előtte-utána (volt egy ilyen)

a zaklatott két hét itthon a szobában
egész nap szoba, kimenni semmi kedv, egész nap négy óra van
elég kinézni a soha tavaszodni nem akaró égre
masszív, mozdíthatatlan, szigorú hideg
kérdések minden sarokban, körül se nézek inkább
ilyen körülmények közt nem jó olvasmány Dosztojevszkij
intenzív álmok, begubózás, tompa, félhomályos szoba
fejesugrás a munkába, az jó?
a látástólvakulásig, az valami?
kint minden egyre durvább, hóvihar a színes kert fölött
a hóviharban aranyesők fölött tollászkodó szajkó
a nyakam villámlik, aludni nem bírok, és nemhogy elmúlna, de terjed
gyökerét lefúrja a gerincem mellé, a lapocka alá a hátizomba, arra a bizonyos
elérhetetlen helyre a hát nagy tundráján
görcsös fájdalom több napon át
a pályázatok elküldése után furcsa kettős érzés
valahol nyitva felejtettek ajtót, ablakot, és a városban most csapkod a hideg
egyforma ég-víz, erőlködni kell, hogy lássam, melyik melyik

és akkor egyszer csak idezuhansz, és együtt töltünk egy fél napot
a lábszárig érő medvehagymaszőnyegben hatalmas letört ágak,
mint ősállatok csontvázai
felmászunk rájuk, és onnan nézzük a süllyedő napot
Tarkovszkij-érzés, két ember tágas tájban
közelről halljuk, de messziről látjuk őket ez volt
a búcsú az egyetlen érintés
de az is úgy, hogy már bent állt az s-bahn
fűhullámok, két másodperc és szia
és a vonat
és akkor hirtelen minden teljesen nyugodt lett
rég aludtam olyan jól, mint aznap
elmúltak a hátamba fúródott kérdések
és másnap csönd volt
és én ezt a csöndet hallgattam
egész nap