Párhuzamos kitekintések

(Olga Tokarczuk: Bizarr történetek és Buvári Tamás: Nekem te vagy című műveinek összehasonlító elemzése) 

Buvári Tamás és Olga Tokarczuk Nekem te vagy (2019) és a Bizarr történetek (2019) című műveiben a jövő és a jelen kapcsolódási pontjain át természettudományos, genetikai vonatkozású jegyek jelennek meg, kiegészülve társadalmi, tudományos és vallási elemekkel, nézőpontokkal. Mindkét szerző az élet megközelítését a tudomány és a mindennapok összjátékában vázolja. 

Buvári Tamás a Johann és Bohnsohn nevű ikertestvérpár helyzetét mutatja be a születéstől kezdve. Genetikai ráutalásokkal, a történetbe ágyazott jövőbeli tárgyakkal és jelenségekkel, mint fiktív elemekkel dolgozik a szerző. Kötete a ma (is) jelentős és érvényes problémákat, félelmeket, szerzői (és emberi) meglátásokat tükrözi, egy modern európai család belső bomlásán, drámáján keresztül, az ismert múltból merítve, a jelenen át a 2030-as évekig. Nem mozdul azonban el a radikálisabb science fiction felé. A közelhozás(mind irodalmi, mind pszichikai)megoldása fontos narratív elemmé válik, melynek irodalmi, figyelemfelhívó és demonstratív jelentősége is van. Olga Tokarczuk hasonlóképpen egy olyan jövőképet (utópiát) állít fel, melyben nincs még jelen a kiélezettebben disztopikus, megragadhatatlan jövőkép. Kihangsúlyozza a megélt és megélhető világnak, társadalmaknak a létrehozható formátumait, valamint a morális vonzatokat, mint a kegyes halál, az eutanázia kérdésköre, ember és állat genetikai összekapcsolása, a mesterséges ember létrehozása (és ezáltal kitekintve a mesterséges intelligencia), az emberi test mesterséges életben tartása, az orvostudomány vagy az általános etikai megközelítések. Ebben a világban (rendszerben) megfigyelhető, milyen az emberi kapcsolatok és viselkedéstípusok minősége, a biotechnológiai eszközök használatával párhuzamban. Az ember a tökéletes ember (létező, entitás) megalkotására törekszik, a szellemi és világalakító gyakorlattal összhangban, az etika és tudomány fényében. 

Történelmi alapokból jut szintén mindkét szerző – mondhatjuk úgy – a science-tech felé. Az időbeliség szempontjából fontos, hogy mikor milyen etikai pontot ér el a világ, a lehetséges, meglévő és megélt stációkon keresztül, amik megképződnek azon az úton, melyeket bejár az ember(iség), míg egy végpontot el nem ér. Buvári Tamás hozzáállását társadalmi és tudományos-morális részletek, nézőpontok befolyásolják. Megjelennek nála azok a jelenségek (is), amelyek egyértelműen az elidegenedést, eltárgyiasulást is jelentik és alakítják ki ezt az emberben. 

„A bionikus szemimplantátumtól [azonban] nem kell idegenkednie […] Az embrionális állapotban az agykezdeményből egy darabocska előrefelé nő, majd kinyílik, mint egy virág. Nos, ez volna a szem […] Az ember központi idegrendszere a legközvetlenebbül a szemben érintkezik a külvilággal.” [Nekem te vagy, 160]. 

Buvári Tamás a szemnek (Szemnek) nagy hangsúlyt ad kötetében. Ez a szem (Szem) a központi felfogó, az elsődleges érzékszerv, mellyel a szerző utal a szenzorialitásra is, a látás prioritására a többi érzékszerv ellenében. A belső és külső látás, megfigyelés és megfigyeltség különbségei mellett a mesterséges és kritikus szem képességeiben a problémákat, részleteket át- és meglátja, funkciójában összetett, sajátos kontemplációban van jelen. Az elbeszélt mű Buvári esetében „filozofikusabb a történelemnél”, azaz valós eseményeket vázol, ugyanakkor nem csupán egy egyszerű történetről van szó. Az egész emberiségre, világra kiterjedő állapotként fogalmazza meg Buvári a lényeges biológiai (el)változásokat, mely az élet minden más területét érinti, noha a világ regionálisan (vagy pszichikailag) nem egyenletesen fejlődik vagy hanyatlik. A Föld (és az emberiség) egyensúlybomlása jelenik meg a műben. 

Olga Tokarczuk az ősiből, rituálisból a letisztult mindennapokig, rutinokig visz el. Az egészséges megjelenített világ és a sokoldalúan romló modulok Tokarczuknál a változás biztos folyamatának részei. Nyugodtan, észrevétlenül zajlik ez a változás, míg Buvári pánikrohamokkal, depresszióval, félelemmel és szorongással ruházza fel karaktereit. Az ő időbeliség-ábrázolása egyszerre a születésekor kilépés mozzanatát (Leboyer) és a világ időmérését, időérzékelését fogja össze. A tudomány jelenléte lebeg az események felett, regényét érzelmi hullámok hatják át. Tokarczuk vegyíti a mesterséges és valódi kettősét, mellyel a megkülönböztethetetlenségnek ad hangot. A valódi, fiktív és mesterséges szinte abszolút módon mosódik egybe. A tudomány Tokarczuknál nem lebeg, hanem szervesen épül be a mindennapokba. 

Mindkét műre érvényes, hogy„elmosódnak a stabilnak tűnő határok, homályossá válnak a világ működésének megszokott sémái, miközben nyomasztóan ismerős emberi helyzetek tűnnek fel előttünk […]”. Buvári karaktere, Johann elmossa a határokat, azaz lezárja az eseményeket azzal, hogy „elkezdődhet a történet, vagy befejeződhet, vagy épp megsemmisülhet” (Nekem te vagy, 190). A mesterséges és valódi entitások számára a létezés (vagy kikapcsolás) mást és mást jelent (Tokarczuk: A látogatás), időtartamuk relatív. Időbeliségük, élethosszuk kiszámíthatatlan, bizonytalan. A létezés és létrehozás kettőségében a a mester mint személy kötődik a mesterség és a mesterségesség, a kreáció és a megtévesztés fogalmaihoz, valamint ehhez az időbeliséghez. A gépi test, illetve Monodikosz (Emberi ünnepek rendje) testének létezése, életben tartása a létrehozó, a mester képességeinek függvénye. Időképe egyik sajátosságaként, Buvári felvázolja és egyfajta jóslatként tárja elénk a jelenben képződő jövőképet: „Már nem feltételezek semmit” (Nekem te vagy, 182), írja. Lemondása egzisztenciális szempontból meghatározhatatlan képet mutat.  

A két szövegkompozícióban az egyik nagyobb egységet a családi és az európai társadalmak helyzet-megvilágítása hozza létre. Buvárinál a közvetlen emberi kapcsolatok viszontagságai ötvöződnek a világot érintő válsághelyzettel, az előrevetített és jelenleg is érezhető ellentmondásos alakulások sorával. Buvári kritikája társadalomkritika is egyben. Az elidegenítő vagy közelhozótermészetű testvéri viszony, ennek relációi és a regény morális kérdéskörei is ebben a térben kapnak helyet. A társadalmi és genetikai értelemben sérült egyedek elpusztításának módja, gyakorlata (Taigetosz), annak kollektív elfogadása, valamint az élet szükségszerűsége és az emberi tökéletesség problémájaként jelenik meg. A tökéletes emberi lény megalkotásának vagy megszületésének módja, lehetősége a megfelelő technológia segítségével adódik, összefüggésben többek között a genetikai módosulásokkal (Tokarczuk Transfugium című novellájában) vagy közvetetten, Tokarczuk klónozás-elgondolásával (Mindenszentek hegye). Buvári Tamás a mémikus transzmissziót hangsúlyozza, azaz, hogy melyek a legfontosabb külső hatások, melyeket a két fiú átvesz, illetve (meg)örököl. Buvári az öröklés kettős jelentését tartja felszínen: az adott tulajdonságok és az elsajátítás kettősében, mi válik recesszív és mi domináns génné. Két egyforma ember (klónok vagy ikertestvérek) a fizikum, mentalitás, és szokások tekintetében mennyire lehet más. „S igazán valensek-e azok a gének, amelyek […] Simandl nagyapjuktól eredtek […]?” (Nekem te vagy, 180). 

„Az önös érdek, az önzés, amely, végül is, mintha ugyanúgy magára hagyná az egyént, mint tette ezt az ember társadalmi […] felebaráti érzékenysége és a tudomány ilyen fokú fejlettsége előtt […] Mintha valamiféle önpusztító örvény felé haladva, egyszerűen nem akarná megmenteni önmagát […]” [Nekem te vagy, 167].

Utalás lehet ez az öngyilkosságra is, a betegségek tudatos elhanyagolására, kezeletlenségére, mely cselekmények érvényesít(het)ik és előtérbe helyez(het)ik a halált, a megszületés és meg-nem-születés problémáival párhuzamban. Ez tágabb értelemben az emberiség átvett és megörököltaspektusaira is vonatkozhat, Buvári regényében az egypetéjű ikerpárnál a szinte azonos génállományuk ellenére a csak az egyiküknél kialakuló daganatos elváltozás megjelenésére. A gének maguk változatlanok, ám működésük, és a működéssel együtt járó hatás változhat. Ez alátámasztja a Buvári által megfogalmazott, a két fiú közötti életmódbeli, életvitel-beli különbségeket is, ahogyan az ok-okozati viszonyok kifejtésével is megerősíti az író ezt a differenciát. Johann és Bohnsohn intra-pár és inter-pár is egyben, azaz az ikerpár-mivoltukon belüli és közötti összehasonlításban is megképződik a tudományos háttér, így a Nekem te vagy című regény egyik tengelyévé is válik.

A kódolás, a genetikai kódoltság (az információáramlás és a jelentés felértékelődése) adott, funkcionális, de tényeken túlit is jelent, amelyet az esélyek és a szükségszerűség mozgat(hat). Buvári és Tokarczuk is kifejezi az ember által teremtett távolságokat és a távolságokban élést. A távolság (messzeség, distancia) és közelség kettőse az elidegenedést földrajzi, fizikai és pszichikai értelemben is meghatározza, többek között a szöveg-beli jeleneten keresztül, amely a bolygó és fényviszonyai kapcsolatát taglalja (a bolygó önmagában nem világít, csak visszaveri a Nap fényét – azaz, ha nem verné vissza a rávetülő fényt, nem lenne látható). Ez összefüggésben áll Tokarczuk látható és nem-látható fogalmaival is.„De hát szembesülni a tényekkel mindig fájdalmasabb, mint a tények feltételezése komfortos messzeségből, még ha az elviselhetetlenül közelinek is hat.” (Nekem te vagy, 171). A haladás eszméjének elváltozására, eltávolodására és a haladás gyakorlatának határtalanságára utal a regényben megjelenő köd-szimbolika is. „Fel tudjuk ismerni a megfelelő távolságot?” (Nekem te vagy, 155). Erre Tokarczuk is rávilágít: „Nem láthatok olyasvalamit, amiben nem vagyok jelen […] az ember mindig csak önmagát látja.” (Transfugium). A távolság és az egység, a „minden egy” (Nekem te vagy, 91) értelmében Tokarczuk és Buvári egységes és elidegenedő világa a rejtélyes Egy felé tart, melynek egyik megtestesítője, jelképe maga Monodikosz (Emberi ünnepek rendje) lesz. A nem látható (kontemplatív) a láthatóval (Szem) itt ellentétbe kerül. A mikroorganizmusok és a beteg sejtek elváltozása, a szervezet belső élete nem látható motívumok. Ugyanakkor: 

„Az átváltozássoha nem mechanikus különbségeken alapult. A transzfugációval ugyanaz a helyzet: a hasonlóságot fogadja el. Evolúciós értelemben még mindig mindannyian csimpánzok, sünök és vörösfenyők vagyunk […] Egy a világ” (Transfugium).  

A haladás eszméjével kapcsolatban megjelenik a tudás akarása is. Az alma Buvári regényében egyszerre játékos és komoly motívum: jelzi, hol vannak a hatalom (politika és tudomány) és az etika határai. A tudás elsajátításának analógiája jelenik meg a tudás fájának és gyümölcsének a jelképében, mellyel az emberiség tudáshoz és (önmaga) szégyenérzet(é)hez is eljut. Az alma elfogyasztása intellektuális hatalmat ad, mely által az ember tudásra tesz szert, képes mérlegelni morális kereteit, ezzel kölcsönhatásban létezni. Mindkét irodalmi mű mondanivalója egybevág Jean Baudrillard gondolatával: „Semmi sem tűnik már el (még Isten sem) befejeződés vagy halál révén […] nem is beszélhetünk már értékről” A megtorpanás és haladás kettőse, illetve a határok felismerése egy úton halad Buvárinál és Tokarczuknál. „A haladás eszméje eltűnt, a haladás azonban mégis folytatódik” (Baudrillard 1997: 11). A haladás eszméje nélküli haladás van jelen itt. A ember übermensch jellegében a tudás, a hatalom, az akarat és a teremtéssel, létrehozással kapcsolatos aktualitások összefüggésben állnak Tokarczuk Monodikosz istenség megteremtésével (Emberi ünnepek rendje), az isteni és emberi kölcsönös leképeződés Buvárinál pedig a következőképpen jelenik meg: „Saját képünkre megmintázni valakit. Vagy, ha nem is teljesen a saját képünkre, sebaj, uralkodni vágyásunk kimeríthetetlen.” (Nekem te vagy, 124). Ebben a hatalom- és tudásvágyban benne van a genetikai leképezés és utódlás kérdése az anya alakjával, mint nővel, és mint reprodukcióra képes alannyal, eszközzel kapcsolatban. A természetes és a mesterséges úton előállított emberek, létezők feletti uralkodás, valamint a Tokarczuk által sugallt megkülönböztethetetlenség kérdésköre is jelentőssé válik, amely az eredeti és a másolat, az igazi és hamis, a valódi és képzeletbeli, a természetes és mesterséges között mozgatja a határokat.

Buvári regénye további kettősséget mutat a tudományos, valamint a vallási szálak összefonódásában is. Többek között a Bibliát, Isten hollétét említi a szövegben, a transzcendenssel, angyalokkal kapcsolatos kérdések, illetve Deimos alakja is megjelenik, aki megkezdi „ámokfutását a Föld felé […]” (Nekem te vagy, 21). Buvári megformálja továbbá a Krisztus kigúnyolását  is: „Az emberek azonban azt hitték, megbolondult, és kigúnyolták”. A cselekmény és a beszéd meg nem értése gúnyt eredményez a meg-nem-értő felek részéről, akár az alma és a tudás bírásának hiánya, a tudás tehát maga a felismerés ebben az összefüggésben. A DO NOT TOUCH! felirat (Nekem te vagy, 184.) ugyanígy kettős jelentéssel bír. Egyrészt a Noli me tangere! mondatára, jelenetére utal, mely az érinthetetlenségre, a másiktól való távolodásra, elidegenedésre, a genetika szempontjából a természetes kiválasztódásra, valamint a betegségektől való félelemre, majd az ebből következő távolságtartásra utal. Buvári felveti: „megfordítható-e vagy lassítható-e a jelenség? És kell-e lassítani egyáltalán?” (Nekem te vagy, 157). 

A halál és életben-levés, életben-tartás hite, mint vallási motívum Monodikosz mesterséges életben tartásán keresztül (Emberi ünnepek rendje), egyértelmű morális háttérrel együtt körvonalazódik: a halál spontán lezajlásának biztosítása és a végtisztesség megadása kiemelt szempont. A misztikum elvesztése, az eredetből való kilépés után megváltoznak az arányok, az ember immanens töltete csökken és elindul a kiüresedés útján (lásd Tokarczuk Őskor és más idők, Budapest, L’Harmattan, 2011). Tokarczuk világa a műalkotás és a jelképesség értelmében is teremtett világ. Benne „az idő a lét megértésének kulcsproblémájává válik.” A Bizarr történetekben kevésbé van jelentősége a mérhető időnek (kivéve talán Monodikosz élettartamát, ám ebben az esetben csak hozzávetőleges időbeliség rendelhető a test várható vagy feltételezett élettartamához), viszont Buvárinál szinte kézzelfoghatóak a percek, hetek, hónapok, évek; a kronológiai időszámítás a lét megértésével versenyez, az élet értelmének kutatása a világban zajló idővel párhuzamos. Hasonlóképpen gondolkodik, ahogyan Tokarczuk: „Sosem ismétlődöm meg én sem”. Az „Idő és tér fogalma különös sűrítettségben íródik egymásra, mint a világ megismerési és értelmezési modellje […]” Ráillik mindez a két vizsgáltregény tér- és idő-viszonyrendszerére. A Tokarczuk novelláskötetében megjelenő korlátok és egységesség, a társadalom újjászervezett koherenciája addig a határvonalig minősül egészségesnek, valamint addig a pontig különböződik el a normáknak megfelelően a jó és a rossz, amíg ezt a határt át nem lépik, meg nem sértik. Az átvitt értelemben is vett határátlépés Monodikosz elrablásával is megtörténik. Az elrablás maga etikátlannak tűnik, de valójában fontos morális eljárást alkalmaznak ennek a lépésnek a megtételével; hagyják Monodikoszt meghalni majd tisztességgel eltemetik. Az átlépés, a határ(vonal), a kint és a bent elválasztásának jelképe a ház vagy a kapu is (Buvári regényében a nyolcszögletű lakás, a müncheni otthon, a szálloda, Tokarczuk novellisztikájában Ilón feltám otthona, vagy a kolostor). Tokarczuk megfogalmazza a térben való átlépés lehetőségét: „A kapu az a pont, ahol a profánból átlépünk a szentség terébe, tehát két világ közötti átjárót jelent.” Gérard Genette időelgondolása és a fikcionális elbeszélés kategóriája hasonló szempontokat ad a szövegképzéshez, a felvetett történelmi elbeszélés alakzataihoz, a cselekményhez, az időbeliséghez, a retorikához.

„A fikcionális elbeszélés különböző módon viselkedik a történettel szemben, amelyet »elbeszél«, s mindezt csupán azért, mert e történet az egyik esetben »valódi« (annak vélt), a másikban fiktív, tehát az találta ki, aki a jelenben elmeséli […].” 

A kortárs társadalomkritika mentén azonban nem a tényeket, hanem az általános tendenciákat, a világ romlását, a viselkedéstípusokat és egyéniségeket vizsgálja Buvári és Tokarczuk. „A regényíró úgy tesz […] mintha igaz történetet mesélne el […].”  A sötétség, mely Monodikosz eltűnésével keletkezik és kezdődik, jelenetheti a szellemi élet valódi kezdetét, valamint az eddigi látszatlétezés és látszatimádat, a kollektív, társadalmilag elfogadott, de individuálisan determinált cselekményrendszernek pedig a végét, a test rituális (ősi beavatási rítusoknak megfelelő) életben tartásával, halálával és feltámasztásával együtt. Mindkét mű életcentrikus, és bennük a test (az istenség) meglátása, látása, láttatása központi feladat és élmény lesz, melyhez Tokarczuk a rendet és az ünnep áhítatát kapcsolja; a halál nem egy lezárt véget jelent: „Számos hagyományban él a remény az eredeti öröklétre való feltámadásra”. Az élet és a halál átjárható kettős-dimenzióként felfogható teret jelent, ahol az Epifánia (eredet), az Úr megjelenésének ünnepe, az Istenség megtestesülése (Emberi ünnepek rendje) fontos tényezővé válik, és amely az epiphaneia, azaz megjelenés görög eredetével analóg, valamint társítható a Vízkereszt és az Úr megjelenéséhez is. „Csak, ami megfoghatatlan és változó, az az igazán hasonlatos Istenhez.” Monodikosz, mivel megfogható és nem változó, nem tekinthető mégsem istenségnek, vagy Istennek. „A transzmutáció lépcsői a lélek fejlődését jelképezik. Fontosabb maga az út, mint a révbe jutás. Az átalakulás a lényeges […] utazás az úton levés öröméért.” Igaz ez a Transfugium és A szív című novellákra, de Buvárinál az utazás lépcsőire, a helyszínekre is, melyek mind különböző személyes alakulásokat eredményeznek. Monodikosz olyan idol, amely „meghal a világnak”, „változatlan és halhatatlan”, kisebb megszakításokkal mesterségesen küldik a halálba, hogy később feltámasszák, visszahozzák az életbe. Az „eszményítő masque igekszik egyéníteni a közösséget úgy, hogy rámutat annak középponti alakjára […].” 

Buvári és Tokarczuk műveiben (típusműveiben) a beágyazott, imaginatív elemek vannak jelen, melyek egy lehetséges jövőképet tételeznek. Ezt tekinthetjük a szövegekben megjelenő prospektív vonalnak. A retrospektív vonal pedig abban a módban fedezhető fel, hogy hogyan tekint az ember ezekre a kérdésekre ma, és hogyan évtizedek múlva, amikor a lehetséges és a fikció aktualitássá fejlődik (minősül), amikor hanyatló, destruktív folyamat alakul, egy vele párhuzamosan létrejövő progresszív és pozitív irányba tartó folyamattal együtt. Ez szorosan összefügg a morális és műfaji határokkal. A közelhozás rávilágít arra, amiben már benne élünk, aminek van már realitásalapja, a távoli science fiction-ök vagy fantasy-k világa ellenében, az elgondolhatóság keretein belül. A műfajhatárok elmosódásának lényege magán a szövegfolyamon és az értelmezésen van. Northrop Frye maga is felveti a „retorikai kritika” kapcsán, hogy vannak-e egyáltalán műfajok az irodalomban. Analógia azonban számtalan van, írja Frye, függetlenül a hatásoktól és a forrásoktól. Analógia lehet másik szöveg (intertextualitás), társadalmi vagy világ-, állam-, kultúra-, vagy szokáspárhuzam is a retorikai, logikai viszony fenntartása mellett.  

„élete, valósága, élménye, természete, képzeleti igazsága, társadalmi feltételrendszere, amit tartalmának akarunk felfogni, de maga az irodalom nem ezekből az elemekből áll […] regényt csak más regényekből lehet létrehozni. Az irodalom magát alakítja, és nem kívülről formálják […]”

Olga Tokarczuk és Buvári Tamás szövegében tehát a genetika, a tudás, a lelki egyensúly, vagy a rituális szokások mind olyan elemek, melyek az irodalom műfaji és tartalmi innovációja, valamint a technológiai innovációk köré épülnek fel, a harmonikus és nem-harmonikus élet (konkordancia és diszkordancia) párhuzamában. A(z iker)testvérkapcsolaton túl az emberiség dekonstruktív vagy konstruktív jellege alapvetően (saját) tudomány(á)hoz, tudás(á)hoz rendelt, de nem lehet abszolút megismerésre szert tenni. A haladás lehetővé teszi, hogy az ember felhalmozza és pragmatikusan alkalmazza a tudományt és a tudást. A tudomány mellett a szociális kondíciók a belső nyugalmat is igénylik, az ember intellektusa, intelligibilis oldala mellett az érzelmi, lelki, spirituális és pszichikai oldalt sem hanyagolhatja el, hangsúlyozza Buvári. A jó és a rossz felismerése, megkülönböztetése emberi cselekedet, melynek morális háttere az ember sajátja marad. Az etikai vonal dekonstrukciója lelki romlást is generál, pesszimizmus vagy lemondás által. Az interszubjektivitás gyengülése és az elidegenedés a technicizmus és szcientizmus előretörésével egyenes arányban figyelhető meg. A szabad(on) cselekvést és létezést az egyéni és társadalmi, közösségi szint egyaránt meghatározza. 

A mindkét műben megfigyelhető változás és állandóság egyensúlyt hoz, a külső és a belső, a világi és a lelki között azonban fordított arányosság keletkezik. Tokarczuk az idővel, rítussal a halál ellenében alkalmazott életet hangsúlyozza (Emberi ünnepek rendje). Buvári a rituális eljárások jelenségét a (gyermek)születéssel köti össze. A reprodukció, a biológiai képességek mind az utódlás folyamatosságára, rituális életképzésre fókuszálnak, az élet örökké tartó körforgására utalva, a felmutatás, megmutatás gesztusával, amely a gyermek és istenség (alanyainak) felmutatása és megmutatása lesz. Mindkét szerző esetében a manifesztív, demonstratív jelleg gondosan szerkesztett szépirodalmon keresztül képződik, informatív módon, időbeliséget és valós történelmet is a szövegbe építve. A figyelemfelhívó közlés, mely a befogadás felé egyfajta kinyilatkoztatássá is válik, a mai korban aktuális jelenségeket deklarálja, és mutatja fel azt is, mivel áll szemben a világ, és ebben az egyéneknek, társadalmaknak mi a teendője, iránya, hogyan gondolkodjon az aktuális jelenségekről (tovább). 

Bibliográfia

Baudrillard, Jean 1997. A Rossz transzparenciája. Fordította Klimó Ágnes. Budapest: Balassi.

Baudrillard, Jean 1994. Simulacra and Simulation. Fordította: Sheila Faria Glaser. Michigan: Ann Arbor – The University of Michigan Press.

https://libgen.is/book/index.php?md5=DBF3E860993373223D72E98FADF0F2DC

Buvári Tamás 2019. Nekem te vagy. Veszprém: Babel Press. 

Derrida, Jacques 2008. The Animal That Therefore I Am. Szerkesztette Marie-Louise Mallet. Fordította David Wills. New York: Fordham University Press. 

https://libgen.is/book/index.php?md5=2BBEF4400170673F5D75BA4B6E82627C

Eliade, Mircea 2005. Okkultizmus, boszorkányság és más divatok. Fordította Benedek Mihály. Budapest: Osiris. 

Falus András Dr., Dr. Melicher Dóra, Dr. Purebl György 2015. „Mentális folyamatok epigenetikai szabályozása.” Orvostovábbképző Szemle 22/1 (2015): 32-37. http://psychiatry.aok.pte.hu/tavoktatas/OP_012.pdf

Forgách Kinga 2019. „Olga Tokarczuk megalkotta a filozofikus horrort”. Könyves Magazin, 2019. szeptember 22. https://konyvesmagazin.hu/kritika/olga_tokarczuk.html 

Frye, Northrop 1998. A kritika anatómiája. Fordította Szili József. Budapest: Helikon. 

Genette, Gérard. „Fikcionalis elbeszélés, faktuális elbeszélés”. Helikon (2019/4): 462-80.

 Melicher Dóra Dr. 2019: „Ikerkutatások és epigenetika” Magyar Tudomány 180.8 (2019): 1135-46. Magyar Tudományos Akadémia – Magyar Tudomány (2019/8) 

https://mersz.hu/hivatkozas/matud_f28120#matud_f28120

Nyíri Tamás 2003. A filozófiai gondolkodás fejlődése. Budapest: Szent István Társulat. 

Tokarczuk, Olga 2019: Bizarr történetek. Fordította Petneki Noémi. Budapest: Vince. 

Trexler, Adam, Adeline Johns-Putra 2011: Climate Change in Literature and Literary Criticism”. Wiley Interdisciplinary Reviews Climate Change, (March/April 2011), Volume 2: 185-200.

Vas Viktória 2012: Hermetikus-mitologikus szimbolika. Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében. Nagyvilág (2012/5), 402-417.