2026-01-13

Fehér tél (Biela zima)

Felszökkent a szél a magas égig,
nehéz felhőt vonszolt zsákjában végig.
Kicsit repült az országban, 
lyukat vájt a dunna sarkában.
és parancsolta: „Gyerünk, pehely, vígan ki innen!
Borítsd be a földet, fesd egészet fehér színre!”

Fehér borítja a világot,
éjjel-nappal hóvirágok:
mezőn, erdőn, mindenütt 
a sokaság elterült. 
És amikor reggel felkelt a nap,
mindennek fehér sapkája akadt.
Zaj, zsivaj! Gyerekek rohannak ki
otthonukból a dombra:
Ó, szánkózni jobb mint a forró kályha foka. 

És odakint, az egész völgyben alant,
hegyek-mezők fehér paplan alatt alszanak.
Az utakon holló kóvályog magába,
nyomot váj a hóba fekete csapása.
Tavaly még, mint úr, vadászott szerteszét, 
most mint koldus: “jut-e nékem még estebéd?”

„Nem kapsz madarat, se macskát,
böjtölj csak!
Gyere, ha disznót vágnak a gazdák,,
a vendég egy falatot mindig kap!”
Így hát a holló tavaszig csak járja,
élelmet keres a határban az árva.
S majdan ha kibújik az első hóvirág,
a fekete holló visszatér, akár a napvilág.

(fordította: Friewald Ruben)