Műfenyő

Három napja kezdődött az év végi záró buliban. Vagy korábban, amikor bemutatkoztunk egymásnak? Lehet. Mindegy, két hónapig csak annyit tudtam róla, hogy Erikának hívják, elvált, a pénzügyön dolgozik, és jól néz ki. 

Emlékszem, a konyhapultnak támaszkodva állt, egy bordó bőrszoknya volt rajta. Nem tudom, mi mást viselt. Hú, az a szoknya! Felcsúszott, látszottak a combjai. Nemcsak a kávézáshoz jött meg a kedvem. Kicsit zavarban voltam, az új, néhány napos kávéfőzőgép gombjait próbáltam értelmezni. Segítsek?, kérdezte kedvesen mosolyogva. A kiírás szerint vizet kellett tölteni, nem tudtam, mit, hol kellene megnyomni vagy húzni. Várj, én már ismerem, majd egy gyors mozdulattal kivette a tartályt, feltöltötte vízzel. Milyet kérsz? Megnyomta a hosszúkávét készítő gombot, a gép darálni kezdte a kávészemeket, KÉSZÜL, írta. Tükörfordítással programozhatták, mert miután telecsorgott a csészém, a kijelzőn megjelent az ÉLVEZZE. Elröhögtem magam, Erika is nevetett. Közelebb hajolt, a szemembe nézett, akkor, élvezd!

Torkomon akadt a forró kávé, félrenyeltem, köhögni kezdtem. A nyelvem is megégettem. Jól vagy, Ádám?, szólított meg azonnal a cég Micukája, közben a hátamat kezdte ütögetni és simogatni. Az igazi nevét mindig elfelejtem. Tapad, ragad, folyton vigyorog. Jól, köszönöm, válaszoltam, miután abbahagytam a fuldoklást és arrébb álltam. Nem volt kedvem micukázni. Erikát kerestem a szememmel, nem láttam. Aznap egyedül lettem volna, ráértem. Kicsit vegyültem a kollégákkal, egy pohár forralt bort is töltöttem magamnak.

Nem tudom, néhányan miért tartották jó ötletnek bekapcsolni a ’90-es évek tuttifrutti magyar slágerborzalmait, de sajnos megtették. Nem az volt a legnagyobb baj, hogy huszonöt év után újra hallottam őket, hanem az, hogy emlékeztem a szövegeikre. Úgy voltam vele, ha még egy, dalba öntött, szívhez szóló szerelmi vallomást hallok, áramszünetet csinálok. Ha mindez nem lett volna elég, Micuka a szűk, kígyómintás ruhába tuszkolt testét tekergette a rögtönzött kör közepén. Kiittam a maradék boromat és leléptem. A folyosón találkoztam újra Erikával, már rajta volt a kabátja. Indulsz?, kérdeztem. Mindenképpen. Hallottad, mi szól odabent? Elmosolyodtam, együtt indultunk le a lépcsőn.

Az esti hideg levegő jólesett, lassan sétáltunk, nem siettünk. A körút fényei egész hangulatosak a karácsonyi időszakban, sokat beszélgettünk. Megtudtam, hogy fél éve vált el, két kislánya van, közösen nevelik őket. Beszéltem én is a gyerekekről, de a válásról csak annyit, hogy nem volt könnyű. Megkérdeztem, folytatjuk-e az estét valahol. Haza kellett mennie a lányaihoz, de máskor örömmel, tette hozzá. Akár holnap?, kérdeztem. Akár holnap. Egyeztettük a részleteket, időpontot, helyszínt; egy kiállítást akart megnézni. Búcsúzáskor megfogtam az egyik karját, közelebb húztam magamhoz és megpusziltam az arcát. Éreztem, hozzám ért a melle. Azon gondolkodtam, vajon direkt csinálta-e.

A kiállítás nem volt nagy szám, de utána sétáltunk, beszélgettünk. A metrón kapaszkodva már egészen közelről néztünk egymás szemébe. Hozzám bújt, átkaroltam, a haját simogattam. Tetszett az illata. Leszálltunk, felkísértem a villamosmegállóba. A szerelvény éppen jött, kértem, várja meg a következőt. Mikor kettesben maradtunk, a vállától indulva végigsimítottam a karját, megfogtam a kezét. Közelebb hajoltam és megcsókoltam. Először csak röviden. Átkaroltam a derekát és tovább csókoltam, hosszan. Mennie kellett, elsődlegesen anyák, apák vagyunk, mondta. És másodlagosan? Férfiak és nők?, csókoltam meg újra. Az csak harmadlagos, mosolygott, másodlagosan emberek vagyunk. Jó lett volna, ha marad, de megértettem. Fiatalként a szüleink, most meg a gyerekeink miatt nem maradhatunk késő estig, tudom én jól. Említette, hogy másnaptól ő is szabad, a gyerekei az apjukkal lesznek. Remek, gondoltam, és felvetettem, menjünk karácsonyi vásárba, hangolódjunk. Ő Szentendrét javasolta, miért is ne, rég jártam ott.

Másnap érte mentem a megbeszélt időpontban, de kicsit várnom kellett. Felhívott, elszámolta az időt. Mikor végre megjelent, zavarban volt, a késés miatt szabadkozott. Megnyugtattam, hogy nem baj, majd nyitottam előtte a tizenhét éves Suzukim ajtaját. Nem egy mai darab, mondtam. Gondoltam, hogy nem egy fényes, fekete stricihintóban feszítesz, válaszolta beszállás közben, majd rám nézett, és reméltem is. Aranyos.

Szentendre valóban jó ötlet volt, szeretem azt a várost. Hangulatos és emberi: a kifeszített, színes lampionok, a feldíszített karácsonyfa és betlehem a Fő téren. A fahéj, a szegfűszeg és Erika illata egyaránt csiklandozta az orrom. Ittunk egy alkoholmentes puncsot az íze kedvéért, sétálgattunk a macskaköves utcákon, majd le, a Duna-partra. Néztük a vizet és egymást. Átöleltem, ő a vállamra hajtotta a fejét. Megpusziltam a haját, a hátát simogattam, fölösleges lett volna bármit is mondanunk. Egymást átkarolva sétáltunk tovább, majd egy félreeső helyen úgy tapadtunk össze, mint két tinédzser a villamoson. Hosszan, ráérősen csókoltuk egymást. Majd mohón, egyre szorosabban ölelkezve. Éreztük, én biztosan, hogy ez kevés lesz. Elvégre nem vagyunk tinédzserek.

Hozzá mentünk, pontosabban jöttünk. A lakása kifejezetten kellemes, otthonos. Szép a fád, mondtam a piros és aranyszínű díszeket nézegetve, mű? Elképedve nézett, viccelsz? Dehogy! A műfenyők ökológiai lábnyomát emlegette, meg egyébként is. Mű. Pedig nem rossz az. Kevesebb vele a gond, de nem akartam műfenyőkről és lábnyomokról beszélgetni.

Hamar az ágyban találtuk magunkat, illetve egymást. Hosszú hajával végigsimított a mellkasomon mielőtt rám feküdt. Ujjaimmal az arcát, a nyakát, a mellét cirógattam. A színes karácsonyfaégők fényében néztem a meztelen testét. 

Nem mentünk végig a teljes repertoáron, de jobb volt egy összeszokós szexnél. Hagyta, hogy irányítsak, éreztem, valóban átadja magát nekem. Utána csendben feküdtünk, lábaink, karjaink egymáson, ráhúztam a takarót a csupasz hátára. Összegabalyodva aludtunk el.

*

Itt tartunk most. Erika a konyhában reggelit készít, én zuhanyozni indulok. A forró víz kellemesen ellazít, egészen belefeledkezem, szinte jól érzem magam. Ajtónyitást hallok, kinézek a függöny mögül. Erikát látom, vetkőzik. Jöhetek?, kérdezi mosolyogva, miközben mögém lép. Átkarol, hozzám ér a melle. Megfordulok. Először az arccsontját puszilom meg, majd a száját csókolom. Mindkettőnk teste nedves a víztől, ujjaimmal érzem, az övé víz nélkül is az lenne. Hátat fordít, kezét a csempére teszi, bedől és nekem tolja a csípőjét. Rám néz a válla fölött, egyenesen a szemembe. Kitör belőlem a férfiállat. Elkapom hátulról és nem fogom vissza magam. Két perc. Talán addig se bírom. Sajnálom, mást nem bírok kinyögni. Felegyenesedik, szembe fordul velem. Nem kell. De egy-null oda, mondja kicsit éles hangon, bent megvárlak.

Gyorsan megtörölközöm, utánamegyek. Az ágyban a combjai közé férkőzöm a nyelvemmel és egyenlítek. Felül és rám mosolyog. Szép, természetes arca van. Őszinteséget sugároz. Az ölébe hajtom a fejem; a hajamat, halántékomat cirógatja.

Egész jól alakult ez a karácsony. 

Ha esetleg folytatni akarnám vele, nagyon kell figyelnem. Mindegy, valahogy megoldom. Szervezés kérdése az egész.