New York
(New York)
Az öböl vízszintes tükrében
a város szarvai látszanak
a csillagos eget szurkálják egyre.
Fények garmadája villog
és fennakadnak a zátonyon
a flitter-csónakok
ideges lábaid elé sodródnak
ide a fedélköz felé úsznak
csillogó brokát estélyi öltözetben.
és láthatod bizony elvesztünk
tűként bujdosunk sztaniol csomagolásunk
labirintusában
Vegyük hát a tényeket
most akár saját magunkra szabva –
mint a hihetetlen hosszú limuzinokat
a Central park virgonc mókusait
és a szabadság tetemének vasszobrát
New Yorkban amúgy is esteledik
A nagyváros mint ezerkarú kandeláber
Einstein tételét a fény sebességéről
esténként felrója a víztükörre
Még ezüstösen villan egyet
az ég vásznán
a hollywodi vérözön
Meddig ér el a márvány és üveg birodalma?
Merre céloznak a karcsú felhőkarcolók rakétái?
Az Isten hot-dogot vásárol
a hatvan emeletes utca alagsorában
Az isten itt néger
aki beleszeretett a beton szürke unalmába
És a legújabb rabszolga nemzedék
önmagából fiúgyermeket hoz a világra
aki most egy papundekli dobozban fekszik
Örömóda
(Óda na radosť)
Hová tűntek a régi versek?
Mire is voltak?
Kiknek számítottak?
Valahol még bennünk
lappang
az időzített nürnbergi bomba,
a frankfurti pornó-mozi,
a coca-cola és szemben a Moulin Rouge
Lenin képe egy Marseille-i kirakatban
Côte d’ Azur kifakult képeslapja
Pisa ferde tornya
a firenzei éj
a bolognai buzik
a Szent Márk tér hajnali galambjai
az agyonfestett arcú vámos nő
Bécs és Dévény-újfalu között a vonaton
Hol vannak még régi versek?
hiszen már senki sem ír ilyeneket
amik valóban senkit sem is szolgáltak
Európában már kikapcsolták az áramot
sötétség támadt mint egykor az idők elején
gondolatban szobánk mennyezetén gyalogolunk
míg a gyermekeink álmukban kinevetnek
de az élet kapujában sosem térítik meg a belépti díjat
ami sohasem ért sokat, de valamennyit talán
És sosem fizetődik ki a halál
Fordította Gágyor Péter