Jaj, a nevek! A nevek! A nevek!

A sokáig felejthetetlenek.

A nevek, a nevek, a nevek, a nevek.

Már nem felejthetetlenek.

Barátok, kedvesek, ellenfelek.

A nevek, a nevek, a nevek!

Jaj, azok a nevek!

A régen felejthetetlenek.

Jaj, hogy is hívják őket?

A még itt levőket?

Jaj, a nevek!

Agyunkból kiszállt nevek!

A felejthetetlenek…

Jaj!

röpködnek. Álmos a délután.

Közben vendéget várunk.

Alszik a táj, hang is alig.

S egy dongó elszáll a falig.

Koppanására remeg a levegő.

Minden olyan nyáreleji.

Száll az idő is,

száll kegyetlenül.

Szellők csiklandozzák a leveleket.

Remeg a lélek is.

S az ember nem élhet

reménytelenül.