Karácsony és Nap? Hogy jön ez össze kérdezhetné az olvasó, aki megszokta, hogy ilyenkor, év vége felé csilingelő harangszóval és szikrázó csillagszórókkal ünnepeljük a kis Jézus születését. 
Mások azonban némán bólogatnak, mivel jól tudják, hogy ez a szent ünnepünk sem kerülte el a pszeudomorfózis törvényszerűségét, és bölcs papjaink, püspökeink engedve az ősi hagyományoknak, icipicit igazítottak egyes kinyilatkoztatások idején és módján.
Istenfia születésének időpontja nem véletlenül lett épp a téli napfordulóhoz (december 21) közeli napra téve. Kompromisszum volt ez, hiszen a kereszténység előtti időkben az emberek számára ez az ősi ünnep évezredek óta a nap születését jelentette, legyen az akár az akkád Samas, az egyiptomi Ré, a görög Héliosz vagy a perzsa és a római birodalom egész területén tisztelt Mithra.
A Spengler által bevezetett pszeudomorfózis értelmezése szerint a mi (keresztények) esetünkben is arról van szó, hogy a kultúrközi kapcsolatokban az újonnan kialakult forma nem fojtotta meg a kellő belső erővel rendelkező régebbi kultúrát (a nap születésének ősi ünnepét), hanem valamiképp beleépítette saját formavilágába.
Nos, mint mindannyian tudjuk, ez történt a karácsony esetében is. Hogy mindez a későbbiekben az ünnepi misék, csilingelő harangszók, betlehemezések járulékaival egészült ki nem csak az emberek szeretet iránti igényét, de az emberi fantáziát is dicséri.
Jézus születése időpontjának megválasztása eme elgondolás miatt, cseng össze a régi Nap születésének ünnepével, „valamiféle” folytonosság tehát egy új formában megmaradt, az ünneplés módja azonban évszázadok kitartó, lelkes ösztönzésének köszönhető alakult és gondolom, alakulni, változni is fog a jövőben. 
Ha netán valaki rossznéven veszi ezt a magyarázatot meg kell nyugtatnom, akár tudatosítjuk, akár nem, az életet adó Nap iránti tisztelet és hála örökre a lelkünkbe vésődött.
Emberi mivoltunk és talán megmaradásunk legfontosabb feltétele, hogy a teremtés iránti tiszteletünk és hálánk mellett a szeretet és megértés továbbra is ott ragyogjon a szívünkben. 

Hogya György