Megjelent a 91. Opus

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága által kiadott Opus folyóirat a 91. számával jelentkezik augusztusban. Számos érdekes és figyelemfelkeltő írással várja olvasóit a lap. 

Az Opus a Szépírás blokkal indít, melyben Ravasz József, Z. Németh István, Balizs Dániel, Hajnal Éva, Bíró József, Szolláth Mihályés Németh István verseit adjuk közre. Novellával Bálint Erika, Magyar Dániel, Gáspár Ferenc és Nagy Lea jelentkezik. 

Második blokkunkban, a Láthatárban, mely nem magyar szerzők műveit hivatott bemutatni, Pavol Janík szlovák költő verseit közöljük Gágyor Péter fordításában. 

Az Opus-önéletrajz most Hermann Judit Ízek és emlékek – második című művéből közöl részleteket. Az írások középpontjában a családi étkezés, a libavacsora áll.  

Az Opus-tanulmány című rovatunk szintén egy, ám annál terjedelmesebb és érdekesebb írást közöl, mégpedig dr. Kiss Lászlótól, melynek címe Kölcsey Ferenc, ahogy nem ismerjük –  levelei a mesmerizmusról, avagy állati mágnesességről. A szerző egy Kölcseynek tulajdonítható tanulmány hátterét boncolgatja, melyben – ahogy az a címben is szerepel – az állati mágnesességről értekezik.  

Opus-esszé rovatunk dr. Iványi Márton Pál „Teremtő isten”, vs. „ördög és pokol” (Az innováció közép-kelet-európai diskurzusa) című munkáját, illetve Lipcsey Emőke A széthullás katedrálisa (gondolatok Géczi János munkái ürügyén) írását közli. 

Az Opus-köszöntőben H. Nagy Péter irodalomtörténész, az Opus egykori főszerkesztője, Zalán Tibort köszönti 70. születésnapja alkalmából az Orfeusz összerakva című esszével. „A 2024-ben 70. életévét betöltő Zalán Tibor költészete rendkívül dinamikus kapcsolatrendszer. […] A Zalán-féle modern költészeten belül az egyes művek – az innovációval összefonódva – számos eljáráson keresztül szegülnek szembe a hierarchiákkal és a normatív megközelítésekkel.” – fogalmaz H. Nagy. 

A Könyvek között rovatunk két kiadványt mutat be. Ispánovics Csapó Julianna Sokkezes történetek címmel tárja az olvasó elé véleményét Géczi János Cholnoky-történetek a Tiltott Ábrázolások Könyvéből című kiadványáról, mely 2023-ban jelent meg a Pesti Kalligram gondozásában. Utána Morva Mátyás recenzióját olvashatjuk Királyságok egy-egy fogpiszkáló hegyén címmel, mely Z. Németh István 2023-ban a Vámbéry Polgári Társulás gondozásában megjelent Éjszaka a szaunában című verseskötetét mutatja be. A kötetben Z. Német 2018 és 2023 között született versei kapnak helyet. 

A Küszöb, azaz a pályakezdő írók rovata Gródek Gyöngyi Sokan vagyunk, (de nem) elegen és Adam LaMerle Szétesett tükröződés című novelláival, valamint Matus Norbert verseivel jelentkezik.

A lapot az Opus-lektűr rovat zárja, ahol helyet kapott Fülöp Antal Az elszabadult harsona című regényrészlete, mely a külföldre emigrált „nagy íróval” való találkozást mutatja be. S hogy a szövegnek vannak-e önéletrajzi elemei, azt csak gyanítjuk. 

Olvassák szeretettel lapunkat, melyet megtalálhatnak egyes könyvesboltokban, illetve a nagyobb könyvtárakban. Ott vagyunk Budapesten az Írók Boltjában (Andrássy út 45.), a Molnár Könyvesboltokban Dunaszerdahelyen, Galántán és Vágselyén, Érsekújvárott aKultúra Könyvesboltban, Füleken aVárosi könyvtárban, Ipolyságon aLitera Könyvesboltban, Kassán a Rovás Művészetek Házában, Királyhelmecen a Regionális könyvtárban, Komáromban aDiderot Könyvesboltban, Nagykaposon aMagyar Közösségi Házban, Pozsonyban azArtForumban és Zselízen a Magyar Házban. 

(opus)

Oszd meg az ismerőseiddel!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük