Póda Erzsébet: Forgatag (könyvrecenzió)

Több mint egy könyv – egy újdonság, egy életmű s megannyi történet. Egy olyan könyv, amelyben nem csupán történetek sorakoznak egymás után, hanem sorsok, lelki világok találkoznak, titkok és felismerések hullámai hömpölyögnek végig rajta – ahogyan azt már a címe is ígéri: Forgatag. A fogalomválasztás találóbb nem is lehetne. A forgatag ugyanis nem csak mozgást jelent, hanem mindazt az érzelmi örvényt, amelyen bárhogy harcolunk is ellene mindnyájunk élete során keresztülmegy: szerelmet, gyászt, vágyódást, reményt, összetartozást és döntéseket, melyek néha felemelnek, máskor megsebeznek.
Ez a kötet olyan, mint amikor hirtelen megállunk egy vásári forgatag közepén, megfagy az idő, és egyszerre rájövünk: mennyi sors, mennyi történet suhan el mellettünk egy szempillantás alatt – és ezek mind bennünk visszhangzanak. Olvasása közben az az érzésünk támad, mint amikor valaki halkan félrehúzza a függönyt saját élete ablaka előtt, és beenged minket. Megmutatja mindazt, amit az ember rendszerint elzár a világ elől saját magában, abba a mikrokozmoszba, ami csak az övé, amit senki nem láthat. A sebeket, a valós vágyakat, a félelmeket, a csendbe zárt igazságokat.

Ezek az írások egyszerre hétköznapiak és időtlenek, mint egy falusi udvar illata, a farsangi bál lüktetése vagy a szívben évekig őrzött csók íze, ugyanakkor egy távoli, mítoszokkal színezett világ is egyben, ahol vörös hajú harcosnők járnak, s ahol a Vad Szelek csúcsán az anyák még a halál után is vigaszt nyújtanak. A Forgatag igazi ereje talán éppen ebben a kettősségben rejlik: az életből kiszűrt valóság és a képzelet tágas tere egyszerre lélegzik benne. A szerző történetei – legyenek akár szociografikus hangulatúak, akár mesei jellegűek vagy épp sci-fi-be hajlóak – mindig ugyanoda térnek vissza: az emberi lélek kiismerhetetlen mélységeihez.

Ezekben a novellákban a nők állnak a középpontban. Asszonyok, akik látszólag csendesen tűrnek, közben azonban belül tombol bennük a vágy a szabadságra, szerelemre, tisztességre vagy éppen a bosszúra. Nők, akik elbuknak és felállnak, akik sírnak és szeretnek, akik olykor maguk sem értik, honnan merítenek erőt – mégis továbbmennek. És amikor szólnak, nemcsak saját sorsukat mondják el, hanem mindannyiunkét, akik hordozunk magunkban titkokat, kimondatlan reményeket, örök kérdéseket.

A kötet első története, a Titkom gyümölcse talán a legszebb példája annak, hogyan fonódik össze szerelem, bűn, megbocsátás és sors. Egy élet, amelyet egyetlen csók más irányba fordított; egy asszony, aki egész életén át egyetlen férfi nevét őrizte a szívében. A történet olyan őszinte, hogy olvasás közben néha érezzük: ez már nem is mese, hanem vallomás. Egy nő, aki egy soha el nem múlt szerelem terhét hordozza magában – egy életfogytig tartó érzelemnek nemcsak szépségét, de fájdalmát, következményeit, titkos gyümölcsét is.
Ez a történet az anyai szeretetről ugyanúgy szól, mint az el nem múló szerelemről, a társadalmi elvárások pokláról, és arról a láthatatlan kötelékről, amely múltunkhoz köt bennünket.

A könyv másik világa – a mítoszteremtő, mágikus A Vad Szelek lánya – azt mutatja meg, hogy a szerző prózája nem ismer határokat. Könnyedén emeli át az olvasót egy olyan térbe, ahol a nők egyszerre harcosok, anyák, örökösök és álmodók. Ahol a lélek útja nem ér véget a halállal, és ahol az anyai szó még a szél szárnyán is hazatalál. E történet – minden fantasy eleme ellenére – mélyen emberi. A felelősség súlya, a választás terhe, a titkok ára, a szülők és gyerekek egymásba kapaszkodó sorsa mind ott pulzál benne.

A Forgatag gyöngyszemei egyenként is megállják helyüket teljes értékű történetekként, de együtt egy teljes képpé állnak össze: az élet szövevényes, sokszor fájdalmas, mégis gyönyörű forgatagává. A szerző szelíden, de határozott kézzel vezet végig bennünket ezen az úton. Nem ítélkezik, nem emeli fel a hangját – csak mesél. Nyitott szemmel jár a világban – de leginkább nyitott szívvel. Írásai olyanok, mint egy lassú, meghitt beszélgetés a konyhaasztal mellett, vagy mint egy mesélő az esti tűz melegénél, ahol a fény ugyan pislákol, de a történet igaz és élő. Minden elbeszélése mögött ott áll az emberi tapasztalat: az asszonyok, akik tűrik a sorsot, de közben belül forradalmat vívnak; az emberek, akik vágynak a szeretetre, de néha maguk sem tudják, hogyan fogadják el; és azok, akik titkokat hordoznak, hogy másokat megóvjanak. Nem állít pódiumra tanulságokat. Helyette együtt halad velünk – megengedve, hogy saját életünk alakjai, emlékei, vágyai megjelenjenek a lapok tükrében.

A szerző különös érzékenységgel bánik nőalakjaival. Nem emeli piedesztálra őket, de nem is sajnáltatja egyiküket sem, inkább megmutatja valódi erejüket – azt az erőt, amely gyakran csendes, kívülről alig látható, mégis hegyeket mozgat.

Ez a könyv több mint egy novelláskötet: lelki tükör. Ha belenézünk, talán saját történeteink vonásait is felfedezzük benne, felismerhetünk benne valamit magunkból. Egy emléket, egy szeretett arcot, egy fájdalmat, amelyet évek óta hordozunk, vagy egy reményt, amelyet talán el is felejtettünk.

A Forgatag nem csupán elolvasásra hív – hanem átélésre.
Arra, hogy megálljunk, és meghalljuk a bennünk élő történeteket. Arra, hogy elidőzzünk egy-egy mondatnál. Arra, hogy felidézzük, hányszor forgatta fel az élet saját kis világunkat – és hogyan építettük azt újra.

Kérem, fogadják szeretettel ezt a kötetet, amely nemcsak olvasmány, hanem szelíd, mély emberi tapasztalat. Fogadják úgy, mintha valaki finoman megérintené a vállukat, és azt mondaná: Ülj le egy percre, hadd meséljek valamit. Valamit neked s talán rólad is.