„…nem a hossza, hanem a minősége fontos az életnek”

Irodalmunk doyenje, összmagyar viszonylatban is, a 96 éves korában elhunyt Faludy Györgyön kívül hirtelen nem is jut eszembe más, aki magasabb kort élt meg íróink közül, mint ő. A szlovákiai magyar írók mindenkori táborában viszont kétségtelenül az irodalomtörténész és nyugalmazott egyetemi tanár, Szeberényi Zoltán a legidősebb a maga, 2025. augusztus 11-én betöltött kilencvenöt évével. Nemzedékéből, az 1930-ban születettek népes táborából, Duba Gyula elmúlt évi halálával – noha Dobos Lászlóval, Dubával, Fónod Zoltánnal, Török Elemérrel és Veres Jánossal féltucatnyian is voltak – pedig már egyedül csak ő él. Negyedszázaddal ezelőtt, ’hetvenesükön’ a Noék az Ararát tetején címmel az azóta már évtizede megszűnt Madách-Posonium Kiadó még külön kötettel tisztelgett előttük, melyben Szeberényi Zoltánról a nála egy-másfél nemzedékkel fiatalabb, ám az időközben már szintén elhunyt Zalabai Zsigmond festett alapos, elgondolkodtató portrét… Melyben a Füst Milán-i bonmot-val illette: „életrajza szinte nincs, csak munkarajza”, utalva arra, hogy alig talál olyan írására, illetve vele készült interjúra, melyben életéről, illetve saját magáról vallott volna. S bár ezen a téren azóta a helyzet kicsit változott (gondolva itt Fónod Zoltán, Miklósi Péter vagy Nagy Erika évfordulós interjúira), másokhoz képest keveset tudni mégis a családjáról, gyermekkoráról, indulásáról. Ilyképpen, noha mi is már vagy félszázada ismerjük egymást, és volt idő, amikor közeli munkakapcsolatban is voltunk, s emberként is a legrokonszenvesebbek és a hozzám legközelebb állók közt tartom számon, élettörténete – az általánosságokon túl – mégis rejtve maradt előttem. Igazi irodalomtörténészi sors, aki még a legapróbb részleteket is kideríti, felfedi másokkal kapcsolatban, miközben ő – a maga „történetével” – mindvégig a háttérben s kicsit homályban marad…

Tóth László a Hitel folyóiratban megjelent beszélgetése Szeberényi Zoltánnal 95. születésnapja kapcsán olvasható az oldalunkon: ide kattintva