Bármennyire szerette volna, ha másként lennének a dolgok, ha ő maga más lenne, vagy legalább megérzései nem nyomasztanák, tudta, hogy ezen nem lehet változtatni.

Éppen ezért menekült. Menekült a múltja elől, menekült saját testi vágyai elől a férfiak elől, a családja elől és az egész világ elől. Ugyanakkor szerette meglesni a világot. Bekukkantott a nagyváros kanyargó utcáinak dufartjai alá, vasárnapi sziesztázók életébe, nyitott ablakokon át kiszűrődő hangokat csípett el és jegyzett meg, és néha szerette volna meglesni saját magát is. Milyen érdekes lenne látni magát önkielégítés közben! Vajon milyen lehet az arca, amikor nem tudja, még csaknem is sejti, hogy közben, mondjuk, lefilmezik?  Vajon ott van-e mindaz a bánat, a magány a fájdalom, amit magában hordoz? És milyen képet vághat, mikor kielégül? A pillanatnyi öröm, az elégedettség vajon milyen mosolyt mesterkél az arcára?

Állandóan azzal a tudattal élt, hogy őt magát is megfigyelik.

Vasárnap délutánonként csendes kis presszókban üldögélt és élvezte a lenyugvó nap épületek falára festett hangulatos színeit. Egyszer úgy érezte, el kell utaznia. Be is fizetett egy franciaországi útra. 

A férfi ott volt, úgy ahogyan megérezte. Már a buszon megismerkedtek és összemelegedtek. Az egyik rövid megállónál, egy erdőszélen, elkísérte pisilni. Nem messze, egy bokros töltés aljában megállt, hogy vigyázzon rá, és ő egy kicsivel odébb leguggolt.  Közben érezte, hogy a férfi meglesi meztelen fenekét. Nem zavarta. Sőt. Izgatta a dolog. Másnap már lefeküdt vele, és a kirándulás alatt végig együtt voltak. 

A szakítás viszont nem ment olyan könnyen, mint gondolta. Szakítani ugyanis gyorsan és kegyetlenül kell, vallotta, ám ebben az esetben a férfi oly szerelmes lett, ami őt magát is meglepte. Továbbra is tartani kívánta a kapcsolatot, a kirándulás után meg akarta látogatni, és mint minden kapcsolat végén, egy utolsó lehetőséget kért. 

Úgy döntött, hogy egy barátnőjétől kölcsönkért lakásban találkoznak. Kellemetlen tapasztalatokat szerzett a levakarhatatlan, lakásig követő, lakásajtó előtt várakozó férfiakkal, így szerelmi életét kölcsönlakásokban, telefonszámok nélkül bonyolította. Saját lakása tabu volt mindenkinek. Oda nem engedett betekinteni senkinek. 

A találkozás viharos szeretkezéssé és újra egymásra találássá változott, így, bár megérzése rosszat jósolt, újabb találkozóban egyezett meg. 

Eddig soha senkinek nem beszélt megérzéseiről, most azonban elgondolkozott a lehetőségen. 

Magát a megérzést, mint érzést még önmaga számára sem volt képes megfogalmazni. Elfogadta, mint csalhatatlan iránytűt, amely általában a helyes utat mutatja. A döntések utáni testi és szellemi kielégültség, s ezzel együtt a megérzés, élete tartozéka lett, sőt mi több, élete vezetője, alakítója is. Az erőtér, amely ilyenkor körülvette, feltöltötte energiával, vidámsággal és magabiztossággal. 

Most először érezte úgy, hogy talán kezdenie kellene valamit a sok tapasztalattal, amit szerezett. Nem csak joga, de talán kötelessége is rendszerbe rakni a sok zavaros, felületesen kezelt élményt, s le kell számolni az ösztönös döntésekkel. 

Váratlanul értékelni kezdett, hasonlítgatni, élményeket felidézni és újra, másképpen átélni, ám a megérzései által diktált döntések helyességét képtelen volt kiforgatni. Akkor viszont miért változtatna?

Úgy döntött, hogy egy ideig egészséges szexualitással vezeti életét, és a találkozókat — átmenetileg — folytatják. 

Lassan megszokták a házat, amelyben szeretkezni szoktak. Hangjaival és kellemetlenül terjedő ételszagaival.  Az elakadó liftjével, a veszekedéseivel, a leskelődő kövér kisfiújával és a szomszédok cinkos összekacsintásaival.

Míg ő azzal hitegette magát, hogy a kapcsolatnak vége, s állandóan úgy viselkedett mintha titkos üzeneteket küldene és várna valakitől, a szaporodó találkozók egyre bizakodóbbá tették a férfit, sőt egyre inkább igyekezett eleget tenni a nő titkos elvárásainak.

Az apró figyelmességeket furcsa ellenérzéssel fogadta.  Egyrészt néha kívánta, hogy a férfi megértse őt, ugyanakkor ódzkodott attól, hogy ebben bármivel is segítsen neki. Ilyenkor gyengédségre, megértésre, közös gondolkodásra vágyott, másrészt tisztában volt vele, hogy ezt sohasem kaphatja meg, hiszen a megérzése egyértelműen azt jósolta, hogy a férfit elveszíti! 

Egyszer rajtakapta a férfit, amint zuhanyozás közben megleste őt. Bánatos, megértő és megbocsátó mosollyal, kissé zavartan nézett rá, miközben a férfi kényszeredetten vigyorogva vallotta be, hogy nem ez az első eset. 

Talán itt dőlt el. 

Újra el kellett gondolkodnia azon, hogy elég-e az élet számára látható, tapasztalható részének kiértékelésével foglalkoznia.  Döntéseiben is igyekezett rendkívül eredetinek maradni — túllépve ezzel ismerősei „földhözragadtságán” —,  s kinevelte magában a bármikor bármiről való lemondás képességét. 

Nem is az izgatta igazán, milyennek látta őt a férfi, mikor megleste, hanem milyen lehet ő, ha nem a saját szemével nézi önmagát? Miután életében a sok csalódás után elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy bármikor bármiről lemondjon, és ezzel elejét vegye a csalódásnak és lemondásnak, most nem tudott megbirkózni a „nincs” érzésével. 

A szabadságnak azért sem lehet mértékegysége, mert a „nincs” és a „bármi” végtelen, gondolta. 

Még a megérzéseiről is lemondott volna, de ez erején túli feladatnak tűnt. Megérzései, csendes, feltöltő erőterükkel, kiegyensúlyozottságot adó hatásukkal, tőle teljesen függetlenül jelentkeztek, és valamiféle isteni adománynak tekintette őket. 

Így kapta el a hallgatózó, kövér kisfiút is. 

Egyszer — a kölcsönlakásban a férfira várva — maga sem tudta miért, a bejárati ajtóhoz ment és kinyitotta. A kövér fiú, lehetett olyan nyolc-tíz éves, ott állt és megszeppenve pislogott rá. Igyekezett kedves lenni, ám a pufók arcú gyerek csak sután hallgatott, és apró malacszemeit mereven a nő nadrágjának cipzárjára szegezte. A nőt kimondottan zavarta ez a pillantás, mintha lemeztelenítette volna. Majdnem odakapott a kezével de megelégedett azzal, hogy összébb szorította combjait. Végülis a gyerek apja szokta megjavítani a gyakran meghibásodó liftet, s soha sem lehet tudni, nem kerül-e egyszer ő is a rászorultak közé. 

Ezalatt a férfi továbbra is a boldog-boldogtalanság érzésével küszködött, s képtelen volt megemészteni azt a távolságtartást, amelyet a nő tanúsított vele szemben. Nem értette, miként lehet egy ennyire közeli testi kapcsolatban titokzatosnak maradni, s mellőzni az őszinteséget. Eleinte a nő múltjáról kérdezősködött — persze sikertelenül —, majd a lakásban kezdett kutatni, de hamar rájött, hogy idegen lakásban szerelmeskednek.  Miközben elviselhetetlenül szenvedett attól, hogy testileg és érzelmileg kötődik a nőhöz, lassan ráébredt, hogy a vesztes oldalon áll. Az erőtér, amely eddig jótékonyan befogadta, most ellenségesen taszította. Időközben kinyomozta, hol van a nő igazi lakása, s hosszú órákat töltött annak megfigyelésével. Remélte, hátha egy másik férfi nyomára bukkan vagy valami kézzelfogható, megverhető, meggyőzhető okra talál, ám eredménytelenül. 

A nő az idegen lakás konyhájában állt, kezében egy konyhakéssel, mikor megérezte, hogy ez az a nap. Az ablakban pici virágok sorakoztak — barátnője gyűjteménye —, amelyeket annyira megkedvelt, hogy elhatározta, ő maga is vesz egy párat. 

A szokásos kattogás, zúgás és a vészjósló csend hallatszott. Megint elakadt a lift. Csakhogy most érezte, hogy el fog romlani! Azért állt mozdulatlanul. Vajon mi lesz? Ilyenkor a kövér kisfiú apja szokott intézkedni vagy maga a kisfiú. Állítólag elég visszakapcsolni a biztosítékot. 

A bejárati ajtóhoz ment. Nem tudhatta bizonyosan, de „érezte”, hogy a férfi rekedt a liftben.  Érezte, hogy a férfi kiakasztotta a liftajtót rögzítő mágneses zárat és kinyitotta az ajtót. Most valószínűleg kimászik. Fent viszont ugrik a hallgatózó kisfiú, hogy visszakapcsolja a biztosítékot. Sikítani szeretett volna a bizonytalanságtól. Hiszen ő ezt nem tudhatja! Ez csak megérzés! Hirtelen felrántotta az ajtót és érezte, hogy még van ideje, ám eszébe jutott, hogy végül is szakítani akar! Keveredtek az érzései. Egyik azt mondta, segítenie kell, a másik azt, hogy ugyan ki bizonyíthatná rá, hogy ő „tudta” mi történt odakint? És valójában tudhatja-e, bizonyos lehet-e abban, hogy jó a megérzése?

Ekkor indult el a lift, és hatalmas ordítás hallatszott. 

A férfinak csak a levágott felsőteste maradt a nyitott liftajtó előtt, kezében egy nagyobb képből kivágott fényképdarabot szorongatott. Megismerte. Egy ünneplés alkalmával készült a kép. Egy barátnőjét vágta le róla úgy, hogy csak ő maradjon rajta.  Valószínűleg a lakásban akadt rá. El nem tudta képzelni, miért szorongathatta a kezében. 

Lehajolt és kivette a képet a férfi kezéből. Nem érzett semmit. A lépcsőházban továbbra is csend volt. A lift most ért le. Valaki kinyitotta az ajtót, hatalmas sikoly hallatszott. Gyorsan, csendesen visszament a lakásba, magára zárta a vécéajtót és pisilni kezdett.

Hogya György