Az írótársaságnak még ma is súlya van
Beszélgetés Hodossy Gyulával, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökével a társaság fennállásának 35. évfordulója kapcsán

Ebben az évben ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a Szlovákiai Magyar Írók Társasága. A szervezet jelenlegi elnöke, Hodossy Gyula 2003-ban kapott bizalmat a tagságtól, s azóta is irányítja a társaságot. Érdemei megkérdőjelezhetetlenek, vezetése alatt számos eredményt értek el az irodalom népszerűsítése, illetve a fiatalok felkarolása és képzése terén. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szerepéről, irodalomról, nehézségekről és a jövő kihívásairól beszélgettünk. Csak őszintén. 

Mikor kerültél kapcsolatba az irodalommal, illetve az irodalom szervezett formájával?

Viszonylag korán, 15 éves koromban kezdtem verseket publikálni, majd 1983-ban Érsekújvárott megszerveztem a pályakezdő írók mozgalmát, az Iródiát. Ide közel 300 fiatal jelentkezett az egész országból, és a hároméves működés alatt még ennél is több ember megfordult ott a negyedévente szervezett találkozóinkon. Ezeken az összejöveteleken műveltük egymást és voltak mentoraink, gesztoraink, mint például Grendel Lajos, Tóth László, Balla Kálmán, Karsai Katalin, akik rendszeresen foglalkoztak velünk, és már akkor fölmerült a gondolata annak, hogy a Csehszlovák Írószövetség magyar tagozatába valakit be kéne venni ebből a csoportból, a fiatalok közül. Mert már akkor is nagy kérdés volt a fiatalítás. 

A probléma, ami örök…

Így van, ez örök probléma. Viszont az ötlet sokaknak nem tetszett, illetve a tevékenységünk sem a magyar tagozaton belül, hiába próbálta Grendel Lajos megértetni az ellenzőkkel, kevés sikerrel járt. Így hát a rendszerváltáskor, amikor a magyar tagozat kilépett a Csehszlovák Írószövetségből és létrehozták – vagy hoztuk – a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságát, Lajos azt szerette volna, hogyha ott vagyunk a szervezetben, ha részt veszünk a munkában. Mivel már működött a Fiatal Írók Köre, ezért az az egyezség született, hogy a héttagú vezetőségben két helyet a fiatalok kapjanak meg. A Fiatal Írók Köre pedig Hizsnyai Zolit és engem jelölt a választmányba. Tehát gyakorlatilag a Csehszlovákiai Magyar Írók Társaságában az alakulás pillanatától kezdve választmányi tag voltam.

Ki volt a kezdeményezője annak, hogy kiváljon a magyar tagozat a Csehszlovák Írószövetségből?

Már nem emlékszem pontosan, szerintem Grendel, aki akkor nagyon aktív volt, de egyébként ezt támogatta mindenki, gondolom Dobos, Duba, Fónód, tehát az akkori hangadók mind. 

Fiatal íróként Hizsnyai Zoltánnal a választmány tagjai lettetek… Mikor lesz egy fiatalból „teljes értékű” író? 

Ezt a kérdést sokféleképpen lehet értelmezni. Ha egy fiatal író kiváló írásokat tesz az asztalra, akkor szerintem már teljes értékű író, hiszen bizonyította tehetségét és bizonyította szakmai tudását. Az írótársaságok tagságához ez általában kevés szokott lenni. Publikációk, könyvek kellettek, valamint az irodalmi életben való jártasságot is fontosnak tartották. Ennek mértéke meg a mindenkori írószervezeti vezetőségen múlt. Így aztán a hőn áhított fiatalítás sok esetben csak a kinyilatkoztatás szintjén valósult meg. Mi akkor szerencsések voltunk.

Hogyan alakult a társaság élete a rendszerváltás utáni években?

A társaság évente tartott közgyűlést, az egyéb tevékenység pedig majdhogynem egyenlő volt a nullával. A rendszerváltás után sok írószervezet alakult. A Csehszlovák Írószövetségből sokan kiváltak, és létrehoztak különböző, saját szakmaiságukra szabott szervezeteket. Szlovákiában is létrejött hét írószövetség – öt szlovák, egy ruszin és a miénk. Egy parlamenti döntés értelmében a Csehszlovák Írószövetség szlovákiai vagyonát ezek a szervezetek örökölték. Így váltunk résztulajdonosává a volt Csehszlovák Írószövetség pozsonyi székházának. A könnyebb gazdálkodást szem előtt tartva a legtöbb taggal rendelkező Szlovák Írószövetségen kívüli további szervezetek létrehozták a Szlovákiai Írószervezetek Társulását, amely megkapta az írószervezetek székházának működtetési jogát. A Pozsony Óvárosában lévő palota helyiségeinek bérbeadásából a társulás hosszú éveken keresztül sok pénzhez jutott. Többek közt ebből a pénzből finanszírozták a Szlovák Írószövetség és a társulás alapító szervezeteinek kiadványait, rendezvényeit és az egyes bérköltségeket is.

A Csehszlovákiai Magyar Írók Társasága, illetve Csehszlovákia kettéválása után a Szlovákiai Magyar Írók Társasága is részesült ebből a pénzből?

Igen, de nem a minket megillető mértékben. Sajnos a mi vezetőink nagyon nem értettek a pénzhez. Amikor engem 1998-ban megválasztott az SzMÍT ügyvezető elnöknek Tőzsér Árpád elnöklése alatt, megpróbáltam ezt rendezni. Sajnos nem sok sikerrel. A társulás akkori ügyvezetője megtagadott minden betekintést a pénzügyekbe. A szlovák szervezetek, amelyek jól el voltak látva anyagiakkal, miért is támogatták volna ezen törekvésemet, de sajnos az SzMÍT választmánya sem állt mögém. Főleg ezért, rövidesen Tőzsérrel együtt lemondtunk az SzMÍT vezetéséről. 

Tehát lemondtatok, de a társaság tagja maradtál…

Természetesen, az irodalomszervezés mindig is a szívügyem volt, és szívügyem mind a mai napig. A szlovákiai, felvidéki magyar irodalmi életből nem akartam, de nem is tudtam volna kimaradni, hiszen akkor már évek óta működtettem Dunaszerdahelyen a Lilium Aurum Könyvkiadót, amely elsősorban a hazai magyar irodalom megjelentetésére szakosodott. Évente negyven-ötven könyvet jelentettünk meg, majd megalapítottam a Vámbéry Irodalmi Kávéházat, ahol mindennapos nyitvatartás mellett heti rendszerességgel könyvbemutatókat, szerzői esteket tartottunk, évente megszerveztük a Pro Cultura elnevezésű rendezvényt, amely a felvidéki magyar irodalom ünnepnapjaként híresült el több száz résztvevővel, valamint több olyan társadalmi szervezet létrejöttét kezdeményeztem, vagy legalábbis bábáskodtam a megalapításuknál, amelyet a szlovákiai magyarság hosszútávon való megmaradását, felvidéki magyar kultúra, és szlovákiai magyar iskolák fejlődését voltak hivatottak szolgálni. Ilyen például a Katedra Alapítvány, a Katedra folyóirat, a Katedra Társaság, a Fórum Intézet, Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Vámbéry Polgári Társulás, vagy a Vámbéry Tudományos Kollégium. 

Közben a SzMÍT tevékenysége kimerült az évi egy közgyűlés megszervezésében? 

Senkit sem szeretnék megsérteni az akkori vezetők közül, nem volt egyszerű a helyzet, hisz én is megtapasztaltam a nehézségeket, de majdnem minden évben volt egy közgyűlés és a társaság kiadott egy tájékoztató füzetet. Aztán volt még egy-két köszöntő, születésnap, kerek évforduló, néhány könyvbemutató. Illetve volt egy étterem a székházunkban, ahol írószövetségi igazolvány felmutatásával nagyon olcsón, egy-két koronáért lehetett ebédelni.

Végül 2003-ban jelöltetted magad elnöknek? 

Nem jelöltettem magam, hanem jelöltek. Nagyon sokan jöttek utánam a fiatal nemzedékből, de a nagy „öregek” közül is, hogy vállaljam el. Összeírtam az elképzeléseimet, szétküldtem az érintetteknek és legnagyobb meglepetésemre pozitív fogadtatása volt. 

Milyen változások jöttek? 

A soron következő közgyűlés megválasztott elnöknek és elfogadott egy új alapszabályzatot, egy új működési szabályzattal együtt, amely reményt adott, hogy munkámat a tagság, a felvidéki magyar és az egyetemes magyar irodalomért végezhessem. 

Mik voltak a legfontosabb céljaid?

A legfontosabbnak íróink érdekvédelmét és a fiatalokkal való munkát láttam. A folytonos munkát és a Szlovákiai Írószervezetek Társulásától való anyagi függetlenséget céloztam meg. 

Számos nehézséggel kellett szembenézned, ezek közül a legnagyobb kihívás talán éppen a tagsággal való küzdelem volt, nemde?

Talán igen, mert meg kellett értetnem velük, hogy az elnök minden lépése előtt nem lehet választmányi ülést összehívni, hogy a választmány dolga a kialakult helyzetnek megfelelően határozatokat hozni, dönteni a szervezetet érintő kérdésekről, viszont mindezek végrehajtása az elnök feladata, az ő felelőssége, mert a jog előtt sincs közös felelőségvállalás. Például a pályázatok megírása, az elnyert pénzek pályázat szerinti felhasználása, a donorokkal való elszámolás megköveteli a személyes felelősséget. Persze az alapszabályba is rögzítve lett, hogy a mindenkori elnök, – mint a szervezet jogi képviselője – tartja a kapcsolatot az együttműködő intézményekkel.

Akkor kijelenthetjük, hogy 2003 után föllendült a Szlovákiai Magyar Írók Társasága tevékenysége és az irodalmi élet is a szlovákiai magyar területeken? Milyen változások valósultak meg?

Folyamatosan, igen. Miután megválasztottak, megkerestem Csáky Pali barátomat, kiváló prózaírónkat, aki akkor a Szlovák Kormány alelnöke volt, hogy segítsen Dunaszerdahelyen egy irodát kiépíteni, és ő segített. Dunaszerdahely városától kaptunk ingyen bérletbe egy helyiséget, azt kellett bebútorozni, felszerelni, valamint a SzMÍT titkára számára kellett béralap. Megkaptuk. Elkezdődhetett a napi munka. Hizsnyai Zoltánt javasoltam a választmánynak a titkári posztra és megválasztották. Sok volt a munka, de nagyon élveztem. Mindennapi feladatok, megoldások és sikerek. Mivel a munkát hosszútávon képzeltem el, a működési költségeink állandó bebiztosításán kezdtem el gondolkodni. Felvettem a kapcsolatot Hiller Istvánnal, aki akkor Magyarországon a kulturális-oktatási miniszter volt, hogy a magyarországi gyakorlat mintájára segítsen elintézni, hogy a külhoni magyar írószervezetek működését is támogassák. Ha a magyar irodalom egy és egységes, akkor minden régióban működő szervezet megérdemeli a támogatást. Mindenki a magyar irodalomért dolgozik, csak más-más állami keretek közt. Hillernek tetszett a gondolat, elmondta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöknek, mire ő azt mondta, hogy akkor ne csak az írókat, hanem egyéb fontos és jól működő határon-túli civil kulturális szervezetet is támogatva legyen. Aztán öt felvidéki magyar szervezet támogatásáról született döntés. A Kiemelt Jelentőségű Társadalmi Szervezet címet a Csemadok, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Fórum Kisebbségkutató Intézet, az Anyanyelvi Társaság, és mi, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága kaptuk meg, amelyhez kapcsolható volt az állandósuló működési költségi támogatás. 

Mit szóltak az öregek a változtatásokhoz?

Elkezdődött a reform és ahogy az lenni szokott, valakinek tetszett, valakinek nem. A többségnek tetszett, erről tanúskodnak a választási eredményeim. 

Mi okból indult útjára a hamarosan 100-ik számát megélő Opus irodalmi és művészeti folyóirat?

1958-ban a Csehszlovák Írószövetség magyar tagozata hívta életre az Irodalmi Szemlét, amely a rendszerváltásig az egyedüli magyar irodalmi folyóirat volt Szlovákiában. Az idők folyamán még a múlt rendszerben praktikus, gazdasági okok miatt a kiadói jogokat a Madách Könyvkiadó vette át a magyar tagozattól. Amikor megerősödtünk, próbáltuk visszaszerezni. Eredménytelenül teltek az évek, majd 2009-ben úgy döntöttünk, nem várunk tovább, és útjára indítottuk az Opust. Az idő nekünk adott igazat. Az évek alatt az írók és az olvasók közt is egyaránt szeretett, számon tartott, jó folyóirattá nőtte ki magát.

Folyamatosan beszélünk a fiatalításról, hogy pályakezdő szerzőkkel foglalkoznak a mentorok a Grendel Lajos Mentorprogram keretén belül. De arról kevesebb szó esik, hogy mi lesz a vezetéssel, hiszen Hodossy Gyula elnök és Nagy Erika a társaság titkára is nyugdíjas korban van. Mi lesz a SzMÍT-tel, ha ti már inkább pihennétek és élveznétek a nyugdíjas éveket? Illetve mi a helyzet azokkal az írókkal, akik nem tagjai a SZMÍT-nek? Ilyen szempontból bajban van az írótársaság?

Bajban? Szerintem nincs. Hála Isten, Erika egészséges, hála Isten, én is bírom még. A szervezet sincs bajban, százegynéhány tagunk van, akik bíznak bennünk, akik pozitívan állnak ahhoz a munkához, amit végzünk. Van egy kiváló választmányunk, amely rendre felelősségteljes döntéseket hoz, vannak támogatóink, vannak kiváló adminisztratív dolgozóink, a szakma csúcsán lévő pályázatíróink. Ha ez így minden remekül egyben van, miért lenne bajban a szervezet? Hogy meddig lesz ez így? Ezt csak a Jóisten tudja. Vannak, akik azt mondják, a Bázis – Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület megalakulásával a SzMÍT vesztett a súlyából. Én meg azt mondom, hogy nem, sőt, hiszen a társaságunknak az a feladata, hogy irodalmat szervezzen, irodalmat népszerűsítsen, hogy ösztönzőleg hasson másokra, hogy ezt tegyék ők is. Tehát addig, míg a Bázis szlovákiai magyar irodalmat szervez, addig a szlovákiai, felvidéki magyar irodalomnak segít, vagyis nekünk. Mivel a szépirodalom a legkevésbé piacképes a művészetek közül, így minden segítség jól jön. Ezért annyira fontosak az ösztöndíjak, ezért örülök annak, hogy annak idején értő fülekre talált a kezdeményezésem és a magyar kulturális minisztériumban elindult egy határon túli magyar írói ösztöndíjpályázat, ami a mai napig működik az NKA-án (Nemzeti Kulturális Alap) belül, vagy például nagyon fontos a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) által kezdeményezett Térey János Alkotói Ösztöndíj. Nagyon fontosnak tartom a publikációk utáni alkotói honoráriumokat, íróink szerepeltetésének anyagi juttatását. Minden szinten véget kell vetni annak a sajnos még mindig előforduló gyakorlatnak, hogy az író, költő örüljön, hogy közöljük, örüljön, hogy szerepelhet.  

Mint például a táncosokat, vagy a zenészeket, úgy az írókat is meg kell fizetni, ezt értem, de mi a helyzet az irodalmi élettel más területeivel? 

Az írók támogatásán kívül bizony támogatásra szorulnak az irodalmi rendezvényeink, a fiatalokkal kapcsolatos mentormunkák, a folyóirataink, vagy a könyveink. Ez persze nem azt jelenti, hogy az emberek nem igénylik a jó, magas színvonalú irodalmat, hanem csupán azt, hogy nem annyian, hogy azt el is tartsák. És azt sem árt tisztázni, hogy az irodalom nem luxuscikk. Az egészséges társadalomnak szüksége van a szépirodalomra. Amikor szórakoztat, nevel is, lelket ápol, eligazít, megerősít, ki segít a bajból.

Mi az SzMÍT legfontosabb küldetése, vagy feladata jelenleg?

Ilyen kulcsszavakat jutnak eszembe, mint például a hagyományápolás, a tagsággal való törődés, a fiatalokkal való munka, a díjazások, és a publikációs lehetőségek folyamatos bebiztosítása.

Megjelent az Opus 2025/5-ös számában