Fenyőfa tavasszal
(Pine Tree in Sprig)
fenyőfa
zöld emlékezetet
hordozó zászló
megsértve a magányos órát
Hűséges fa
ahogy itt őrt áll
egymagában egyszerű smaragzöldben
felülmúlva a természet szabványos megkapaszkodóit
fenyőfa
most éppen árnyékba veszve
a pompásan feldíszített árulók között
zavartalan visszavonulva az általuk elárult színekhez
Szép fa
egyenes és megbízható
mi az, mit ez az iskola megtaníthat nekem
hallgatásod, makacs hűséged?
Agostinho Neto
Neto, nem volnál többé
Mint a szerencse által kedvelt közbülső valaki
A gyermekek rejtvényében; Kwame
Előre lépve, hogy megszólítsd
A démonokat; mögötted egy lemaradó harmadik
Még meg nem nevezett, elcsavarodott ujjakkal?
Nem! Biztonságos lépéseidet
Nehezen értették. A lábad
Megtanult heves egyensúlyt tartani
A megaláztatás meredek lejtőin;
Finom kezed, türelmesen
Tisztított a legfinomabb bevágásnál is,
Amikor kegyetlenül megparancsolták a gyilkolást,
Dallamos hangod csatakiáltást hallatott.
Talán a családod és a barátaid
Tudták, hogy egy vidám villanás repeszti szét a homályt
A képeken látjuk, de én jobban szeretném
Megtartani a sötétebb legendát.
Mert láttam, hogy
Fél évezred idegen erőszak
És gyilkosság hogyan varázsolhat mosolyt
A bolondok üres arcára,
Baljós vigyort Afrika idióta királyai képére
Akik obszcén aranypalotákban felügyelik
Saját népük lemészárlását.
Neto, éneklem az elmúlásodat, én,
Félénken veszem igénybe a te hatalmas
Fegyvertárad széles készletét.
Mit énekeljek? Sirató énekkel válaszolni
A bánatra? Nem, könnyekkel telt öröm-dalokat
Éneklek; ünnepelni fogom
Az Embert, aki félelmetes sorsok
Hármasságát lovagolta meg
Megtaposott fajunk ügyében!
Te Gyógyító, Katona és Költő!
Az első lövés
(The First Shot)
Az a magányos puskalövés, névtelenül
a sötétben, mellmagasságban lopakodva
egy ideges külvároson keresztül
a mennydörgések szezonjának szünetében
akadálytalan repül és belefúródik
határozottabban mint a nagyobb zajok
tovább az emlékezet homlokába.
Biernaczky Szilárd fordításai