Aki Rómában jár, lépten-nyomon a múlt, a jelen és a jövő folyamatos egymásra építkezésével találkozik. Rácsodálkozunk egy-egy ókori kapuívre, amelyik egy alig néhány éve épült, menő kávézó teraszát övező falba ékelődik, megcsodáljuk a Szent Péter tér 17. századi gigantikus oszlopsorát, és a tér közepén álló kilenc méter magas obeliszket, melyet Caligula hozatott Egyiptomból, vagy éppen elzarándokolunk az ókori építészet egyik csodájába, a Pantheonba, ahol mellesleg a festőóriás Raffaello és II. Viktor Emánuel király is nyugszik.

Róma egy épületekben, kövekben manifesztálódó időszintézis. Folyamatos újjászületése azonban kéz a kézben jár a pusztulással, az enyészettel. Romokból, töredékekből áll össze az a városkép, ami elvarázsol minket.

Az érdeklődők a Magyar Műhely Galériában tekinthették meg Géczi János ki- állítását, melynek témája Róma, az örök város volt. Az örök város cím alanyi jogon csakis Rómát illeti meg, mely a történelem során a folytonos pusztulás, és a folytonos újjászületés szimbólumává vált.

Géczi János Róma tematikájú kollázsai és dekollázsai a születés és az enyészet kettősségét ragadják meg. Fotó- és textilfoszlányokból, szaggatott, tépett papír- darabokból, szótöredékekből, szándékos rombolás és roncsolás által jön létre a sorozat. Géczi Róma-ciklusa, akárcsak a város, töredékek metamorfózisa. Az el- pusztult épületekből megmaradó kövek új épületekbe kerülve egy új egész részeivé válnak, egy női arc tépett szélű fotója a kollázsban új jelentésbe simul. Az egy- másra rakódó jelentésrétegek vizuális világa azonban éppen ellenkező hatást kelt. Úgy érzékeljük az egymásra halmozódó felületeket, mintha szemünk láttára rétegről rétegre hámlanának le. Ez adja a képek dinamikáját és így lesznek a részek egymás metaforái. Érzésekké, hangulatsorokká és gondolatláncokká fűződnek az enyészet egymásra épülő síkjai, a színek, a formák és a textúrák gazdagsága pedig csak fokozza a rejtett szimbólumok és metaforák erejét. Egy-egy kép asszociációk tömkelegét indítja el bennünk.

A Róma 7 című dekollázs ég- és tengerkékjébe fehér, szaggatott szélű szigetcsoportok vagy kontinensek úsznak be, melyekből jelzésszerűen kisebb narancsszínű foltok, tüzes gócok villannak elő. Talán csaták színhelyeit jelölik a narancsszínű foltok, csatákét, melyekre a Római Birodalom épült, vagy amelyek annak széthullásához vezettek.

Noi la concetto, vagy noi la cono? Vagyis mi vagyunk az eszme, a koncepció, vagy egy kúp, mely talán fáklyaként világít? A Róma 12 roncsolt szövegrészletéből mindez nem derül ki. De a sötét tónusú kollázsban reményt keltő szótöredékek ezek, mi- előtt az egész felületet elnyeli a képbe jobbról beúszó hal.

A Róma 37 dekollázsból egyetlen szó, az angol reshaped vehető ki tisztán, a classical szó áthúzva, csak sejthetően van jelen, a két szó összefüggéséből azonban a klasszikus, az ókori kultúrában gyökerező értékek újraformálására, újjászületésére következtethetünk. A szótöredékek alatt egy erőteljes, acélkék felület, alatta egy szürke, bizonytalan folt, mellette egy hatalmas, fehér, nyitott felület. Ezek egymásra ható erővonalai mentén zajlik a metamorfózis, az antik értékek újragondolása.

A Róma 11 háttal álló, integető, fekete-fehér filmekre emlékeztető nőalakjának függőlegesét értelmezhetetlen szótöredékeket rejtő vízszintes kék, türkiz és piszkosszürke felület vágja ketté. A nő a végtelenbe nyúló fehér felület felé fordul, a képből egyértelműen kifelé tart, akárcsak a szürke vonat a Róma 34-es képen. A vonat második világháborús nyomasztó hangulatát derűs rózsaszín és megnyugtató zöld felületek ellensúlyozzák. A Róma 34 több szövegtöredéket is tartalmaz, melyekben elmerülve szabadon asszociálhatunk.

Géczi gyakran használja a kék, a szürke, a fehér és a fekete különböző árnyalatait. A kék árnyalatait mesterien kezeli. A vízszintesen építkező Róma 20 szinte csak a kék árnyalataira épül, de az árnyalatok dinamikája olyan erős, hogy majd- nem magával sodorja az alattuk felsejlő nőalakot. A monokróm színekre épülő képeken is gyakran megjelenik egy-egy vörös, narancs vagy fűzöld folt, ami éppen azok takarékos használatával válik hangsúlyossá. Ilyen például a Róma 35, melyen a szürkésfehér semmibe ágaskodó kék tornyok és katedrálisok mellé egy éles rózsaszínű is épül. A Róma 21-en, 28-on és 29-en pedig a naplemente színei is felizzanak.

A sorozat minden egyes darabja önmagában is megáll, ugyanakkor szervesen összefonódik a többivel. Katedrálisok, antik szobrok, kihívó nőalakok születnek és pusztulnak el, majd születnek újjá örök körforgásban egymásba kapaszkodva a máladozó rétegek alatt.

Géczi János Róma sorozatában az örök várost az enyészet katedrálisává avatja. A kollázsok Pilinszky János Találkozások című versének utolsó sorait juttatják eszembe:

„hány és hányféle színeváltozás,
a múlandó s a múlhatatlan
hányféle helycseréje!”