A Szlovákiai Magyar Írók Társasága szervezésében a XX. Őszi Írófesztiválon ünnepélyes keretek között átadásra került az Arany Opus Díj mindkét kategóriában, a Forbáth- és Turczel-díj. 

Huszadik alkalommal írta ki a Társaság az Arany Opus Díj pályázatot. A pályaműveket idén Hodossy Gyula József Attila-díjas költő, a SZMÍT elnöke, Tóth László József Attila-díjas költő, író, az MMA rendes tagja és Kövesdi Károly Forbáth-díjas költő, szerkesztő értékelték. A díjjal együtt jár a pénzjutalom és oklevél mellett mindkét kategóriában egy képzőművészeti alkotás – ebben az évben Ferdics Béla grafikusművész nagylelkű felajánlását vehették át a díjazottak. 

Kövesdi Károly értékelésében kitért arra, hogy nem volt könnyű helyzetben a bírálóbizottság, hiszen az eltérő vélemények dacára, amelyek talán csak árnyalatnyi minőségbeli kilengést mutattak, legalább 3-4 elbeszélés is megérdemelte volna a legjobbnak vagy ahhoz közel járó díjat. „Hogy közülük mégis a Széttépett rózsaszirmok című, Póda Erzsébet által írt elbeszélésre esett a választásunk, azért lehet, mert ez a novella valamennyi közül nyelvileg a legletisztultabb, formailag a legkerekebb történet. A Koncsol László Kacsa, kacsa boszorkány vagy! című, csallóközi boszorkányperek által ihletett történet is azt bizonyítja, mennyire képes megtermékenyíteni a levéltári faktográfia az írói fantáziát. Többek közt ezért is keltette fel a figyelmünket a nem mindennapi, különös téma, amilyenre a Felvidéken talán csak Kovács Magda prózájában találunk rokoni szálakra. A prózai pályaművek közül ezért is emelkedett ki – sportnyelven szólva – egy fél karhossznyival.” Kiemelte a Hogya György által beküldött Megvilágosodásunkról című elbeszélést, Kiss Bálint Béla Metronómját, az Óper meló című elbeszélés szerzőjét, Morva Mátyást, de dicséretet érdemelt Füssy Rafael A hallgatás algoritmusa című elbeszélése, vagy Seres Róberttől a Lezárás című regényrészlet is. 

A költészeti kategóriában Kövesdi szerint lényegesen könnyebb volt a zsűri dolga: „Z. Német István költeményéről, a Térugrásról első olvasatban is kiderül, hogy befutott költő írta, aki mestere a lírai formáknak; bár engedtessék meg egy kis fricska: Z. Német írt már ennél kiérleltebb sorokat is. Maga a vers talán Z. Némettől kissé meglepő, egyfajta erkölcsi vitairatként is értelmezhető, szerencsére nem klapanciákkal, de sok iróniával és humoros képpel megtűzdelve, ami különleges feszültséget ad a versnek. Lehet, hogy a költő játszik velünk, gondoltam olvasás közben, de az is lehet, hogy új dimenziókkal kívánja meglepni a gyanútlan olvasót (bár ez eddig sem volt idegen tőle). A 95 sor, mint az alcím jelzi, Szeberényi Zoltán kilencvenöt évének köszöntése szolgáltatott apropót. Formai szempontból tiszta szabadversről van szó.” Különösen jó pályamunkának tartja Fellinger Károly költeményét, melyet Mittel úr jeligével küldött be. 

A díjakat Hodossy Gyula adta át Póda Erzsébetnek és Z. Németh Istvánnak, ahogy a másik két díjazottnak is.  

A csehszlovákiai magyar líra egyik legsajátságosabb képviselője Forbáth Imre, a huszadik század elején feltűnő modernista költői irányok legfőbb képviselője a csehszlovákiai magyar irodalomban. Ebben az évben a társaság választmánya Ravasz Józsefnek ítélte oda a díjat a Vámbéry Polgári Társulás gondozásában megjelent Mindennapi verskenyér című kötetéért. 

Morva Mátyás prózaíró, a SZMÍT választmányának tagja laudációjában kifejtette: „Ravasz József 75. születésnapjára megjelent Mindennapi verskenyér bevallottan 75 év lírai termésének legjavát vonultatja fel két alegységben. Az elsőben, melynek címe A válogatás megkísértése, és amely terjedelmét tekintve jóval rövidebb, Ravasz korai műveiből is kapunk válogatást. A vezérfonal a cigánylét versbeöntésén túl – beleértve a cigányholokauszt iszonytató és plasztikus felidézését, – a szülőföldhöz, a gyermekkori emlékekhez, a családhoz és a gyökerekhez való ragaszkodás. Már itt érezhető, hogy a verseken átívelő lírai én két ellentétes véglet közt hánykolódik: az örök idegen és a szülőföld határtalan szerelmese. A második alegység A verslétezés folyamatában halyózva címet viseli, és ha tartalmilag nem is feltétlenül, de terjedelmi szempontból ez adja a kötet derekát. 2018-tól kezdve egészen a 2022-es év végéig találjuk időrendi sorrendbe szedve kis híján kétezer nap verskenyerét. Ez alapján méltán kijelenthető az is, hogy nem csak az átlagos olvasó mindennapi kenyere a vers – bár az volna! –, hanem az alkotóé is.”

A Turczel Lajos-díjat 2009-ben alapította a Szlovákiai Magyar Írók Társasága az évenkénti legjobb szlovákiai magyar tudományos irodalmi teljesítmény jutalmazására. Turczel Lajos (1917–2007) irodalomtörténész főként a csehszlovákiai magyar irodalom kutatásával foglalkozott. Pályafutása során a két világháború közötti időszak csehszlovákiai magyar irodalmának és kulturális életének feltárására koncentrált, nagyban hozzájárult a 20. századi szlovákiai magyar irodalom és kultúra dokumentálásához és megőrzéséhez. A díjat 2025-ben B. Kovács István gömörológus vehette át Hodossy Gyulától.

Kövesdi Károly laudációjában arról is beszélt, „hogy aki sok mindennel foglalkozik, arra azt szokták mondani, hogy nem lehet elég alapos minden általa űzött foglalatosságban, törvényszerűen csak felszínes lehet. Márpedig Istvánra akármit lehet mondani, csak azt nem, hogy bármit is felkészültség, alaposság, tudás és elszántság nélkül, vagy bármelyiket elhanyagolva művelné, művelte volna. Ha más nem, kutatási eredményei kétséget kizáróan igazolják, hogy tájainkon ritka tudású és felkészültségű emberről beszélünk. Régész, muzeológus, bölcsész, aki Méhiben feltárta a közép-európai őskor egyik kulcsfontosságú leletét, a rézkori istentriászt, megáshatta a sajógömöri ispáni várat és a rimaszombati városmagot, gyűjtött baraccai népköltészetet, bemutatta Gömör legkevésbé ismert kistáját, a Vály-völgyet, foglalkozott a palóc eredetkérdéssel, »rendbe tette« Rimaszombat tévesen használt jelképeit. S végül – talán az utolsó pillanatban – megmentette az elveszettnek hitt magyar hősepikát. S ha mindez kevés lenne, könyvében bizonyítja, hogy a magyar művelődéstörténet két emblematikus emlékét, a nagyszentmiklósi 2. számú aranykorsó jelenetsorát és a középkori Szent László-legendát ez a magyar hősepika ihlette. De mivel a Szlovákiai Magyar Írók Társasága Turczel Lajosról elnevezett díja mindig az előző évi teljesítményt hivatott értékelni, illetve jutalmazni, legyünk konkrétak. B. Kovács István tavaly megjelent grandiózus kötete, Az elveszettnek hitt magyar hőseposz címet viselő műve természetesen nem egy esztendő terméke, hanem több évtizedes néprajzi gyűjtés eredménye. A szálak visszanyúlnak a szerző egyetemista éveire, vagyis közel fél évszázadra. Akkor gyűjtötte fel István a mostani kötet alapjául szolgáló anyagot, amelyet először 1998-ban publikált. Akkor műfajilag hősmeseként mutatta be a rimaszécsi cigányembertől, Busa Viktor mesélőtől magnóra vett öt történetet.”

Az ünnepélyes díjátadón Bittera Sophie Iman adta elő Z. Németh István és Ravasz József verseit, Nagy Tibor pedig Póda Erzsébet díjnyertes prózájának részletét. Bertók István Liszt- és Harmónia-díjas zongoraművész ezúttal is elkápráztatta előadásával a közönséget, ahogy az ünnepi műsor zárásaként Hodossy Gyulával előadott közös produkcióval is.

Nagy Erika