T. a híres költő mondta neki egy baráti beszélgetésük alkalmával: „A napi penzumnak meg kell lenni.” (Nulla dies sina lines — mondotta volt Apellész, legalábbis Plinius szerint.) Ő akkor mormogott valamit az orra alatt, hogy ha te tudnád, nekem mennyi dolgom van, mi mindent kell elintéznem…! 

Állandóan időhiánnyal küzdött. Mindig szerette volna, ha nem lenne más dolga és csak az írásnak szentelhetné az idejét. De ez hihetetlennek tűnt. Aztán olyan hirtelen jött minden, mintha megrendelte volna: egyik napról a másikra elvált, munkanélküli lett és nem tudta hol lehajtani a fejét. Ez is olyan hihetetlennek tűnt. Az élet diktálta helyzet olyannyira regényszerűre sikeredett, hogy még az írót is megtévesztette…

És persze még mindig nem értett semmit. 

Ekkor az öreg kínai tanácsára hallgatott, akit soha nem látott, csak poros írásait ismerte. Az egyikben ez állt: Ha két lehetőséged van, és az egyik a halál, ne azt válaszd!

Ezt ő kompromisszumnak fordította, tehát az adott pillanatot, életének választóvonalát határértékként kezelte: nem lehet eldönteni mennyire valós, illetve nem valós az élet diktálta helyzet. Mennyire reális a halál közelsége, mennyire csak látszat… 

A kompromisszum kellő indoklással megköttetett.

Lábra állt és írhatott. 

Senki, egyetlen kiadó nem adta ki műveit. 

Ekkor már kezdett oszlani a homály és kezdett tisztábban látni. Látta, hogy a kép hamis, csak festett halált, festett gyümölcsöt látott… 

Úgy döntött, megírt műveit csak akkor teszi fiókjába, ha ő maga is meg lesz velük elégedve. 

A fiók azóta is üres… de Apellész már keveri a festéket…

Hogya György