műtét után

körül csupasz hangulattalan falak
vibráló neonba sűrített mérgek
gyógyszer-áztatta éjféli lidércek
szítják mélyről jött rossz ízű álmomat

ágyban reked a szó – a vágy szendereg
rólam tudomást se véve – mint a vak –
lábam közt fásult arcú nővér matat
– fürge ujjai közt katéter remeg

zsiborog tompán a szem a szív az agy
véres kötés szédeleg a térd alatt
az idő – e semmi – kétfelé szakad

s míg túl az ablakon birkózik a fagy
az elfolyó gyönyör sápadt húgyszaga
úgy árad szét mint az élet illata

szemtanú

folyondárként
kapaszkodik beléd a múlt
mint amikor sarkáig kitaposott
cipődben futottál
s aztán egy elhagyott utcavégen
a véres zászlóselyembe
burkolt halottak láttán
dermedten félreálltál
s engedelmesen félreállsz azóta is…
elnémultak a templomi orgonák
mindennek vége
Isten piros lapot kapott
és magányosan gubbaszt a cserepadon