Kebelkígyó

Minden ember más, egyénenként eltérő. Más az álmunk, célunk, személyiségünk.  Remekül ki van ez találva! Emberi természetünknél fogva nem rejtjük el véleményünket embertársainkról, beszélünk arról, hogy a másiknak hogyan kellene viselkednie, milyen ruha állna jól neki, kivel nem kéne barátkoznia… 

Hoppá, barát! Igen, a barátság fogalmát is mindenki másképpen értékeli.  Én úgy gondolom, hogy a barát az, aki ha sírok, megpróbál megnevettetni, de ha nem sikerül, velem együtt sír, ha el akarok futni, meg akar állítani, de ha ez sem jön össze, velem fut tovább. Ha viszont ő hív, rohanok, mert tudom, hogy rám van szüksége. Tudja ezt már az a tizenéves is, aki nemrégiben arról panaszkodott, hogy a legjobbnak hitt barátja szúrta őt hátba, mély testi és lelki sebet ejtve rajta. Azt érezte, mintha egy  kígyó méregfoga hatolt volna a testébe, és iszonyatos tempóval pumpálja a sebbe a lassan ölő mérget. Az a kettős seb egy idő után a külső hatásoknak köszönhetően elkezdett regenerálódni, majd rájött, minden történik valamiért. Fel kellett ismernie, hogy bár a barátság fogalma nem változott ma sem, csak az értéke nagyot esett. A vicc szerint körülbelül akkorát, mint amikor a forint meglátta az eurót a szobában és ijedtében kiugrott az ablakon. A barátság egy bonyolult folyamat, melyet maga Arisztotelész fogalmazott meg a legjobban: „A barátság egy lélek, mely két testben lakozik”. Azt már én mondom, hogy a jó barátsághoz idő kell, úgy, mint a jó borhoz, és ha egy a barát a szemembe néz, hallja a lelkem bánatát. S ha beérik, azért a pillanatért érdemes élni, és őrizni a mélységét. Vajon képesek vagyunk erre?