ablak

énekelj még valamit ahogy
a tél zeng fáradt opusokat
a hó olvadásával lassan te is
elveszíted a fókuszpontokat

belőlem ne nézz ki én is csak
tapogatózom a fogarasi havasok
csúcsán megroppant jég az ablakom
és leheletpárát úsztatom rajta arcod

vagy áthajolok törékeny körvonaladon
elveszett súlyod alatt roppan meg s szakad be
a vékonyodó emlékpáncél vagy te vágtál léket
és könyörögsz helyettem a megváltásért.

zsákutca

eszméleteddel tömöd ki az ébredés zsákutcáját
zsíros kapukat döngetsz amik a sehová nyílnak
leszakadó esőcseppek hiányzó hőség rekviemjévé
merevednek hóesésből csapódik földhöz a szár
nélküli dó recitativo míg nem várt olvadásból
meg nem születsz a száj a szemüreg s kitöltenek
reszketeg kiáltásaim egész megtestesedve
lassú hőlégballonszerű emelkedésbe
kezdesz mintha hátadon a világegyetemet
hamvadó griffmadár szárnyad porába
csúszik testünk olvadó pelyhek golyózáporában
szeretkezünk.