2026-01-28
Újra a Felvidéken
Három évig voltam az Opus főszerkesztője. Ez tekintélyes idő, tudomásom szerint a korábbi főszerkesztők jóval kevesebb időt töltöttek el a lapnál. 2022 decemberében keresett meg Hodossy Gyula, azt mondta, örülne, ha megpályáznám az Opus főszerkesztői pozícióját. Amikor átvettem az Opus főszerkesztését, úgy éreztem, a lap válságban van. Eddigi életem során több folyóiratban is dolgoztam, volt tapasztalatom. Úgy éreztem, tudok a szerzőkkel bánni, ami sokszor nem egyszerű. 2023 januárjától 2025 decemberéig pontosan 15 számot készítettem, menet közben a szerkesztőség összetétele is változott, amihez alkalmazkodni kellett. De a legnagyobb kihívás az volt, hogy kezdetben nem volt kézirat, és valamiért a szerzők elmaradoztak a laptól. Ennek oka egyszerű volt: ha nem pontosan, időre készülnek a lapszámok, és ha nem figyelünk arra, hogy felvidéki lapként is a magyar irodalom egészében gondolkozzunk, akkor a szerzőink lemondanak a lapról, illetve adott esetben úgy érezhetik, hogy nem igazán kihívás, vagy nem igazán „megtiszteltetés” az Opusban szerepelni. Ez volt a helyzet. Ezen kellett változtatni, és úgy érzem, sikerrel oldottam meg a feladatot, tehát büszke vagyok az elmúlt három évre. Visszajöttek a régiek, valamint számos új szerző csatlakozott a laphoz, ami önmagában siker. Mindehhez hozzá kell tenni, hogy az Opus nagy erénye a képanyaga. Látványos volt, ahogy egyre több kiváló, elismert képzőművész jelentkezett azért, hogy a képeit pulikálhassa a lapban. Ez igazi áttörést hozott, a magyarországi és a felvidéki képzőművészek felváltva tudtak bemutatkozni az Opusban. Szerencsés vagyok, hiszen több évtizedes pályám során sok-sok kiváló festővel, grafikussal ismerkedtem meg, akik első szóra, vagy éppen kérés nélkül adták is a munkáikat. A siker tehát az volt, hogy a kezdeti „ínséges” időszak után később már bőség köszöntött ránk, kézirattal, képanyaggal bőven el voltunk látva.
Úgy gondolom, hogy az Opus egyedisége abban rejlik, hogy az egyik legszebb irodalmi folyóirat. Színes képanyaggal, kiváló tördeléssel, 100 oldalon, jól áttekinthető struktúrával. Ez fontos. Minden szerző új oldalon kezd, ez is fontos. És egyedi az is, hogy Dunaszerdahelyen van a központja, de valahol az „éterben” szerkesztődik, csak e-mailen működik a szerkesztőség, tehát igazán korszerű, igazán modern. Úgy érzem, hogy sikerült a jó értelemben vett modernitást megvalósítani a három év alatt, főszerkesztőként nagyon is meghatároztam a lap arculatát, valamint a tartalmát is. Nekem ez jólesett, ezáltal újra a Felvidéken éltem, ha csak virtuálisan is, felvidéki szerkesztőként lehettem jelen három évig. Jólesett, mert anyukám rimaszombati, apám családja pedig Pozsony mellől származik. „Pesti” vagyok, Budapesten születtem, de lélekben, gondolkodásban felvidékinek tartom magam. Egyediség? Talán mindez együtt. Mind tartalmi, mind arculati szempontból jól megkülönböztethető lap lett az Opus, és ebben a három éves munkám jócskán benne van. „Palóc büszkeséget” érzek. (Anyukám szeretett palócosan beszélni családi összejöveteleken.)Nagyon szeretem a 84. számot, vagyis a 2023/3-ast. Két okból is. Ezzel a számmal beérett az a munka, ami 2023 elején megkezdődött. A modernitás, a sokszínűség, a felvidékiség és összmagyarság egysége. Szombathy Bálint munkái díszítik ezt a számot. Bálint igazi barát volt, egyben avantgárd „harcostárs”, nagyon szerettem őt, és örültem, hogy első szóra adta a műveit. Egyik utolsó publikációja ez, hiszen 2024 decemberében halt meg. Amikor adtam neki az Opusból, amiben publikáltuk, már beteg volt. És a másik ok, hogy ebben a számban egy kiváló portugál költő, Maria Cantinho verseinek magyar változata is megjelent a fordításomban. Nagyon sokra tartom a kiváló lisszaboni költőt, egész kötetet fordítottam tőle. Mégis, el kell mondanom, hogy az összes általam főszerkesztett Opus-szám fontos nekem. És azt hiszem, egész hátralévő életemben büszkén, „palóc öntudattal” mesélem majd a fiataloknak, hogy három évig az Opus főszerkesztője lehettem.