a névhez tartozó

a hóhér hasonmása

sokáig nem tudta,

hogy kire is hasonlít,

történt aztán egyszer,

hogy egy európai nagy-

városban valaki rá-

köszönt, szabadságon,

kérdezte az illető

a hasonmástól, akkor

az illető megmondta

a hóhér nevét, de

a névhez tartozó foglalkozást

nem hozta szóba, nem

én vagyok, mondta

a hóhér hasonmása, persze

én is titkolnám, ha

emberek kivégzése volna

a munkám

barátai sokáig nem

tudták, hogy a hóhér

hasonmása a hóhér hason-

mása, mert a hóhér a hó-

hér hasonmására hasonlított,

persze mindenki

hasonlít valakire,

akkor is így van ez, ha

csak egyetlen ember él

a földön, üresnek érzem

magam, írta fel naplójába

a hóhér vasárnap délután

cetlire írja a hóhér

hasonmása

a hóhér telefonszámát,

sosem lehet tudni,

bármikor jól jöhet

egy ismerős arc

a kivégzés utáni

forgatagban,

két pont meghatároz

egy egyenest,

három pont,

ami nem írható fel

egyetlen egyenesre, meg-

határoz egy kört,

nincs unalmasabb

az egyenes vonalnál,

a hóhér egyedül ebédel

délben a hóhér

egyedül ebédel,

míg a hóhér hasonmása,

az egyik, mert a lányom

szerint mindenkinek

átlagosan hat hasonmása van,

érdekes dolog

ez a hasonlóság,

mit jelent hasonlítani,

az egyik arc olyan, mint

a másik, mégsem történik

meg az azonosság, például

ikrek, olyan az arc,

mint a szó, jelentést

kapcsol hozzá az értelem

finom volt az ebéd,

mégis magára hagytuk,

a jó hóhér egyedül ebédel,

érdekes dolog ez a hasonló-

ság, hajnalban a hóhér

kivégzi a hóhér hasonmását,

egy idegen ország ismeretlen

fővárosában sétálunk

a színes utcán, egy fehér

templomban hasonló bűnökért

imádkozunk, elmúlik

a hasonlóság, mint

az angyalok tévedése

tavasszal

görögül olvassa a hébereket,

azt mondja, a valóság

időnként kedvez a látszatoknak,

a hóhér kivégzését várja

a hóhér hasonmása, köpenye

árnyékát fügefára akasztja,

aztán elindul két út közül

a harmadikon,

téved és meginog

hóhér vagyok, munkaköri

leírásom szerint

a dolgom amberek

kivégzése szakszerű módon,

ezeket a szavakat

ismételgeti a tükör előtt

állva a hóhér

hasonmása, mert el akarja

játszani a halálraítélt

hasonmásának a kivégzését

ismeretlenek irgalmában

bízva kivégezte a hóhér

hasonmása hajnalban

a hóhért, a helyére állt,

szívét kezébe vette, úgy

kiabált, nem én vagyok

a hóhér, kiáltotta, a látszat

a valóságot csúfolta, sárga

madarak repültek az égen,

a hóhér özvegye ott

állt középen, nem követtem el

semmiféle dolgot, morgott

a hasonmás, aztán lemondott

jóslatot kér a hóhér

hasonmása a tükörtől,

el fog tűnni az arcod,

a halálraítélt teste

belemered az estbe,

mint a tévedés neve,

források körül apró

állatok szaladgálnak,

nekivág a szent hajó

a nyári éjszakának

képzeld, hóhér vagyok,

egy vasgolyóhoz hasonlítok,

ha pedig létezik hóhér,

létezhet a hóhér hasonmása is,

nincs unalmasabb az unalom-

nál, mert olyan az ismétlés,

mint az egyenes vonal,

akasztófáról lógó kötél,

akasztófázunk, kérdezi a halál-

raítélt hasonmása a hóhér ha-

sonmásától a kivégzés hajnalán,

akasztófahumor, de

ilyet egy hóhérról szóló

versbe nem írnék

lovakra kötözik a testet,

négy ló a négy égtáj felé,

a hóhér hasonmása

nem gondol az arcra,

pedig az arc álarc is lehet,

tépi a körmét, véres az ujja,

a hasonlóság különbség

is lehet, egy darabka

szénnel lerajzolja,

nem lehet összerakni