Acélkolibrik

Újra hallani a lánctalpak dübörgő zaját,
érzed a vihar feszültségtől édeskés illatát.
Bimbódzó virágok sírnak hajbókolva,
könnyek nektárján acél kolibrik hódolnak.

Kapaszkodnak indáin árva csemeték,
énekesmadarak figyelik a néma zenét.
Néha elhalkulnak, ilyenkor sír a csend,
könnyek mezején színpaddá lett.

Véres bábjátékot vezényel a kaszás,
ormótlan szaggatja az élet fonalát.
Kit testvérnek gondoltál száz éven át,
most hazádra zúdítja minden baját.

A Kánaán ügyében

Újra megnyírták szárnyainkat, mint magát madárnak képzelő baromfit.
Ne szálljon oly magasra, ha a ketrecből kiengedik.
Emberrobot lett programod e túlérett földi paradicsomban.
Szalagon termeled kenyered, fáradtságtól lebutultan.

Cinikussá vált énünk a reklámok túlöltözött apostola:
Hirdeti hitét, felhőkarcolókra ágaskodva.
Elöntött búzamezőn mossák el síró árvák könnyeit.
Lánctalpak tapossák a Kánaán megígért földjeit.

Már-már elhitették velünk a nagy álmot, neonfénybe burkolva.
Gurult a szekér a bilbordokkal övezett úton.
Nem láttuk, hogy megvakultunk, politikus fogta fehér botom.
Szememről mikor vedlem fátyolos szürke hályogom?

Bankárok lopják el alólunk a talajt, törékeny üvegcukor fedelünk.
Édes, ha belekóstolsz, de az első viharban szétesik.
Virtuális pénzzel fizetsz érte, uzsorakamatra.
Nullák és egyesek kígyóznak sorsokat mutatva.

Szürke eminensek halásznak a zavarosban.
Ügyeskedők hajlítják a paragrafust még jobban.
…Apám szavára gondolok, ki mindig becsületre nevelt:
„Nem divat már kimondani az igazságot, mert nem beszélünk arról, ki elment.”

(A Pegazus alkotópályázat líra kategóriájának 3. helyezettje)