Életének 94. évében (április 3-án) elhunyt Duba Gyula Kossuth-díjas író, aki nemcsak a második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb s meghatározó személyisége volt, hanem a kortárs magyar irodalomnak, epikának is egyik jelentős alkotója. Pályáját az 1950-es évek második felében, humoristaként, remek irodalmi paródiák szerzőjeként kezdte, s az intellektusnak az állandó készenléte és vibrálása, nyitottsága és fogékonysága a világ új és új dolgaira, jelenségeire, s nem utolsósorban rendszerező hajlama, kiváló kritikai érzéke mindvégig jellemző maradt rá. Szinte mindenhez hozzá tudta tenni a maga személyiségét, mindenről a személyes érintettség őszinteségével nyilatkozott, ami látóterébe, a tolla alá került. Duba Gyula írói működése alatt számos emberi tapasztalatnak és létélménynek tudott hiteles és mérvadó megfogalmazója lenni. Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták: többek között négyszer kapott Madách-díjat, elnyerte a Szlovákiai Írók Szövetsége Nemzetiségi Díját, a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának Díját, a Posonium Életműdíjat, a Szabó Zoltán-díjat, a József Attila-díjat, kitüntették az Érdemes Művész címmel, a Magyar Köztársaság Csillagrendjével, a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjével. 2023. március 14-én Magyarország legrangosabb művészeti- kulturális elismerésével, a Kossuth-díjjal jutalmazták életművét.
A Magyar nyelvű prózafordítás helyzete és fontossága című szimpóziumon a résztvevőket Lég község polgármestere, Szitási Ferenc és Hodossy Gyula, az SzMÍT elnöke köszöntötte. Külön kiemelték mindketten, hogy a rendezvény főelőadójának, Petőcz Andrásnak az ősei Nagylégről származnak, sőt édesapját még Nagylégi Petőcznek hívták. Petőcz András vitaindító előadásában arról beszélt, hogy mi is a műfordítás, mit nevezhetünk műfordításnak, valamint arról, hogy a műfordító szerepe, személye mit is jelent a műfordítás folyamatában.
“Mondhatjuk azt, hogy a nyelvek különbözése, a legkülönbözőbb szerkezeti megoldások miatt az irodalmi művek szinte fordíthatatlanok, legfeljebb átültetni, tolmácsolni lehet azokat. Ezért is a műfordítás, mint olyan, rendkívüli módon kétarcú, ami azt jelenti, hogy igen komoly alázatot igényel a műfordítótól, másrészt pedig nagyon jelentős kreatív hozzáadást, alkotói képességet is. Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. A magyar nyelv nem használ nemeket, így, ha elbeszélésben azt írom le, hogy „ő”, vagyis használok egy egyes szám harmadik személyű névmást, ebben az esetben nem tudhatja az olvasó, hogy az „ő” alatt kit is értek szerzőként, nőt avagy férfit, lányt avagy fiút, ami igen fontos probléma lehet. A fordítók többségének ez komoly gondot jelent. A magyar nyelvű prózafordításról a Magyar Széppróza Napján, Légen, a rendezvénysorozat harmadik, utolsó állomásán…” – mondta Petőcz András előadásában, mely az Opus júniusi számában olvasható majd. Csáky Pál moderálásával Petőcz András vitaindító előadása reflektálásokkal folytatódott. A jelenlévők mindannyian – Halmosi Sándor, Balázs F. Attila, Tóth László, Aich Péter, Hodossy Gyula, Hodossy Soňa, Száraz Pál, Fellinger Károly, Nagy Erika, Ravasz József – elmondták véleményüket a témával kapcsolatban.
A rendezvény nagyszerű alkalom volt arra, hogy úgy az SZMÍT elnöke, Hodossy Gyula, mint a többi jelenlévő irodalmár felköszöntse Balázs F. Attilát, aki januárban ünnepelte 70. születésnapját. Az ünnepeltet Halmosi Sándor, a szatmárnémetiben született költő, műfordító, kiadóvezető köszöntötte úgy maga, mint a Szlovákiai Magyar Írók Társasága nevében.
A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának (SZMÍT) Választmánya – 2023. november 15-ei ülésén hozott döntése értelmében – elfogadta, hogy október 28-át Dobos László Kossuth-díjas, Bethlen Gábor-díjas szlovákiai magyar író, szerkesztő, műkritikus, politikus, a szlovák Pribina Kereszt kitüntetésének birtokosa, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, a Szlovákiai Írószövetség magyar szekciójának első titkára születésnapját a Felvidéki Magyar Irodalom Napjává nyilvánította.
Dobos László (1930-2014)
Dobos László mindig a maga egyetemességében látta a magyar történelmet, benne a határon túlra szakadt közösségek sorsát is európai léptékkel volt képes értelmezni. A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Dobos László-életműdíjat alapított, ami az SZMÍT fődíja. Az a szlovákiai magyar író, költő, irodalomtudós kaphatja meg (minden évben egy fő) az SZMÍT tagjainak ajánlására, aki korábban már részesült az SZMÍT alapdíjainak valamelyikében (Talamon-, Forbáth-, Turczel-, Simkó-díj, Arany Opus díj). Az ajánlásokat a szmit@szmit.sk e-mail címre lehet küldeni. Határidő: 2024. szeptember 10.
A végső döntést meghozó, Dobos László-életműdíjat odaítélő bizottság tagjai 2024-ben: Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Király László Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi költő, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Vári Fábián László Kossuth- és József Attila-díjas kárpátaljai költő, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője.
A címben szereplő idézet Balogh Ildikó versének részlete az Opus folyóirat 2024-es év első lapszámának jelmondata. Az évet megannyi szépirodalomi alkotással, műfordítással, tanulmánnyal, recenzióval és emlékezéssel kezdjük.
A 2024/1-es Opus a lap történetének 88. száma, mely a Szépírás rovatban Erdély Dániel prózaverseivel indít, majd Balogh Ildikó versei következnek. A rovat további részében Z. Németh István, Gänszler Beáta, Kazó-Horváth Dóra, Száraz Pál és Sayti Andrea novellái kapnak helyet. Mellettük olvashatjuk Balizs Dániel, Orosz István, Szolláth Mihály, Kovács Marianna, Lantay Éva és Sipeki Zsófi verseit.
A Láthatár című rovatunkban a Kassán élő Jana Bodnárová szlovák írónő Patchwork fehérben című negyedik magyarul megjelent könyvének részlete olvasható Ozsvald Tóth Zsuzsa fordításában.
Az Opus-önéletrajz rovatunk Tóth LászlóFeljegyzések, körülmények, megfontolások(Önélet — külnézetből) című önéletírásának részletét olvashatjuk, melyből kiderül, hogyan is teltek T. számára (aki akkor még V. volt) azok a bizonyos hatvanas évek.
Következő rovatunk az Opus-tanulmány két figyelemreméltó esszét is tartalmaz, két különböző és eltérő témakörről. Az első Katona NickBarbie: Life is plastic, hát nem fantasztikus? írása, mely az Elemzési stratégiák a Barbie-filmre alcímet kapta. A második írást Dr. Iványi Márton Pál jegyzi A nevetés felejtés-e? címmel, mely a Habsburg-uralkodóház és a császárság megítélését boncolgatja a cseh(szlovák) próza tükrében.
Aktuális számunkban két tavaly megjelent kiadványt is ajánlunk, kritizálunk és mutatunk be olvasóinknak Könyvek között rovatunkban. Elsőként Póda ErzsébetMacskakő című kötetét, mely „deprimált hangulatot árasztó történetek gyűjteménye” Kégl Ildikó szerint, akinek írása A (szöveg)testben rétegződő traumák címet kapta. Másodikként Kövesdi KárolyVisszakapott szavak kötetét Fülöp Antal veszi górcső alá A hazatalált költő című recenziójában. Az 54 verset tartalmazó kötetből néhányat kiragadva mutatja be a kiadványt.
Az Opus-emlékezés rovatban Vasvári ZoltánEgy elfeledett felvidéki költő című esszéjével a 15 éve elhunyt Garai Istvánnak állít emléket, akinek 40 verseskötete és 1–1 természetgyógyász és természetvédő könyve jelent meg életében.
A szám utolsó rovata talán az egyik legfontosabb mind közül (és meg ne sértődjenek a kollégák), hiszen a Küszöb rovatban a pályakezdő írók, költők kapnak helyet. S talán ez azért is fontos része a lapnak, mert utánpótlásként ők viszik majd tovább a szlovákiai magyar irodalom képzeletbeli fáklyáját. Idei első számunkban helyet kapnak Fekeč Angelika és Benkő Máté versei, valamint Dudec Valéria és Bukor Lilianna novellái.
A 2024/1-es lapszámunk (mint mindig) a Szlovákiai Magyar Írók Társasága és az Opus szerkesztőség híreivel, valamint a szerzők rövid életrajzaival ér véget.
Beszélgetés A. Dobos Évával Jon Fosse Nobel-díjas író fordítójával
A. Dobos Éva több mint négy évtizede él Norvégiában, Pozsonyból költözött ki, és hosszú évek óta igyekszik megismertetni a magyar olvasókkal a norvég irodalom legjobb műveit. Neki köszönhetjük például Jon Fosse, az idei irodalmi Nobel-díjas regényeit, vagy a manapság rendkívül népszerű Karl Ove Knausgård egyes műveit is. Elsőként Liv Ullmann önéletrajzi regényét ültette át magyarra, majd 2008-ban, mikor már két évtizede élt Norvégiában, megkereste a pozsonyi Kalligram vezetőjét, Szigeti Lászlót egy Fosse-kézirattal. Így jelent meg az Álmatlanság című könyv, amit 2010-ben a Reggel és este című kisregény követett. Majd jött a többi, eddig már hét könyvét fordította le. A. Dobos Évával műfordításról és az irodalmi Nobel-díjas Jon Fosséról beszélgettünk.
A. Dobos Éva
Jon Fosse
Jon Fosse évek óta esélyes volt a Nobel-díjra. Meglepetés, hogy idén megkapta? Éppen Pesten voltam, mikor egy norvég ismerősömtől sms-üzenet érkezett. Azt kérdezte, készülök-e decemberben Stockholmba. Nem értettem, mit akar ezzel, de miután megjelent a hír, hogy Jon Fossének ítélték az irodalmi Nobel-díjat, rájöttem, mire céloz. Ugyanis december 10-én adják át Stockholmban az elismeréseket. Évek óta izgatottan várom október első csütörtökjén az egy órát, mert a Svéd Akadémia akkor jelenti be, ki kapja az irodalmi Nobel-díjat. Jon Fossét, mint jelöltet, már tíz éve emlegetik. Gondolom, Fossét hamarabb értesítették, mint a közönséget. Az első interjút néhány perccel egy óra után adta, amikor már a nyugat-norvégiai Frekhaug faluban volt, ahol két-három újságírónak sikerült őt elcsípni a fjord partján. Röviden annyit mondott, hogy örül a díjnak, és bár váratlanul érte, nem lepődött meg. Fosse nem szereti a nyilvánosságot, ritkán ad interjút. A Nobel-díjat is szűk családja körében ünnepelte.
Már több mint 20 éve Norvégiában éltél, mikor úgy gondoltad, a magyar olvasókkal is megismerteted a norvég irodalmat. Így nagy szereped van abban, hogy megismerhettük Jon Fosse regényeit. Hogy kezdődött a történet? 2008-ban megkerestem az akkor még pozsonyi Kalligram kiadó igazgatóját, Szigeti Lászlót, és javasoltam, hogy adja ki az Álmatlanság című Fosse-regényt. A norvég kritika lelkesen fogadta, és nekem is nagyon tetszett. Ha jól emlékszem, meg sem vártam Szigeti válaszát, elkezdtem fordítani.
Mikor és hol találkoztál először Fosse műveivel? Tulajdonképpen színházban. Akkor láttam először Fosse-darabot, amikor már 10 éve Norvégiában éltem. Annyira különleges a színpadi stílusa, olyan kevés szöveg hangzik el a darabjaiban, hogy nem tudtam, mit gondoljak róla. Ám miután elkezdtem fordítani a regényeit, nagyon közel került hozzám, és minden sorát nagyszerűnek tartom. Színházban nagyon szerettem a Trilógia című regényből készült öt órás, két szünettel megszakított előadást. Fosse művei általában szűkebb közönséget szólítanak meg, és azt hiszem, ez ezután is így lesz.
Fosse stílusa egyedi, fordítani sem lehet egyszerű, neked mégis sikerült… Hogy mennyire sikerült, nem tudom, mert egy irodalmi szöveget sokféleképpen lehet más nyelven visszaadni. Néha még most is eltöprengek, vajon mi a jó fordítás: A tökéletes szöveghűség, ahol követjük az eredetit, akkor is, ha mondjuk a magyar olvasóra idegenül hat? Vagy, ha eltávolodunk az eredetitől, akár annak árán, hogy csorbul a stílus? Erre egyszerű példa a személyes névmások használata. A magyarban nincsenek nyelvtani nemek, az ő lehet lány és fiú is. Fosse a párbeszédekben gyakran használja a szereplők neve vagy megnevezése helyett a hun és a han személyes névmásokat (szlovákul ona és on). Ezt magyarul nem tudjuk kifejezni, vagyis a magyar szövegből nem derül ki, hogy az ő fiú vagy lány. Fosse szűkszavú, ismétlésekkel teli szövegeinél a ritmust kellett figyelni, mintha verset olvastam volna. Ezért nem kizárt, hogy más fordító másképp értelmezte volna ezt a zeneiséget. Azt hiszem, megtaláltam egy hangot, és a Fosse-fordításokban mindig ezt alkalmazom. Visszafogott, halk, de hihetetlenül pontos szöveg, ahol semmi sem véletlen.
Fosse esetében megkerülhetetlen a kérdés: hogyan használja az írásjeleket? Illetve az is kérdéses, mit kezd ezzel az egyedi helyesírással egy műfordító? Fosse egyedi stílusával sokan foglalkoznak, egyetemi mesterdolgozatok és könyvek születnek róla. Analizálják a munkáit minden szempontból és a vesszőiről is értekeztek már, mert igen sajátságos rendszer szerint ír. Fiatalon rockzenész volt, gitározott, és nemrég nyilatkozta, hogy még időben rájött, nem elég jó gitáros, inkább írni kezdett. Viszont a zene megmaradt nála: ritmusokban gondolkodik és így látja a szöveget, mert számára az annyira fontos, mint másnak a mondatszerkesztés. A vesszőket pedig úgy használja, mint a zenei partitúrában a jeleket. Van, amikor halkít vagy hangosít, lassít vagy gyorsít. A Nobel-díj kapcsán egy norvég színésznő – az egyik Fosse-dráma szereplője – azt mondta, hogy a szerepe tanulása közben ringatózott. Érezte a szöveg ritmusát, dúdolta magában.
Amikor elkezdted a műveit fordítani, megkérdezted tőle, mit kezdjél a vesszőivel. Mit válaszolt? Azt, hogy csak figyeljek a ritmusra és rájövök, hogyan gondolta. Próbáljam megérzeni a szövegben a ritmust, a tempót, a drámai feszültséget. A magyar fordításokat egyébként – az utolsó kivételével – Beke Zsolt szerkesztette. Mikor leadtam az első regényt, feltűnt neki a vesszők rendszertelensége. Mondta, hogy ebben rendet kéne tenni, mert nyelvtanilag nem helyes. Végül megegyeztünk abban, hogy vagy hagyjuk, ahogy van, vagy átírjuk az egészet. De akkor az már nem Fosse lesz.
Úgy érzed, sikerült visszaadni magyarul azt, amit ő norvégul megírt? Most, hogy utólag olvasom az első fordításaimat, azt kell mondjam, hogy a korábbiakat talán át tudnám fésülni. A hatodik Fosse-fordításomban, Amásik névben, amely 2019-ben jelent meg, a magyar szöveg kiforrottabb. Eleinte ösztönösebben fordítottam, a későbbi könyveknél már tudatosabban használtam a Fosse-nyelvet.
Norvégiában két hivatalos nyelv van. Jon Fossemilyen nyelven alkot? Az egyik nyelv, ami a dán hivatalnoknyelvből nőtte ki magát, a bokmål. A másik pedig egy nyugat-norvégiai nyelvújító mozgalom, illetve egy Ivar Aasen nevű kutató kezdeményezésére jött létre az 1800-as évek végén. Aasen összegyűjtötte a nyugat-norvégiai nyelvjárásokat, melyekből egy új nyelvet konstruált. Ez lett a nynorsk, melyet leginkább Nyugat-Norvégiában használnak. A két nyelv között olyanok a különbségek, mint a szlovák és a cseh között. A nynorsk dallamos, azt mondják, ezen a nyelven könnyebb verset írni. Több benne a magánhangzó, más a ragozása. Fosse nynorsk nyelven beszél és ír, és rendkívül szabadon bánik a mondatszerkezettel. Archaikus szavakat is gyakran belesző, amit a saját dialektusából vesz.
Kritikaként felmerül a műveivel kapcsolatban, hogy ismétli önmagát a szövegen belül, egyes mondatok, mondatrészek vissza-visszatérnek. Ez zavaró? Az ismétlés Fosse egyik legfontosabb stílusjegye. Úgy építi fel a szöveget, hogy nem szavakat, hanem mondatrészeket ismétel, pici változtatásokkal. Ha visszatérünk a zeneiségéhez, akkor ezeket a mondatokat úgy lehet jellemezni, hogy elkezdi pianóban, majd egyre hangsúlyosabb lesz az a bizonyos ismételt mondatrész. Aztán már csak azt érezzük, hogy ugyanazt olvassuk, de teljesen másként szól.
Mennyire ismerik őt otthon? Mindig ismert volt, a kérdés inkább az, hányan olvassák a műveit és hányan járnak színházba a darabjaira. Nála ezt külön kell választani, mert a nevét ismerik, hiszen Jon Fosse 11 éve él a művészlakban a királyi palota kertjében, mint a nemzet elismert művésze. Ám ha az irodalomértő és -ismerő barátaimat kérdezném, ki olvasott Jon Fossét, azt mondanák, hogy megvannak a könyvei, de még nem olvasták. A norvégok nagyon örültek a Nobel-díjnak, de kevesen olvassák.
Számos írása közül a Szeptológia című hét részes regényfolyama életművének csúcsa. Ennek a magyar olvasó csak az első részét, A másik név címűt olvashatja. Milyen mű ez? A Szeptológia egy 1200 oldalas regényfolyam, és valóban időt kell szánni az olvasására. Olyan, mintha egy mondat lenne. Az egész műben egyetlen pont van, a végén. Fosse nagy tisztelettel és áhítattal beszél a pontról, szerinte azt nem lehet bárhova kitenni. Szövegeiben a pont csak megakasztaná az olvasót, hiszen a versekben sincs mindig pont a sor végén, és nem is hiányzik. Aki meg akarja ismerni Fosse írásait, a stílusát, nem kell megvárni a hét részes regényciklus magyar fordítását. Vannak nagyon jó, novellának számító kisregényei, mint például a Reggel és este.
A szintén norvég író, Karl Ove Knausgård a Harcom című regényfolyamában is többször említi őt. Mennyire volt hatással Fosse Knausgård írói pályájára? Biztosan hatással volt rá, hiszen Jon Fosse volt Knausgård tanára Bergenben, és Knausgård nagy tisztelettel beszél róla. Ám a két nagy író teljesen különbözik. A természeti képek mindkettőnél erősen jelen vannak, persze más-más nyelvi és képi kifejezéssel. A norvég irodalomban szinte minden szerzőnél megtaláljuk valamilyen formában, hiszen a csodás természet itt mindenkire hatással van. Talán ennyi a közös.
Két ilyen íróóriás hogyan tud a saját hazájában érvényesülni? Fosse minden létező irodalmi díjat megkapott Norvégiában, vagy Skandináviában, de akár Európában is. Németországban és Franciaországban komoly színházi díjakkal jutalmazták. Knausgård nemzetközi sztárrá nőtte ki magát az utóbbi években, hiszen számos nyelvre fordítják a könyveit és nagy az olvasótábora. Két kiváló író és mind a kettőt elismerik, de Knausgårdot többen olvassák. Közrejátszhat az is, hogy jelen van nemzetközi fesztiválokon és irodalmi beszélgetéseken. Rendkívül termékeny író. Fosse visszahúzódik a nyilvánosság elől, sosem megy irodalmi fesztiválokra, még a saját darabjai színházi bemutatójára sem. Akkor sem, ha azokat a házától egy kőhajításnyira mutatják be Oslóban. Nem hinném, hogy a Nobel-díj ezen változtatna.
Munkád során magyarról norvég nyelve is fordítasz. Milyen könyveket sikerült így megismertetned a norvég olvasókkal? Szerb Antal Utas és holdvilág című könyvét fordítottam norvégra, előtte pedig Borbély Szilárd könyvét, a Nincsteleneket. Jól tudok norvégul, de mivel felnőttként tanultam, vannak dolgok, amikben nem vagyok biztos. Ilyen például a múlt idejű igék használata, ugyanis a norvégban három múlt idő van, és ezekkel egy kisiskolás is játszva zsonglőrködik. Nekem néha gondolkodnom kell, mikor melyik múlt idő a megfelelő a konkrét mondatban. A norvég fordításokat norvég férjemmel készítem, másképp nem menne, hiszen vannak nyelvi sajátosságok, amiket nem lehet megtanulni. Anyanyelven írni a legkönnyebb, és hiába a nyelvtudás, a tanult nyelv, pláne ha felnőttkorban tanuljuk, mindig másodlagos marad.
Milyen volt Szerb Antal vagy Borbély Szilárd fogadtatása Norvégiában? Borbély Szilárd szinte teljesen elsikkadt. Nem értették, nem volt nagy marketingje, a kritika sem vette észre, és ha valamiről nem írnak, akkor nem figyelnek fel rá. Szerb Antal könyvét nagyon jól fogadták, olyannyira, hogy már negyedszer adják ki 2021 áprilisa óta. Akkor a pandémia miatt minden leállt, így nem volt sem bemutató, sem beszélgetés. Mégis felfigyeltek rá, a legnagyobb napilapok és hetilapok elismerően írtak róla.
Mi a következő munka? Érkezett már felkérés Fosse valamelyik könyvének magyar fordítására? A Pesti Kalligram kiadónál folyamatban van a korábban megjelent Fosse-regények újrakiadása. Ha jól tudom, az első a Reggel és este lesz, majd a Trilógia és a Melankólia kerül sorra. A Nobel-díj nyilván felkelti az érdeklődést Fosse regényei és színdarabjai iránt, reméljük, utána is kitart még egy jó ideig.
JON FOSSE Jon Olav Fosse norvég író 1959. szeptember 29-én született a norvégiai Haugesundban. Jelenleg Oslóban él a királyi palota mellett álló művészlakban, a Barlangnak (norvégul Grotten) nevezett, a nemzet művészének fenntartott házban. Ha el szeretne vonulni a világ elől, akkor a nyugat-norvégiai fjordparti házában keres nyugalmat, vagy pozsonyi származású feleségével, Annával és gyerekeikkel a szlovák fővároshoz közeli osztrák Hainburg mellett található otthonába utazik. Lírai műveit, regényeit, mesekönyveit és színdarabjait az úgy nevezett újnorvég nyelven írja.
Szöveg: Angyal Sándor Képek: Wikipedia és www.booksfromnorway.com/
Meghalt Ferdinandy György József Attila-díjas magyar író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár – a hírt az író barátja, Száraz Miklós György közölte a közöségi hálón a család kérésére. Ferdinandy 88 éves volt.
Ferdinandy György (Fotó: Claude Truong-Ngoc / Wikimedia Commons)
Ferdinandy György a francia írószövetség, a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja volt, mindezek mellett számos folyóirat rendszeres szerzője, munkatársa. Így az Opusban is jelentek meg írásai. 2024. január 7-én Miami-i otthonában hunyt el.
Szülei Ferdinandy György (1904–1974) orvos, író és Rejtő Erzsébet (1912–2003). Középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte, ahonnan az utolsó évben eltanácsolták. 1954–1956 között a Fővárosi Autóbuszüzemben dolgozott, majd 1956-ban felvették az ELTE BTK magyar-francia szakára, ahová csupán néhány hetet járt, majd kitört a forradalom. Annak leverése után, december 13-án elhagyta az országot és többedmagával Franciaországtól kért menedéket. 1956–1964 között Franciaországban (többek között) kőműves, orosz fordító és könyveladó. 1957 és 1960 között a strasbourgi és Dijoni Egyetem hallgatója, ahol irodalmat tanul. 1964–1976 között a Puerto Ricó-i Egyetem tanára, itt spanyol nyelven oktat. 1964 és 1970 között a Szomorú Vasárnap című, tizenkét lapszámos irodalmi folyóirat kiadója, 1969-ben a Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerez, 1976 és 1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa, 1981 és 1986 között a Nyugati Magyar Széppróza Antológiáját szerkeszti, az NRF és a Le Monde munkatársa. 1987-ben hazatér Magyarországra, ekkor egy évig tanít az Eötvös Kollégiumban.
Az ezredforduló óta felváltva Puerto Rico és Miami között ingázva élt. A 2010-es évek óta a legtöbb időt Budapesten töltötte, de minden évben több hónapra visszalátogatott Miamiba, majd 2019-ben állandó lakhelyét Miamiba tette át.
Első írásai francia nyelven, belga napilapokban jelentek meg. 1960-ban látott napvilágot első francia nyelvű novelláskötete, a Sziget a víz alatt (L’île sous l’eau). A kötet sikere után Louis-Ferdinand Céline és Blaise Cendrars kiadójával, Denoëllel köt szerződést. 1964-ben Az év egyetlen napja (Le seul jour de l’année) című elbeszéléskötetéért az egyik legrangosabb francia irodalmi kitüntetéssel, a Saint-Exupéry-díjjal ismerik el. Első magyar prózakötete 1965-ben Münchenben jelent meg Futószalagon címmel.
1988-ban a Magvető Kiadó publikálta első hazai könyvét, a Szerecsenségem története című kötetet. 1993-ban A francia vőlegény című műve megkapta az Év Könyve elismerést.
1995-ben József Attila-díjat kapott, 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagja lett. 2017-ben B. Révész László filmrendező dokumentumfilmet forgatott róla az MMA megbízásából. 2019-ben Prima Primissima Díjban részesült, 2022-ben Karácsony Gergely, Budapest polgármestere Budapestért díjjal ismerte el a munkáját.
Élete utolsó magyar nyelvű interjúját a Magyar Nemzetnek adta. Ebben így fogalmazott: „Az elfranciásodásom nagyon festőinek tűnhet, akárcsak a későbbi elspanyolosodásom, de mégis az lett volna a legjobb, ha a Strasbourg egyetemen szerzett diplomámat berakom szépen a kofferembe, és hazajövök. Akkor magyar író válhatott volna belőlem. Sajnálom, hogy nem így történt.”
Kiváló hangulatban és konstruktívan zajlott a 2024-es esztendő első szerkesztőségi gyűlése Dunaszerdahelyen. Megbeszéltük a következő számok terveit, a közelgő évfordulókról is szó esett, illetve elosztottuk a feladatokat. Hodossy Gyula felelős kiadó és Petőcz András főszerkesztő mellett a folyóirat két új munkatársa is jelen volt a találkozón. Vezető szerkesztőként Angyal Sándor (jobbra elöl) és szerkesztőként Kovács Balázs (balra elöl) dolgozik majd azon, hogy a lap elnyerje az olvasók tetszését és kiválóan bemutassa a szlovákiai magyar irodalom alkotóit, azok munkáit.
Gyönyörű külcsín és érdekfeszítő belbecs jellemzi az idei utolsó számunkat. És persze most hazabeszélek, de mások is így gondolják. Nemrégiben megérkezett a nyomdából az Opus idei utolsó száma. Gyönyörű külcsín és érdekfeszítő belbecs jellemzi az idei utolsó számunkat. És persze most hazabeszélek, de mások is így gondolják. Nemrégiben megérkezett a nyomdából az Opus idei utolsó száma.
A decemberi Opus hét nagyobb részre osztódik. Elsőként a Szépírás rovat köszönti az olvasókat (azokat, akik lineárisan haladnak persze), mely Szakonyi Károly Éjszakák című novellájával indul. Utána Dicső Zsolt, Süli István, Hajnal Éva, Fehér Kinga és Szesztai Zsuzsa versei következnek. Közöttük fel-felbukkan a próza is, úgy mint Saláth Richárd regényrészlete, Fiala Ilona és Bálint Erika novellája.
A második blokk a Láthatár, melyben Miriam Neiger-Fleishman komáromi származású, jelenleg Izraelben élő írónő verseit olvashatjuk Gágyor Péter fordításában.
Az Opus-esszé rovatunk két érdekes írással is jelentkezik. Elsőként Tamási Orosz János esszéje olvasható, mégpedig két antológiáról. Megjelenésük harmincadik évfordulója alkalmából két, a Pegazus nemzedék antológiáját, a Piknik a Szaharában (próza) és a Nyugtalan indák (vers) című köteteket boncolgatja. A másik esszével Pósa Zoltán tiszteleg Mezey Katalin életműve előtt életútjáról és életművéről szóló írásában a Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító életjubileuma alkalmából.
A Könyvek között rovatban három kötetrecenziót is olvashatunk. Elsőként Németh István Péter veszi górcső alá Böszörményi Zoltán verseit, melyek nyáron Fellázadt szavak címen jelentek meg. Másodikként Szemes Péter ír Kontra Ferenc A fiú című, a szerző 65. születésnapjára megjelent kötetéről. A kiadvány a szerző huszonnegyedik önálló könyve. A harmadik bemutatott könyv pedig Tóth László Rossz napok című kiadványa, melyről Gyürky Katalin ír.
Az Opus-emlékezés rovat a Grendel, az óriás című írással indul, melynek szerzője Temesi Ferenc, aki személyes barátságát Grendel Lajossal alapul véve foglalja egybe kettejük kapcsolatát. A második írás a 2002-ben elhunyt Péterfi Vilmos elfeledett novellája, mely a Búcsú Európa forradalmától címet viseli.
A következő, fehér holló módjára jelentkező rovatunk, az Opus-interjú, melyben Angyal Sándor faggatja A. Dobos Éva műfordítót, akinek nem kisebb szerző műveit köszönhetjük, mint az idei irodalmi Nobel-díjas norvég Jon Fosse regényeit. Írásról, fordításról, a norvég nyelvről és egyáltalán Fosseról szól a beszélgetés.
A decemberi Opus utolsó rovatában a pályakezdők művei kaptak helyet, ez a Küszöb rovatunk, mely Kiss Bálint Béla verseivel indul, majd a líra helyét a próza veszi át. Bittera Sophie Iman, Šereš Veronika és Kalina Krisztina novelláival zárja sorait a 2023-as esztendő utolsó Opusa.
Kellemes olvasást és kiváló irodalmi élményt kívánunk.
Folyóiratunk decemberi számában Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas prózaíró, költő, műfordító előtt tisztelgünk idei életjubileuma alkalmából. Az Opusban helyet kapott ugyanis Pósa Zoltán „Dereng a horizont alattunk” című írása, mely a Panorámakép madártávlatból Mezey Katalin életútjáról és életművéről alcímet kapta.
Mezey Katalin (középen), mellette Hodossy Gyula, a SZMÍT elnöke és Nagy Erika, a SZMÍT titkára
„Mezey Katalin életútja és életműve híven példázza azt, hogy az íróemberre ki- rótt sokrétű penzumok elférnek az elhivatott, valódi tálentummal megáldott ember személyiségének határtalan mezsgyéi között. Nem könnyű feladat egy ennyire tágas panorámát felölelő életműről madártávlatú születésnapi portrét készíteni, hiszen Mezey Katalin a költő, a prózaíró, az irodalomtörténész, szerkesztő markánsan letette voksát szinte minden irodalmi műfajban.” – írja ezéjében Pósa.
Mezey Katalin gyökerei Magyarország (mai) határain túlra nyúlnak, ugyanis anyai nagyapja Szatmárban (Erdély), apai nagyanyja pedig Nádszegen (Felvidék) nőtt fel. Mezey Katalin 1943. május 30-án született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az ELTE BTK magyar–népművelés szakán végezte. Írásai 1963 óta jelennek meg. A Kilencek költőcsoport tagjaként szerepelt a Nagy László előszavával megjelent Elérhetetlen föld című antológiában 1969-ben. 1970 óta újságíró. Szerkesztője volt a Kísérlet című irodalmi folyóiratnak (melynek példányait még megjelenésük előtt rendőrileg elkobozták), majd 1970 és 1977 között a Népművelés, 1977-től 1981-ig a Szovjet Irodalom, 1983 és 1988 között a BSZV Híradó című üzemi lap munkatársa volt.
Számos (irodalmi) díj birtokosa, 2015-ben pedig megkapta a Kossuth-díjat, melyet általános emberi sorskérdéseket egyedülálló módon ábrázoló prózai alkotásai, valamint nagy hatású gyermekirodalmi és irodalomszervezői tevékenysége elismeréseként adományoztak neki.
Pósa Zoltán írása Mezey Katalinról az Opus 2023/6-os számában olvasható.
A Magyar Művészeti Akadémia könyvdíjait december 11-én az MMA Irodalmi Tagozata Élőfolyóirata IX. évfolyama 6. számának irodalmi estjén adták át. A díjazottak közt szerepel Hogya György királyhelmeci író, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága választmányának tagja is.
Hogya György (balra) Vári Fábián Lászlótól veszi át az elismerést
A királyhelmeci Hogya György nemcsak a kortárs szlovákiai magyar irodalom egyik kiemelkedő alakja, de nemzedékének egyik legsokoldalúbban képzett, eredeti hangú és látásmódú, magyar viszonylatban is elismerést igénylő alkotója – kezdte laudációját Tóth László József Attila-díjas költő, író, az MMA rendes tagja. Írásaiban az esszé és a próza keveredik; Grendel Lajos nemzedéke legjobb novellistájaként emlegette. Elek Tibor a Metszéspont című 1989-es kötete kapcsán az emberi létezés alapvető titkainak megközelítését, nagyratörő, filozofikus lényegkeresését emelte ki. Díjazott könyvének, a Félreértések és félremagyarázások című esszékötet cselekményes írásaiban is a tudás és a tudat mélyrétegeibe hatoló műveltséganyag fedezhető fel.
Tóth László
Grendel Lajos, élete egyik utolsó interjújában, 2018-ban rejtőzködő írónak nevezte, aki olyan sikeresen rejtőzködik, hogy még a legújabb könyveit is nehezen lehet megkapni. Pedig – most elhiszik nekem vagy nem – a jelenlegi magyar irodalom egyik nagy alakja. Esszét ír prózában, vagy prózát esszében – mindenesetre az esszé és próza szerencsés keveréke, és ez nagy ritkaság, mert vagy az esszé dominál, vagy a próza lapos. De ő a kivétel. Szóval jó prózát esszében – ez igazán nagy teljesítmény… „De az irodalom jelenét és jövőjét is egyaránt figyelmező szem nem mehet el mellette észrevétlenül, ezért legújabb, Félreértések és félremagyarázások – Elmélkedések, esszék című kötetének az MMA Könyv Nívódíjával való jutalmazásával kiemelheti őt a homályból és ismeretlenségből, méltó helyet biztosítva számára kortársai között. Hogya e könyvbe foglalt oknyomozó esszéi és elmélkedései olyan, hatalmas műveltséganyagot mozgató, az emberi tudás és tudat mélyrétegeibe hatoló, azokat feltáró elbeszélések, melyekkel közelebb juthatunk a személyiség, s ezáltal a saját személyiségünk legtöbbször homályban levő részeinek, elemeinek megértéséhez” – mondta a Hogya Györgyről méltatásában Tóth László.
A díjazottak – Ambrus Lajos, József Attila-díjas író, a Kortárs folyóirat főszerkesztője; Győrffy Ákos, József Attila-díjas költő; Hogya György, királyhelmeci író; Majoros Sándor, József Attila- és Márai Sándor-díjas író, valamint Pollágh Péter József Attila-díjas költő voltak. A méltatások és felolvasások után Vári Fábián Lászlótól, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetőjétől vették át az okleveleket.
