Duchamp — lépcsőn lefelé lépegető aktja
Egy ideig ott díszelgett a számítógépemen, mint háttérkép. Tehát elégszer láttam.
Az ember nem is gondolná, hogy meztelen nőről van szó… inkább egy nő fűzőbe kényszerített teste sejlik ki a darabokra tört mozgásból.
Ennek az aktnak az őszintesége provokál. a visszavonhatatlant sugallja. és a töredékké hasadó őszinteséget, amelyet már éppen töredezettsége miatt képtelenség felismerni. úgy vállalja és mutatja meg a meztelenségét, miként a mai ember a valóságot: felismerhetetlenül.
Duchamp lefelé haladó aktja az ember nem vállalt valósága.
Miközben nézem, magamat is látni vélem, amint kíváncsian bámulom a kép titokzatossá vált üzenetét. S közben arra gondolok: Meztelenül látni magamat, testi szellemi mivoltomban, az én koromban már nem a legrosszabb és legszégyenteljesebb, amit magamból mutathatok. az én töredezettségem is felismerhetetlenné teszi saját bűneimet.
„A művészet olyan kényszerekből meríti életét, amelyeket maga ró magára… a mások kényszerétől meghal” — mondja Sartre. Igaza van: ha más kényszerére kellene meztelenül mutatnom a lelkemet, meghalnék…
Hogya György