyen csodálatos hely ez? Mert számomra inkább maga földi pokol.
Kálnoky Géza versfordításai
Néhány számozott vers
II
isten háza előtt
egy nővel találkoztam
nyakában kereszt kezében rózsafüzér
kérdeztem tőle segítene-e
mondta hogy persze hogyne
pedig nem tudta mit akarok
de természetesen
beadná a heroinomat?
Tóth László
1989, avagy Egy év a hetvenötből
A prágai pártlap, a Rudé právo (annyi mint Vörös Jog) mai számában, mint nézem, már újból Dszerdahelyen, majd háromkolumnás összeállítás azokból az olvasói – de talán inkább, legalábbis túlnyomórészt: „olvasói” – levelekből, melyek a napilap február 23-i számának Kicsoda Václav Havel című, az ellenzéki író letartóztatását és elítélését magyarázó terjedelmes írására reflektálnak. Igaz, a „széles körű” (bár feltűnően szűkkeblű) olvasói visszhangok tizenkét bekezdésnyi sorolásából a szerkesztő az elsőt a Havel mellett kiállóknak szánja (gondolom, hogy ne legyen vádolható az újságírói etika megsértésével), hiszen, mint írja, míg „az olvasók többsége azonosult a szóban forgó cikkünkkel, »akadtak olyanok is«, akik »más véleményen voltak«”. Így például az egyikük a szóban forgót egy olyan ember „befeketítésének” tudja, akinek „emberi és művészi kvalitásait az egész kulturált világ elismeri”. Van azonban olyan is, aki azokat a vállalkozásokat idézi föl, melyekkel a Havel család az első köztársaság felemelkedéséhez hozzájárult, és sajnálja, hogy „nem örököltünk több ilyen Havelt az első köztársaságból”. Egy harmadik hozzászóló bátor, jellemes, különlegesen értékes embernek nevezi „Havel urat”, egy negyedik pedig, személyes ismeretségükre hivatkozva egyenesen hazugságnak nevezi a róla leírtakat. Az ötödik pedig… ja, most veszem észre, hogy a Havel mellett kiállók idézésében a Rudé právo szerkesztőinek többre már nem futotta… Mert a többi idézet már vörös fröcsögés, pártos mocskolódás, elkötelezett birkabégetés, szóval, minden, ami épp azt hivatott elfeledni, hogy a valóságnak megfelelő képet alkothassanak az emberek arról, kicsoda is Václav Havel…
Grendel Lajos
Önéletrajzi töredékek
Wlachovský Karcsival akkor kezdődött a barátságunk, amikor 1978 nyarán a Madách Könyvkiadó végre kiszabadult a Duna-parti fabarakkokból (ahol most az Eurovea bevásárlóközpont áll), és átköltözött a belvárosba, pontosabban a Tatran Kiadónak – Pozsony egyik vezető kiadója – az albérlője lett. Így hát a Tatran és a Madách egy épületben dolgoztak a szlovákiai könyvkultúra „felvirágzása” érdekében. Hogy ez a felvirágzás mit jelent, azt az idősebbek tudják. Mégis, a Madách részéről ez korszakos lépés volt, és nagymértékben segítette a Madáchot az elszigeteltsége feloldásához. Ez volt a dolog pozitív oldala. A negatív oldal hamarosan jelentkezett. 1979. január 1-jén leváltották Fónod Zoltán igazgatót. Az új igazgató Sárkány Árpád lett, a pártközpontból idedelegált férfi, aki a könyvkiadáshoz úgy értett, mint hajdú a harangöntéshez. Cserébe a nagyobb kényelemért, nagyobb cenzúra is jött egyben. Szóval, mindennek megvolt az ára. Elkezdődött a kiadói „jobboldal” – vagy amit annak neveztek – likvidálása. Ráadásul a szlovákiai magyar iskolák ügye is kirobbant (a történelmet és a földrajzot, az új elképzelés szerint, csakis szlovákul oktatták volna, méghozzá az alapiskolákban és a gimnáziumokban is). Ez ellen Duray Miklós és több társa szervezkedett. Véget ért tehát az az időszak, amelyről elmondhattuk, hogy a szlovákiai magyarság szélárnyékban él. 1979 fontos fordulópont volt.
Kiss Bálint Béla
A gyönyör nyomában
Villamoson ülve,
az utcán sétálva,
benn egy kávézóban,
vagy ablakból bámészkodva
minden éber tekintetem,
mint sötétben a kapcsolót,
keresi a gyönyört.
Kürti László
háromlábú szék
mit mondhatnék újat, vagy őszintébbet,
tudd, hogy akarat hajt rozzant kart és térdet.
dermeszt a félelem, sújt a szánakozás,
hízelgéseidtől ömleng a kis lakás.
Tasnádi Edit versfordításai
Hozzám ne érjen!
Eső szemerkél
befelé húzódik az ablakban a virág
szinte szól: Nehogy rám csöppenjen!
A városhoz még nem szokott, de már idegen a mezőktől.
Hogya György
A múlt sötét alagútja
Értelmiségiek csoportját kalauzolom kisvárosomban. Főiskolai tanárok. Lorántffy kúria – Várrom – Hősök tere a sorrend. A volt Katolikus Kör épülete mellett elhaladva megemlítem Mécs László nevét, aki több évig hirdette itt az igét.
Z. Németh István
Utazás a vers középpontja felé
Lobogj, létidegenség
dobold a ritmust
lázadó kobold
figyeld a kobzos kezét
ürülj ki, lélek
ültesd a múzsát
ünnepi lakomához
dionűzött vándor
árva rímfaragó
huncutulj fürdőzz meg
hiányzó lányszemekben
lelki könnyűbúvár szakkör
…
Zsille Gábor
Romantikus vers
Ó, ha egyszer ott ülhetnék
egy bizottsági ülésen veled,
és csak prezentálnál, pedig
a notebookodat sehol sem leled.
Ó, ha együtt workshopolnánk,
igen, egy közös workshopra vágyom,
és pozitív brainstormingra
a szuper trendi céges tanyámon.
Török Nándor versfordításai
5 vers
(5 básní)
A látásban van valami megnevezhetetlen, felejthetetlen: minden napnak az illékony veleje emlékezetemből elődereng.
Fehér ladikok fehér padjain emberek.
A szélben fehér és zöld.
Világosság valahonnét a régmúltból.
Lehet, ez már nem a boldogság, hanem a békesség.
Tasnádi Edit versfordításai
Az év fordulóján a hajón
Hajón ülök az év fordulóján.
Távoli havakról hoz hírt
a tengeren az első idei szél.
Ráront a vízre ezüst kaszával
mintha búzamezőbe vágna
végigfut hátrahagy megannyi kévét −
a hallgatag utasok gondolatait.
Reszketünk. Ím az első hófelhő
úszik odafönt.
Kérdezgetjük egymást:
Havat hoz? Vagy valami mást?
Z. Németh István versei
Angyalkamera
A világ összes rezdülése egyetlen lemezen
megvehető. Keresd ki rajta tegnapi álmaim.
Kit látsz a gyűrött felvételeken?
Gyűjtsd össze csokorba a rokonlelkeket.
Mondanak-e valamit a finom átkötések,
borzasztanak-e vajon az újrahangolások?
Török Nándor versfordításai
Magamban
(V sebe)
A fiú, aki voltam, azt mondta
egyszer: „A halál mindig közel van.“
Mintha a derűs ég villámáról szólt volna.
Vagy a ragadozóról, ami oly nesztelen
lopakodik, hogy gallyat se reccsent.
Emlékezem rá a mi erdőnkben.
Önkéntelenül néztem körül,
amikor biciklivel a fák között
cikáztam, a szürke sziklák aknái
zöld mohába rejtekeztek. …
Biernaczky Szilárd versfordításai
A Teremtő büntetése
(Penalty of Godhead)
Az öregember szalma-ágya
lángot kapott, felerősödve
az éjszakai rönkökből a harmattan
tüzet gyújtó leheletétől. Dacolva a korával és
a betegségével felállt, és maga irányította
füsttől elvakulva a mentést. (…)
Hermann Judit
Az áldás íze
„Ne fütyülj! Lányok nem fütyülnek, csak a zsidó lányok!” – hangzott a szomszéd néni ablakából az udvaron, ahol az odalátszó templom tornyának aurájában játszom egész gyermekkoromban. A lilaszőnyeges templomba ezért mindig csak félve léptem be, mert azt hittem nincs jogom hozzá.
A szomszéd néni, játszótársam édesanyja, az udvar hátsó részén lévő „úri lakásban” lakott, amihez kis műhelyszerű faház tartozott. A faházban évente mézet pergettek, az év többi részében az zárva volt. A sötét kamrába a lécek résein opálos sávokban szűrődött át a nap, aranyszínű porszemek csillogtak bennük, és a levegőt valami bársonyos, szinte kézzelfoghatóan sűrű illat töltötte be.
Nagy Erika
Kulcs
Egy fura nő jött le a lépcsőn, olyan ötven körüli. Zavart volt, magában beszélt, közben csóválta a fejét, és a tenyerével nagyokat ütött a homlokára. Sok az elmebeteg, gondoltam. A lépcsőn leszaladva hallottam, hogy utánam kiált. Megfordultam. Indulatosak voltak a mondatai, s miközben hozzám beszélt, hol a plafont, hol pedig a lépcsőt figyelte. Van ilyen. Eltelt egy kis idő, mire megértettem, hogy mit is akart tőlem. Vagy legalábbis azt gondoltam, hogy értem. Kizárta magát, a kulcsot a lakás kitárt ajtajában hagyta. Belülről. A telefont pedig az asztalon. Csak a szemetet vitte le az udvarra, közben találkozott a gázszerelővel, aki tegnap jelentkezett be. De ez mellékes, a baj megtörtént. Az ajtó, amely a folyosót a ganggal összekötötte, becsukódott. Nem tudom, hogy mit csináljak, legjobb lesz, ha kitöröm, mondogatta halkan többször is, de szinte csak önmagának. Aztán megfizetem, nincs más választásom. Van, mondtam neki, mindig van egy jobb megoldás, csak gondolkodni kell. Nincs telefonom, nem tudok hívni senkit sem, jaj istenem, mit csináljak? Nekem van, ha tudja a számot, szívesen segítek, ajánlottam fel. A szeme komikus módon kikerekedett a felcsillant lehetőség hallatán. Közben azért azt sem rejtette véka alá, hogy bár ártatlan voltam mindenben, dühítette, hogy engem semmi sem korlátoz.
Erdély Dániel
Gonoszság
Akkor volt gonosz, mikor még megérte gonosznak lenni
A jóságával volt gonosz, mert megőrültek a körülötte élők
Megőrültek, mert miatta nem mertek gonoszok lenni
Jó gonoszok lettek azzal, hogy jók lettek
Gonoszságával volt jó, mert senkinek nem kellett körülötte hálásnak lennie
Gonoszságból gonoszok lettek, hogy senki ne lehessen se hálás, se jó
A sok gonoszságból és hálátlanságból nőtt ki a jóság
Magától
Tasnádi Edit versfordításai
Anya és fiú
A fiú nézi
a lépni nem merő anyát
belekarol, hogy induljon
és eszébe jut a régen elmúlt:
Olyan voltam egykor, mint ő
a lábam remegő, bizonytalan
vártam nyújtsa a karját
óvjon, amikor elindulok…
ugyanaz az aggodalmas várakozás, ugyanaz a szerető összetartozás
változtat irányt kettejük között.
Tóth László
Feljegyzések, körülmények, megfontolások
Önélet – külnézetből (részlet)
„Az öregségnek egy ajándéka van. Vissza tudsz nézni.”
(Temesi Ferenc)
Hogyan lett Évából Kati
T. tizenhárom éves volt, illetve akkor még nem is T. volt, hanem V. (l. erről másutt), amikor – ki tudja, milyen indításból-ihletésből – 1962. október 9-én maga elé tett egy fekete, keménytáblás, nagy alakú (A/4-es) vonalas füzetet, és a legelső lapjára felírta leges-legelső verse címét: Vége a szünidőnek, s bár fogalma sem volt, hogy mit kellene (lehetne) erről – illetve e cím alá – írnia, konok elhatározással belekezdett mégis. Ha pedig egyszer belekezdett, innentől kezdve – az „Írok, írok, írogatok / de hiába írogatok, / írásomnak nincs hatása” villanatnyi megvilágosodását, reményt keltő beismerését követő két-három éves megszakítás után – egészen érettségiző koráig ebbe rótta a tőle telhető legszebb betűivel az elején elsősorban az iskolában belé (beléjük) sulykoltakat visszhangzó kezdetleges klapanciáit, békeharcos, s Lenin elvtársunkat és a „hős kubai népet” is megéneklő nyögdécseit. Igaz, később témaválasztásának bővülését már különböző lánynevek, éledező nemisége plátói sóvárgásai, szereppróbálgatásaival is formálódó kialakulatlan személyisége édes-keserű busongásai, a világban való jelenlétének önérzetes ifjonci kinyilatkoztatásai és a legrémesebb kamaszos filozofálgatások áriái is jelzik.
Tasnádi Edit versfordításai
Augusztusban a balkonon
Augusztusban teliholdnál
nem fuldokolt volna így a sötétben
a balkonján ülő férfi
nem lett volna könnyíze
az ajkához emelt rakınak.
Augusztusban teliholdnál
nem ilyen vers íródott volna.
Biernaczky Szilárd versfordításai
A tudás megfoszt
(Knowing Robs Us)
A tudás megfoszt bennünket a csodálkozástól.
Ha nem szakadtak volna szét
az ősi Éjszaka félelmetes köntösei
hogy ellopják a mintákat, amelyeket szarvakra készítenek
kutyafejen és széthintett lázadáson
éjszaka egy tyúk otthonos
csőrében; nem adott nekünk okot
bizonyosságra, hogy a nap minden nap megszakad
de a nap tömbje visszatér lefegyverezni
az éjszaka fantasztikus ábrázatait –
minden hajnalban
megkoszorúzhatták a város kapujában
királyi dobokkal kísérve
egy meghökkent világ
csodálatos ünnepét.
Radványi Kristóf versei
Nem akarok
Jaj, nem akarok én már szeretni,
Ébredés után senkit sem találni.
Kiürült szívek bányáiban kutatni,
Újra e fájdalmat megélni.
Jaj, nem akarok én már érezni,
Valaki miatt belülről meghalni.
Szememmel rezdüléseit figyelni,
Minden pillanatban őt szolgálni.
Hermann Judit
Ízek és emlékek (részlet)
A római hotel teraszán, a nemzetközi társaság ’magyar asztalánál én voltam egyedül, aki nem panaszkodtam a vacsorára. A Nemzetközi Keresztény Zsidó Tanácsnak a világ különböző városaiban rendezett konferenciáin, melyeken a zsidó-keresztény kapcsolatrendszert valójában már hetven éve elemzik, az étkezések összeállításánál mindig komolyan figyelnek a különböző felekezetek igényeire. A magyar résztvevőknek ez sokszor nincs ínyére. Legtöbbször hiányoznak ugyanis a húsok, vagy túlzóan egyszerűsödik le a menü, hogy megfeleljen a különböző felekezeti előírásoknak. Számomra ayonban a meleg római estében semmi nem lehetett rossz. Ha van az asztalon akár csak egy is a paradicsomban úszó tésztákból, a fényesmázú, vaníliás, mandulás pitékből, és két asztalt borítanak be a háromszögletűre szeletelt görögdinnyék, már semmi nem lehet rossz.
Balogh Ildikó
Hanna
Egy késő tavaszi napon ismertem meg Hanát. Az ablakból láttam közeledni, egy tőle sokkal fiatalabb pár kíséretében. Kellemesen csevegtek. Hana korához képest nagyon magas, madárcsontú, filigrán nő volt. Ebben a korban az emberek már összetöpörödnek, meggörbül a hátuk, vagy banyapúpjuk lesz. Hana egyenes testtel, nyugodtan lépkedett. Minden lépése tudatos, magabiztos volt. A kényelmes, drapp, pántos félcipőbe bújtatott, hosszú, vékony lábfeje nem tűnt ormótlannak kecses lépései miatt. Cipője orrával néha óvatosan arrébb rúgott egy aszmagot. Karján a hatvanas években vásárolt minőségi, megkímélt, de kopottas, szintén drapp színű retikül. Annak pattintós zárját matatta horgolt fehér kesztyűs kezével. A hatalmas, lombos fák alatt közeledtek a platánokkal teli, enyhén kanyargós betonúton, így több szemszögből megfigyelhettem mozgását, alkatát. Itt-ott a sűrű lombozat közt beszűrődött a gyenge napsugár, de Hana tekintetét így sem láttam tisztán, kis kalapja árnyat vetett az arcára. Mozgása kifinomult, nyugodt, gesztikulációi finoman visszafogottak. Szeretem megfigyelni az embereket azelőtt, mielőtt belépnek hozzánk az idegen ismeretlenbe, s amikor többnyire még nem is tudják, mi vár rájuk.
Szőcs László versei
A Kánaán ügyében
Újra megnyírták szárnyainkat, mint magát madárnak képzelő baromfit.
Ne szálljon oly magasra, ha a ketrecből kiengedik.
Emberrobot lett programod e túlérett földi paradicsomban.
Szalagon termeled kenyered, fáradtságtól lebutultan.
Cinikussá vált énünk a reklámok túlöltözött apostola:
Hirdeti hitét, felhőkarcolókra ágaskodva.
Elöntött búzamezőn mossák el síró árvák könnyeit.
Lánctalpak tapossák a Kánaán megígért földjeit.
Darázs Balogh Katalin
A kályha melege
Ha hallgattam volna nagyanyámra, nem kellett volna ott dideregnünk. Ha időben elmegyünk aludni, talán észre sem vettük volna, hogy elfelejtett begyújtani a kályhába. Míg a filmet néztük, addig bebújtunk a pokrócba, kellemes meleg volt. De most rendesen vacogtunk a hidegtől. Katival összesúgtunk, most mi legyen, ki megy a nagyinak szólni? Kiszámolóval dőlt el, hogy én leszek az a bátor, aki megkéri: varázsoljon nekünk végre meleget a szobába.
Tasnádi Edit versfordításai
Egy csepp a sötétben
Egy kislány hat-hét éves,
egy férfi és egy nő kezét fogja.
Háromtagú család.
Sötét napszemüvege mögül
a semmibe mosolyog a nő és a férfi.
Helyettük néz a kislány.
Cseppnyi fény a sötétben.
Radványi Kristóf versei
Csendzavar
Nem találom a csendem,
Zúg, folyik a világ körülöttem.
Kerestelek téged hangtalanságodban,
De nem találtalak csak a hangzavarban.
A szél fúvásában, a belső morajlásban,
Zajt találtam csak nehéz szavadban.
Súlyod összenyom, nem találom
Én benned már a holnapom.
Bakos Orsolya
Igaz, Anya?
Izzadt a kezem a gumikesztyűben. Már egy órája csak a húst szeleteltem, de szerencsére a nemrég vásárolt kés megkönnyítette a dolgom. Olyan könnyedén szelte ketté a húst, mintha vajból lenne. Egyforma darabokra vágtam, majd egy tálcára helyeztem, szépen, sorban. A kesztyűket lehámoztam kezeimről, majd a tálcát megemeltem, és a hűtőhöz sétáltam. Fél kézzel kinyitottam az ajtaját, majd a legfelső polcra raktam.
Halkan dúdolva mosogattam. A vörös nedű még nem száradt rá a késre teljesen, szivaccsal és mosogatószerrel könnyedén lejött. Leöblítettem a habot, majd a kést megtöröltem és óvatosan a fiókba helyeztem. A vágódeszka már a csepegtetőn száradt. Észrevettem, hogy az alkarom még foltos maradt. Sóhajtva nyúltam a törlőkendőért, majd a csap alá tartottam. Bevizezve elkezdtem a rám száradt vért ledörzsölni. Ez már nehezebben jött le. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem volna Alexet, ha nem csapja be maga után a konyhaajtót.
Bock Ervin
így, úgy
így vagy úgy, de
úgy érkezett meg,
hogy nem oda készült, meg
így aztán hogyan is érkezhetett,
meg különben is, legyintett,
miért kell még megérkezni;
mikor jobb távolról, jobb kívülről
mit is?
igen, nézni, követni, hallgatni.
így érkezett meg, és tudta, hogy nem.
Durec Valéria
Az expedíció
Józsi bátyám úgy döntött, megkeresi Attila sírját. Történt ez vasárnap hajnalán, amikor a pirkadat rózsaszín szárnyait bontogatta az ég alján, maga előtt terelve az apró bárányfelhőket a mennyei legelőre. Szeméből kitörölte csipáit, hajából kiszedte a szénát, és óvatosan megnyitotta a csűr ajtaját. Megnyugvással kémlelte a ház sötét ablakait, lelki szeme előtt kirajzolódott neje hófehér mellkasa, mely halk szuszogás kíséretében emelgette a vaskos dunyhát. Mély horkantás is feltört néha az asszony szájából, de Józsi bá a szombat esti ultizás után, vágyaival eltelve szende Csipkerózsikát vélt felfedezni alvó feleségében. Azért biztos, ami biztos, szedett a mezőn pár szál virágot, margarétát, pipacsot, búzavirágot, nem rózsát, mint a múltkor, az fájt a kopasz fejének – fránya egy szúrós Isten alkotása. Szerencsére az asszony mindig megbékélt, hiszen a hét többi napján férje szinte tenyerén hordta. Ha bírta volna. Kemény, kérges kezeivel igazgatta a frissen szedett zsenge csokrot, arra gondolva, most majd büszke lesz rá az asszony, csak vigye végbe a tervét.
Szabó Zoltán Attila
Az ürességérzet különleges állapot. A semmiből válik társbérlőddé. Előtte nincs jele annak, hogy hozzád készül(ne).
Azután hopp, megérkezik, becuccol, leül a kanapédra, nem hagyja, hogy élvezd az esti focimeccset, tiltja, hogy kimenj a sörért; érzékelhetően igényli a jelenlétedet, a figyelmedet, mégsem érdeklődik felőled, be se mutatkozik, csak ül, kitölti a teret, befészkeli magát a sejtjeidbe, elszívja a levegőt, de nem az összest, hiszen nem megölni jött, csak enyhén fojtogatni, már ha lehetséges egyáltalán az ilyesmi, már hogy „valaki” csak enyhén fojtogat (az aberráltak véleményére nem vagyok kíváncsi!); …
Tasnádi Edit fordításai
Akkor este a Nosztalgia kávéházban
Szentendrén estefelé
ültünk a Nosztalgia kávéházban
Juhász Péter, Tasnádi Edit, Beney Zsuzsa meg én.
Nyárból itt feledett napfoltok
játszottak az asztalon
kezünkben akárha nektáros serleg
beszélgettünk sorokat keresve
egy barátság-vers kezdetéhez.
Bár ugyanabban a városban élnek
ugyanazt a nyelvet beszélik
egyikük se találkozott még a másikkal
mielőtt Budapestre jöttem.
Kötőszónak éreztem magam
amely egybeforrasztja a szavakat
egy beszélgetés első mondatában.
akkor este a Nosztalgia kávéházban.
(olvass tovább)
Fekete Tünde
Grecsó-féle szomorú izgulás, avagy menekülés a lágerből
Ha azt mondom Vígszínház és Pál utcai fiúk, akkor azt hiszem senki nem igényel részletesebb magyarázatot. E 2016-ban színpadra állított és bemutatott darabot nagy valószínűséggel mindenki ismeri, ha nem is volt szerencséje megtekinteni, bizonyára már hallott róla. Nos, ez a Molnár Ferenc azonos című regényén alapuló musical három nagyszerű művész keze munkája, akik közül a szövegkönyvért felelős illetékes maga volt az elismert kortárs író és költő, Grecsó Krisztián. Hatalmas sikert aratott ez az előadásuk, és azóta is töretlenül száguld előre a színtársulat nagy örömére, azonban ahogyan a közönség sem tudja megunni és elfelejteni, úgy a szerző sem tudott igazán elszakadni Nemecsekék és a hűn szeretett Grundjuk hangulatától. Száz százalékosan benne volt és látszólag egészen 2019-ig benne is maradt ebben a munkájában, ugyanis nemrégiben kiadott regénye, a Vera hasonlóan ábrázolja és taglalja a gyermekkor legkülönfélébb színekben megfestett hangjait és az azokhoz társuló felnőtt, vagy legalább is felnőttszerű reakciókat.
Dávid Dóra
Töredékek
Anyám temetésén láttalak először.
Csontdermesztő hideg volt, a városon köd ült, és a kövér esőcseppek hangosan kopogtak a sötétszürke aszfalton. A levegőben szinte érezni lehetett a könnyek szagát. A szertartás a végéhez közeledett, a temetőben zajosak voltak a léptek, amelyek a pocsolyákon gyalogoltak keresztül, és amelyek minél hamarabb szabadulni akartak a fojtogató közegből.
Hátul voltál, egy fa lombkoronája takart. Emlékszem sötét farmeredre, fekete pulcsidra, és arra, hogy kezedet a zsebedbe dugva, lehajtott fejjel álltál. Nem figyeltél oda a körülötted lévőkre, a lábad alatt heverő avart rugdostad, a levelek zizegése megtörte a pap szavai közti szünetek üres csendjét.
Biernaczky Szilárd versfordításai
Kérdés
(Question)
Leereszkedő napsugár
mintha Jacob létráján
égi kémlelőnyílás a tetőn átszúrva
néma padlómhoz és csupasz lábamhoz.
Ezek a te teremtményeid
ezek a zsúfolódó porszemek
tiporják kivilágított folyosódat
egy távoli naphoz, mint doppingolt
akrobatikus angyalok köröznek
tűhegyen, hogy eltérítsenek egy kevéssé
szórakozott istent? Vagy én vagyok
egyedül idegen egy félhomályos szobában
Saját túláradásomat szólítottam
és régóta megszállva sok miriád által
talán mégis láthatatlan mindenben
ez a környező félárnyék?
Fekete Tünde
Egy hétköznapi József Attila
„A rakodópart alsó kövén ültem,/néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.” – vajon így úszik el az orrunk előtt életünk is?
Egy egyszerű kép. Egy mozdulatlan test egy kődarabon, és egy mozgásban lévő dinnyehéj a vízen. Mégis mennyi minden rejlik ebben az apró, teljesen átlagos és közönséges pillanatban. A dinnyehéj, ami tovalibben a Duna felszínén, nemcsak egy szemétre vetett gyümölcsmaradék, hanem valami sokkal több. Az elmúlás szimbóluma. Az elszalasztott lehetőségeké. A múló időé, ami nem áll meg senki kedvéért – még egy költő kedvéért sem, aki csendben, passzívan szemléli, hogy minden megy tovább nélküle is. Mert vajon mi az a dinnyehéj számunkra? Talán egy rég elfeledett álom, amit még gyermekként fogalmaztunk meg. Egy cél, ami valaha fontos volt, de a mindennapok kavargó örvénye beszippantotta. Egy szerelem, amit nem mertünk kimondani, és csak sodródott tova, ahogy a víz viszi az élet mozdulatlan szándékait.
(olvass tovább)
Sayti Andrea
A ló szeme
Még utánuk integetsz, ahogy mennek lefelé a lépcsőházban, de már nem néznek vissza. Becsukod az ajtót. Nagyon lassú és finom a mozdulatod, mégis úgy érzed, hogy az ajtó becsukásával oka vagy a távolodásuknak. Mintha nem fordítva lenne. Mintha az ajtó elvágná azt a finom szálat, ami összeköt velük és ennek te lennél az okozója azzal, hogy bekattintod az ajtózár nyelvét a helyére. Elindulsz a nappaliba, ezt is lassan teszed, mert napok óta hasogat a csípőd, és nem tett jót neki a sok készülődés. Nem foglalkoztál vele eddig, sőt igazából csak most jössz rá, hogy eddig is érezted. Másra figyeltél mostanig: azt akartad, hogy minden tökéletes legyen, ha végre eljönnek. Ha fáj, hát majd elmúlik, gondolod és leszeded a nappaliban az asztal közepén álló Herendi-süteményestálat. Nehéznek tűnik a tál, pedig már üres, éppen csak néhány morzsa maradt benne. Hja, a Petike azt is ki akarta szedegetni, de az anyja nem engedte neki. Pedig te hagytad volna, hát hol érezze magát jól a gyerek, ha nem a nagyanyjánál? De hát a menyed már csak ilyen, te meg nem ellenkezel vele, ráhagyod. Mindig ráhagyod, nem akarsz te lenni a gonosz anyós. Ha a fiadnak ő kellett, hát őt kapta. Egyszer mondtad csak el a véleményed, amikor még legény korában elhagyta az Évikét. Hát azt nagyon sajnáltad, akkor mondtad is neki, hogy ilyen rendes lányt nehezen fog másikat találni. Meg is bántad, mert a fiad felcsattant, egy hétig alig beszélt veled. Hát, ha neki ez jó, neked is az.
Biernaczky Szilárd versfordításai
Légitámadás
(Air Raid)
Ilyen gyorsan jön
a halál madara
a szovjet technológia gonosz erdőiből
Egy férfi átvág az úton
hogy üdvözölje barátját
de túl lassú.
Barátja félbevágja szavát
most más gondjai vannak
mint délben
egy barátságos kézfogás.
Dávid Dóra
Álrac
Késő őszi délután van, és már alkonyodik, amikor a buszra felszállva helyet foglalok egy idősödő asszony mellett. A jármű szinte teljesen megtelik, mire a busz kihajt a megállóból, és a színes falevelekkel szegélyezett főútra fordul rá. Erős szél fúj, és az eső is rákezd, így a motor egyenletes búgásába belekeveredik az ablaktörlők zaja, amelyek az egyre sűrűsödő cseppeket igyekeznek eltüntetni a szélvédőről.
Bíró Szabolcs
A pusztulás dala
Szilárd ujjai a nyakában lógó medállal, a kun holdsarlóval játszottak, miközben a férfi az öbölben állt, és a tengert nézte. Leséltált egészen a partra kihúzott halászcsónakok közé, ahol egyszer régen olyan irdatlan macskajajjal ébredt, és a gondolataiba révedve élvezte, ahogy a parti fövenyt nyaldosó hullámok újra és újra végigmosnak meztelen lábfején.
A város a zömök erődeivel, gyönyörű templomaival és zsúfolt lakónegyedeivel a háta mögött húzódott. Már egészen kezdte megszokni az itteni hétköznapokat, és elhinni, hogy ez a furcsa, az övétől oly távolinak tűnő világ hamarosan afféle második otthona lehet.
A király hetek óta a vidéket járta, a várost a megbízott előkelőkre és az újonnan kinevezett helyőrsére bízta. Napok teltek el a legutóbbi rendbontás óta, és azt is csak három részeg testvér okozta, tehát eddigre meglehetős rend uralkodott Nápoly városában. Szilárd és emberei aznapra kimenőt kaptak, így Zlatan és Barabás megcélozták katonáikkal a legközelebbi tavernákat.
Kerezsi Katalin
Műfenyő
Három napja kezdődött az év végi záró buliban. Vagy korábban, amikor bemutatkoztunk egymásnak? Lehet. Mindegy, két hónapig csak annyit tudtam róla, hogy Erikának hívják, elvált, a pénzügyön dolgozik, és jól néz ki.
Emlékszem, a konyhapultnak támaszkodva állt, egy bordó bőrszoknya volt rajta. Nem tudom, mi mást viselt. Hú, az a szoknya! Felcsúszott, látszottak a combjai. Nemcsak a kávézáshoz jött meg a kedvem. Kicsit zavarban voltam, az új, néhány napos kávéfőzőgép gombjait próbáltam értelmezni. Segítsek?, kérdezte kedvesen mosolyogva. A kiírás szerint vizet kellett tölteni, nem tudtam, mit, hol kellene megnyomni vagy húzni. Várj, én már ismerem, majd egy gyors mozdulattal kivette a tartályt, feltöltötte vízzel. Milyet kérsz? Megnyomta a hosszúkávét készítő gombot, a gép darálni kezdte a kávészemeket, KÉSZÜL, írta. Tükörfordítással programozhatták, mert miután telecsorgott a csészém, a kijelzőn megjelent az ÉLVEZZE. Elröhögtem magam, Erika is nevetett. Közelebb hajolt, a szemembe nézett, akkor, élvezd!
Mészáros Emily
Nefelejcs
A hatalmas, öreg diófa árnyékában állva, tökéletes tavaszi szellő fúj végig a fa zöldellő levelein, miközben fekete szoknyámba törlöm idegességtől izzadt tenyerem. Hiszen ideges vagyok. Miért ne lennék ideges, amikor ekkora figyelem irányul rám? Utoljára a tavalyi szavalóverseny járási fordulóján voltam ekkora pánikhelyzetben. Ott álltam a háromtagú zsűri előtt, virágos ruhámban a versem első szavait ismételgetve magamban. Piros tulipán… piros tulipán… Most viszont a ,,piros tulipán” ismételgetése helyett a diófa tövéhez helyezett fehér nefelejcseket szuggerálom, úgy, mintha az életem múlna rajta. Végül is ki tudja, mi várna rám, ha körbenéznék. Kérdésemre hamar választ kapok, mivel anya biztatóan vállamra teszi kezét, és rám mosolyog, ezzel jelezve, hogy ideje lenne megmozdulnom. Így teszek. Elszakítva tekintetem a virágokról, körbenézek, és hatalmas megnyugvás tölt el. Anya, apa, nagyszüleim és testvérem mind érdeklődve és bátorítóan figyelnek az öreg fa alá terített pokrócokról, amiket apa a padlásról hozott le. Kiegyenesedek, és megköszörülöm a torkom, ezzel bátorítva saját magamat is a beszéd megkezdésére.
Adam LaMerle
Hajtóerő
Vegyes érzelmekkel érkeztem meg a fellépésünk helyszínére. Impozáns épület volt, modern, előadótermekkel teletűzdelt építmény, szinte pontosan olyan, mint amiről sokat ábrándoztam, hogy egyszer ilyen helyen lesz előadásom. A falak magasra törtek, felette a szürkületi ég lassan kékes, esti derengésbe öltözött. A levegő melegen simogatta a bőröm, olyan nyári kora este volt, amit mindig is szerettem. De most nem nyugtatott meg a lanyhán fújdogáló szellő.
Beérve az öltözőkbe, ahol már sürgött-forgott a többi táncos, és készülődés közben, sőt még az előadás előtt megtartott főpróbán is végig a barátaimon járt az eszem. Aggódtam is, mert a koncentrációm alábbhagyott, és párszor olyan helyzetbe kerültem, hogy hajszál híján elrontottam egy lépést.
Tóth Ozsvald Zsuzsa fordítása
Patchwork fehérben *
A november az ő bársonyos hónapja. A legszerelmetesebb. Képlékeny, nyirkos… Mint valami vigasz egy jeges csapás előtt. Néha áttetsző, máskor tejszerű köd, nedves, rozsdaszínű avarszőnyeg a parkok ösvényein, az arcot simogató hűvös levegő, de ami leginkább lenyűgözte, a közeli füvészkertben elé táruló növényzet álomszerű kavalkádja: a télizöld meténg levelei, a mézsárga krizantémok ágyásai, a kék őszirózsák, a későn nyíló árvácskák, szellőrózsák, a Kínából származó sisakvirág, galagonya- és csipkebokrok, a régen elvirított lilaakác lecsüngő ágai, a szúrós levelű magyal különleges ereje – a szomorkás hangulatot árasztó illatok között úgy sétált, akár egy lassított felvételen. A nap olykor kivillant a felhők mögül, s halvány sugarai színnel töltötték meg a hervadó növényeket.
Lantay Éva
kerékpár a parton
foly jó parton el
hagy ott kerék
pár hol lehet
ki ott
hagy ta ki csap ta
Száraz Pál
Aranykő
A Dácia nagyon igyekezett, de érződött, hogy akár az embernek, neki is megerőltető a hegymenet. A motor bőgött és köhögött. Misko a homlokát ráncolta, s a kormányt keményen markolva figyelte az utat. Marta rajongó szemmel nézte férjét. A szíve megtelt gyengédséggel. Milyen pompás, hogy végre eljöttek erre az útra.
Már több órája, hogy otthonról elindultak, de Marta csepp fáradtságot sem érzett. Megszokta, sőt szerette az utazást. Az intézet által szervezett néprajzi kutatóutak, az országban és külföldön rendezett tudományos konferenciák, a falusi kultúrházakban tartott előadások révén hozzászokott, hogy bármikor, bármilyen időben gyorsan útra készen álljon. Mozgékony ember lévén, akinek a lelke mindig nyitva áll minden új előtt, nagyra becsülte az utazásokat azokért a kis felfedezésekért, amelyeket önmagában, az emberekben és a környező világban tett. Most sem tudta elrontani jó hangulatát sem a kimerítő út, amelytől szinte szédült, sem a hirtelen szemerkélni kezdő eső. Annál is kevésbé, mert mellette volt Misko.
Fekete Tünde
A színház mindenkié
Egy újabb nap a régimódi színház falai közt. Bármi is történik velem az életemben, testemmel, lelkemmel, valahogy mégis a színház az egyetlen, amely állandó marad számomra, valamiért mindig itt találom magam. Időről időre megfogadom, hogy kitörök végre a lehetőségek legapróbb jelét sem mutató, könyörtelenül változatlan kerékvágás fojtogató békjói közül, el a kiszipolyozás melegágyából. De aztán rájövök, hogy ez egyenlő a lehetetlennel, semmi más, csak önámítás. Mégis mi mást csinálhatnék ezen kívül? Mégis mi más töltené ki az életemet, ha nem ez? Semmi egyébhez nem értek, nem lennék képes másban érdemi funkció betöltésére, egyszerűen nincs meg bennem a potenciál semmi más elsajátítására és a fejlődésre. Hát, ez jutott, ezt dobta a gép. Őszintén szólva, ha jobban belegondolok lehetne sokkal rosszabb, nem igaz? Végül is szép dolog a színház, a kultúra bölcsője – és koporsója is ugyan, bár ez részletkérdés. Elkalandoztam. Tehát a színház, oh a mi otthonunk. De ez ám nem az a fényűző fajta, nem. Ködös, fátyolos fényű, komor beltér, ahol az ember naphosszat csak poros székek között botorkál, látja egy röpke pillanatra meg-megcsillanni az élet értelmének szikráját, ami a következő másodpercben már el is illant a múlandóság sikamlós mezsgyéjére lépve. A nézőtér kongott az ürességtől, mint általában. Csak a színpad égett vakító fényben, és a színészek – vagy kik voltak ők, annyi biztos, hogy igen nagyra voltak magukkal – hangtalan játékba kezdtek. Mindig ezt csinálták, minden áldott nap. Hogy nem unják meg? Őrület! Folyvást ez az iszonyú műviség a reflektorok fényében, halk neszszerű zajt ugyan hallattak, de semmi egyéb, lényegi közlendő vagy értelmes szó egy darab sem. Ki érti ezeket…?
Szolláth Mihály
Színképek a Pannon-tenger aljzatáról
1 (kék virág)
kék virág nyílik e síron
szára kőlap fölé hajlik
a gyönge ágon hajnalka
himbál halvány pora elhull
időtlen szélcsend percegi
a mérhetetlen távolság
lassan szürkülő pollenét
zene nem szól táncot nem rop
még gondolatban sem senki
illetlen lenne – ki tudja
kié e sír ki fekszik itt
lehetnék én is vagy apa
vagy idegen ki éltében
holtában láthatatlanul
rejtve maradt –
Erdély Dániel
Teljesen posztmodern vagyok,
azaz, ahogy a szegedi bölcsészek fogalmaztak, posztmagyar. Itt mos kérem minden, de minden összeállt. Hollywood-i biciklilakat, szuperfinom gumiból készült úszószemüveg, étel, ital, gyümölcs, korszerű laptop és okostelefon. Ha a rózsaszín női biciklire felpattanok, pont elérem a 11:55-ös vonatot. Bea majd utolér vagy az állomáson rátalál az őrizetlen biciklijére. A padon egy idős úr várakozik. Felrajzoltam még a zsebemben felejtett táblakrétával a forgalmi iroda falára egy szivet. Felvilágosítanak, hogy a „beért” vonat mintegy 10 percet késni fog. Közben elhagytuk Gátért. Bevillant, hogy a pökhendi Napfény Express többször nem várta be a zötyögős, életveszelyesen elhasználódott talpfákon lassan a célja felé botorkáló, egykocsis „vicinálist”. Mit volt mit tenni, próba-szerencse, felkapaszkodtam a hős kis vonatra és helyet fogalaltam. Közben mesterséges intelligencia segítségével pólóterveket készítgettem: LOVEHUNGER HUNGARY felirattal.
Biernaczky Szilárd versfordításai
Az első lövés
(The First Shot)
Az a magányos puskalövés, névtelenül
a sötétben, mellmagasságban lopakodva
egy ideges külvároson keresztül
a mennydörgések szezonjának szünetében
akadálytalan repül és belefúródik
határozottabban mint a nagyobb zajok
tovább az emlékezet homlokába.
Ferenczi Ákos
Ideje mennem
(Petőcz András – Az öregember című novellája alapján)
Várom a délutánt. Akkor jön be a gyerek. Persze már nem gyerek, idén volt a huszonnyolcadik születésnapja, de nekem akkor is gyerek, amíg csak élek. Amíg élek, és az már nem sok, remélem. Agyi infarktus – mondta az orvos. A program még fut bent, de a gép már nem működik. Azt is mondta, hogy a génjeimben hordoztam a veszélyt. Szóval ez az örökségem. És most fekszem a kórházi ágyon, pont, mint az öregember tette régen.
Az öregember már elmúlt nyolcvan, amikor megkapta apai örökségét, én még csak hetvennégy vagyok. Emlékszem, ott feküdt az ágyon, a kórházban, abban a városban, ahol akkor laktunk. Most én fekszem, de ez egy másik ágy, másik kórház, másik város, egy másik öregember, csak a csönd, ami ugyanaz. A csönd mindig ugyanaz.
Hajdú László
Találkozások
Gyerekként azt gondoltam, zsidók csak a Bibliában léteznek. A hetvenes években mindenki titkolta vallását. Tévét később vettünk, moziba hatévesen nem jártam, hogy háborús filmekben láthassak zsidót.
– Menjünk el a zsidótemetőhöz! – szólította fel az utcában lakó srácokat Kállai Sanyi, aki legidősebbként volt a törzs főnöke. Göndör haja alapján nem illett rá az apacsok törzsfőnöke szerep.
– Zsidótemetőhöz? – kérdeztem vissza elhűlve. – Olyan is van?
– Ja, fater mutatta, amikor voltunk a putriban cefréért.
A városban putrinak azt a részt nevezték, ahol a cigányok is laktak.
– Akkor csak igaz, tényleg kihaltak, mint a mondai hősök és itt vannak eltemetve – gondoltam.
Mind a négyen, félmeztelenül, indiánnak öltözve levonultunk az alsóvárosba. Különös oromzatú épület állt a magas téglafallal körbekerített temető sarkában.
Siska Péter versei
Hazatérés
Saját testét
a vég felől olvassa.
Csak így van értelme, mondja.
Mosolyog. Olyan sűrű
a levegő. Olyan
nehéz –
Aich Péter
Luca álma
Az egész tulajdonképpen közhely volt, csak éppen kisiklott, mint a vonat. Nem volt abban semmi különös – amennyiben egy sorsdöntő találkozást nem tartunk lényegesnek. Akkoriban úgy tűnt, túl gyorsan ment az a vonat, hát azért. És kimúlt, mint egy villámsújtotta fa, még mielőtt kivirágzott volna. Pedig ahhoz idő kell. Úgy kezdődött, hogy akadt valami alkalmi elvégezni való, megmondták, kivel kell dolgozni, mit kell majd csinálni, és mit kéne elérni, s addig rendben is volt minden, míg ki nem derült, a munkatárs ezúttal nő lesz, azzal kell kooperálni. Na szép, sóhajtott Álmos, mi lesz ebből, a konstruktív együttműködésről ugyanis megvolt a maga véleménye, azaz enyhén szólva szkeptikus volt, ugyanis Mari nevű barátnőjével szerzett tapasztalatai miatt lett föltűnően hitetlen, kétkedő elméletét ilyen értelemben fogalmazta meg, amit akár negatív megkülönböztetésnek is lehetett volna értelmezni, ehhez járult, hogy eleve némileg önfejűen értelmezte a világot, aminek következtében úgy érezte, sérti férfiúi egoját, ha ilyen kooperációra kényszerítik. Mindez bizonyára bonyolult helyzetet fog teremteni, vélekedett előrelátóan, vagyis kissé elfogultan, miként azt mások megállapították volna, de legyünk optimisták, hagyta nyitva Álmos az ajtót, miután kijelölt munkatársnőjét szemtől szembe meglátta. Szóval egy nővel, tette föl a kérdést vártnál szigorúbban Mari, ami tulajdonképpen nem is volt kérdés, sokkal inkább elmarasztaló gyanakvás, ami nem könnyítette az amúgy nem túl épületes helyzetet. Igaz, emiatt Álmos nem nagyon zavartatta magát, Marival némileg felületes volt a kapcsolata, vagy izé micsodája, inkább alkalmanként voltak együtt, évad szerint, mint egy színházban, ez aránylag jól működött, holott Álmosnak ilyen téren más ambíciói akadtak, de az nem csupán rajta múlt.
Fiala Ilona
Azok a szívtelen nők!
Az összes baj a nők miatt van. Ezt minden normális férfi megmondja. Én is. A házasságom a feleségem miatt ment tönkre, a barátnőm miatt lettem hajléktalan. Bánatomban nekivágtam a nagyvilágnak, Prágáig meg sem álltam. De ott is csak gyűltek a bajaim a nőkkel. Gitározgattam az utcán naphosszat, szépen összejött az élelemrevaló. Elismerem, az italra is jócskán jutott. Ezt az egyik hajléktalan nő megszimatolta, úgy tett, mintha belém szeretett volna, csak azért, hogy fizessek neki. Én meg jóhiszeműen azt gondoltam, hogy önzetlenül szeret. Abban a tudatban éltem, hogy önszántamból fizetem az ebédjeit, vacsoráit és az italt. De idővel rájöttem, honnan fúj a szél. Ki is adtam az útját. Jött helyébe egy másik. Aztán egy harmadik, negyedik… Nem is tudom, hányan voltak. Mind a pénzemet akarták. Pedig én nagyon kedves, figyelmes voltam velük. De ők csak kihasználtak. Ezért lettem búskomor. Már a gitározás sem érdekelt. Nem volt miből élnem, lopásra kényszerültem. Szinte mindig elkaptak. Az lett a vége, hogy hét év hajléktalankodás után kitették a szűrömet. Nemcsak Prágából tiltottak ki, hanem egész Csehországból. Megvették az egyirányú vonatjegyemet Pozsonyba, azt mondták, menjek, ahonnan jöttem.
Hajnal Éva versei
inkább
ha most szembejönnél a blahán és azt mondanád
de jó hogy látlak
nem hinnék neked
Rásó Attila
egy elmúlás bája
van aki megválik udvara
lehullott leveleitől én magam
alá söpröm a száraz fotoszintézis-recepciósokat úgymond csodájukra
járok rájuk nem lépve
Nagy Dorottya versei
viharmadaraim
ti szabadságért mindent odadobó férfiak
titeket szeretlek őrületig szeretlek
fehér madaraim viharmadaraim
sziklák szélén álltok
hideg vízben álltok
ti csináltok belőlem örök rabot
s rabságomat
nem eresztem
Nagy Erika
Fesztiválok, avagy a kultúrát tükröző gasztronómia
Az 1936-ban megjelent Nevető betegek című Karinthy Frigyes kötetet lapozgatva ezt találtam: „Többször kikukkantam a konyhába, s elragadtatással állapítottam meg, hogy végre kedvenc vacsorám készül, amiért hetek óta harcoltam hiába: lecsós kolbász, belévert tojással és juhtúrós galuska…Élénken láttam a lecsó aranypiros levét, az úszkáló kolbászkarikákat s a sárga, ruganyos-kemény galuskán sustorgó csípős juhtúrókupacokat.” Ezt olvasva összecsordult a nyál a számban, és el is határoztam, elkészítem jómagam is.
Bakonyi István versei
Június elején
Egész éjjel esett. Verte az ablakot.
Reggel esőáztatta plakátok.
Lefoszló arcok.
Háború, béke.
Kéretik jogdíjat adni Tolsztojnak!
Z. Németh István
Földtsuszamlás
Sándor nem fut többé, nem menekül.
Állása van. Azaz ülése. Egy íróasztal mögött. Meg saját iroda. Saját titkárnő. Akarhat egy költő ennél többet?
Akarhat, de hát az élet nem kívánságműsor. Az Első Állami Radírgyár munkatársának lenni igazán megtisztelő dolog. Nem volt könnyű bejutni, ami azt illeti. Mindent Vilmácskának köszönhet. A hölgy azt mondta, ha Sándor megígéri, hogy nem ír hozzá több verset, és felhagy a virágcsokrok küldözgetésével, beszerzi valami jó helyre. Ahol épp üresedés van.
Nagy Erika
A remény kis szikrája
Éjszaka hatalmas vihar áztatta a környéket, méretes pocsolyák csillogtak az utakon. Károly mereven bámulta az ablakból, amint a nap lassan felgördült az égre. Kipihentnek érezte magát, felvette magára a köpenyét, és kiment a teraszra. Szeme mélyen ülő volt, sötét hajába ősz szálak vegyültek. Vékony, cserepesre száradt ajkait dacosan szorította össze. Mint egy szobor, a maga görcsös merevségével, úgy bámult maga elé, nem pislogott, meg sem rezzent. Az öreg tölgy tetején egy kismadár végtelen füttykoncerttel köszöntötte a reggelt. Magába szívta a tavaszi levegőt, kellemes érzés töltötte el, csak a magány keserű ízét érezte a szájában.
Fellinger Károly
Kajszibarack
János mesélte, gyerekkorában az
öccsével, Imrével eljárt Madarász
Mariska nénihez kajszibarackot
szedni a magas fáról, kapott érte
Nagy Erika
Ma kit utáljak?
Tessék? Hozzám szóltál? Nem mondod! Tökös csaj vagy, hú de nagyon. Csak úgy a szemembe? Bele egyenesen? Ja, hogy a fülembe? A tekervényes hallójáratba? S mindent? Az jó, legalább lenyugodtál. Hogy nem? Hogy még mindig ott kavarog gyomrodban az ebéd? Hogy hiába volt minden, mert nem lett jobb? Szegény…
Balogh Ildikó versfordításai
Az Élet vize
(Živá voda)
A tizenharmadik szobában
A tizenharmadik ágyban az ablak mellett
Az Élet vize elaludt
Tél volt, év vége
Már nyugdíjas volt
S különféle okokból
Nem vette fel a nyugdíjat a mesék központjából
Az Élet vize meghalt
Csak úgy öregségében
Valaki megfésülte megmosdatta felöltöztette
Bakonyi István versei
Nézd
Nézd a világot, mennyi borzalom.
Mennyi keser, mennyi fájdalom.
Mennyi viszály, mennyi hordalék.
Tajték és gyűlölet.
S a lélek is erőtlen, a test romlandó.
Z. Németh István
A karátsonyfa
Sándor, mint azt már tudjuk, fut.
A rendszeres testmozgás egészséges, ezt ő is tudja, ám olyan szekér után futni rendkívül fárasztó, amelyik nem vesz fel.
Pozsonyban vagyunk, 1930. december 20-át írjuk. Odakint igencsak havas arcát mutatja a tél, idebent viszont kellemesen duruzsol a kandalló. Meg a költő is a szép lány fülébe. Aztán hirtelen kiugrik a méregdrága, csinos, műbőrrel bevont kétszemélyes fotel meghittségéből, és kedvese elé térdel.
– Drága Alzsbeta! Engedd meg…
Bakonyi István versei
A szem
Nézem a szemeket.
Mindegyik más.
Pedig milyen egyszerű forma.
Tükre a léleknek?
Tükre a szépségnek, a vágynak.
Mély barnájával, tengerkékjével. Zöldjével.
Mosolyával, könnyeivel, szigorával, biztatásával.
A szem a legfontosabb.
Nagy Erika
Testen és lelken ütött lyuk
Ma végérvényesen beláttam, nehéz embernek lenni. Ezt gondolta Albert Schweitzer is, csak ő még megtoldotta azzal, hogy „másnak lenni meg nem érdemes”. S nagyon igaza van. Ma elszakad nálam a cérna, beláttam, hogy szimpla emberként kevés vagyok segíteni azokon, akik menthetetlenek. Meg már nem is szeretném felesleges dolgokra pocsékolni a drága időmet. Naponta találkozunk ilyen emberekkel. Sóhajtoznak, fulladoznak az önsajnálatban, hibáztatnak, átvernek, becsapnak, szinte önostorozva fetrengenek saját pesszimizmusukban. Senki nem mentes a hullámvölgyektől, de vissza kell rázódni az élhető állapotba. Örülni kell annak, hogy süt a nap, hogy zöldül a természet, hogy csiripelnek a madarak…
Gágyor Péter versfordításai
Pavol Janík
Minden előzetes híján
(Bez prípravy)
Vers csak egy petákért
legyen az valódi vert fabatka
vagyis egy peták
alatta szerelmetes üzenetek halmaza
és erdei falevelek
már az első asszony
szerelmes levele is ott volt
azon az ágon
Balogh Ildikó versfordításai
Milan Lasica
Godot nem jön
(Godot nepríde)
Ismerem ezt az időtlen várakozást
mikor várod hogy valami változzon
de nem tudod pontosan mi és mikor
utoljára várakozol minden nap
majd holnaptól újra
mintha kicseréltek volna
Székelyhidi Zsolt
Tünet
Az életen kapni össze,
az idők hogy teljenek,
a test hová fogyjon,
a kéz mibe fogjon.
Hogya György
Barangolások Winckelmann szellemi erőlködései körül
Joachim Winckelmann életének íve éppen úgy tört meg, mint annak a diszkosznak a repülési íve, amelyet a Nyugati Szél féltékenységében a spártai herceg, Hüakinthosz fejéhez vágott, mikor Apollónnal diszkoszvetést gyakoroltak.
Joachim Winckelmann a XVIII. századból egy határozott mozdulattal nyúlt hátra, az európai történelembe, és abból, amit ott talált, megalkotta élete fő művét, az Ókori művészet történetét. Bár ez egész Európában ismertté és elismertté tette, félő, hogy művének jelentőségét nem foghatta fel teljes egészében – az „igazi” méltatás ugyanis mindig az utókorra marad.
Seres Rebeka
Átázik
Só marja a szememet. Mint egy kar nélküli ölelés,
belebújok az áramlat rezgő lüktetésébe.
A hajó orra ismét belemerül a vízbe,
nem kap levegőt, látom, hogy fullad. ….
Nagy Erika
Szellemjárat
Észrevettem, hogy nem vagyok egyedül, amikor az ablakból bámultam a virágoskertet, ahol piros kardvirágok küzdöttek a kinti forrósággal. A szemközti ház második emeletén egy öregúr szintén kitartóan könyökölt alsógatyájában a korlátnak támaszkodva, és kihasználva magaslati helyzetét, távcsövön keresztül kukkolt. Perverz disznó! A párkányon masírozó hangyákat figyeltem, akik a hátukon pirinyó morzsákkal igyekeztek, majd eltűntek a fal hajszálrepedésében. Pár perc múlva ismét jött egy csapat, nem rohantak, úgy viselkedtek, mintha titkos küldetésben lennének. Nyilván újabb télire való után kutattak. Az egyik hangya megállt, és kacsintott egyet pimaszul, mint egy Casanova. Behunytam a szemem és néhány pillanatig zárva tartottam. Hirtelen minden elsötétedett, és a virágok helyén egy tavat láttam, amelynek vizét beragyogta a hold aranyló fénye. A tó felett egy vállig érő fekete hajú nőt láttam lebegni, arca sápadt volt, haja színe pedig még jobban kiemelte bőre halványságát. Felém fordult, gonosz tekintetét, csúf nyelvét úgy öltögette rám, mint a béka, amikor elkapja és felfalja a legyet. Nyelve rám tapadt, én kapálódzva kerestem fogódzkodót, de semmit sem találtam. Csak húzta maga felé a testemet, amikor elkaptam egy rózsabokor segítő kart nyújtó ágát. A tövisek a kezembe fúródtak, kapaszkodtak vérző húsomba, nem engedtek. Csapdába kerültem. Üvöltöttem a fájdalomtól, de annyi erőm még volt, hogy a nő nyelvéhez suhintsak egyet a tövises ággal, s mint a horgászbot csalija, kampóként mélyedt a démon rusnya nyelvébe. A váratlan fordulattól meglepődve elengedett, és sikerült fedezékbe bújnom. Az arca teljesen átváltozott, szeméből vörös lángcsóva tört fel a magasba, és felüvöltött.
Durec Valéria versfordításai
Vers Svetlanának
(Báseň pre Svetlanu)
te pontosan az a típus vagy
akiért a férfiak
élesítik a borotvapengét ablakot nyitnak
és várják az első gyorsvonatot
sokkal előrébb vagyok
a szemem behunyom feletted
őrülten a falakba nevetek
és már a negyedik sört nyitom
mert tudom hogy benned
sokkal több van
Hogya György
A csapda
A csapda lényege, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amiből a „vad” nem menekülhet, nem úszhatja meg szárazon, erkölcsileg semmiképp…, be kell sározni a delikvenst, lehetetlenné kell tenni, hogy deaktiválják a célcsoportban való tevékenységet.
Y. atya temetésén a haranglábon kíváncsiskodó fehér galambot bámultam a tolószékemből. Ő meg a hatalmas tömeget szemrevételezte félrehajtott fejjel, ahogy azt a galambok, a tyúkok és olykor a válaszra váró, feleltető, undok tanárok szokták.
A temetésen sok hívő jelent meg, de azt a két alakot, akik Y. atya haláláért feleltek, nem láttam.
Y. atya halálának konkrét okát senki sem tudja. Az orvos „biológiai halált” (az élő szervezet működésének visszafordíthatatlan, végleges leállását) állapított meg, ami egy nyolcvannégy éves öregembernél nem meglepő.
Az esettel kapcsolatos meglepetéssel én magam, pontosabban az én történetem szolgálhat. Mondom ezt annak ellenére, hogy az utólagos értelmezések mindig is kívánnivalót hagynak maguk után.
Jakubecz Márta
Az utód reménysége
Molnár Antal szórakozásképpen és agya kikapcsolása végett gyakran csemegézik az apróhirdetések között. Ilyenkor azon tűnődik, hogy szinte hihetetlen, milyen „aranyköpésekre” és furcsaságokra lehet ott találni. Legérdekesebb a „Cserebere”, az „Ajándékozás” és az „Egyéb” rovat. Igaz, a „Párkeresés” se kutya.
Székelyhidi Zsolt
Szomj
Nincs mit inni,
mondod, a vízszint
apad. Mosogatsz,
áztatod le a híreket,
áradozol külsőségekről.
Folysz el,
nincs tartalék,
neked pláne,
zárod a csapot.
Fellinger Károly
Lombtalanítás
/Mikola Anikó meg nem élt 80. születésnapjára/
I.
Jónás, a szánalmas, galamblelkű kis-
próféta kiborul, akár a bili,
hiába ígérte neki az Isten,
ha Ninive lakói nem térnek meg
negyven nap után, a város elpusztul,
felfordíttatik, s lám, virul a nép, ki-
nevetve őt, aki menekülni sem
tudott a sorsa elől Tarzis felé.
Talán nem látja a Teremtő, hogy a
böjtjük, megtérésük csupán színlelés,
miért nem neki hisz az Isten, az egy
szál gyertya a napnál is fényesebb a
vaksötétben, amikor átadjuk a
stafétabotot, átadjuk magunkat
a Teremtőnek, meglelt hiányunkat
meg a köztes örökkévalóságnak.
Rózsa Boglárka
este
leütöttem a szobámban immár
három napja köröző legyet
zöldesfekete teste kicsit meglapult
szárnyai szétfeszített átlátszó ívek
Hogya György
Az olvasásról
Kezemet lassan magam elé nyújtom és ráfektetem az asztal lapjára. A sok költözködéstől kopott éjjelilámpám fénye erősen kirajzolja a kézfejemen dudorodó, sajátos mintájú ereket.
Három, többé-kevésbé párhuzamosan futó eret látok, amint a csuklótól a kis- és a gyűrűsujj, a gyűrűs- és a középső ujj, valamint a középső- és a mutatóujj közötti semmi felé igyekszik, ám közvetlenül az ujjtövek bütykei alatt ezek az erek egy cikkcakkos vonal mentén találkoznak. Itt van vége a rendszernek, innen már visszafelé áramoltatják a véremet. Az ujjak hajszálereivel táplálva szedődnek össze és indulnak „vissza” a könyökhajlat felé. Újra és újra. Amíg a szívem dobog.
Lehetséges, hogy az iskolai biológiaórán tanultunk ezekről az erekről, de ma már semmire sem emlékszem. Sőt, ha valaki pusztán felebaráti figyelmességből fel akarna világosítani arról, hogy a vérellátást az arteria radialis és az arteria ulnaris kettős hurka biztosítja, értetlenül és szégyenkezve néznék rá, mint aki sohasem hallott ilyesmiről.
Morva Mátyás
Nyolcvan pokróc
Tegnap búcsúztatták Ardót. Most olvastam a Tiszti közlönyben. Az intergalaktikus hadapród akadémiáról. Emlékszel? Mikor tejfelesszájúként a seregnyi lecke mellett a csesztetésből sem szenvedtünk hiányt. Akkor még nem csak a kiképzők nyektettek szakmányba’, de a felsősök is. Kész csoda, hogy nem lett valamelyik idióta tréfának végzetes következménye.
Na és tanrend első évbe’? Hétvégenként sem lehetett egyéb, csak a három T: takarítás, tornajáték és tanulás. Épp nagytakarítás zajlott, így a tartalékfelszerelést is kezelésbe kellett venni. Mellém a csodabogár hírébe’ álló Körtvéli űrregrutát osztották, meg még nyolcvan pokrócot. Itt a fényképe, a gyászjelentés… megvan a régi arca? – többször is elzárták már addigra, mert rendre a tiltott zónákba’ mászkált.
Gágyor Péter versfordításai
Pavol Janík:
New York
(New York)
Az öböl vízszintes tükrében
a város szarvai látszanak
a csillagos eget szurkálják egyre.
Fények garmadája villog
és fennakadnak a zátonyon
a flitter-csónakok
ideges lábaid elé sodródnak
ide a fedélköz felé úsznak
csillogó brokát estélyi öltözetben.
Szegedi Csilla
A menet
A menet a Jegesi útról fordult a főutcára.
A júniusi nap már melegen sütött,
a sorokban lépteiket szaporázók
mégis kabátot viseltek.
Néhányuk homlokáról csorgott a veríték.
Rózsa Boglárka
elhagyott
kinn gubbaszt
talált magának egy meleg
védett sarkot az erkély
felső részén
ő lakja az övé
Seres Rebeka
a szomszéd macskája
a kauzalitás a legfontosabb
ahogy leejtem a lábas fedelét a kövön
és feljön a szomszéd
hogy két éve nem alszik tőlem
pedig nincs éjszaka
és álmosnak se tűnik
én pedig másnap reggel
óvatosan fordítom el a kulcsot a zárban
mert lehet huzat van valahol ….
Harmatos Mária
Kegyelem
A kórházi folyosó üres, de a helyhez képest igazán barátságos. Pár éve felújították ezt a szárnyat, tiszta, modern a környezet. Semmi repedés vagy málló vakolat. A hátsó falon egy hatalmas ablakon ömlik be a fény, a falak mellett az egybefolyó székek sorát a rendelők ajtajai szakítják meg. Csend van, csak egy telefon csörög valahol kitartóan. Már elmúlt dél, vége a délelőtti rendelésnek. Tegnapelőtt jártam itt utoljára, vérvizsgálatot csináltak, meg az ultrahangot. Huszonötödik hét. Benyúlok a táskámba, a kiskönyvet tapogatom. Pont, mint két perccel ezelőtt. Remeg a kezem. Reggel hívtak, és kérték, kettőre jöjjek be. Hiába kérdeztem, nem válaszoltak, miért.
Farkas Arnold Levente
csak látszatként
fölösleges férfi, patkány
a romok között, tétova
talján, május bolondja, de
erkölcseire nézve nem
az, megjártam már mindhárom
világot, de a valóság
csak látszatként mutatkozott,
az égő csipkebokorban
a piros tűzoltók piros
telefonszáma, hangszerek
némaságát őrzi a csönd,
utoljára egy keringőt
próbáltam pengetni, görcsbe
rándultak orosz ujjaim
(...)
Hogya György
A csapda
A csapda lényege, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amiből a „vad” nem menekülhet, nem úszhatja meg szárazon, erkölcsileg semmiképp…, be kell sározni a delikvenst, lehetetlenné kell tenni, hogy deaktiválják a célcsoportban való tevékenységet.
Y. atya temetésén a haranglábon kíváncsiskodó fehér galambot bámultam a tolószékemből. Ő meg a hatalmas tömeget szemrevételezte félrehajtott fejjel, ahogy azt a galambok, a tyúkok és olykor a válaszra váró, feleltető, undok tanárok szokták.
Csató Anita versei
nagyanyám rémálmai
ébredés után a hortenzia tövébe
szórom nagyanyám rémálmait
tudom a kávézacc itt kevés
nem lehet életben tartani
de nyugtat az önámítás hogy végül is
ettől többet nem tehetek
Balizs Dániel
Mit csinálnék a Holdon ha volna oxigénem és kajám de semmi más
csak szkafander kaja és oxigén
a vérem telítődik csönddel
a sötét és világos oldal határán ezer kilométeren át bámulhatom a hajnalt
a fény a folytonos mozgásból születik ahogy a sötétség is
jéggel teli barlangokba ereszkedem ahol még sosem sütött a nap
a szkafanderfény elől ijedten gurul szét a sarkokba a feketeség
olyan történik ami milliárd éve soha pillanat alatt múlik az elmúlhatatlan
(olvass tovább)
Hodossy Gyula
A gyónás kikezdhetetlen titka
Egyszer másképp lesz minden, még akkor is,
ha ide kellett születnünk, még akkor is,
ha legyőztük a halált, mert sokszor születtünk.
Születtünk anyai méhben, gondolatban, a szavak súlya alatt,
születtünk a versben, születtünk reggel, rossz álmok után,
emlékezéskor, emlékeink emlékeiben, a valóságban,
és a képzelet megtermékenyítő erejében.
Fehér Kinga versei
screen
bekapcsolás után egy olvasatlan üzenetben
szerelmet vall a férfi
akit a nő @user155 néven ismer
hónapok óta tökéletes a kapcsolatuk
a távolság nem akadály
nyelvi nehézségekben translator segít
egy kipipált négyzet jelzi a férfi nem robot
a nő hibátlan és elfogadja a sütiket
nem kellett bizonyítsa nem ember
látta az üzenetet de nem felel egy/robot már csak ilyen/
Juhos Rebeka
Én és Ikarosz
Úgy szerettem az embereket,
mint Ikarosz a napot.
S úgy, ahogy ő
én is zuhanni kezdtem.
Hogya György
Az ikek
„A primitív vallások éppoly hazátlanok, mint a felhők vagy a szelek… az ősnépek tömeglelkületei véletlenszerűen és illékonyan állnak össze… hogy maradnak –e vagy sem, annak a belső jelentésükhöz semmi köze…” Ezek a gondolatok – már nem tudom, hol olvastam – jutottak eszembe, amikor az ikek kis törzsének tragédiájáról olvastam.
Az ikek Észak-Ugandában éltek, még valamikor a múlt század elején.
Hajdú László novellája
Bevégeztetett
– Consummatum est – szólt a százados, amikor belépett az ivó ajtaján. A kezében tartott pilumot a falhoz támasztotta. A lándzsa hegyén egy szivacs maradékai éktelenkedtek, melyből erős szagú folyadék csepegett.
– Barabbás? – kérdezte a csapos, és egy mocskos kendővel, amit izzadt nyakából vett le, lecsapkodta a legyeket a bárdolt deszkáról.
– A názáreti.
A légiós antaliyai bort kért és szótlanul felhajtotta a kupát. Utána egy újabb pohárral töltött a kocsmáros, aki nem mozdult az asztal mellől.
– Jajveszékelt? Sikoltozott? – faggatta kíváncsian.
Kiss Bálint Béla
A nápolyi éjjeleken
I.
Sárgába merül a kába sötétség.
Csöpögnek fejedre a kilógatott fehérneműk könnyei.
Nincs hová menned, mégis mész
az utcák kövein.
Tolongsz az izzadt tömegben.
Sodor magával sok elbűvölő és visszataszító alak.
Idegenek közt vagy idegen.
Szótlanul haladsz.
Elsuhannak melletted a robogók.
Több száz zászlóról figyeli lépteid Maradona.
A sötétben vígan rád mosolyog
egy fitt madonna.
Eltűnik, tán nem is létezett.
Most egy ráncos, vén banya bámul helyette.
Mint aki bolond, énekel,
egy lépésnyire melletted.
Z. Németh István
Eltsúszások
(részlet egy készülő novellafüzérből)
Sándor fut.
A rendszeres testmozgás egészséges, ezt ő is tudja, mégis nagyon elege van már az egészből.
Ki nem tartozik manapság egy kisebb pénzösszeggel? Vagy egy nagyobbal? És akkor már futópályává kell varázsolni a Mihály kapu környékét?
Pozsonyban vagyunk, 1930-at írunk, március 25-e van, kellemes szél fújdogál és süt a nap. Sándor fut. Fiatal, sovány fickó, barna, oldalra fésült hajjal, olcsó öltönyben. Huszonhárom éves. Üldözői jóval idősebbek, és nincsenek túl jó kondícióban. Ne haragudjunk rájuk, csupán a pénzüket szeretnék visszakapni. …
Tüske László versei
Tea
Igen, emlékszem Istenre.
Lesegítem a kabátját, jöjjön.
Teázzon velem, kérem,
egyébként is ilyenkor szoktam.
De a másik fotelbe talán,
közelebb húzom a tűzhöz,
dőljön nyugodtan hátra,
a meleg ma annyira jólesik.
Citrommal kéri vagy inkább tejjel?
Igen? Tejjel csak Délen szokta?
Merthogy úgy gazdagabb?
És itt meg, télidőn. Meglehet.
Esteledik, de ugye
nem zavarja ez a félhomály?
Nem gyújtanék lámpát, s talán
elég is teánk aranyló derengése,
tudja már régóta vártam.
Hadd nézzem a kezét.
Lucia Bizarretová
Néhány számozott vers
II
isten háza előtt
egy nővel találkoztam
nyakában kereszt kezében rózsafüzér
kérdeztem tőle segítene-e
mondta hogy persze hogyne
pedig nem tudta mit akarok
de természetesen
beadná a heroinomat?
Bálint Erika
A koloniál
1.
Hogy a hazafelé vezető utat lerövidítse, Vasné Julajda Jolán átbaktat a hepehupás téren.
Rossz napja van megint, két tömött cekkert cipel, majd megszakad belé. A karácsonyi ünnepekre vásárolt be, ötszáz forintot kértek egy doboz tojásért, a húsról, a kenyérről nem is beszélve.
Ahogy átmegy az úton, nem bírja tovább a cipekedést, a földre zöttyenti a két szatyrot, összedörzsöli meggémberedett ujjait. Fújtat, mint egy túlhajszolt ló, és hogy levegőhöz jusson, kigombolja tömzsi testén megfeszülő télikabátja legfelső gombját. Tekintete megakad a hengerformájú hirdetőoszlop megfakult, nyárról ott maradt plakátján. Egy karcsú, bikinis nő áll a napsütötte vízben, fején szalmakalap, kezében naptejes flakon.
…
Matus Norbert
Most
Most újra körbeér
Visszatalál hozzád
Képében egy régi cél
Rejti mélyen titkát
(olvass tovább)
Tamási Orosz János
Három scherzo a készülő „ördögi ártatlanság” ciklusból
BIMBAMBI
Nagy esők után megyek ki oda
a négyszögletű kerek erdőbe
friss antidepresszánst szedni;
ilyenkor van kapás alig győzöm
lelni; törvényszavazáskor is
van kapunk eleget megint szól
Apa de egy sem antidepresszáns;
ő olyankor szokott áhítozni
nekik régebben ezt másképpen
mondta de Anya rászólt hogy
legalább rám legyen; és lett
azóta hát csak áhítozik nekik;
nekem jobban tetszett amikor
másképpen mondta; azt sokkal
de sokkal több nyelven tudta
sok friss kétpercesbe szedni;
ezek megint bevisznek bennünket
a négyszögletű kerek erdőbe
morgott ma este is jönnek
friss antidepresszánst szedni
kérdeztem de csak legyintett;
ki ne mondd szólt Anya és ő
nem mondta ki; pedig mi lesz
ha jól leszedik előttem azt is?
Láng Eszter
„a kék fény fluid ékszerfoglalatában”
(Táblakép Géczi János 70. születésnapjára)
Azt az ő Murterét, és azt a várost
senki nála látványosabban le nem írhatná.
Bár azt állítja, nem a sziget valóságáról
beszél, hanem arról, amilyennek látta,
bennem az emlegetett fenyőfajtákról –
magvaik ehetők! – felötlenek azok a Korond és
Szereda környéki fenyőfák, melyeknek tavaszi,
friss, még halványsárga hajtásait valaha minden
évben végigkóstoltam, s nem az jut eszembe,
hogyan szikráznak a murteri erdők a kék fény
fluid ékszerfoglalatában, csak az otthoniak
a napsütés áprilisi aranyában.
Hogya György
Arturo Antonioni kiáltványa
Ismerősen hangzik-e bárki számára is Arturo Antonioni olasz festő neve? Csodálnám, ha igen.
Művészettörténész és kiállítás-szervező létemre eddig semmit sem hallottam róla, míg pár éve Velencében, a festői szépségű Canal Grande partján fekvő Palazzo Venier dei Leoniban nem akadt dolgom.
Tamási Orosz János
Gyöngyök egy kalocsai ház padlásporában
Csirreg telefonom, nővérem hív, azonnal gondjára térve: emlékszel arra a kis ablakra az ajtó fölött? Mármint, kérdem óvatosan, ablak, ajtó fölött, hol is? Kalocsán, te, s legyint. Átfut rajtam a jogos megszeppenés, valóban minap beszélgettünk gyerekkorunkról, rácsodálkozva arra, hogy igen, mennyire igaz a sokszor hallott mondás az estére elfelejtett aznapi ebédről; mi is volt, na, mi is; de az ízek egyetlen említés nyomán hatvanvalahány esztendővel korábbról hirtelen összefutnak szánkban. Bár nem csak emlékek térnek vissza; ilyenkor egyfajta szembesítést élünk át a gyerekkorral: boldog volt-e, csakugyan? Vagy észre sem vettük a lélekapasztó korlármák pórusainkba fészkelő lárváit? Nem tudom, az ilyesmi kérdések az emlékfoszlányok élesedésével érkeznek; a gyermekkor mit sem tud még elhallgatott történésekről, hirtelen csöndre váltó szavak rejtőzködő félelméről, élvezi csak a napok élményeit, színeit; igen, az a kis ablak az ajtó fölött, félkör volt, talán Mária-kép, mondatja most a derengő feleletet töprengő emlékezetem, de meglehet, hogy angyal ült abban az ajtó fölötti kis ablakra festve, vigyázva álmunk. Emlékszem rá, de csak annyira, válaszolom hát végül nővérem kérdésére, hogy ott volt, és jó volt nézni a színein át érkező fénycsíkok derengő melegét a falon.
Lantay Éva
Versek
hó dara
és
kerékpár a parton c. versei
Hajnal Éva
Nyolc apeva
Ne
nézd a
szálkát, a
gerendával
foglald el magad!
Z. Németh István versei
Pontfény
A rét vörös füvét
tűtengerré hegyezték
szorgalmas kezek.
Ujjad hegyén lángok,
üres zsebbel lépsz, a kavicsok
zongorabillentyűk.
Oltalmaz csillagkabátod,
óvatosan lépkedsz, mégis
fájni fog az átkelés.
Pár barát maradt csak
talpon, páran égbe szálltak,
a többi megbolondult.
Kövesdi Károly
Téli esteledés
Azt hittem eltévedt vagy szárnyszegett madár
csapong de csak egy száraz falevél sodródott
át a téli kerten bukdácsolva halódó táncot járva
a hófoltok közt fájdalmas sikollyal juttatva
Nagy Erika
A szeretet ereje
Három napja éhezett, egy falatot sem evett. Az illemhelyek adottak voltak a felületes tisztálkodásra, így még elviselhető volt a közelsége. Leült egy padra, arcát a kezébe temette, melyek felfogták kibuggyanó könnyeit. Töprengett. Mit ér ez az élet? Kivert kutyaként, élelem, pénz, lakás nélkül?
Nem volt ez mindig így. Volt lakás, volt család, volt kereset. Olykor még boldogság is. Minden odalett. Egyik napról a másikra. Ő szúrta el, de nagyon.
– Tessék jóember, vegye el – szólt egy öreg nénike, s kezében egy húszast lobogtatott hősünk orra előtt.
Soha életében nem érzett ekkora megaláztatást, mint most. Nem szokott hozzá, hogy sajnálják, hogy csórónak nézik. Pedig az. Visszavonhatatlanul. Pillanatok alatt döntött arról, hogy elfogadja, nincs más választás. Éhes volt, s az éhség nagyúr.
Hogya György
Arisztoklész nomosza
Meglehetősen sok utánajárásomba került, míg Arisztoklész, ismertebb nevén Platón, egy régóta keresett levelére ráakadtam s azt megszereztem. No persze, nem eredeti példányról van szó, hanem többszörösen átírt és fénymásolt változatról, amely siralmas állapotban került a kezembe. Szakmai körökben (filozófia értelemben) ennek a levélnek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, bár ez semmivel sem csökkenti történelmi értékét. E pár oldalon nincs szó sem a filozófia, sem a lét „nagy” kérdéseiről, inkább a kor, pontosabban az ókor elmélkedőire nem igazán jellemző módon saját belső életének kérdéseit rögzíti. Ettől függetlenül a levél komoly értéket képvisel.
Kovács Marianna
Kesernyés őszutó
már több mint négy hete
bennem van ez a tél
csúszkálás zúzmara
jéghideg
Tamási Orosz János
Előszótlan utószó
Hanyas vagy? Ötvenhármas? Akkor mi félszavakból értjük egymást. Vagy már félmondatokból sem. Bár ebben valóban nem lehetünk biztosak, hiszen nem beszélünk róla. A többség elfogadta az elfogadhatatlant – a fecsegő-fröcsögő-fullasztó-handabandázó felszín alatt megbúvó félregondoló csöndet. Tudom, kellemetlen kezdés ez, mondhatják, mi köze van ennek egy önportré-önarckép-önvallomás-önértékelés-önvisszatekintés antológia-lapjainak s végképp annak olvasója miért érezzen késztetést egy azonnali tovább-lapozásra, de hát engedtessék meg számomra a kései kockázatvállalás. Vélt igazságom kimondása. Mert korántsem egyértelmű ez; van, aki elégedett élete futásával, mások kevésbé, de a veszteséget bőven ellensúlyozza számukra a család, s a hit – a jövőbe vetett hit. Amiből mindig volt elegendő. Azt valahogy sohasem söpörték le a padlásról, vagy föl a verandáról, onnan meg pláne nem, ahol a papok táncolnak, s a firhang mögül kipillantva is az ötlött szembe – nem a látvány. Nem a valóság.
Magyar Dániel
Ködben
A kávéház ablakán keresztül figyeltem, ahogy a késő szeptemberi köd szürkére gletteli a sétálóutcát. A telefonomon megszólalt az In the ghetto, Elvistől. Egy ideje, mióta szociálisan érzékenyebb időszakomat élem, ez a csengőhangom. Szeretek itt üldögélni, a Panta Rhei falitérképe mellett, teát vagy kávét szürcsölgetve fantáziálni, nézni a szemben lévő polcon a könyveket, időnként odapillantani a fogason lógó kabátomra, amit bármikor magamra kaphatok, és kiléphetek a képzeletemből a realitásba. Szóval csörgött a telefonom, éppen akkor, amikor arra gondoltam, hogy milyen jó lenne valakivel beszélgetni, csak úgy, nem valami konkrét témáról, hanem arról, ami eszünkbe jut. A testvérem hívott, hogy tudnék-e az unokaöcsémre vigyázni egy órát.
Hogya György
Alkonyi félhomályunkat add meg nekünk…
1656. július 27-én az amszterdami zsinagógában kérlelhetetlen szigorúsággal közösítettek ki egy fekete hajú, jámbor fiatalembert, akinek egyetlen bűne a gondolkodás, pontosabban a független, avagy „másként” gondolkodás volt. A kiközösítés rituáléjának része volt az átok felolvasása is, amelyből csak részleteket idézek: (az illető tehát) „…átok alá vetessék, Izrael népéből kiszakítassák…”„…utáljuk, elátkozzuk és kirekesztjük (őt)…” „Legyen átkozott nappal és legyen átkozott éjjel; legyen átkozott lefektében és legyen átkozott felkeltében; átkozott elmentében és átkozott megjöttében… Ezennel figyelmeztetünk mindenkit, hogy senki se élő szóval ne beszélgessen vele, se írásban ne érintkezzék; hogy senki ne tegyen neki semmi szolgálatot, ne lakozzék vele egy födél alatt, ne lépjen hozzá négy rőfnél közelebb, s ne olvasson el semmi írást, amelyet ő diktált avagy saját kezével írt.”
KOCZKÁS KITTY
Gyökereink
„Ideje lenne, ha egy kicsit magadba néznél!” Egy mondat, melyet oly sokszor hallottunk már iskolás éveink alatt a tanároktól. Legtöbbször mérges hanggal közlik, miközben jól megdorgálnak bennünket, mi pedig általában elengedjük a fülünk mellett. Én viszont e mondatot képzeletben magam elé helyeztem. Elemeztem, vizsgáltam, ízlelgettem, mint egy igazán jó minőségű bort, amit én kóstolhatok meg legelőször. Aztán lenyeltem, becsuktam a szemem, de valahogy mégis láttam. Láttam testem vonalait kirajzolódni magam előtt, s csak úgy fénylett az engem körülölelő semmiben. Lejjebb tekintve figyeltem fel gyökereim sokaságára mélyen a földben, egyvalami pedig azonnal világossá vált számomra: én leszek a termés. Úgy döntöttem, végignézem hát mindegyiket.
(olvass tovább)
Petrik Viktória
Női megérzés
A felkelő nap sugara makacsul tört utat magának, kíméletlenül tolakodott be a házak ablakain, nem rettenve vissza attól, hogy beférkőzzön az emberek egyhangúan induló napjaiba. A reggelek mindig egyformán kezdődtek. A víz csobogása a fürdőben jelezte, hogy Dávid már ébren van, fogat mos és borotválkozik, készül az új napra. A kávé illata bejárta az egész házat, mire Gréta is felkelt. Szerette ezt a megszokott ritmust. Egy olyan zenére emlékeztette őt, amelyet már ezerszer hallott, mégis mindig megnyugtatta, ha újra felcsendült. Aznap reggel a levegőben friss kenyér és eperlekvár illata keringett, meg valami egészen apró, mégis kitapinthatatlan feszültség. Mintha valami megváltozott volna. Amikor Gréta ott állt az ablaknál, kávéscsészéje a kezében langyosodott, s ahogy a gőz felszállt, úgy kavargott benne is valami megnevezhetetlen. Mögötte Dávid az újságot lapozta, ugyanazzal a mozdulattal, mint mindig, a férfi most mégis egészen másnak tűnt. Gréta nem értette. Nem volt semmi konkrétum, nem lehetett rámutatni, sem kézzel megfogni. Nem voltak sem elhalkuló szavak, sem félrecsúszó tekintetek vagy megkésve érkező válaszok. Dávid nem mondott különös dolgokat, nem járt máshogyan, és nem volt idegen parfümillat sem az inge gallérján. Mégis mintha elmozdult volna közöttük valami, nem hangosan, nem nyíltan, csak éppen annyira, hogy ne lehessen figyelmen kívül hagyni. Egyfajta súly volt a levegőben, amelyet nem a csend, hanem valami mélyebb, szótlan dolog hordozott. Mintha a mozdulatai mögött valami elrejtett titok rejtőzne – valami, amit ugyan Dávid nem mondott ki, de a teste, a hangja, az árnyékai elárulták. Gréta egy ideig fürkészte az asztalnál ülő férfit, a jól ismert arcot és testet, próbálta megérteni, mi történhetett. Hogy miért tűnt férje árnyéka hirtelenjében hosszabbnak, mozdulatai kissé vontatottabbnak, jelenléte idegenszerűnek. Arra gondolt, hogy mindez talán már régóta ott volt kör…
(olvass tovább)
Kiss Bálint Béla
Visszaesés
Ujjak nőttek ujjaiból.
Cukorízű volt a tenyere.
A pattanások, arcán, hátán
Szinte égtek. Lebegett.
Orosz István
Négysorosok
Ha elmetszed találomra, bárhol,
mindig lesz majd egy olyan pillanat,
egy állókép az idő lemezén,
ahol egy nyíl egy szív iránt halad.
Hogya György
A történelmi érdekességekről
Az ókori egyiptomiak úgy vélték, ők teremtették a világot, legalábbis saját, egyiptomi világukat, és előttük csak vad, primitív népek éltek országuk területén. Egyszerűbbre fordítva, saját történelmüket előzmény nélkülinek tartják, mintha az előttük ott élt népektől semmi sem maradt volna rájuk. Szerintük, az ő civilizációjuk előtt, tehát 3-4000 évvel időszámításunk előtt, csupán „írástudatlan kultúrák” léteztek, mindaddig, míg az igazi egyiptomi domináns faj el nem hozta az építészet, szobrászat, festészet, és elsősorban az írás művészetét.
Balogh Ildikó
Szerelmes dal ismeretlen nyelven és annak „fordítása”
Om halikü kerem
Hambal hentaidü
Halikü nom keram
Per arota miü…
Z. Németh István
Önarckép lángokban
Legyen mondjuk egy hegy,
a hegyen szamarak.
Szél borzolja a szőrüket,
ahogy lemegy a nap.
Balizs Dániel
6079 forint
november huszonkilenc, áttetsző füst, avarszag, az utcák beton testére odatapadt ködtakaró, langyos, kemény radiátorok, fojtott köhögés a villamoson, vegyen egy zoknit, fiatalember, hadd főzzek levest az unokámnak, 6079 forint, kártyával felhasználható egyenleg, számlafizetés és szerencsejáték- fogadás a bank automatáin, két nap gáz, három nap kaja, négy nap áram, ha csak egy körte ég, zihálás és sóhajok a kirakatok legördült redőnyei előtt és mögött, előtt és mögött, felkúszik lábunkon, mint hideg kígyó, az izgatott kétségbeesés, még annyi új ötletünk akad, önkéntes börtönről álmodunk, vasúti átjárók sorompótlanságáról, tizenöt emelet szabadesésről, folyómeder csöndes aljáról, s csak vállat vonunk, ennyi maradt, hogy csak ennyi maradt, csak ennyi maradt
Pénzes Tímea
pictorok, ecsetek
milyen arcvonásokat festünk
egymásra éveink során,
mennyi karc és kacaj,
vészterhes s játszi láng
borítja idővel testünk-lelkünk,
egymás árnyképe vagy tükre leszünk,
mennyi gyengéd és durva
ecsetvonás simul némán
ráncosodó bőrünkre,
s jajong vagy csitul tőle a bőr,
gyógyír lesz vagy apró tőr?
egymás festői és ecsetjei vagyunk,
s tőlünk függ, szárnyal-e vagy
lehervad a dalunk,
hogyan húzzuk az ecsetvonásokat,
színeset rajzolunk, avagy zordat,
hogyan keverjük a színeket,
hogyan adagolunk,
hogy az ecsetvonások alatt
megmaradjon a családszín alap,
és nehogy véletlen gyászrajzot firkantsunk,
inkább egy tündér álmát –
veletek együtt tanulom
a színkeverés tudományát.
.
.
.
Faludi Ádám
Tájkép tájképpel
Egy tájképet tettem
a virágzó ringló
ágai közé.
A ringló ágai
megtartották a kartont
amelyikre a tájat festette
egy barátom
akinek elvesztettem a nyomát.
A barátom egyidős velem,
egy lány a selyemblúzos nyárból.
Bodzavirág dédelgette
akácos képzelet.
Elérhetetlen volt,
képeket festett kartonpapírra és
sárkányokat tenyésztett
a tyúkólak mögött,
amikor ott nyaraltunk.
Én csúzliztam
és hantokkal dobáltam a
tehervonatokat
és azon mesterkedtem
hogy valahogyan megfoghassam
a barátom mellét.
Selyemblúz alatt sejtelmes cicik.
Ő meg azt mondta,
hogy nem szeretné.
Fél kamasz fél csitrivel,
mezítláb, szódavíz
és kukoricások mindenütt.
Ezt el kellett mondanom
a virágzó ringlófának.
És neked,
kísértő lebegés.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Barak László
Hamis tanú
tudom
az a konkrét vágyként tolakodó emlék
nem lehet a sajátom
nem az én múltam
a gerendára hurkolt kötél
egy apáé
a koszorúk alatt roskadozó ravatal
(mint lehetséges következmény)
az anyáé
a kisgyermeké
nem az enyém a cselekmény
mégis benne vagyok
minden részletében
de nem tehetek semmit
mert csak úgy vagyok
ahogy halott falevélben a favágó véres verejtéke
a búcsúlevélen felsejlő vízjel
ki lehetek mégis?
ki helyett emlékszem?
egy olyan ragaszkodó idegen lehet
mint a testben észrevétlenül burjánzó elmúlás
akiben felismerhetetlen számomra az őszinte tanú
.
.
.
Bodnár Gyula
Gyermekkori kaland
csupán ki kellett
volna nyújtani a kezed
angyalt érintesz-e
vagy puszta eget
hisz’ oly határozottan
másztál
cingár lábaiddal
piros atlétanadrágban
az évszázados kövekbe
kapaszkodva
felfele csak felfele
a vár fokára
melyre
– bár már akkor is csonka volt –
felállhattál volna győztesen
ha puszta
eget találsz is odafenn
és sehol a menny
.
.
.
balla d. károj *
lélektest télen, éjszaka
fedetlen testtel jár a lélek éjszaka
és égbe hangzik hóba ásott jajszava
akárha lakna tágas messzi északon
hol gyilkos indulat ragadja üstökön
hogy sebzett őz nyomát kövesse vérszagon
s míg izzadt inge csüng a téli füstökön
akár a cinterembe űzött hűs ködök
fedetlen teste gőzölög és füstölög
és dől a füst a mennybe nyílt tetőkön át
halomba döntve lágy viszonyt, kemény arányt
száz isten szívja így a házak füstjeit
korommal felkent gyilkos téli éjjelen
ezért oj üszkös szüzek szép erénye itt
és nincsen vád és nincs ravaszdi védelem
mert minden bűn előre tervelt, készakart
ahogy a sújos füst is mindent eltakart
hogy bőrét mentve mentse vész a kárt
és őrületbe fúljon minden értelem
amej a bűnre olvasott feloldozást
alantas vétke mért is volna jobb vagy más
ha pőre testtel jár a lélek éjfelen
és égre hangzik hóba ásott jajszava
de érik már a hajnal, kapzsi mostoha
hogy bűnöd elveszejtse mindig, most, soha
* A szerző újabb írásaiban nem használ elipszilont és nevét is pontos j-vel írja
.
.
.
Forgács Miklós
Dervisrészvét
(néhány rabiga)
1.
Asztalon két sör
Az arcunkon borosta
Lassan kortyolunk
2.
Ma ne siettess!
Miért vennélek észre?
Kitaláltalak.
3.
Bőröd takaró
Megbánok végre mindent
Hol veszítelek?
4.
Füled kimondom
A szó ajkadon billeg
Fertőzött mosoly
5.
„Csak reagálok”
Egy történet nem elég
Szemünk lehunyva
6.
Nem táj a mámor
A pocsolyák magánya
A mámor nem táj
7.
Megmászom a port
A nap hideg verejték
Én a por vagyok
8.
Csönded leteper
Csak a szemhéj nyikorog
Eshetne folyton
.
.
.
Szászi Zoltán
Vonatablak, Balaton, északi part
kiengedték a gyorsvonatot integess
egy csík a víz csillogása
mérges szürkészöld a túlpart
Balatonszemes
az elhagyott strandon lógó plakát nyújtózik a szélben
a halvány domboldal mint barna kavics
csontvázfák és bazalt alatt Latinovits
keresztje trikolór
tél seper haragos szelet
isten szeme alól
csapzottan lógott homlokomba egy vers
míg szememmel
fényképeztelek
én is te is mi mind tudjuk
mikor elmennek a nők
mikor itt hagynak mint mindig
ahogy akkor is
most is esik
volt egy olyan micsoda nyár
most a szavak azt keresik
hazugságot ringattak vagy valót
töltés mellett hízik a sár
egy kőkereszt elsuhan fakó
Krisztus lett a pléh
hátrafelé zúdul minden
a szög fájdalma lettél
fényképezlek nem ereszt el sötét
egy percre se
lettél a szememé
becsukott vonatablak alatt behúz a hideg
tükörfoncsorának adom
amit mégis megláttam belőled
de ami ezen túl megmaradt azt vigyed
mindjárt Füred
már nem a Déliből indult a vonatunk
meg se áldhattalak
meg se ölhettelek
nem is öleltél
csak egy világos sárga virágszirom mintás sál
libegése érzékeltet
már csak sziszegek
ennél jobb a halál
s hogy megevett a rák tanúm lett
letagadni nem lehet végleg
hiányzó csontjaimba pótlásként
kívántalak téged
mondtad mindig persze
minek iszol ha nem bírod te fasz
gyengék a soraid a pálinkától
felejteni meg hiába akarsz
talán az ócskuló szívben
a szikével kurtított tüdődben
azt hiszed ha beszívtad hajam illatát
azzal végleg a tiéd lettem
kurzív idézet lettél
innom kell vagy gyógyszert muszáj szednem
másképp nem bírom
a hidegfrontot vihart vagy hőgutát s nincs mit írnom
úton vagyok
látom a táblát szívkórház Füred
hát itt esett
hogy a máj széthullott bokrait
ásványvizes fröccsel locsoló Hajnóczy
nem bírta hát
a hétköznapot tovább
elzuhant örök kvártély felé
s mi irigyeljük és áldjuk a holtakat
akik nélkül már nem lehet tudni a mát
hogy mi akkor a teendő
kérded
kilovagolni Perzsiába
urunk elé
mert a pléhkrisztus tudja
mi végre a sok dísz arany brokát
ében és ezüst
mi mind felesleges
ha itt a halál
csak egy dolog mi mégis megmarad
ez a virág helyett téllel koszorúzott táj
Borbély Szilárd pontosan
megrajzolta
ilyen lehet a halotti pompa
és te meg én belefulladtunk a nyárral a benzingőzbe
a 71-es út melletti fák tövén
mikor stoppoltunk
néhány gomba már el is aludt
mire végre bedőltünk egy alkalmi bokor alá
hiába ez már Füred mindjárt le kell szállni
a túlparton Balatonszemes
viharral birkózik
még gyorsan futnak szemem felé reklámpanelek
életet biztosítást kínálnak
eladták neked pénzért a félelmemet
te tudod
a halál olyan
hogy ha nem lel rám tavaszod
mindig jéggel karcoló teled leszek
lassújel
egy tehervonat megvárat
legalább kilátni a vízre még
de jó
a part vörös kövekkel takart
rajta tört hullámok kéklenek
ha nem így lenne
majd kitalálom az egészet
ne félj nem veled
csak helyetted
.
.
.
Fellinger Károly
Napraforgók
Itatós
A tél visszaél a halállal,
miként a csönd
kifordul magából,
égig pottyan,
felemel engem,
ahogy a vakon született fény
eltűnik a szememben, s
hitetlenkedve tűnődik
törvényes álmain az Isten.
Hiába
Anyai nagyapám édesanyját,
valamikor az ötvenes évek elején,
felravatalozták az ágyára,
akkor még nem volt a faluban
halottasház, majd az imádkozást
követően, nem sokkal éjfél előtt,
rázárták az ajtót, nem tudva még,
hogy a szobában az ágy alatt
ott szunnyad a fekete macska,
aki reggelre megrágja az ujjait,
amitől dédnagyanyám, született
Ravasz Anna, még természetesebb
hulla lett a hozzátartozók szemében,
személytelenül tűrve, hogy a macskáját
nem engedik többé háza közelébe,
a macskát, aki a tenyeréből evett,
s akit úgy ismert, mint a varrógépét.
Eszmélés
Dédnagyanyám szeretett parancsolgatni
a vele egy házban élő unokatestvérének,
aki a festéskor nem vette le a neki kedves
képeket a falról, nem volt szíve hozzá,
persze minden évben ugyanolyan színűre
mázolta a falakat, megesett, hogy a
képek közül is befestett párat, s ezért
nagyon szégyellte magát dédnagyanyám előtt,
aki cserébe maga tisztította meg a vásznakat,
lemosva róluk a ronda valóságot.
.
.
.
Szalóczi Géza
[Nemtudhatni…]
Nemtudhatni sas vagy viharkabát
pacsirta vagy gyerekcipőröpül
hogycsókarajt vagy tollaséjszakát
szállítaszél a tölgyerdő mögül
nemtudhatni odú vagy szájüvölt
kicsavart lomboság vagy csontrecseg
kérdezettvalamit vagycsak közölt
hogy beszélte hozzáda rengeteg
lomboságvagycsont odúvagyszáj
gyerekcipőkabát pacsirtasas
nemtudhatni az út szélén kiáll
miállott ribanc vagy piros pipacs.
.
.
.
Fekete Anna
Emigráns dal (XXXIX)
Idegen vagyok most. Ha megsértenek,
csak mosolygok. Nem fáj, nem vérzik,
nem fojtogat. Nem érzem, csak érezni vélem
a szavakat. Tudományosan vagyok jelen:
örökös átutazóban, vendégségben,
nem pedig jelen. Nyolcévesen még
meg akartam halni, mikor meghallottam,
hogy rövid a lábam, és nem viszem semmire.
Később egy vonaton majdnem pisztolyt
rántottam, mikor lenyuszikáztak. Azóta minden
megváltozott. Hiszen aki nem tud magyarul,
annak nem lehetek az útjában. Nem érhet hozzám,
nem láthat meg – jó étvágyat kíván, vagy elküld a fenébe,
nekem egyre megy. Nem érzem, csak érezni vélem.
Legyen szíves, nagyon szépen kérem, ismételje meg!
Talán meg sem kell halnom, hiszen idegen vagyok,
nem értem, NEM ÉRTEM.
.
.
.
Zentai Adél
November
Roppant, tarka paletta a világ,
rajta az idő keveri a
színeket, mi álmélkodva nézzük,
görbe ujjaink közt az ecset.
Ma puncsfagylaltban fürdik a reggel,
s az alkony sárgarépa-vörös,
az ég kékje zsugorodó labda,
nézd, elgurul a hegyek között.
Festékfoltok a fáradt arcokon,
az ablakban töklámpa mereng,
lehullik az éj bársonyköpenye,
s megpihennek a dolgos kezek.
Roskatag ház szobájának falán
rozsdás szögön gyűrött kép remeg,
hajolj közel, s látod, rajta vagyok,
egymagam, ma harminc évesen.
.
.
.
Pénzes Tímea
szavak
amikor megszülettek,
jóval kevesebb szót használtunk
hónapokig, mint korábban,
de az a kevés is bőven elegendő volt
annak a bensőségességnek a kifejezésére,
amire szavak nem is szükségeltetnek.
amikor elég a torokban megbúvó
búgó hangsúly, dúdolás, mormolás,
sőt a tenyérben lakozó simogatás,
becéző tekintet.
nehéz szóba foglalni a szóba foglalhatatlant,
milyen volt az első megpillantás, kézbefogás,
az első felsírás, gügyögés, szótag és szó,
rúgkapálás, fejemelés, átfordulás,
térden ringatózás, felkapaszkodás, fenékre esés.
többet talán mondanom sem kell,
mert leírhatatlan,
ami a szül(et)és utáni hónapokban történt,
s ami már korábban ott csírázott bennem,
de a csírának fogalma sincs rügyről,
lombkoronáról,
s a csíra hordozójának talán még kevésbé,
nem is sejti, mi vár rá,
s milyen madarakat vonz majd hozzá fiókástul
a zöldellő öröm.
.
.
.
Wawruch Róza
szilánkos késtörés
egy szép napon még darabjaira hullhat
a kés amivel a kanszagú oroszlánszívek
vörösen szottyos cafatjait szoktam
kipiszkálni a bakancstalpam recéi közül szinte
mindegy hogy magától vagy te töröd el
elképzellek ahogy oda sem figyelve
elhajítod szilánkjait és nem.kérdezed meg
szükségem lesz-e még rá például
mikor a szótáramban a Közösülés
szócikke mellől ki akarom vágni a portrédat
mert te talán nem bánod, hogy
rólad az jut eszembe
de én talán megbánom
hogy arról te jutsz eszembe és ennek
a pengéje cirógatta volna az ütőerünket
ahogy a torkunk közé tartom ne félj
nem mozdítom egy kicsit sem csak arra az
esetre kell ha túl közel jönnél
.
.
.
Hajtman Kornél
Négy vers
zeneelmélet
a teremtés kezdetén
a nagy csendben
megszólalt egy hang állítólag
de Isten sem emlékszik rá
azóta is azon töri a fejét
otthon
elindult a hosszú útra
elbúcsúzott a kiszáradt kúttól
a homok megőrizte lábnyomát
hogy gyermekei megtalálják
de tenger nem őrzi meg a nyomokat
gazdagság
gyakran éhezik
a nagyváros nyomornegyedében
korgó gyomorral ül ki
bádogviskója elé
hogy megnézze a napnyugtát
a tengeren
közben önkielégít
életkép
A szürke tornyok éneklik a füstöt
így oldva egy kicsit az ég kékjét.
Mára egyé lett a dombokkal,
olyan kopasz lenne a táj
erőmű nélkül.
Mintha együtt nőttek volna a hűtőtornyok
a fákkal.
Nem egészségtelen itt élni? – kérdezett meg a
riporter egy arra járó nőt
.
.
.
Németh Zoltán
Madonna gyermekével
Az emberiség egyik legőszintébb pillanata
Amikor Michael Jackson a sarkánál fogva
Kilógatta az ablakon a csecsemőt
Volt egy rés a térben
Amelyet be kellett tölteni
Gyerekarc
Ádámka születése óta
Tomi folyton az arcomat kaparja
Körmeivel beleszánt
Vonalakat, véres foltokat
Amikor aztán a tükörbe néztem
Megdöbbenve láttam
A sebek rajzzá állnak össze
Tomi a saját arcát rajzolja arcomra
Nem véletlenül mondják tehát
Ez a kisfiú tiszta apja
Egyre jobban hasonlít önre
Alkotóelemek
Rajtakaptam a szívet
ahogy dolgozik
és a beleket, gyomrot
Minden emberi volt
emberből
és egészen állati hangon
de beszélt
minden szerv
egyedül nekem
.
.
.
Bari Fatima
Por
1.
múltkor amikor kiabáltunk azt mondta más világban élek
meg hogy neki ezt muszáj elnéznie
más nem fogja
és még sokan csapják majd rám az ajtót
magyarázhattam én hogy nincsenek is ajtók
3.
ha hibázom az én tettem
s ne védj meg magamtól
nem vízesésre vágyom a tapsból
nem tudom érezni
patak mellett élnék
s házamban annyian laknának
hogy tér legyen
mindenkinek
aztán ebédenként körbeüljük az asztalt
4.
mintha élne ez a szoba
körbeölel és beszélnek a tárgyak
miért csak ilyenkor érzek
amikor elhagysz
.
.
.
balla d. károj *
egy sehol éjszaka
az nem lehet, hogy ketten együtt voltak őrszemek
de nem lehettek külön sem. a műszer megmutatná
hogy sorsát a figyelésre álom hejett ki tette fel itt
(ősi erejét a mellkas megmutatja, mintha csillámot
tárna fel a tárna. én láttam ott a víz hidegét)
és mégis fut, ki választani ezúttal is elfelejtett. az álló
másikat, úgy reméli, nem találja szembe készakarva
amíg a vájat rajza gyűrött térképein változatlan
(hejet cserél a szél a koponyával, mintha bajnok csalna
a sakkban. én hallottam ott a szenny melegét)
ám elfogy lassan merész fantáziája. nem sejti
ki volt az, aki átjött érte a fojón. mégsem evez vissza
dönti el. semejik ujja sem illik a csónakházi lakat vasába
(szavát ha állja holtáiglan, a csendnek lehet maradása
mint indián, ha vérzik, fehérek hallgatását tapintottam ott)
most kétszer akkora darabokra vágja, úgy tűnik, az időt
kapsz egy embert leküzdeni, mondták neki; már nincs jelen
a múlt adott szava. alig látszik különbség. tudja, a hitel végül
úgyis megtérül (reggelre beomlik a tárna, kihűl a tábor
mint halotton a seb. így laktam be ott egy sehol éjszakát)
* a szerző újabb írásaiban nem használ elipszilont, így nevében sem
.
.
.
Rásó Attila
az
kanapén ülök
fekvőfotelben szundikálsz
aktuális gondjaiddal
ikeás plédünk ölel
liberális egy tárgy ez bárkit
elfogad magába zár hogy
védje melegítse mialatt kint zajlik
mit sokan életnek neveznek
nézlek pihensz
csend suttog üres kottát
véráramunk sem hallható
mégis mennyit zakatol
kölcsönös szeretetünk
hozzá hasonlít míg
meg nem töri valami rendellenesség
Isten dobogó termékei vagyunk
csak pár emberből hiányzik az az
alkatrész
.
.
.
Forgács Miklós
minthaiku-hét
hétfő
csöndjeid gyűjtögetem
nem értem, pedig
hallgatásodban élek
kedd
csöndedet rakosgatom
örülök, félek
mintha érintenélek
szerda
csöndedbe kapaszkodtam
elestem mégis
melyikünk törékenyebb
csütörtök
azt mondtad: „hús-vér vagyok”
már fakó az ég
most ugyanazt hallgatod?
péntek
na de mégis hány tonna
az egyhónapnyi
kiadós, színtiszta hallgatás?
szombat
ha agyonhallgatsz éppen
akkor te lehet
hogy velem foglalkozol?
vasárnap
ha beérem csöndeddel
érteni fogom
minden fa minden kérgét?
.
.
.
Jung István
Nemversek ciklusa
(részletek)
nemvers2
pogány testnyílásaid mindig is
képtelenek lesznek a
vágy transzplantációjára
csak az állati ösztön
létjogosult
nemvers3
a szökőkút gyöngyöző
víztükrében
Apollinaire galambja
elfelejtett leszarni
minket milliárdból az
egy
nemvers5
a jelöletlen magány
testkupacát a
boncteremben még
Oidipusz szemei is
jelölik formalinban
nemvers7
az intelligens éhező
krumplit kér Dantéhoz
egy testes vörös
Shakespeare-rel
öblíti le és desszertnek
Csehovot csipeget
teli hassal veszi
észre a svédasztalt
nemvers10
mikor a
forradalom kidugta
a homlokát a
sarkon az
utcai sortűzben
csapódott le
realizációja
átlátszóból
hússá válásának
nemvers11
a cseréporgonák
concerto grossójának
erősödő kakofóniája
rezonanciakatasztrófát
okozhat létünk
illúziójában
nemvers12
zsebre tett
kézzel untató
esőben
meddig várjuk
míg valakit
felakasztanak?
örökkön-örökké
(az ámen alig hallható)
nemvers16
lepedőbe csavart
rakéták tépik
marokra ami
maradt a
félregördített
kőből
nemvers18
a burokban
születő belekre
szájkezdemény
fejlődik
vademberi éhséggel
a holnap testeire
nemvers19
a falhoz
állított remény
utolsó kívánsága
meghallgatni
a lovak áriáját
csúsztatott
taktusban
nemvers20
a démonoknak
is kijár a
haláltánc bár
lehetőségeik a
keringőre szűkülnek
angol vagy bécsi
nemvers21
a gerincedre
törő
lángoszlop nem
szimbóluma a
szabadság tollának
magad
láttad a napalmból
húzott vonalakat
nemvers23
zsírszagú földbe
költözve
figyelni a
férgek lakomáját nem
opcionális
te vagy a
lakoma
.
.
.
.
.
–
.
.
.
.
Fellinger Károly
Leplombált mennyország
3
Egy cseppben hull le a szél,
apró kavicsként
helyezkedik a tanyasi
buszmegállóban,
magából kikelve
gyökeret ereszt a
bakancsom talpában,
magányom utánozza,
akkorákat nyelek,
mintha jóllakott volna.
*
Lakható égitest a múlt,
forog a tengelye körül,
megkerülve a neki szánt
jövőt,
ha nem forogna,
elkopna.
*
Annyiszor voltam
boldog veled,
ahányszor gyerekként
járni tanulva
elestem, földre
huppanva,
mint az érett gyümölcs.
Azóta szétváltak
útjaink,
itt görbüljek meg,
ha nem.
9
Menekül a sötétség,
füstbe száll,
az enyészet nem tud
maradandót alkotni,
a rohanást hintalóra pattanva
érzed csak igazán,
nyikorgása lebeszélni próbál
valamiről, beszélni tanít
a válasz nyelvén,
s te katonásan,
nyalka huszárként
üldözőbe veszed
a labanc eltökéltséget,
formában érzed magad,
a múlt besoroz,
majd becsomagol
a mába.
*
A madarak kiéneklik
magukból a csöndet,
ami valójában
nincs is,
csupán egy igazolás,
amikor a tükör
szembenéz veled,
konzultálva
a merevedő
elmúlással,
a kleptomániás idővel.
*
A posztmodern művészeti
kiállítás megnyitóján az egyik látogató
levette a szemüvegét,
majd a terem közepére tette.
Mit ad ég, maga a művész lépett rá,
de a zsivajtól nem vette észre.
Miután sürgős elfoglaltsága miatt
távozott, a tömeg felfedezte magának
az eltört szemüveget.
Vigyázva nézegették, ez lett a kiállítás
legfontosabb darabja.
*
Álmomban hallucináltam,
lekéstem magamról.
0
Hidegen hagy
a tűz, a szűz öregasszony,
akinek nem elég
a jövő,
számadást akar,
múltja kitisztítja
a búzát,a rozsot,
mint valami gép
egy mezőgazdasági
magtárban,
hogy vagy vetőmag,
vagy kenyér legyen
belőle.
8
Átvágni a mocsaras földön, aztán a
feltámadás után megtapasztalni
a mindenre nyitott
vakságot. Reménytelenül bizakodni
a jövőben, mely a farkába harap,
ha nem fogadsz neki szót.
A szomjúság teli vödör,
a kút fenekét őrzi:
feneketlen tökéletesség.
Ha utánozni kezded,
olyanná válsz, mint egy kortárs
közlekedési lámpa.
Bár szorít a lehetőség,
akár a nadrágszíj,
kihízod magadból az álmokat.
Vagy csak egy más világot,
ahol az ágyadnak nincs már hely.
*
A mohóság egy rosta
nyugalmával
kétségbe vonja
kincseim.
Tíz perccel
előbbre húzom az órát,
hogyha elkésem,
Isten megbocsásson.
1
Sodródik az idő,
szoknyája alá
nő a gyom,
nyomot hagy rajta
az elmúlás,
megzsarolja a számokat,
hogy mindent
kiadjanak magukból,
mint mikor kamaszként
elégettem verseim
a pincében fészkelő
kazánban,
minek a lángja
épp félrenézett,
akkor féltem először
a haláltól,
vérszagot érezve
szerettem volna
a szemébe nézni,
de a belőlem táplálkozó
parazita remény
elvette az eszemet,
rabjává tett.
5
A családi kép közepéről,
vigyázva, nehogy
a többiekbe belevágjak,
lenyisszantsam
a kezük, a lábuk,
kivágtam magamat
egy életlen ollóval,
majd Isten szobrot
készíttetett velem,
ugyanerről a képről,
ugyanabban a testhelyzetben, de
megengedve, hogy magamat
kihagyjam.
/
Fénylik a bútor,
élősködik rajta a ragyogás,
célszalaggal kötik
át a kezed, hogy
kiduzzadjanak az erek,
amikor vért
vesz tőled a félelem,
tűzoltó sárkányok
vigyáznak a forróságban
a szabadság házára,
ahová vendégségbe hív
a független képzelet,
bárddal a kezében
egy walesi
bárd,
a tükörszemű kerub,
kinek tenyeréből
jósol ötórás
dokumentumfilmet
egy élete utolsó
perceit számláló sakkozó.
7
Anyám fogatlanul
áll a tükör előtt,
fésülködik,
egy ujjnyomásra
megszólal három éves
dédunokája:
mama, ne nézz
a tükörbe,
mert még nem
nő ki a fogad.
*
Isten kitép egy lapot
a sors könyvéből,
a szemetes kosárba
céloz vele.
Talán a tizedikre
beletalál, ám az sem biztos,
hisz senki sem számolja
a találatokat, még a szabadság sem.
Az utolsó lap kitépése után
Isten összeszedi az elvétett
papírcsomókat, a szemetes kosárba
gyömöszöli, majd belefordítja
a csaknem teli
kukába.
7
Nincs okom rá,
hogy szerencsés legyek,
a vizsgálandó fekete macskák
körmükkel vakargatják
a betörhetetlen háztetők
viszkető cserepeit.
Szokásukká válik,
ahogy az örökkévalóságnak
az öngyulladás.
0
Szüleim a húst hússal ették.
Amikor nagyon rossz voltam,
majdnem elcseréltek
egy zsák krumplira,
de azt én sem szerettem,
hát inkább meghagytak.
*
Szobámban a
Jézus szobornak
jó a felfogása,
felfogja a
szekrény tetején a port,
de talapzata
alatt a valóság
oly tiszta,
átlát rajta az igazság,
nem ismer irgalmat.
*
Büszke tölgy volt, mondta Kira,
béke fűrészporaira,
angyalt látott, nem is egyet,
kik a sorstól megijednek.
Öreg volt már, vak sejtelem,
csaknem kiszáradt teljesen,
zuhanásra készen, önként,
halálnak adta a töltényt.
Kira lányom most is foglya,
évgyűrűit számolgatva.
A temető gondnok terve,
hársfát ültet majd, helyette.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Csikós Attila
Szarvasbőgés
nem jó ami van
nem volt jó soha
ami van nem volt még
soha
jó
a kert aljában
parlagfű barack dió
bőgnek a szarvasok
a sorok között
semmi értelem
tiszta dada
tiszta népmese
egy lány megy az utcán
csoszog a macskakövön
a templom előtt
ki fog szaladni a faluból
gulács felé
a tüzépre megy? ha
megőrül az ember
szögvas léc üveg
semmi nem állítja meg
a szükség inkább csak
fájdalom nem lenni
itt nem lenni sehol
ebben az éjszakában
ami adódik nekünk
bőgni menni felvonulni
a sorok közt
olvasni üvölteni egyszer
ezerszer csoszogni át az éjszakán
piros fényű hátsólámpák
után
szaladva
agancsok
és gyümölcsfák
holnapi felvirágzása
felé hátha
lesz aki
folytatja tovább
megfejti ezt a
– traktor zötyög át szemből –
csendes őrületet
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Géczi János
Ismét. Két lóról
Mi lett volna a két síró lóval,
Ha Homérosz úgy pusztul el – vagy a poéták, a névtelenek,
Akik megalkották a nevével jegyzett eposzt –,
Hogy a betűk hangyái nem építik fel
Az Iliász hangyabolyát? Mi lett volna velük,
Akik halhatatlanként elsiratják a halandó gazdájukat,
Kinek harci szekerét húzzák az ellenséggel szembe,
Akinek dárdája villanását sokszor látják,
Pajzsa mennydörgését hallják.
Kik az öröklét peremén megtorpanva,
Hogy szájukat nem feszíti többé a zabla,
Alátekintenek az elmúlás szakadékába?
Mi lett volna velük, akik a rettenet ellenére is
Pompásak maradnak? Velük, akik megsemmisíthetetlenek?
Vágtáznak tovább a szó nélküli megnevezetlenségben,
Ha nincsenek a görögök, akik feltalálják azt a betűírást,
Amelyen megszólal a történetük? Ha nincs
Akit lehet szolgálni?
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Bettes István
Kövér füvön?
Fordul és szól:
Min dolgozol?
Min dolgoznék?
Gondolkodom.
Toldozgatom-
Foldozgatom
Egem mérem
Boltozatom.
Nem értem
E súlyos kontót
Ki passzolta
Le a földre?
Estebédre – délidőben
Én fizessem
Mindörökre?
Változnék inkább
Ökörré!
Kövér füvön legelésznék
Delelőben eget néznék
S felkérődznék
Néhány verset.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Mórotz Krisztina
sört adj lóri szólt bukowski
bukowski most ne rejszolj csomagod jött
a postás röhögve kezembe nyomott valamit
tényleg ráélveztem egy lucskos pinára de honnan
túl hangosan csinálod öreg végy vissza add
a csomagot beste kölök ordítottam rá
nyomtatásban megjelent versek voltak benne
a verseim
az én verseim
az elsők érted az első fecskék kis sárga
összefűzött füzetek az elsők érted gyere
vissza kölök adok neked belőle örömömben
elbotlottam a könyvek a kis százoldalas
füzetek a pocsolyába repültek mint száz
pityókás magát kellető
madár és boldogan nyúltam értük a pocsétába
istenem de boldog voltam a pocsétában
a varacskos disznó hozzám képest vedlett
szopós malaccá hm később írtam
négyszázötvenet
(eszembe jutottak borzalmas verseim
mikor az ötven seggében több száz dollárral
és nagypofával jártam) mennyi száz dollár valaki
számolja ki nem akarok baromságot írni
ma szeretem magam negyven múltam
június volt és sütött a nap érted sütött a nap
és én a napos oldalon repültem akár egy részeg légy
kedvenc csehóm felé az öreg koldusnak adtam
negyed dollárt csak ennyi volt nálam és egy ceruzacsonk
a csontomban húsz év fázása meg az amikor bezárkóztam
a púpos nővel a könyvtárba időnként meghúztam csúnyácska
seggét de akkor ez volt csak és hátsóállású pina, vékony mint
a fokhagyma gerezdje és száraz mint a sivatag bőven öntöztem és igen
a fájó tökeimmel kiolvastam az összes könyvet hogy
aztán egy nagyot legyintsek és lefingottam sekszpírt
süt a nap ma jegyezd fel június hetedike az első könyvem és
egy gyermekdalt dúdoltam répa retek mogyoró és rengeteg
asszociáció ja
lefingottam sekszpírt pót az edgart hazavittem klotyópapírnak
lapjai finom puhák nem érdesek de ma
süt a nap érted süt a nap átkozottul nem érted mit jelent a
süt a nap azt mondod ez szóismétlés de az egész élet szóismétlés
elhibázott mondatok tengere süt a nap a parti jegenyére ordítottam rá
egy méry poppins szerű nőre azt hitte tán
hogy az utca közepén
uramisten költő lettem még hangosabban költő lettem ennél
hangosabban kell költő vagyok
lecsillapodva sem tértem magamhoz
mondom
futottam a csehóba házikabátban
foszlott zsebben ceruzacsonk
a sarkon koldus
negyeddolláros
hátamon tigris
agyam rögzítette képek
a lámpa pirosra váltott
pipacsra
the flower
virágok
fények
lágyak
nevetések
mire zöld lett
kinőtt a gyep
a fű
a zsenge függőleges
na az a fű
képzavar
jó seggű csaj halad arra
eufória
nem
vagyok
normális
fék csikorog
a ford majdnem
de csak majdnem
boldog vagyok
lóri a csapos hallgatott lesz még versed
de a sört a barna habzót
a még több sört a még több habzót
a sört berúgásig kifulladásig én állom nyugi a kurvát is
ingyen kapod megdolgoztál érte mondta szárazon
este volt mire hazakecmeregtem magyar dalt énekeltem
gólya volt benne véres lábú amit egy török kölök megvágott
lóri a csapos bekötötte gólya gólya gilice
mitől véres a lábad
asszem ezt hallottam a kocsmában
lúcia így hívták a prostit akit részegen megláttam lóri
kerítette valahonnan ott állt a semmiből jött kurva
akiről nem tudtam hogy kurva mert a sör tisztára mosta
azt hittem köd van és lúcia szende szűz tényleg azt
hittem szende szűz lúcia morogtam zsidó kurva aki
fekete hajú de lehet hogy olasz mellettem kopogott
a cipősarka az utca macskakövén
nem is volt macskakő majd megnézem holnap futott át egy
kósza gondolat a söré persze lúcia szép volt bővérű jópinájú úgy
kezeltem mintha szent grál lenne a lába között
lassan csordult belőle a mag a fehér combján nem akarok
dicsekedni de jól csináltam egy baj volt hogy elaludtam
szarvashiba
mert a kis lúcia aki
a ruháimat összehajtogatta
meglovasította a képeim
(semmit nem értek)
elvitte a molyos kabátom
molyos kabátomból
tizenkét versemet
megette az uborkás szendvicset
de az első könyveimhez nem nyúlt mind a százat otthagyta
de a tizenkét versem a tizenkét képzavaros versem elvitte
miért kellett neki asszonáncok sem voltak benne
csak bukowski volt benne vagyis én
intellektuális kurva a zsebemben lévő ceruzacsonkot ellopta
ez már pofátlanság
jött lúcia a semmiből tegnap macskaköveken
a neve fényt jelent
a cipője sarka kopogott zsidó volt fekete és enyves a keze
ó én marha
írtam róla egy verset
tíz perc alatt kész lett
a szösszenet
a címe az volt
a kurvának aki ellopta a verseimet
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Varga Imre
Ál(om)szonettek
41.
Nemcsak peremére,
mélyébe is tágul.
Minden leendőnek
eredő magvául.
Önmagát érintve,
az lesz, ki volt mindig.
Belsejét megnyitva
elnyeli a kintit.
*
Csengőm kelyhéből
egy rézpille cikkan ki
a havazásba.
*
Hó lombú ágak
Szavakba lejtő fasor
Túlba ves(s)ző verspont
42.
Meseképek síkjuktól
teret-időt kapnak.
Mélysége lesz az arcnak
égboltja a napnak.
Kőbálványból a lelkes.
A patak s tűz: dallam.
Átlüktetnek szavaink
fákban és falakban.
*
Griffmadár vitt fel.
Reggel a párnámon, ni,
fehér tollpihék!
*
Ajándék ez is.
Attól, ki kapja – annak
aki szívből ad.
46.
Ami szemnek látható:
tükörkép, hasonmás.
Tárgy megtermi hűlt helyét,
üresség a formát.
Csak az elvont a való:
minden kép eszménye.
Mint a trójai faló –
titka az esélye.
*
Nem hívhatnak be,
mert nem vagy máshol. Itthon
lettél hazátlan.
*
Fehér hajszálak.
A kezdet velem marad.
Odakint hó hull.
49.
Macska mellén a napok,
időből a bajsza.
Nem lehetsz más, aki vagy,
hasztalan a hajsza.
Ülj csak, beér a világ
(nyugalmat cselekszel).
A bensőd mozdul-kivár,
ne alkudj a testtel!
*
A kép szívedbe
leszáll hazátlanul is
otthonra leltél.
*
Üres lebegés.
Aki ebből s ebben él,
nem tudja nevét.
68.
A szélben imbolygó faág
eltörli bennem szép nevét,
s lehullva utolsókat ráng
tudatlan-zölden egy levél.
Mozdulatára rádermed,
míg bőrén percek percegnek,
benne a pontnyi szétterjed,
mélyébe hullva a csendnek.
Nyári esőben
a szikla is megéled.
Együtt lélegzünk.
Fövenyhullámok
csobognak egy kő körül
mozdulatlanul.
69.
Tizenéves sorsistennő.
Ül a buszban. Szőke végzet.
Ablakon át Budaörsöt,
belső szemmel csak őt nézed.
Érdes Érden a tekintet,
én a bentet, te a kintet
számolgatjuk, nézegetjük,
ettől fényesek a felhők.
Ami most vagyok:
köröttem erdő. A vad
belülről támad.
Éjszaka sétálsz.
Ütődve folyton széknek,
szavaknak, képnek.
.
.
.
Luke Nelson
Mélység
– SF-monológ –
Ha ez az apokalipszis, akkor igen
rendezetten és komótosan zajlik.
Mikor a velünk született bizonyosságok
azonnal és véglegesen elenyésznek.
Az utakat nem töltik meg elhagyott
autók kígyózó sorai.
Csak valami borzalmas történik.
Hangyák vándorolnak felfelé egy
hűtőberendezés repedt üvegén.
Guam déli csücskében az öregember
fejét óriási sáskák borítják.
Az egyik bogár agresszívan megmarkolja
és satuba fogja a másikat.
Valami borzalmas történik.
A klasszikus végítélet-protokoll közben
ejthetünk néhány könnycseppet.
Míg a vér rászárad a külső vonalakra,
ahogy a festék csurog le egy kerítés oldalán.
Nyers, adrenalinnal telt, és oly
jellegzetesen „emberi”.
Borzalmas dolog történik.
Megállás nélkül zuhognak a csipkeszélű,
hús-, csont- és bélcafatokból álló pelyhek.
A sötétség körbezár, lágyan gyűrűzve
a lekerekített sarkoknál.
A gyerekek nem tűnnek el csak úgy a
föld színéről, nem üres parkokban.
Borzalmas, ami történik.
Édes a rothadás, mint egy tócsa multilé,
egy vidámpark szemetesének mélyén.
A hang olyan, mint mikor egy csavarvágó
lecsap egy réz mesterlakatot.
Látom, ahogy a figura akkurátusan
lenyisszantja a tengerimalac fejét.
Valami történik.
Itt lent nem bölcs dolog az érzelmeinket
szabadjára engedni.
Veszedelmes lé csorog ki a számból,
ahogy a rágóim összeszorulnak.
Teljesen átváltoztat a csőben az
ész nélküli pánik.
Megtörténik.
Az elme már nem tudja felfogni a
saját pusztulásának nagyságát.
A fügebábok csak a képzelettől
függő bábok, ugye.
Az ég szerelmére, nem én vagyok
itt a szörny.
Mégis valami borzalmas történik.
H. Nagy Péter gyűjtése
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Szászi Zoltán
Kubista gyász klasszikus zárszóval
háromszög arcú asszony
a család egy csorba kocka
pap kék torz kúpmetszet
lila és érdes fényű dombreszelék
harákoló kárhozat a szó
ellőtt párhuzamosok kiáltanak
nem találkozásért
mert aki síkba ért
már nem kiált
téglatestbe zárt alak
a halott apa a hideg gyermek
mind megállt mozgás
súlytalan esnek negatívvá
nem érthető mérce alá
zárja a föld a lég elől el
Isten origó
rendszerek gyújtója
aki nagy Ő betű
aki alt nulla kettő három kód
visszafelé futó idő egy lyukban
aktuális koordináták alatt
de sosem felel
(múlt mezőjén kentaur robog
lovas katonák múzsát gyúrnak
zubbonyon keresztes karszalagok
a pánok halotti dalt fújnak
az istenek hegye ködben
elromlottak a látási viszonyok)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Z. Németh István
A költő álma
Mert csikorog az óramű,
akár az alvók foga,
s eltűnik a rettenetes darálóban
a vékony üvegtest.
Megíratlan versek,
mint elfoszlott plakátok,
cseresznyefán vöröslő
macskaszem.
Tört aranyban úszol,
milyen esetlenül
markolod a semmit,
amikor kipattan,
– akár egy botrány –
a fényes öröklét.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Juhász Katalin
Emlékkönyv
ültem a meredek lépcsőn
virágzott a bodzafa
orromat az égbe mártva
mindegy volt
hogyan tovább
sőt be kell vallanom
hogy ez idő tájt
létfilozófia híján
az ide-oda pattogó
labdát szívesebben néztem
mint magát a meccset
a sötét pedig egyszerre
taszított s nem eresztett
és kifejezetten
úgy fürkésztem minden arcot
mint aki tükröt keres
a felszálló kéményfüstben
ábrákat véltem látni
átjárt és vigasztalt
a szomszéd kamasz
ha épp egy erdő
közepén hittem magam
remegő madárkának
és fokozatosan
sűrűsödő képzeletem
lett a menedék
és nem sejtettem
hogy évek múlva
nagy üres foltokat
találok lelkemben
és a gyorsan ügető idő
mely az illatoknak sem kegyelmez
nem hagy szívecskéket
emlékkönyvemben
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Tóth László
Kisded értekezés a rossz versekről
Írtam egy rossz verset. Hogy mitől lett rossz, nem tudom, miként azt se, mitől lett volna jó, ha azt írtam volna. Valami nyilván nem volt benne a helyén, bár nem tudom, miért kellene a versben mindennek a helyén lennie, s főleg azt, hol a helye bárminek is a versben, legfeljebb csak, hogy valami hova kívánkozik benne. Főképpen hogy attól is lehet jó egy vers, épp attól, hogy valami nincs benne a helyén, hogy valami ne legyen a helyén benne, amitől a szóban forgó vers, s csakis attól, jó lesz. (Hogy az ártatlanság boldog napjai Vörösmarty eltépett szűzének gyönge öltönyén üssenek ki legott.)
A legegyszerűbb nyilván az volna, ha egyszerűen nem írnánk rossz verset. (De akkor hogyan írnánk, hogyan írhatnánk jót, ha nem tudnánk, az mihez képes jó. Megoldás lehet még, hogy ne mi írjuk a rossz verseket.)
S az is üdítő lehetne, ha nem is olvasnánk rossz verseket.
Csakhogy a rossz vers mindig váratlanul, alattomban csap le rád. Például olvasni kezdesz valamit, hisz a szerzője szerint – vagy egyszerűen csak puszta jóhiszeműségből – azt feltételeznéd, hogy most biztosan jó vers került eléd, s mire észbe kapnál, már késő… mintha hátulról sújtanának le rád (vagy gáncsot vetve neked nyúlsz ki tőle, mint a béka).
Lehet, puszta önvédelemből, nem is kellene verseket olvasnod, így a rosszaktól is bizonyosan megkímélhetnéd magad. Ha meg egyáltalán nem is írnál verset, bizonyos, hogy rossz se kerülne ki a kezed közül. (Vagy mégis?… sose tudhatod.) S akkor helyén lenne minden a világban? De mi van, ha akkor van minden a helyén körötted, ha valamiről úgy gondolod – bár sejtésed sincs, mi –, nincs a helyén versedben. Bár így lehet ezzel a többi rosszvers-költő is, köztük persze a jók is. Amiből az is következik, hogy a rossz versek úgy törnek rád, mint a váratlan katasztrófák. Kiszámíthatatlanul, azaz – elkerülhetetlenek. Egyvalamiben reménykedhetünk csak: hogy túléljük őket.
S abban is persze, hogy nem a rossz verseink élnek túl bennünket. Vagy ha mégis, hát abban, létük nélkül nem lehetne teljes a világ.
*
(Karvalycsőrükből pacsirtahang árad –
kiirtod-e őket,
ha kivágod a fákat?)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Nagy Hajnal Csilla
Sorbanállás
Ez a pillanat most nem az a pillanat
Hanem valamelyik másik
Nem tudom melyik az amelyik lenne ha nem ez lenne
Vagy hogy melyik így hogy nem az amelyik lenne ha az lenne
Nem azok az emberek állnak tíz méteres körzeten belül
Akik akkor állnának ha ők lennének azok
Vagyis akik most állnak itt
Azok állnak most itt
És ezzel nekem nincs mit kezdenem
Nincs mit mondanom róla
És nem tudom mi lenne amit mondanék
Ha azt mondanám róla amit mondanom lehet
Nem tehetek bele névmást
És nem is tudom melyiket tehetném ha tehetném
Hogy ha a tíz méteres sávnak lennének értelmezhető névmásai
Melyek lehetnének azok
Valahol ott vagyok benne
Igen ott kell lennem ha látom
Ha ennyi mindent látok az nem lehet
Hogy én nem vagyok ott
Benne ahol mindenki más is
Ebben a körülhatárolatlan térben
Ugyanazzal a lélegzetvétellel kommunikál
Egyetlen üvegbura alatt az egész világ
És vége lehetne igen lehetne vége is
Ha valahol kezdődnie is kellett
Ha valahol ez a mondat is elkezdődött
Akkor valahol máshol végződnie is kell
De konkrétumokat most nem jelenthetünk ki
Mert nincsenek is most konkrétumok
Az utcán egymásra kiabáló sofőrök most
Mégis közlés nélkül haladnak tovább
Eddig verssorokkal kommunikáltunk
Mintha lett volna bármi amit el kéne mondanunk
És most mozdulatlan bólintással vesszük tudomásul
Hogy a csend az új mértékegység
Nem mérünk vele semmit mégsem
Pedig mindenek mérésére alkalmas volna
Meg tudna határozni kezdetet és
Meg tudna határozni véget is
Ez a pillanat most nem az a pillanat
Ez a pillanat most éppen egy másik
Egy olyan másik amelyik semmilyen egyikhez képest sem
Határozódhat meg viszont
Nem marad más hátra csak a hallgatás
A mély és bölcs és egyedüli létező
Nem marad más hátra csak a minden
Az egyetlen lélegzetvétel közös üvegburánk alatt.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Szalóczi Géza
[Mithazudott…]
Mithazudott tegnapa fenyő
azthogy minden ágán ujjanő
megkért hajlítsama szederig
kivel egymás körmétreszelik
mert minden bokornak ujjalesz
ésmindenfa karcsú kart ereszt
a rejtett kézség hopp kisarjad
képzeljekel karomra gallyat
ésha méltóságom engedi
tanuljak aszélben lengeni
azakácnak vegyek hegedűt
mahagónifa erezetűt
arózsa pedig kötögetne
tüvekbevan beleszeretve
mi nembántunk senkit majdmeglásd
csak elleszünk babrálva egymást.
.
.
.
.
.
.
.
.
John Rodriguez
Kontroll
– SF-monológ –
Érzek valami különös összefüggést a spirál
És az égen átfutó fényvillanás között:
A valóság és a metafora összekapcsolódik
Az idő és a kontextus kiterjedésében,
Olyan mérhetetlen távol, hogy csak
A gondolat képes kitölteni az űrt.
Ez a kedvenc helyem a Déli Végeken.
Mintha másképp működne itt a gravitáció.
Végtelen polcokon sorakozó minták,
És a hatást csak fokozza a sok tükör.
Millióféle növény
Fakéregminták
Szitakötők
Preparált róka
Patkánytetemek
Prérifarkas-
Ürülék
Régi hordó
Darabkája
Moha
Zuzmó
Gombák
Kerékküllők
Levelibékák
Vakon
Üveges szemmel.
Frankenstein-laboratóriumot vártam.
Formaldehidben eltett kétfejű borjakkal,
Kitinpáncélos nagyszájú nyulakkal,
Meg púpos, kísértetiesen csúf szolgával,
Aki roppant zavaros, nyelvileg is zagyva
Magyarázatokat hadar egy rákbarakkon át.
De csak a biológus volt ott, meg én,
S a székesegyházi hangulatban
Egyikük sem érzett késztetést
A beszédre.
H. Nagy Péter gyűjtése
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Mórotz Krisztina
Lila lovak
Színházban látja magát.
Egy férfi vesszejét fogja.
Körülöttük minden sötét.
Sötétlila és szilvakék.
Hajlong a szélben, indigószínben, kék erekkel hajlong a pénisz.
Most először mozdul meg a vágy ágyékomban.
Kiürült testemben. Villanó körmök.
Mint megannyi lampion, női altestek világítanak.
Nem ereszti, fogja a nő a hímtagot.
A kis tenyér éppen olyan,
mintha asszonyöl lenne.
Annak minden illatával.
De most a színház egy dobbanásra elnémul.
Üstdobok szállítják az aranyló
vért a fülkagylókba.
Egyre több hímtag mered az ég felé.
Valahányat egy-egy asszonyöl fogja át.
Lágyan. Kenyérillatúan.
Minden férfi lüktet.
Némelyiken már ott a csepp
és még inkább lilul az egész.
Parádés rendezés!
Minden vessző sötétlila
a hurokként szorító
kis tenyéréleken túl.
Emeli csípőjét a férfi.
A vörös száj ráhajol. Ráfeszül.
Ó-betűt formáz a korall-ajak.
Satuba fogott gyönyör.
Lovak vágtái vad terepeken,
át a calimán,
miközben zarándokdal mesél az útról.
A lilás indigó-lovak szája habot vet.
Megnyílt utak. Lila lovak.
Kék-bordó nyakuk duzzad, habzanak.
Életemben először
minden lehetségesnek látszik.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Jung István
Nemversek ciklusa
(részletek)
nemvers24
négykézláb kúszva
az üvegvizű szemgolyók
medencéjének
alján is egyre csak a
dioptriákat keresed
nemvers25
de szálkák halmaza vagy
egy soha be nem
fejezett prototípus
sarokban ülő
Pinokkió
nemvers26
Nietzsche varjúi
tépik ami az
istenből megmaradt
igazolva a
halott filozófiát
nemvers28
amikor a
kastély folyosóján
csoszogó
rémmese elhagyja
cipősarkát a
te fejedben ver
visszhangot
nemvers31
a balett-táncos
csípője
felakasztva lóg
kivérzett cipője
mellett valaki
odaoson szárazra
inni
nemvers34
a köldökzsinórjánál
még visszaránthatod
a barbár isten előtt
vergődő magzatod
üvegfejét
nemvers36
a szivárvány
prizmája szilánkokban
láthatod
a saját
nyálában fürdő
mítoszt
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Bettes István
Pihenőhely?
Tisztáson vagy nem is tudom
Lehet valami kertben
Láttam meg azt a nyulat
Riadt hosszú fülei égnek álltak
S úgy meredt rám mint egy lyukas papucs
Vagy akár egy porladozó rög
Kora gyermekkorom óta
Látogatom a tájban
S jószerint éppen kiszikkadt
Görcsös farönk is lehetne
Szakadt madárijesztő
Melyre épphogy csak rádobtak
Valami rongyot
Mintegy költeményként
Hiszen kell hogy legyen
Valami ágboga – váza
Melyen fészket rak
És tojásokat költ
A poézis főnixes viránya
Bár mégsem teljesen a miénk
Hová bármikor nyugodtan visszaszállhat
Ám nem lehet
Egy végső
Pihenőhely
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Wawruch Róza
te vagy a kedvenc állatom
az ízeltlábú valamimocorog vagy
aki gyomortájékon laksz egy kicsit
a tüdőmben is néha azt hiszem növekszel de nem tudom mit eszel odabenn
a pikkelyeshátú hogymertedmegtenni vagy
aki közénk fekszik százéves álmához
kikerülhetetlenül időtlenné lesz
és kicsorbulnak megkövült bőrén a kések
a bársonytalpú mileszholnap vagy
aki a hajnali magzatpózhoz simulsz
és közös mellkasunk hullámaiban
felváltva dúdoljuk ugyanazt
a mészhéjú nemérdekel vagy
aki visszahúz oda hol testünkkel védjük
egymást és a ránk csapódó fedél
éjszakájában gyöngyöt könnyezünk
a tejfogú nembírokaludni vagy
aki a szekrények tetején laksz
és ha nem nézek oda a lámpafényben úszó félhármakból lefetyelsz
a villásnyelvű rosszválasz vagy
aki a torkunkra szorítva saját magát
két végével egyszerre tekeredik
körénk és szólni se elfutni se enged
a százkarú muszájpárzani vagy
aki ezer helyen fonod körül a testem
tudsz nekem újat mondani rólam
és én próbálok nem hallgatni rád
a bőrszárnyú énvagyokazerősebb vagy
aki eszetlenül csapongva a hajunkba
akad és görbe körmökkel tép a húsunkba
az veszít aki hamarabb elfogy
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Gyurász Marianna
Szort
Díszvacsorára készülődöm
egy gyilkosul tétlen kedd délelőtt.
Meghívó nincs,
de készen kell állni:
próbálom magam elé a darabokat, számolom
a flittereket és az öltéseket,
mennyi a szándékos,
mennyi az átgondolatlan és véletlenszerű.
Az átgondolatlanok közül melyik sikerült szinte bájosra mégis.
A padlóra rámolom
az évek óta elő sem került rongyokat.
Igazából annyira nem borzalmasak, mármint
akad egy-egy teljesen korrektül felvarrt
gomb, vagy tisztességesen beültetett
válltömés.
Vállalható, mondhatni, iparos munka.
Talán fel is gőzölöm kicsit,
helyére igazítok pár hajtást,
pusztán sajnálatból, és hogy
mégse legyen értelme pont most
kibaszni az ablakon.
Egy percig sem gondolom, hogy megérdemel bármi
lényegi figyelmet.
Összehajtogatva visszakerül
ugyanarra az alsó polcra és
azonnal elfelejtem.
.
.
.
.
.
Juhász Katalin
Porhintés
A huzat végigsöpör a szobákon
felszítva a port. Olyanfajta por ez
mint pedáns ember lakásában
két hónappal a pedáns ember
halála után. Mindenen szép egyenletesen.
A hűtő szerencsére önmagát jégteleníti,
nem is tudtam, hogy vannak ilyen hűtők.
Fél doboz háromszögsajt, két deci tej,
a téliszalámi talán ehető még.
Az erkély a galambok birtoka
most és mindörökké,
azokat már el nem hessegetem,
hiszen előbb voltak itt, mint én,
bár még nincsenek elnevezve.
Nyákos port köhögök fel.
A félhomály kiharap egy darabot
a sarokból, ahol egykor háromlábú
kis asztal állt büszkén, terítővel.
A huzat végigcsap az élőkön
és egy pillanat alatt kisöpri szívüket.
Nem fakadnak sírva a látványtól,
nincs is látvány. Dolgok vannak csak,
egymásra halmozva szépen.
Az elvermelt krumpli alszik a pincében.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Varga Imre
Játékszörnyeink
Amit foghatunk, csak virtuális.
Az amit tudunk és nem tudhatunk.
Jelkép a testünk, jel lett a ház is.
Jel, hogyha szállunk, vagy épp zuhanunk.
Képzet a csípőd s csalkép a váll is.
Kör vagy a négyzet, kocka, ovális.
Terük: lehetség (csak virtuális),
teljesek s egyben üres formák is.
Képzet a fekvés; képzet ki áll is.
Minden kép, mondat is virtuális.
Nincs külön utas, nincs külön utunk.
Bárki kergessen, magunktól futunk.
Hogy is érthetné galamb a szárnyát,
mikor az űrből más űrbe száll át?
Ami így terem, pusztul is nyomban.
Bár volt, van, lesz is. Az a tér hol van?
.
.
.
.
.
.
.
.
Nagy Zopán
Fragmentumok, szövegroncsok, no. II.
…
a tükörben pedig volt, ami volt
…
ám, a szemhártya alatti, szemfolt
mögötti tájban, a sivatagos,
holtvárosi szikes:
szürke-lepedékes,
barnás hínár-hártyával belepett
tenger-részletre emlékez(tet)ett…
elvétve, ősi szélkerekek ma-
rad-vá-nya-i meredeztek eme
tájak előtti tájból: félig be-
temetett óriás fa-mutánsok,
heherészve és fityiszt mutatva
az ég (vagy „Manitu” szellemarca)
felé…
*
eközben, egy kiállítás-megnyitón
autista kislány az üvegpadlón
fluoreszkáló labdával vonaglón
nyöszörög-röhögcsél a felolvasón:
…elitta(m) a kör(m)öm fényét
elitta(m) a hajhagymákat
– nedvem szívta(m) szembogárból –
elitta(m) a szem fehérjét
elitta(m) a mágiákat…
*
kisvártatva:
egy idősödő művésznő
mint bábos és műlovarnő:
elmondott egy aforizmát
s megcsókolta farom izmát
*
amott:
frekventáltan zaklatott
szimultán-zord szólamok:
fröccsentett gerbera
preparált cimbalom
tejfölös gordonka
csúsztatott rágalom
majd:
herpesz gólem mesüge
árpász nyálhal ízibe
akileül: felüle
óriás-nász ki(s)csibe
ó:
szerep csecse szerencse csan
nan-han hangzat alakzat-tan
manír fakír fakír manír
szemre szeszes szerecsen ír
*
hajnal-borda
(bordal helyett)
albínóban
árok-ágyék fetrengése
(aznaposok kihűlt kelyhe)
domb-negatív szélhűdése
vétek vétek
a Védákat megettétek
vedte-szedte árok-verte
mocsarában genny-he-reg-ve
tettleg tett reng
tettra-ferment mer merenghet
merenghet merr:
alfa-elfe elm-folyása hermet-permet
hajnal-borda
ráng a hóban
*
egy világvégi lefolyócsatornából
most ínyenc freak-jelenetek bukkannak föl
mocsárlény és zöld-hályog
foszladozó folklór-lápos
ölelésén át látjuk:
homokos hordalék
kőzettörmelékekkel
iszapos táj-szelet
a lucskos folyó nyaka a
hegyekből kitekeredik
hogy a völgy ölébe ontsa
ásványokkal teli
vérét
poétikus
felhők alatt
alluviális
tájkép dagad…
*
itt pedig:
spirálba tekert
áttetsző ólom a felhő
felhő al-hőiben
duzzadó felhő
pulzáló-porladó
habszivacs-tekercs
mákonyos ólom
álmodó foncsor
las-sít-va for-gá-cso-ló-dó
alakzat-trancsír
tömörből – a foszlányba
foszlányból – a rétegbe
spirális elme-tánc
majd vad vihar-köpet…
nar-co-phon-y-a
*
intermezzo
vers a felhőről:
ó, képlékeny-tömör, áttűnő szivacs!
türkiz habzás, lyukacsos kéksajt-álom,
gomolygó foszlás, hártyás én-halálom;
étheri émelygés, rezgő lég-ragacs…
felhő a versről:
ó, érzékeny sömör, vágykeltő ripacs!
züllés, romlás, hátsó rímedet hágod;
szorongó képmás, múltad „in-halálod”,
kényszeres kétkedés, hörgő maszk-ragacs…
*
örüljenek egek
ürüljenek (az) emberek…
harsogjon a tenger
s minden benne-való!
jaj az alvilág meztelen
s az élő-holt mind megremeg…
a reménytelenség összezúz
a bosszúság elhomályosul…
a bizonyosság az élő hús
lenne ám beteg árnyék vonul
a mozdulatokban
és az avas fény
megromlik obszcén
fél-gondolatokban…
ürüljenek (az) egek
őrüljenek emberek…
.
.
.
.
.
.
.
.
Csikós Attila
***
1.
Kötéllé sodort idő
itt tart hajót a lánc
engem a hegy felett
nem láttam madártetemet még soha
hova halnak
röptömben
majd
én is az égbe temetkezem
2.
Ha majd a nyakkendő
köt össze csak veled
és a fazon és minden
vitánk a csomó
helyes kötése körül
forog akkor kérlek
rúgd ki alólad a széket
mielőtt ingedre simulva
kivasalhatatlanul
meggyűrődne
aki vagyok
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Z. Németh István
A vers
megírja magát, te csak add a dallamot,
csak told a feneke alá a párnákkal kibélelt
trónt, szolgáld fel ónszínű pohárban
az olvasó szemének csarnokvizét,
állj készen, ha nassolna némi sósat,
nyiss ablakot, ha lankadna figyelme,
dicsérd a sminkjét, ám bele ne kotorj
zsebébe s önérzetébe, kérdezd meg,
hogy bírja-e a pipafüstöt, sorai közé
ha égő csíkot húz a nyári nap,
mit szól, ha néha nem jut létigéhez,
ha körme csorbul sötét billentyűzetén
a gépnek, rímei feltámadásában
hisz-e még, majd hagyd, hogy forrja ki
mérgét, ha méla, hadd habozzon,
s virágszirmot tépjen, ha szerelmes,
ásít: puha papírlapra fektesd, (ám
arra ügyelj: ne legyen reciklikált), ha
nyugtalan lenne mégis, halmozd el
mesékkel, bársony képekkel takard be,
tudd: ha hűtlen, engedd elmenni bátran,
meglásd, pár futó kaland után, kisírt
szemmel csönget, zsebedbe összegyűrten
visszasimul, szerelmét újra megtalálod.
.
.
.
Bíró József
Fernando Pessoa … – , hogy
meztelen csillag
világít
még mindig
:
tiszta égbolt
alatt
nyugalma angyali
:
így
jön
:
hosszútavasz
Marlene Dietrich … – , hogy
akkor ehhez
hasonló
inkább
:
hidegszél fúj
sikátort
keres
:
szerinte
mégis
:
zöldövezetben
Egon Schiele … – , hogy
holnap holnap holnap
reggel reggel
holnap
:
reggel reggel reggel
holnap holnap
reggel
:
holnap
reggel
:
utoljára
.
.
.
Hizsnyai Zoltán
Téridőmixer
4.
Itt kéne s így maradni, veszteg,
kövüljön rád az otromba jelen.
Útjaid jövőd múltjába vesztek,
de kísértenek minden éjjelen,
s te hosszan rágódsz minden kis jelen…
Semmi se sürget, azt vagy ezt tedd,
mafla árnyaid napfényre ereszted.
A hemzsegésben nem vagy már jelen.
Túlértél láthatárodon.
Se ki, se be. Se fel, se le.
Mint az utolsó masztodon,
ha új életet kezdene.
*
Setét a nap, korom a fény is,
az ember azért mégis-mégis
önmagában messzire látcsőz,
az élet, bizony, csak jön-lát-győz,
még ha megy is már elfele.
Közeledik az éj fele,
kísértet járja a házad,
minden halállal van tele,
de a szellem mégiscsak lázad –
leplében imbolygó ringlók,
s ágyékbokra alatt a csimbók
nektáros levében áztat.
*
Kipörsennek a bimbók,
felrobbannak az ágak,
megadja magát,
hófehér zászlót bont a fa.
És spriccel, permetez,
záporoz szerte a víz
a zuhanyrózsa minden irányába…
.
.
.
Hizsnyai Zoltán
Állóhullám I.
Lezúdítja a lét. Egyrészt a torkán,
másrészt, hosszabb távon,
a mondat rejtett alanyaként.
Nem tudja, mitévő.
Legyen-e egyáltalán.
Ül a sutba.
Aztán már ott ül.
Telik, eltelik, mindkét értelemben.
Gyomor, idő és akit
most önmagának képzel.
Mindent kiürít.
Csak azt nem tudja, ki ürít.
Orrán ráng egy ideg.
(Ez gondolkodóba ejti…,
de aztán elhessegetik.)
Minden szóba jöhető
Önmagától azt kérdezi,
hogy jutottak ide.
Nem válaszol.
Egyike, másika se.
Végül kiürül minden.
Egy kis nyomoronc
szellő bizergeti csak
a metaforabokrokat.
Mi mást tehet,
olybá veszik.
.
.
.
.