szóval nap nap után ez történik, eldöntöm, soha 

többé, de azért mégis… mert nem volt elég. és igen, 

valóban kínos, hogy már fejből is tudjuk, hogy melyik 

megosztóhely videóit nem konvertálják át az ingyenes 

átalakító site-ok sima mp4-re, de most mit tehetnénk,

persze, ennek már rég semmi köze nincs a szeretethez, 

de most abban sem vagyunk biztosak, hogy egyáltalán 

minket szerethet még valaki a világon. napról napra bő 

turhával csulázza le itt valaki a szeretetet… mi pedig 

csak tapsolgatunk a legújabb művészetnek, mint 

vigyorgó, kiéheztetett csimpánzok egy pusztán 

véletlenül dagadtra nőtt banán látványának, 

amit kivetítenek nekik esténként a híg 

fekáliával átáztatott állatkertekben. 

üdvözlény, szabadság, nap nap 

után leszel instant 

talk-show.

én azért házilag, szóval „csak úgy a magam módján,” tudod, 

hogy van ez, nap nap után begyújtom a rezsón a tisztítótüzet

és jól esik arra gondolnom, hogy csak azért élhetek még, 

mert valaki ezt kéri tőled, uram, aki nem én vagyok, 

de akkor valójában ezt most ki fogja eldönteni!? 

te mindent tudsz, így azt is, hogy a legnagyobb 

rémálmom a börtön, de ez azt jelentené, 

hogy hamarabb választanék egy jó kis 

halálbüntetést, mint inkább egy 

tényleges életfogytot? és ha már 

itt tartunk, miért csak a halál 

után jöhet a tisztulás?

és nap nap után belenézek a sóvárgás

sötétbarna szemeibe is, úgy vizslatjuk 

egymást, mint clint eastwood és eli 

wallach, persze van ebben egy kis 

betyári huncutság is, mert félni 

félünk ugyan, de azért jó 

barátok vagyunk már 

évek óta.

„majd rendbe jön minden”, súgja nekem 

a tükörképem olyankor, amikor úgy állok 

elé a fürdőszobabán, hogy kínomban 

egy rozsdás olló hegyével 

kapargatom neki 

a homlokom.

és azért még napról napra megnyitom újra

és újra ugyanazokat az oldalakat és mindig 

elolvasom ugyanazokat a fórumokat, mert 

szüntelenül keresem a sivár, alacsony 

költségvetésű horrorfilmekben annak 

a szeplős vöröshajú kislánynak a 

tekintetét, akibe még az óvoda

nagycsoportjában voltam

szerelmes, és ez is nevezhető 

reménynek… múzsaidőben

hallgatnak a gépfegyverek.