A valóság falai

Igényes, szép kötet a Fellinger Károly 60. születésnapja alkalmával a dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás gondozásában 2023-ban megjelent Hétpecsétes szabadulás, mely összesen 291 verset tartalmaz, a szerkesztő, Tamási Orosz János által tizenegy ciklusba rendezve. Ezek a kiválóan megszerkesztett ciklusok mindegyike a maga módján érdekes és figyelemfelkeltő, akár a téma, a hangulat, a gondolati sík, vagy a pillanatképek, s az általuk a költőben kiváltott érzelmek, meglátások, asszociációk kötik kisebb vagy nagyobb csokorba a verseket – az érdeklődő olvasó megkönnyebbülésére, hisz egy majdnem négyszáz oldalas verseskötet elolvasása valóban próbára teszi befogadóképességét. Ha viszont ciklusonként olvassa el a kötetet, akár hosszabb szüneteket iktatva is be egyik-másik között, az olvasói élmény garantált. 

A versciklusokban igen frappánsan elegyítette a szerkesztő Fellinger régebbi és újabb verseit (nagyjából negyven év versterméséről van itt szó), olyannyira, hogy annak figyelme, aki ismeri a szerző eddigi (tiszteletre méltóan gazdag!) költői opusát, nem arra fog fókuszálni, hogy a versek közül melyek a régiek és melyek az újak, hanem belemerül a mondanivalóba, a versek sokféleségébe, megragadja a szerző külvilág iránti érzékenysége, meglepően őszinte megnyilvánulásai, ahogyan élete eseményeiről ír, s a témái – a születés, a halál, az idő, a létezés értelme-értelmetlensége, az alkotás, az emberi viszonyok –, melyek boncolgatásába maga az olvasó is belemerül. A kötet válogatás tehát, a szó legigényesebb értelmében, s mivel Fellingernek 2016-ban, az AB ART kiadó kiadásában megjelentek már a Legszebb versei, talán ne is mondjuk úgy, hogy a Hétpecsétes szabadulás a szerző eddigi verseinek a legszebbjeit tartalmazza, de a legkiválóbbak nagy részét egészen bizonyosan.

A fekete alapszínű borítón Szkukálek Lajos felvidéki festőművész, illusztrátor, grafikus A nagy utazó című festménye látható: intenzív színei, szürrealista és a valóságból kiragadott képekből összeálló kompozíciója, az ellentmondások, a humor, a groteszk egyesítése párhuzamba vonható Fellinger költészetével.

A nyitó vers (Szerkesztőimnek) mintegy megelőlegezi az örök kérdést, mennyire és milyen értelemben járulnak hozzá a szerkesztők a szerző költői vagy írói pályájának felfelé íveléséhez, avagy alkotókedve hanyatlásához, netalán megtorpanásához. „nem megköveznek, megcsillagoznak, / a kavics mindig az ütközőponton / vár a szív sorára…” – írja Fellinger, aki maga is azon költők sorába tartozik, kiknek pályája éppen a kevésbé jóindulatú szerkesztők és irodalomkritikusok megjegyzései miatt volt rögös, és annak kezdeti szakaszában a kritikusi vélemények miatt elbizonytalanodva hallgatott el időnként. 

A nyitóvers után Tamási Orosz János alapos és szakavatott előszava előlegezi meg a verseket, melyet elolvasva nemcsak a szerkesztő egyéni meglátásai és megközelítései alapján érthetjük meg jobban Fellinger költészetét, de más, a szerző eddigi köteteivel foglalkozó irodalomkritikusok recenzióinak kiemelt részletei alapján is.

A kötet „…Csak falai vannak…” című, nyitó ciklusában a költő a létezés, a jelen, a jövő („mely, akár a bőröd, / levethetetlen.”), a mulandóság („a hűséges / elmúlás szele, maga köré csavar”), a valóság abszurditásának, de ugyanakkor értelmezésének kérdéseire is keresi a választ, ám újra meg újra akadályba ütközik. „a valóságnak csak falai vannak” – mondja ki a Valamit a falakról c. versben, s ugyanez a megállapítás nemcsak a kötet első ciklusát alkotó versek konkrét vagy rejtett motívumaként vezeti gondolatait, de más filozofikus versei vezérfonalának is tekinthető. A Haszontalan vers kedves naivitása, a felnőtt lélekben megmaradt gyermekiség képez áthajlást az …Aput se engednék… című svéd gyermekverseket tartalmazó ciklusba (éppen olyan találóan, ahogyan majd a Kagyló c. vers lesz a híd a következő az „…Amikor verset ír…” fejezetbe). Fellinger Károly, a gyermeklélek kiváló ismerője ezekben a rím nélküli versmonológokban magas fokú empátiával ad szót csavaros észjárású, a felnőttek világát éberen figyelő, és a maguk módján értelmezni próbáló gyerekeknek és őszinte megnyilvánulásaiknak, mint ahogyan eddig megjelent svéd típusú gyerekverseket tartalmazó hét kötetében is. Ezek mindegyike a felnőtteknek is szól, utalva arra, hogy rohanó világunkban valóban gyakrabban kellene odafigyelnünk gyermekeink meglátásaira, érzelmi megnyilvánulásaikra, kérdéseikre, és nem hagyni őket magukra személyiségük alakulásának bonyolult és fontos folyamatában.

Az írás, Fellinger életének lételeme, meghatározója, „írni az írásról”-verseket is igen gyakran pattant ki a szerző tollából. Az „…Amikor verset ír…” ciklus témája a vers (ami „A nem létező mérleg hiányzó nyel- / ve” – Magnetár), a költészet („a költészet maga / eleve / cenzúrázza a verset, / nem enged / a sorok közé.” – Köszvény), a szavak, hisz jelentéstartalmuk elemzése Fellinger költészetének egyik fontos alapköve, a pont, a jelentés, a mondanivaló („A pár soros / verset úgy írom, / mintha csak egy / végtelen hosszú / sálat kötnék.” – A mondanivaló), a nyelv. Ezek a versek szinte a költő ars poeticája egy-egy darabjának is tekinthetők.

Egyéni meglátásokkal, ráérzéssel, bravúros nyelvi megoldásokkal foglalja versbe Fellinger különböző korokban élt és más-más stílusjegyeket képviselő festők, filmrendezők alkotásainak szemlélése által a benne kiváltott asszociációkat, érzéseket a „…Leakasztom a képet…” ciklus verseiben. Ezzel ugyanakkor az olvasó is részesévé válik az irodalom más művészetekkel való párhuzamba állításának folyamatával, hisz a versek elolvasása arra ösztönzi, hogy a képeknek is utánanézzen, és ne csak Fellinger asszociációinak versbe foglalása nyújtson neki irodalmi élményt, hanem a festményt vagy a film pillanatképeit szemlélve saját képzettársításai alapján élje meg, fogadja be a műalkotás által benne felidézett érzéseket, hangulatokat. Fellinger külön alkotói korszakában születtek a képzőművészet, a film és a költészet összefonódását tükröző versei (két kötete is megjelent ilyen témájú versekkel: A teremtés szépséghibái és A fertályos asszony, mindkettő 2023-ban), s hiszem, hogy ennek lesz még folytatása.

„ablakomon még / be-beles a végtelen / otthon tart végül” – írja Fellinger a „…Vak napok köröznek…” ciklusban, az Allegro Barbaro című vers második (Psalmus Hungaricus alcímű) részében, s ez a három sor akár kiindulópontja, akár jelzése is lehetne a kisebbségi identitás megélésének, ami a ciklust áthatja és egyesíti. Nagyobb terjedelmű, elbeszélő jellegű szabadverseiben magyarságával, családjával kapcsolatos múltbeli és jelenkori, javarészt keserű tapasztalatait írja le a szerző (meséli – s hömpölyög a mondanivaló, magával ragadva és lekötve az olvasó figyelmét) valószerűen, részletesen. Nem panaszáradatok ezek, érzelmi túltengés sehol, hiszen tényeket ír le, cseppet sem vidám élményeket, melyek azonban az adott helyen, az adott országban másképp nem is történhettek. Fellinger vállalja ezt a sorsszerűséget, s azt is, hogy mindezt nyíltan az olvasó elé tárja, hisz így volt igaz, és így igaz; életútjához tartoznak ezek a történések, feszült helyzetek, fájdalmak. S közben „Elfolyik az idő, mélyül a gázló, / medrében aranymosó lány a nap” (Szeptember). 

De megértik-e vajon az olvasók, a kortárs magyar költők a verseit, megérthetik-e egy felvidéki faluban élő költő élethelyzetét, s vajon mennyire becsülik költészetét? A „…Belenéztünk egymás szemébe…” és a „…Két párhuzamos találkozásából…” ciklusok verseinek zömében a szerző nem is választ keres erre tulajdonképpen – az ezzel kapcsolatos tényekre, hosszú évek során megélt tapasztalataira az őszinte tépelődés maga a válasz (bár tény és való, költői opusát, megjelent köteteit tekintve ő a felvidéki magyar költők legtermékenyebbike, verseit rengeteg irodalmi folyóirat közli, folyamatosan). Sorait a magány, a meg nem értés, az alkotói elszigetelődés fájdalma hatja át: „Bekapnak a nagyszájú határok / megemészteni se tudnak rendben, / elveszek a titkos forgalomban, / kiokádnak egy tükörre engem.” (Ragyogás). A „…Belenéztünk egymás szemébe…” ciklus záróverse, a Kis szívem remegése egyszerűen, gyermekien tiszta hangon jelzi, hogy mi az, aminek hinni lehet, ami fontos, ami állandó, ami menedék, ami értékes: maga a szülőföld, a gyermekkori emlékekkel, a jellegzetes tájjal, a hagyományokkal. Ugyanakkor néhány vers már ebben a ciklusban a család, a családi kötelék különleges és maradandó értékét vetíti előre (2020. Június 4., Confessio, Csigaház).

„…Az örökkévalóság jelképe…” ciklus versei a költő évek óta súlyos beteg apját, s az apa eltávozása után maradt fájdalmas hiányt idézik (ezek a versek részei a Köti a sötétséget című, megrázóan szép Fellinger-kötetnek, melyet apja elvesztése után, 2017-ben jelentetett meg a Media Nova M Kiadó). A szerző ezekben a versekben nem feldolgozni akarja a gyászt; apja alakját, halálának körülményeit, a temetést, a sírhely látogatását tényszerűen leíró sorait mély és őszinte fájdalom hatja át, ám számára ennél sokkal elviselhetetlenebb a hiány abszurditásával tovább élni.

Néhány apasirató vers a „…Ráncok tartják össze…” ciklusba is bekerült, elhunyt nagyszülők, rokonok történeteivel egyetemben. „Megöregedni / bölcsen és boldogan / akár egy agyonlapozott biblia” – írja a szerző a Megöregedni c. versben, ám ez óhaj csupán, hisz az anya-versekben is az időskori, immár visszafordíthatatlan fizikai és szellemi leépülésről olvashatunk, és a versekben a fájdalom, a kétségbeesés, a változtatás lehetetlenségének hangja dominál.

„Jövőm egy / hosszú, sötét alagút, / de a végén / már ott pislákol / a múlt.” – összegzi életérzését a költő az In memoriam Pilinszky János című versben, mely a „…Valaki másról írunk…” ciklus mottója is lehetne, hisz nyugtalansággal, fájdalommal, az idő, a halál fogalmának elemzésével találkozunk itt, de olyan versekkel is, melyeket elhunyt irodalmárok és művészek halálára ajánlott őszinte tisztelettel a szerző. 

Néhány, lelket megérintő, lüktető, rímes költemény enyhíti csupán „…Az idő csak kitapos…” ciklus istenes verseinek sötét pesszimizmusát. Fellingert Isten szándékai, gondolatai, tettei, tévedései érdeklik, minderről kifejti véleményét, következtetéseket von le. A Kilenc csapás című vers döbbenetes, apokaliptikus képei robbantják elébünk, hová is tart a globális világ. A kötetzáró, Bizalmasan c. versben magának a Teremtőnek a világba vetett hite is megdől: „…fiaim, / a kereszt, a korbács, a véres dárda, / mint a bárd is, természetesen, marad.”

A Hétpecsétes szabadulás találó és szép összefoglalója Fellinger Károly eddigi életművének, költői világának. Megjelenését örömmel üdvözölhetjük, hisz e terjedelmes kötet mint válogatás arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az életmű még sokkal gazdagabb, sokrétűbb, mélyrehatóbb, és szerzőjének méltó helye van az egyetemes magyar irodalomban.

(Fellinger Károly: Hétpecsétes szabadulás. Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2023)