Beszélőn

Fiam, hegyeken áthágva
jöttem a beszélőre
− a mi hegyeinken − 
örömömet megmosva a folyókban
− a mi folyóinkban −
reggeli széllel befonva a hajam
− a mi reggeli szelünkkel
a hangomat a mi ottani
virágainkhoz érintve jöttem:
Hogy vagy?

Íme évek múltán, fiam
szemtől szembe látjuk egymást
ha köztünk van is a szögesdrót
neked is a homlokomat kell nézned
amíg el nem oszlanak sorban a felhők
amíg meg nem látod rajta
a neked elhozott otthoni eget.
Mert egy szögesdrót nem állíthatja meg
se a te pillantásodat se az enyémet
a lényeg, hogy a szemünk ne hallgasson:
Hogy vagy…

Fiam, a beszélőn
altatódalokat akartam énekelni
− nyugtatni álmatlan éjszakáid −
dalokat akartam énekelni
− a lagzidra őrizgetett dalokat −
siratódalok csomósodtak torkomban
− egy-egy cséplés-tűz mindegyik − 
énekelnék, ha nem volna tilos
a saját nyelvünket használni.
De ez sem akadályozhatja meg, fiam
se amit én akarok mondani, se azt amit te
Elég, ha belefér ebbe a szóba:
Hogy vagy!

Egyetlen szóval fogom kezeidet a kezembe
− hogy megdörzsöljem, ha fáznak −
egyetlen szóval szorítlak mellemre
− a délelőtt legárvább óráján −
egyetlen szóval adom tanácsom
− a kegyetlenség erősítsen meg téged −
egyetlen szóval ér hozzád óhajom
− változzon a nap, de te ne változz –
hiába annyi erőszak, tilalom és akadály,
szégyenkezzenek, akik közénk állítják őket:
Hogy vagy?!

Hozzám ne érjen!

Eső szemerkél
befelé húzódik az ablakban a virág
szinte szól: Nehogy rám csöppenjen!

A városhoz még nem szokott, de már idegen a mezőktől.

Tasnádi Edit fordításai