Tartós szellemi élvezettel jutalmazza olvasóit Filep Tamás Gusztáv, nem csupán most tárgyalandó munkájában (Agorák kora), hanem azzal a több évtizede tartó alázattal, amellyel művelődéstörténetünk, szellemi kincsestárunk elfeledett életműveit rostálja újra, szerkeszti meg azok kritikai kiadásait. Hatalmas filológiai pontosságot, könyvtárak mélyében való jártasságot, az idők párhuzamaiban rejlő áthallás tudományát rejti s kívánja meg ez a sokak által alig méltányolt munka; mert, bizony, a történet ott kezdődik, hogy sokan, amúgy a műveltebbje is, klasszikust már alig olvas, elég, amit tanultam róla, dünnyög, s ott folytatódik, hogy egy-egy klasszikus újra-kiadásában alig-alig érti meg a dolgok lényegét. Valóban csak jelzésszerűen mondom itt, ami, persze, a szakmán belül még többé-kevésbé evidens: neve hírére kényes irodalomtörténész egy közismert író novelláinak újabb válogatásakor sorra újraolvassa a korábban megjelent közléseket, összeveti az esetleges szövegeltéréseket, megkutatja, hogy annak oka egy hanyag nyomdászban, vagy egy alapos szemű lektorban keresendő-e, s ám ez a mélységi vizsgálat akár egyetlen szó variánsaira is felfigyel; s akkor még maga a munka tulajdonképpen el sem kezdődött.

Hiszen a szerkesztés követheti az első megjelenések idősorrendjét, no de dönthet a tematikus ívelés mellett; utóbbi esetben pedig két olyan novella egymás mellé illesztéséből, amelyek elsődleges megjelenése között sok év telt el, elénk tárulhat az adott szerző addig rejtett arcéle; hogy milyen következetesen tért vissza ő olykor elengedettnek gondolt témáihoz, hogyan írja tovább egy mellékalak sorsán keresztül a korábbi történetet; s miért? No, még most is csak bontakozik az irodalomtörténész dolga, aki, ugye, új előszót ír a régi – s mindaddig ismertnek hitt – novellák gyűjteményéhez (de lehet az egy klasszikus regény újabb kiadása is), s ebben az előszóban, ebben a bevezetésben az életmű kapcsán, a korabeli recepció áttekintésének segítségével, olyan releváns közléseket tár elénk, amelyekre addig nem is gondoltunk, noha a szerző munkásságának releváns értékeire mi magunk is rendszeresen s szeretettel, mindenekelőtt szeretettel hivatkoztunk addigi kritikai munkásságunkban, avagy kávéházi társalkodások mellékmondataiban.

És akkor jön Filep Tamás Gusztáv, s a maga csöndes módján megtorpanásra késztet bennünket.

Amúgy vagy három és fél évtizede csodálom a pasast. Amellett, hogy – legyen ez itt nyílt szini főhajtás – bármikor bármit kapásból elhittem neki, pedig valamely dialógusunkban, első tételei nyomatékos megfogalmazásaikor azt gondolom, úgy tizenhat-tizenhét éves lehetett; de már akkor felmondta az addig megismerhetett erdélyi magyar irodalom legfontosabb fejezeteit, beleértve a lábjegyzeteket. Ezek után tankönyvként forgatható irodalomtörténeteket és monográfiákat írt a felvidéki magyar irodalomról. Hogy az egész majd egy olyan átfogó művelődéstörténeti, szellemtörténeti vállalkozás képét öltse, amelyhez fogható mintákat a klasszikus időkben találunk, Szerb, Cs. Szabó és Szabó Zoltán, esetleg. Nem csak hallom, látom is ebben a pillanatban magam előtt az ő heves tiltakozását, s hát persze, volt itt bennem némi elfogultság-látszat, azért a magyar történettudomány elég erős mind a tudományosságban, mind annak megfelelő szintű átadásában, továbbításában; ugyanakkor valami mégsem tökéletes abban. Ezt épp Filep erősíti meg, bár nem erre gondolva, ám azért, ha belekötünk – akad itt némi magyarázat. Mert ő, e kötet anyagára utalva, arról ír: tapasztalatai szerint sem a mai magyar „jobboldal”, sem a „baloldal” nem ismeri saját előzményeit. Ez nagyon sok, amúgy alapvetésnek gondolt történetben is így van, bizony, a mai politikai paletta szereplőinél látom: olyan evidenciákra csodálkoznak rá, egy-egy újabb kiadás kapcsán, amelyekről legalább nekik már jóval korábban illett volna szólniuk, kellett volna azokra a szellemi elődökre hivatkozniuk, konzekvensen és részletességében, annak plasztikusságában – amikor felléptek ama régi történelmi út képviseletében. S gondolok itt bármelyik demokráciára, a paletta széles, a látószög, ugye, nem annyira.

Mondom, panelek vannak ugyan, Kazinczy-toposzok, Kossuth-ornamentikák, Babits-pillantások, ám az egész, annak az egésznek az egésze, amire a magyar művelődéstörténet, a magyar nemzeti gondolkodás sajátos, egyedi identitása kapcsán gondolunk, valamiért rosszul, hiányosan, a megfelelő konzekvenciák elmaradásával öröklődik át a soron következő nemzedékekre; s ebben én az átadás hiányosságait is okként vélem felfedezni. Sok nagy és nyilvánvalóan értékes életmű citálása vész el a sokszor szükségtelen részletekben; ugyanakkor nagyon sok részlet vész el számunkra, az utókor számára, döntő és meghatározó korokból; sok olyan ráutalás a nagy művekre, amelyek révén pedig akár kulturális, akár politikai áramlatok okszerűsége válik értelmezhetőbbé, válik evidensebbé. Amire gondolok, arra példa akár a Filep-kötet első esszéje, Petrogalli Oszkárról szól, aki az eggyel korábbi századforduló közéleti embere volt, munkássága 1925-ig tart, részese s tanúja tehát azoknak a sorsdöntő évtizedeknek, amelyek az első világháborút s a trianoni döntést előzték; de cselekvő, integráló személyisége a kisebbségben maradó felföldi magyar politikusok táborának. Nem az esszét ismertetem, azt olvassák el, ahogyan a többi, letehetetlenül izgalmas portrét és cselekvés- vagy cselekvés-elmaradás történetet, amely a kötet feszességét adja, ám már az első írás alkalmas a Filep-technika megrajzolására. Két fontos erre utaló adalékban. Az első: az a megjegyzés, hogy „a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbségtörténet kutatásában a politikatörténetet gyakran a harmincas évektől eredeztetjük – tehát az okozatból magyarázzuk az okokat”. Ennek mind igazságtartalma, hogy ugyanis a gyerek már megszárítkozott, már rég a vacsoráját fogadja édesanyjától, de mi, gondos apák még mindig a fürdővíz megfelelő hőmérsékletét ellenőrizzük, az igazság ilyetén tartalma tehát stimmel. Miképp az is: mind a mai napig ugyanez hibádzik például abban, hogy a napi aktuálpolitikai folyamatok eredőjét megértessük – mert hát, ugye, abban a speciális helyzetben vagyunk, amikor az eggyel korábbra történő visszamutogatás korántsem elegendő, az asszó egyik szereplőjétől sem.

No de lássuk a másik ígért Filep-direktívát, avagy munkamódszer-alapvetést. A Petrogalli-portré megfelelő szakaszában, a Tisztelt Házban eltöltött éveinek ismertetésekor, megtudjuk a szerzőtől, hogy  „a naplóbíráló bizottság tagja volt.” Ám nincs mondatvégi pont, mint nálam, Filep vessző, s hozzáfűzi: „Bothár szerint az igazságügyi bizottság tagja, majd előadója lett”, tovább nem idézem, itt a személyiség elevenítése erősödik tovább, ám az iménti félmondat utolsó szavához egy lábjegyzet kerül: „Forgách azt állítja, hogy ott volt minden fontosabb bizottságban”. Talán értik, s nem untak rá, így az alapszöveg folyamata nélkül, erre a kis illusztrációra. Hogy milyen s mennyire alapos, precíz, nagyon pontos kirakójátékos Filep Tamás Gusztáv; amit leír, annak minden létező s általunk akár létezőnek, még meglévőnek sem gondolt forrását felkutatja, kiszálazza a történéseket, s minden szereplőt elhelyez az egyetemes történetben, annak érdekéért, hogy a felmutatott modell, az eredő tisztán, világosan, a legapróbb részletében is érthetően álljon előttünk. Nincs elnagyolás, nincs kíméletesen kezelt részletkérdés, s leginkább nincs – gyakorlati megoldás. Elméleti persze van, több, mint kellene, példákkal s példázatokkal tele van kinél a padlás, kinél a ládafia, ám a legfontosabb felismerés itt is, ott is hibádzik: hogy ugyanis „a régi sebek megújulásáról szóló lírai futam nem egyéb merő babonánál” (Filep T. G.) Mert a seb – eleven. Ha régit tépünk is fel, azt mindig a gyógyíthatatlanság friss fájdalmával tesszük; s jó, ha csak tettük. Az idézet s a rezonálás már az esszék háromszáz oldalát lezáró szerzői utószóra utal; arra a számvetésre, amely Filepben nagyon keserűen, vagy hát talán csak nagyon tényszerűen fogalmazódik meg a nemzeti összetartozás fogalmáról – miután korban s időben, az esszéfüzér szépen szerkesztett, tematikus íveiben bejárjuk e fogalom ezotériáját, szakralitását, realitását, apriorisztikusan rusztikus szólamtörekvéseit; s eljutunk az igazságok pillanatáig. (Részemről itt nincs nyelvtanhiba, jelezném csak). Remélem, sikerült várakozást keltenem önökben a kötet felé, s nézzék el, hogy az egyes fejezetek részleteiről alig szóltam. De hát az egységkép s az egység képe vagy képtelensége a lényeges; ha csupán három alkalmat emelek ki a részletezés apropóján, akkor nagyon hosszan beszéltem volna a „népnemzetiek és népi-nemzetiek” fogalmi ütköztetéséről, vagy a „bozgorok a határon” nyomán a hontalanság-kép kiteljesedéséről, netán (no, melyik legyen a harmadik?) a „merényletetika” párhuzamainak okán azok végtelen számú lehetőségeibe bonyolódom. Zárszóként fogadják el tőlem az invitálást, vegyék, mindenekelőtt szeretettel, kezükbe azt a tudástárat, amely borzasztó közel hozhat bennünket önmagunkhoz; s szurkolok, hogy ez az önünk-magunk szeretete meg is maradjon. 

Van még valami. Így, a zárszó után fűzök ide egy idézetet Filep Tamás Gusztávtól, kicsit visszakerekítem ezzel mondandómat annak kezdeteihez, ugyanakkor ismét s megint másra gondolva, kissé elvonatkoztatva, arra szeretnék kérni minden gondolkodót (s hát néha remélem, hogy ebben mindenki érintett), tűzzék falukra ezt a négy mondatot, s mindig ennek jegyében éljenek: „A szerkesztő szerzőkkel, eszmékkel, mondatokkal, betűkkel és egyebekkel dolgozik. Néha mindegyik elviselhetetlen – de a betűk mindig. Szerkesztettem olyan könyvet is, amelyben másfél millió volt belőlük. S többnyire van egy olyan pillanat, a könyv leadása előtt, éjszaka, amikor mindegyik betű kiegyenesedik, tűalakot ölt és hegyes végével fordul a szerkesztő teste felé, hogy ledöfjék, ha közülük csak egyet is rossz helyre biggyesztett vagy rossz helyen hagyott”.

Bizony mondom néktek: tűnődjön el mindaz, ki a tudott s nem tudott dolgok, az ismert és ismeretlen világok szerkesztésére vállalkozik. (Filep Tamás Gusztáv: Agorák kora. Méry Ratio Kiadó, 2014).

Tamási Orosz János

 Megjelent 2014-ben, a HYPERLINK „http://www.mkdsz.hu”www.mkdsz.hu (magyar-hon-lap) oldalon. Eredeti hivatkozási link az oldal archívumának elérhetetlensége miatt nem áll rendelkezésre.