Kerti csillagnézés Liebenwaldéban
ahogy a locsolásból felnéztem, szinte rámzuhant az éjszakai ég
csak tartottam a csövet valamerre, a víz meg folyt és folyt
ó a fent!!
teli, tiszta, porzik
„ideális éjszaka hullócsillagokat nézni” mondták ma a rádióban
mert a valami eléri a valamit
zúg, ömlik a fény
a Tejút karnyújtásnyira
szerencsére itt alig vannak lámpák, Liebenwaldénak még vonatállomása sincs
csak az égi fénybolt
ott az Öv, az Orion, a Nagymedve, az Észak Koronája
vajon a Kismedve hol van, azt sose találom
a Cassiopeia elnyújtott W-jét olvasom
egy nagyon régi fiú tanította egy nagyon régi lánynak
és ott van, lehullik egy
ott meg elhúz egy másik, félig érzéki csalódás
a szembeszomszéd annyira hangosan hallgatja a tévét, hogy én is hallom a kertben,
pedig köztünk van az utca
sorozatot néz
az én filmvásznom kicsit nagyobb, mint az övé
hogy is van ez, hogy itt van egy ilyen, mint a Tejút,
és akkor egyszer csak beleszületek és benne vagyok, vele vagyok
én
aki őrületes időkig nem voltam
és őrületes időkig nem leszek
most egy kis időre közte látom ezt
és miközben hullok,
látom, hogy hullik az ég
amott megint egy, milyen nagy volt!
augusztusban hallani a csillagokat
még utána is hallom pár másodpercig, hogy eltűnt
olyan ez, mint a virágszedés
ott műhold úszik, amott meg repülő megy el
néha hullócsillagnak hiszek egy túlgyors éjszakai lepkét
közben bemegyek, kihozom a kaját
a szomszédnál a filmnek, hála isten, vége
mintha hirtelen élesednék a látásom, vagy csavarnának a képélességen
pedig ez csak a csönd
lefekszem, a lábamat kinyújtom, bele az égbe
fehér, furcsa forma a mély sötétben
a szomszéd horkol
mintha szívószállal szörcsölnének ki egy vödröt
úristen, de jó, hogy nem én élek ezzel a faszival
esti tévé, horkolás,
ő már megnézte a magáét, tehát mindegy, hogy zavarja az én esti mozimat, hullócsillag-számolásomat
tizennyolcnál tartok, és ebből legalább öt NAGYON fényes volt, sistergős
hullok lefelé, és a lenti égre közben felfűződik az aranyszínű hold
hátrabillenő könnyű kifli, telt negyed
barátságos, sárga mesehold