Észre nem vételek
(részletek egy versciklusból)
ANNYISZOR EGY
„Gyónni már az új élet részeként kell.”
Ludwig Wittgenstein: Észrevételek 1931 Kertész Imre fordítása
A vers gyónás önmagunknak.
Ha minden vers gyónás,
akkor minden vers
egy új élet kezdete.
Ahány életet élek, annyi
ember vagyok. Ahány ember
vagyok, annyiféleképp írhatok.
Ahány verset megírok,
annyi ember vagyok.
Ahány verset olvasok,
annyi ember vagyok.
Ahány ember vagyok,
annyiszor egy.
Az új vers út még újabbak
felé, a vers út saját
magam újra cserélése
felé.
Van, aki az autóját cseréli
évente, más az énjét
naponta. Én a mását
másodpercenként.
Meglelem vagy elveszít?
Olyan fárasztó ez,
ahogy az ember próbálja
ugyanazt a végtelen
verset írni, de kiszakít
belőle darabokat, mint
édesanyám a perecformával
az asztalnyi tésztából.
Olyan fárasztó ez,
ahogy az ember próbálja
ugyanazt a végtelen
verset olvasni, kiszakít
belőle darabokat, mint
percforma a pillanatokat
édesanyám idejéből.
A vers út a végtelenbe,
csak a túlsó végén
lehet föllépni rá.
Itt vezet el a város fölött,
mint a viadukt.
Itt visz el a város alatt,
mint a gyorsvasút
alagútja. Itt vágja
ketté a várost,
mint a Duna.
Aki hídról a vízbe néz,
verset olvas.
Aki verset olvas,
a végtelen
fickándozó halait figyeli.
A versolvasás gyónás önmagunknak.
Vagy az egyik halnak,
mielőtt visszadobjuk
a vízbe.