Terasz

A ködben is mindent rögzítenek
a térfigyelő varjak. De csak a képet.
A zsoltárt nem hallják, a háttérben
búgó orgona számukra néma. Pattog
a festék a szemhéjakról, mállik a vakolat.

A hívek megosztják egymás közt, ami van:
serpenyőben a vacsorát, pár fiatalkori
képet. Az angyalok fürdőköpenyben,
leforrázva ülnek az ég teraszán, míg az éghez
támasztott létrák füstje messzire érzik.

Angyalkamera

A világ összes rezdülése egyetlen lemezen
megvehető. Keresd ki rajta tegnapi álmaim.
Kit látsz a gyűrött felvételeken?

Gyűjtsd össze csokorba a rokonlelkeket.
Mondanak-e valamit a finom átkötések,
borzasztanak-e vajon az újrahangolások?

Én nem merek belenézni sem. Nem akarom
látni a riadt kisfiút, a sors nadrágszárába
kapaszkodót, a hintából kiszédülő lelket,

aki – mint erőművész a súlyt – verszsákot
emelget, rozoga zongorán billenti a rímet,
míg közvetlen mögötte az évek elkoszolódnak.

Újraírnám őt, mint egy félresikerült verset.
Tollhegyemen tonnányi súlyok. Felhívnám, hogy
megvigasztaljam, ám a vonal örökké foglalt.