Sirokai Mátyás lebilincselő verskötetét olvasva a könyv oldalai szinte „lomboldallakká” változnak a kezünkben, mígnem mi is a fák, sőt az erdő metaforikus részeivé válunk. A minket körülölelő élő organizmusoknak külön nyelve van, kivételes dallambősége, szokatlan, mégis tündéri ritmusa. A költő ezt a különleges életritmust szólaltatja meg, magát a növényi létet. Ez a technika új életet lehel belénk, olvasókba is: a mű hatására mi is „növénylőkké” akarunk válni, s elsajátítani a nem tüdő általi légzés, azaz a növényi lét művészetét. 

Sirokai Mátyás verskötete az úgynevezett biopoétikai irányzathoz sorolható: ez a költészettípus fontosnak tartja a környezet empatikus ábrázolását. Nem elégszik meg a tájleírással, hanem a tájat élő organizmusként, az emberrel egyenrangú létezőként kezeli.

A költő verseiben pezsgő életre kelti a többnyire mozdulatlannak, merevnek, s olykor szinte élettelennek tűnő fáinkat, növényeinket, végigkíséri azt a folyamatot, ahogy növekednek, burjánzanak, lélegeznek. Ez indítja el bennünk azt a gondolatmenetet, hogy a fák hasonlóak hozzánk, hogy azonosulni tudunk velük. Gyűrűzésükkel, rezgéseikkel, mozgásukkal, azaz életerejükkel a mi szívünket is megdobogtatják. Puszta jelenlétük elhozza számunkra a csendet, a nyugalmat, a békét, megszünteti a sokszor ellenséges külvilágot. 

„Egy lombszerkezet annyira összetett, hogy a szem sosem találkozik kétszer ugyanazzal a látvánnyal”– írja a költő. Ez a gondolat világosan szemlélteti a látvány egyediségét, az egyéni létezés csodáját, mely az emberekre vonatkoztatva is érvényes. A természetben akár mi magunk is kipróbálhatjuk ezt, elég leheveredni egy fa alá például ezzel a magával ragadó kötettel kezünkben… A természetnél nagyobb varázsló nincs: ami elenyészik, az folyamatosan megújul. 

Véleményem szerint Sirokai Mátyás érzékletesen fejezte ki, mekkora csodákra képes a természet, hogy milyen erős a kötődésünk hozzá annak ellenére, hogy épp az ember sodorja veszélybe. A tájnak, a természeti környezetnek is vannak érzelmei: de ezek az érzelmek a mi érzelmeinkben tükröződnek. 

Sirokai kötete minden korosztályt megszólít. Művében különféle, életmódot érintő elemek is megjelennek, ilyen például a természetben végzett jóga motívuma, de kapunk tippeket a szabadban való olvasáshoz is. Felbukkan továbbá a kötéltánc motívuma: ez akár életmetafora is lehet. Ember és erdő intim viszonyában értelmezhető a fákkal való együttmozgás gondolata. A szerző mély kapcsolata a fákkal megkérdőjelezhetetlen, és szinte példa lehet előttünk, hogy akár mi magunk is kialakíthatunk hasonló viszonyt velük. 

A biopoétikai alkotások szépsége azon a gondolaton alapszik, miszerint a művészet által is környezetbarát életmódra sarkallhatjuk az emberiséget, hiszen a Föld, a légkör, a természet folyamatos szennyezése korunk egyik legjelentősebb, mindannyiunkat érintő globális problémája. 

Ha kritikailag értékelni szeretnénk Sirokai kötetét, mindenképpen ki kell emelni, hogy úgy beszél és ír a természetről, hogy az nem hat okoskodónak, didaktikusnak. A versszövegek igazi, komoly versek, melyek a maguk intim varázsával hatnak, miközben a természetbarát életmódba is beavatnak. Sirokai nem eszményíti és bámulja a természetet, ahogy a romantikus költők, hanem arról ír, hogy a modern ember a természet része és felelősséggel tartozik érte. A természeti folyamatok egyben emberi folyamatok is, a pusztítás eben az esetben önpusztítássá válhat.

Meggyőződésem, hogy életünk egyik mozgatórugója a művészet. A művészet, a költészet minden embert képes feltölteni, kikapcsolni, ugyanakkor képes hatni is. A tiszta, zöld környezet látványa és élménye nemcsak szépséggel, boldogsággal tölti el szívünket, de magában hordozza a tartalmasabb, akár a hosszabb élet titkát is. Sirokai Mátyás verskötetét az utóbbi évek egyik úttörő, kiemelkedően fontos könyvének tartom.