Ha azt mondom Vígszínház és Pál utcai fiúk, akkor azt hiszem senki nem igényel részletesebb magyarázatot. E 2016-ban színpadra állított és bemutatott darabot nagy valószínűséggel mindenki ismeri, ha nem is volt szerencséje megtekinteni, bizonyára már hallott róla. Nos, ez a Molnár Ferenc azonos című regényén alapuló musical három nagyszerű művész keze munkája, akik közül a szövegkönyvért felelős illetékes maga volt az elismert kortárs író és költő, Grecsó Krisztián. Hatalmas sikert aratott ez az előadásuk, és azóta is töretlenül száguld előre a színtársulat nagy örömére, azonban ahogyan a közönség sem tudja megunni és elfelejteni, úgy a szerző sem tudott igazán elszakadni Nemecsekék és a hűn szeretett Grundjuk hangulatától. Száz százalékosan benne volt és látszólag egészen 2019-ig benne is maradt ebben a munkájában, ugyanis nemrégiben kiadott regénye, a Vera hasonlóan ábrázolja és taglalja a gyermekkor legkülönfélébb színekben megfestett hangjait és az azokhoz társuló felnőtt, vagy legalább is felnőttszerű reakciókat.

A történet a főszereplő kislány legjobb barátnője édesapjának, Béla bácsinak a születésnapi ünnepségén indul. A 10 éves Vera a szüleivel érkezik a lakásra, ahol tervei szerint azzal tölti majd a délutánt, hogy Sárival babázik a gyerekszobában. Ám amint megérkeznek, észlelhető valami különös változás, Sárinak aznap nincs kedve játszani, inkább idejét a felnőttek társaságában szeretné tölteni, már-már az átlagosnál is jobban produkálja magát. Ekkor váratlanul két új vendég érkezik: Jakab bácsi és fia, az ötödikes Józef, akivel Vera azon nyomban egy hullámhosszra kerül, szinte az egész délutánt egymás társaságában töltik a teraszon. A fiú rengeteget mesél Verának az otthonáról, Lengyelországról, és hogy majd egyszer mindenképpen elviszi oda a lányt egy romantikus barlangi csónakázásra. Vera bámulattal hallgatja a történetet, magában arra gondol, bár már aznap elindulnának kettesben felfedezni ezeket a varázslatosnak tűnő helyeket. Ez a találkozás fenekestül felfordítja a kislány addig átlagosnak vélt életét: mintadiák és élsportoló státusza megváltozik, féltékenysége miatt eltávolodik egyetlen barátnőjétől, aki mindaddig a világot jelentette számára, ellenszegül szülei és edzője akaratának. Innentől kezdve folyamatosan csalódik az őt körülvevő világban, élethelyzete és világnézete radikálisan megváltozik, s mindezek kavalkádjában az egyetlen őszinte és igaz jelenségnek a kamaszfiút látja. Kizárólag csak őt érzi biztos pontnak az életében, akiben feltétel nélkül megbízhat és aki minden helyzetben mellette van és megmenti őt – hős lovagként akár még egy sáros gödör mélyéről is kiszabadítja.

Eleinte igyekszik ugyan kerülni Józefet, próbál nem tudomást venni a létezéséről és a vele járó állandó problémákról, azonban nem sokáig tud ellenállni a megmagyarázhatatlan, ugyanakkor felettébb intenzív vonzalomnak, melyet iránta érez az első pillanattól kezdve.

Emellett a másik jelentős szál a regényben a családi titok, melyet a szülők a kezdetektől fogva rejtegetnek Vera elől. Olvasóként első ízben akkor kezdünk gyanakodni, mikor a címszereplőt egy esős napon egy ismeretlen idős házaspár fogadja be magához. Feltűnően nagy odafigyeléssel viseltetnek Vera irányába, simogatják dédelgetik, mintha csak a saját gyermekük vagy kisunokájuk lenne. Ennek hatására kérdések milliói fogalmazódnak meg a kislányban, viszont eleinte nem mer tudakozódni a válaszok felől. Idővel azonban egyre több információ tör felszínre az akarata és igyekezete ellenére is, köszönhetően többek közt barátnőjének, Sárinak is, aki egyik nap dühtől vezérelve dönti le Verában az annak lelkét még óvó falakat mindössze egyetlen mondattal:

„Neked a mamád nem is a mamád!”

És ezzel egy igazi dominó-effektust indít el Grecsó a regényben, innentől felgyorsulnak az események, összekuszálódnak a szálak és a jelenetek filmszerűen pörögni kezdenek. Az érdekesség viszont az, hogy ezeket a szövevényes epizódokat az olvasó nem is bogozhatja ki igazán még a záró fejezetben sem, hiszen egyszerűen elmosódik a határ álom és valóság, az igaz történet és a hazugság között.

A szakemberek többsége ezt az alkotást az ifjúsági irodalom kategóriájába sorolja elsősorban tárgya, könnyed stílusa és nyelvezete miatt. Egyértelműen ezek az aspektusok teszik egy könnyed és élvezhető olvasmánnyá Grecsó Krisztián legújabb regényét, de ha közelebbről vesszük szemügyre a művet, akkor gyorsan észrevehetjük, hogy mindez inkább csak álca, mely az 1980-as évek Kádár-korszakát hivatott ábrázolni egy kisiskolás személyes sorsán keresztül. Korfestése kétségkívül kifogástalan, az események helyszíne Szeged városa, ahogy az a könyv borítóján is látható, azonban valójában csak díszletként szolgál a történetben, jelenlegi lakói is pusztán a valós terek és utcák elnevezéseit olvasva érezhetik magukat némileg közelebb a szereplők mindennapjaihoz.

A szerző olyan problémákat elemez egy tíz éves kislány szemén keresztül, amik mindnyájunkat érintenek életünk valamely szakaszában. Egyszer nyíltan, másszor abszolút rejtett módon teszi mindezt, boncolgatott témakörei közt szerepel az örökbefogadás, család, iskolai zaklatás, kamaszkor, első szerelem, a nővé válás folyamata, illetve elvont társadalmi fogalmak, mint például a nemzeti identitás vagy a sokszor tabuként kezelt Kádár-korszak.

A cselekmény egyes szám harmadik személyben fogalmazódik meg, ám a nézőpont szubjektív, csak Vera gondolataiba kapunk betekintést, az ő szemszögéből olvassuk a regényt, ezzel azonban szinte teljesen lehetetlenné válik a főszereplővel való azonosulást.

Vera jelleme nagyon komplex, részletesen kidolgozott, de időnként ellentmondásokba ütközünk személyiségének megfejtésével kapcsolatban. Legfőbb tevékenysége az egész történet lefolyása alatt, hogy alaposan megfigyeli a környezetét, és értelmezi az események és az emberek által kiváltott módosulásokat, a saját magában lezajló, számára új és ismeretlen folyamatokat. Tulajdonképpen ez a mű tárgya: a kislány értelmi, érzelmi és testi érése. Vera fokozatosan, lépésről lépésre döbben rá a múltban lappangó titokra, okos lány lévén rengeteg kérdés merül fel benne, ám különös módon ezeket mégsem meri feltenni családjának és barátainak. Érdekesség azonban, hogy nem ez a rég őrzött rejtély áll a cselekmény középpontjában, ez a magyarázata annak, hogy az olvasó miért döbben rá sokkal hamarabb a háttérinformációkra, mint Vera, hiszen nem az a regény célja, hogy a kislányt eljuttassa eddig a felismerésig. Alakján keresztül ráeszmélhetünk arra is, hogy a zaklatás tulajdonképpen mennyire képlékeny jelenség, hiszen akarata ellenére ő is kerül zaklatói helyzetbe, egyszerűen ezt váltja ki belőle az aktuális szituáció és a viszonyok gyors és erőteljes változása.

Ahogy haladunk előre az időben, Vera világnézete fordulóponthoz ér, melyet a precíz struktúrájú szerelmi szál vált ki. Hirtelen, szinte egyik napról a másikra hátra hagyja jótanuló mivoltát, eltávolodik egyetlen őszinte barátnőjétől, mindennel és mindenkivel ellenszegül, akit addig tisztelt és szeretett. Ez az érzelmi viszony azonban helyenként roppant zavarbaejtő lehet az olvasóközönségnek, ugyanis a címszereplőnk még csak negyedikes, tehát egyértelműen túlzottan fiatal az ilyen „testében érzett bizsergést” kiváltó, szexuális izgalommal fűtött, gyomrában „szomorú izgulást” előidéző kapcsolatra. Feltehetően némi hiba csúszhatott Vera jellemábrázolásába és emócióinak megformálásába, hiszen mindemellett pedig óvodásokra jellemző megnyilvánulásai vannak (karamellás tej, rendszeres esti mese, plüssállatok), melyeket Józef váratlan felbukkanása sem változtat vagy szűntet meg igazán, ezzel elvetve az egyetlen lehetséges logikus magyarázatot a befogadó részéről.

A másik főszereplőnk, az ötödikes serdülő fiú kettős identitása – lengyel-magyar – nincs nagy jelentőséggel a történet lefolyására, pusztán egyetlen célt szolgál: Grecsó az ő végleges elutazásával tudta megteremteni a szerelmesek örökre szóló elválását. Ezen kívül esetleges funkciója lehet még, hogy szláv származása okot adhat az iskolai zaklatásra, melyet elszenvedett, valamint erőszakos viselkedésére az őt gúnyolókkal szemben.

Ahogy fejezetről fejezetre haladunk előre, egyre több kérdés vetődhet fel bennünk, amik a régi sérelmekből és hazugságokból erednek traumákat generálva. Ki a regény elején megjelenő idős házaspár? Kik Vera vérszerinti szülei? Hogyan kötődik egymáshoz a Gerdai és a Tátrai család?

Valóban álmodta csupán Vera nagyapja halálát, vagy csak az édesanyja hazudik neki, hogy védje őt?

Grecsó Krisztián elsődleges célja a könyv megírásával a családnak, mint fogalomnak a kifejtése volt, melyet tökéletesen és félreérthetetlenül közvetít. Egyfajta sorsközösségként definiálja, számára nem vér általi kötelék, hanem teljes egészében mély érzelmi alapokon nyugvó csoport, ezzel téve szinte marginálissá a megválaszolatlan talányt, hogy kik is a kislány valós szülei.

Egy igazán bravúros csavarral kelt az olvasójában bizonytalanságot azzal kapcsolatban, hogy valójában mi is hazugság és mi nem az, hiszen a mű végén a lányt egy borzalmas lázálomból ébreszti fel, így tehát visszamenőleg a megbetegedése kezdetéig az elbeszélés szavahihetősége megkérdőjelezhetővé válik, így bízva rá mindenkire személy szerint, hogy mit tart hazugságnak.

Végsősoron láthatjuk mekkora felelősséget vállalt ezzel magára az író, hiszen szó mi szó, a Vera a fontosságát és népszerűségét nagy mértékben köszönheti Grecsó Krisztián már meglévő hírnevének. Egy borzasztó érzékeny történet ez, mely tökéletes bizonyítéka annak, hogy valaki nem akkor kezd igazán felnőni, mikor annak már látható jelei vannak, hanem amikor végre észreveszi és befogadja a homályos nyomait az életnek, melyeket addig zsigerből figyelmen kívül hagyott. Már a nyitójelenetnél is érzékeljük, hogy valami nagyon nincs rendben, de nem tudjuk igazán, hogy mi kelti bennük ezt az érzést, ám a mű végére rájövünk, hogy valójában soha semmi sem volt rendjén az egész kialakított képet illetően.

Fekete Tünde