Hazatérés
Saját testét
a vég felől olvassa.
Csak így van értelme, mondja.
Mosolyog. Olyan sűrű
a levegő. Olyan
nehéz –
így nem lehet,
akarom még mondani,
mielőtt szökne
belőlem
a lélek, mielőtt a csönd
magába fojtana,
de a szavak helyett
csak gyönyörű, színes
rovarok,
törékeny, tarka
lepkék szállnak ki
a számon.
Chicxulub
A nap végén
a zuhany alatt állsz.
Akár egy törött edényen,
átfolyik rajtad
a forró víz,
az idő, minden ősöd
közös sorsa:
rá gondolsz. A kertre.
A hosszú útra a tűző napon,
a homokra, amivel
megtelik majd
a szád.
Elzárod a csapot.
Még vársz,
Isten a konyhában
már világod maradékát eszi –
meddő édenek,
kimerült,
lakatlan földek,
recsegnek fogai közt
a homokszemek.