A széppróza napja hajlamossá teszi az embert arra, hogy elsősorban Jókai Mór nevét említse – hiszen a születésnapja lett a széppróza napja – másodsorban a széppróza történelmi önismeretünk és nemzeti identitásunk kialakításában játszott szerepéről írjon. 

Ám az író képtelen arra, hogy – ünnep ide vagy oda – ne említse meg – hacsak érintőlegesen is – azt, ami a szépprózával kapcsolatban a lelkét nyomja. Ennek a különös késztetésnek a hatására ugyan felemásra sikeredik az ünnepi írás, mindazonáltal az író továbbra is szem előtt tart két nagyon fontos szempontot: ad egy a szépprózáról szépet akar írni, ad kettő, az igazat kell írnia. Ha tehát a kedves olvasóban bizonyos gondolatoknak a szépségével kapcsolatban kétségek merülnek fel, minden bizonnyal kárpótolja majd a tudat, hogy az alábbi megállapítások viszont feltétlenül igazak.

Szép tehát, hogy a széppróza napját (felvidéki kezdeményezésre) Jókai Mór születésnapjára tették, hiszen művei több korosztály kezében megfordultak. Stílusa, fantáziája, műveltsége mindenkit magával ragadott, s azt hiszem teljesen nyilvánvaló, hogy az említett stílus és műveltség nem egy tollforgatót csábított a széppróza útjára. 

A széppróza ünnepe az író ünnepe is. Azé az íróé, akinek az igazi ünnepet a munkásságával kapcsolatos sikerek jelentik. Talán nehéz elhinni, de az író számára ünnep amikor megtudja, hogy a kötete támogatást nyert, őszinte boldogság járja át, amikor a kézhez kapott tiszteletpéldányt megsimogathatja, s ugyancsak ünnepnek számít az író életében, ha a kötetéről recenzió jelenik meg, több helyen méltatják, esetleg meg is dicsérik. Sok-sok író sok-sok ilyen ünnepnapja tarkítja irodalmi naptárunkat, s az, hogy a magyar költészet és magyar dráma mellett a prózának is van hivatalos ünnepnapja az inkább a szakma és a magasabb rendek elismerését jelenti, ami szintén fontos.

Az ünnepnap tehát az a nap, amikor az író nem törődik a kultúra elsekélyesedésével, az olvasói közönnyel, a kiadó haszonelvűségével, félművelt epigonokkal, sőt azokkal a kollégákkal sem, akik „pro captu lectoris“:vagyis az olvasó ízlése szerint írnak. 

Ezen a hivatalosnak számító ünnepnapon – különböző rendezvények, nyilvános fellépések és ünnepi hangulatú cikkek keretében – szó esik arról, hogy az irodalom nem öncélú alkotás, s nem is passzív befogadás, hanem aktív cselekvés, az olvasó figyelméért folyó küzdelem egyik fontos eszköze 

Az ünnep pozitívuma, hogy a harsányabb, divatot diktáló személyiségek mellett azon írók és irodalomszervezők is teret/nyilvánosságot kapnak, akik ugyan az imént említett társaiknál csendesebbek, ám a divatoktól függetlenül, tudatosan szemlélik irodalmi életünket és lehet, hogy többet tesznek a kulturális primitivizmus ellen, és sikeresebben művelik, szélesítik az olvasó műveltségét, mint a divatos, esetleg haszonelvű irányzatok képviselői.

Ilyenkor az érdeklődés központjába kerülnek azok a „komoly” írók is, akik, anélkül, hogy erre külön gondot fordítanának, alkotásaikkal az irodalom, az írás folytonosságát is biztosítják, komoly támaszt nyújtva az írók újabb generációinak. Nincs intézmény, amely írók nélkül képes lenne ennek a feladatnak a megoldására és kezelésére, s e szempontból ugyancsak felerősödik egy ilyen ünnepnapnak a szerepe. Ez az ünnep tehát arra is alkalmat ad, hogy az író hangot adjon afeletti örömének, hogy az olvasás népszerűsítése érdekében tett minden igyekezet ily módon is érvényesül.

Az ünnep alkalmával az író óhaja nem sóhajként hal el, hanem tovább erősíti abbéli meggyőződését, hogy az ő, tehát az író feladata továbbra is az olvasóval kézen fogva haladni és úgy írni, hogy az olvasás olyasfajta örömöt váltson ki az olvasóban, amely nem csak a megértés kellemes örömét, az új dolgok, gondolatok felfedezésének inspiráló hatását hozza magával, hanem rejtve ugyan, de a független, szabad gondolkozás felszabadító érzését is. 

Hogya György