Ki a hóból, be a zöld kukoricába

…mondták régen az öregek, amikor a tél múltával hirtelen, szinte egyik napról a másikra jöttek a meleg napok. Úgy, mint napjainkban. A minap arra jöttem rá, hogy ez a hirtelen időváltozás akkora hatással van egyes emberek józan ítélőképességére, hogy az már nevetséges. Hogy miről van szó? 

A parkolóban megállt egy autó, és lassú, fájdalmas mozdulatokkal kilép belőle egy középkorú nő, a sofőr pedig az autóban marad, hogy megvárja az utasát. Vagy fél óra elteltével újra a parkoló mellett haladok el, ráismerek az akkor visszaérkező asszonyságra, aki kinyitja az egyik autó ajtaját, és szintén nehézkes mozdulatokkal belehuppan az ülésbe. Közben beszél, mondja a magáét, bár azt, hogy mit mondott, nem értettem. Meg valahogy nem is érdekelt. Pár másodperc elteltével kivágódik az ajtó, és orrhangon visítja, hogy jaaaj…más autójába ültem be! 

Most már értettem, hogy miért dudált az egyik sofőr olyan hosszasan és kitartóan. Azért, hogy figyelmeztesse az eltévelygett utasát, hogy ne hogy má… Azt, hogy milyen bamba arcot vághatott az a sofőr, aki arra eszmélt, hogy egy számára idegen ember foglalja el az anyósülést, nem láttam, de van elképzelésem. Hogy az ominózus eset csak szórakozottságból esett-e meg, vagy a hirtelen hőguta hatására, nem tudom, de azt igen, hogy akaratlanul is ellenállhatatlan nevetőgörcs tört rám.

Alig mentem ötven métert, és újabb fura dolog történt. Főszereplő egy jól megtermett fiatal nő, anya, aki férjével és a többi porontyával a legkisebb, ki tudja hányadig gyermekét tologatta a babakocsiban. Majd megálltak, az asszony matatott valamit a gyerkőc lábánál, s egy reklámtáskát vett elő. Másodpercek töredéke elég volt arra, hogy a világ legtermészetesebb mozdulatával ledobja magáról a rajta lévő pulóverét, s ott álljon a nyílt utcán melltartóban. A táskából kivett felsőrészt magára öltötte, közben az emberek jöttek-mentek.

Annyit azért még hallottam, hogy megkérdezi párjától: ugye jól nézek ki? 

Nagyon…

A harmadik történet nem fakasztott mosolyt az arcomra, ugyanis egy nagymama, vagy legalább is egy nagymama korban lévő hölgy egy kicsi fiúcska kezét fogva, szinte gondolkodás nélkül rálépett az autóktól hemzsegő főútra, és zebra ide, zebra oda, elindult felfedezni azt, hogy milyen érzés az, amikor az ember sarkát szinte legyúrja az autó kereke. Mindezt egy kisgyermekkel. 

Noormááális, Margit? – jutott hirtelen eszembe a Besenyő család egyik tagjának legendás mondata, bár ebben a helyzetben ezen nem kacagtam…