Z. Németh István:

Utazás a vers középpontja felé

Lobogj, létidegenség

dobold a ritmust

lázadó kobold

figyeld a kobzos kezét

ürülj ki, lélek

ültesd a múzsát

ünnepi lakomához

dionűzött vándor

árva rímfaragó

huncutulj fürdőzz meg

hiányzó lányszemekben

lelki könnyűbúvár szakkör

életed kitépett lapjait

akárha hősrobbanás

vesse ki a föld

lángoló diavetítőn

te miegymásvilág

szeplőtlen fogadtatás

legyen a jussod

holdarcon monokli

ne keserítsen

a tenger habteste

mossa le könnyeid

drámulj és bámulj

szívközelségben

hangjegyben járva

a nagy kitaláló/kitálaló

titkos gondolatmenetét

dübörgő verslábakkal

hágókon gerinceken

a bűn kastélyában

a szelídség freskóképein

angyalok szárnytollaival

festve a fortyogó égboltra

felmosva szennyét

az elkárhozott szavaknak

a vers középpontjában

magmagyarul

a készülő hangrobbanás

rózsaszín tüdejében

altass éberré anyanyelv

rögzíts égi rögökhöz

fürdess fényes aranyban

ints meg jó atyaként

pergesd ki szemünkből

a só- és koromszemcsét

vesd be áldott fűvel

kacskaringós tévutainkat

hogy majd a szörnyű napon

legyen erőnk leborulni

rímeid robajától

feltakarítva magunk után

sárt vért és salakot

tedd vállunkra az ujjad

te hákettő eskető

adj össze minket

lehetettvolnaságunkkal

kivagyi vigyorunkkal

habarodjon belénk

a könnyűléptű isten

gyémánttá csiszolódva

nézzünk ki egy szonett ablakán

megvénhedt gyermekek

lábtörlők égi portálok előtt

lazán levetett rossz szokások

pörgess ujjaid körül

erősítsd halszálka gerincünk

adj a tollunk alá verset

eperízt élhető öröklétet

dobbanj meg velünk

anyánk szeretett szíveként

Oszd meg az ismerőseiddel!