Úristen, ki ez a lány?

(Király Anikó Simkó-díja elé)

Úristen, ki ez a lány? Nem, nem tévesztettem el, tudom, hogy laudációt kell írnom, és nem ValMar koncerten csápolunk, mégis ez a mondat jut folyton eszembe, ha Király Anikóra gondolok. Mert ugye, hol fér el, hol bújik el ennyire sok karakter, íz, szín és hangulat egy emberben, ki lehet ez a lány, aki ennyi történetet hordoz? Egy végtelenül szerény és kedves ember, aki mellette kiváló író – remek kombó, kívánom magunknak, hogy még nagyon sokáig maradjon ilyen.

Úristen, ki ez a lány?

Talán ez volt a legelső gondolatom is (kár, hogy nem jár jogdíj érte az említett zenekartól), amikor 2017. június 26-án belekukkantottam a nekünk küldött kéziratába. Egyszerre volt nagyon vicces, kicsit pimasz, és mégis érzékeny történet tele bájjal, és minden elsőkönyves rutintalanságával együtt a szívembe lopta magát. A Strand, papucs, szerelmet (lánykori nevén Egy tökéletesen tökéletes nyár) októberben fogadtam el, és terveztük be a következő év Ünnepi Könyvhetére. És akkor még nem is sejtettem, hogy a szerző pont olyan, mint a szövege, tehetséges, alázatos, elszánt, humoros és nagyon egyedi. Azóta is csodálom látásmódját, szemét és fülét az elcsípett mondatok megtalálásához, amikből könnyeden gördültek elő újabb és újabb történetek, mint pl. Semmi pánik!, Jó vége!, Ne nézz vissza!. Anikót nem lehet sem Diósvámhatár, sem Feketenyék határai mögé zárni, mert a fantáziája szabadon szárnyal A balatoni sellővel ugyanúgy, mint Kukkóniában Mangaluca mellett. A humor mellett benne van a játékosság, a kíváncsiság, és elég bátor kipróbálni magát egy négykezes regényben is, így született meg Erdős Zsuszával közös könyve, A palacsinta éjfélkor. Most jut eszembe a Bejgli, mamusz, szerelem is – lehet, hogy érik egy igazi szakácskönyv?

Bár egészen biztos vagyok abban, hogy az egy hónapja megjelent történelmi fantasyja csak egy állomás a pályáján, de hiszem, hogy A bazilika titka nagyon is fontos könyv lesz, mert úgy teremt világot és épít karaktereket, hogy az ember szeretne bemerészkedni az altemplomba, hátha ott leli Dantét (én ügyelnék rá, hogy ne habos vért vigyek neki, mert azt utálja a szívtipró vérszívó), vagy a Pilis erdőben csavarognék norák után kutatva. Sőt, a vagány főhősnőkkel szövetkezve én még Ferenc Józseffel is szembe mernék szállni. 

Ennél a könyvnél éreztem, hogy már elhagyja az ifjúsági irodalmat, menthetetlenül YA (young adult) szerző lett, aztán rápillantottam a dedikáló Anikóhoz kígyózó sorra a Budapesti Könyvfesztiválon, és rájöttem, hogy mindegy is, hány éveseknek írja a regényeit, kamaszok és felnőttek ugyanúgy rajonganak érte.

Örömmel láttam, hogy kreativitása a „grafománia” mellett (ő nevezte így, én csak idézem) a grafikában is megmutatkozik a tehetsége, hiszen mint illusztrátor tűnt fel Fellinger Károly Kenyérbélvirág című köteténél. A bazilika titkának külsejét számtalan külföldi ügynök dicsérte, a borító valóban mágnesként működik; átgondolt, trendi, de tükrözi, hogy belül is minőségi olvasnivalót nyer, aki kézbe veszi. Ugye milyen jó, hogy az író megtervezte magának?!

Király Anikó egyfajta híd. Híd a gyerek-és ifjúsági irodalom és a felnőttek közt. Szlovákiában élő magyar szerzőként ugyanúgy, mint ahogy abban is, hogy hol alkotó ember, hol pedig nagyon is a két lábon áll a földön, és nem riad vissza a kétkezi munkától. Látom magam előtt (sajnos most csak képzeletben, de kérlek, fotózzátok le), amint épp elképzeli magát Hídemberként, Kossuth szakállal, és megjelenik a gödröcske az arcán, amint elmosolyodik. 

Kedves Hídasszony, kedves kurátorok, 

egészen biztosan nem kerülhetett volna megérdemeltebb helyre ez a díj, hadd gratuláljak elsőként a díjazottnak, és a díjazóknak is a választáshoz. 

A kedves közönséget pedig biztatom, hogy olvassanak Király Anikót, mert biztosan nem fognak csalódni! Meg aztán, ki tudja, hátha közelebb kerülünk a megoldáshoz, hogy Úristen, ki ez a lány?