Duchamp — lépcsőn lefelé lépegető aktja

Egy ideig ott díszelgett a számítógépemen, mint háttérkép. Tehát elégszer láttam.

Az ember nem is gondolná, hogy meztelen nőről van szó… inkább egy nő fűzőbe kényszerített teste sejlik ki a darabokra tört mozgásból.

Ennek az aktnak az őszintesége provokál. a visszavonhatatlant sugallja. és a töredékké hasadó őszinteséget, amelyet már éppen töredezettsége miatt képtelenség felismerni. úgy vállalja és mutatja meg a meztelenségét, miként a mai ember a valóságot: felismerhetetlenül.

Duchamp lefelé haladó aktja az ember nem vállalt valósága.

Miközben nézem, magamat is látni vélem, amint kíváncsian bámulom a kép titokzatossá vált üzenetét. S közben arra gondolok: Meztelenül látni magamat, testi szellemi mivoltomban, az én koromban már nem a legrosszabb és legszégyenteljesebb, amit magamból mutathatok. az én töredezettségem is felismerhetetlenné teszi saját bűneimet.

„A művészet olyan kényszerekből meríti életét, amelyeket maga ró magára… a mások kényszerétől meghal” — mondja Sartre. Igaza van: ha más kényszerére kellene meztelenül mutatnom a lelkemet, meghalnék…

Hogya György