Mintha értenének

nyelvemül, olvasnák

gondolataim,

Lassanként hozzám

szelídülnek itt felejtődött,

hóban veszteglő varjaid

Gazdag és varázslatos nyelvünk

cseppjeit apránként kortyolom,

talán bennem is fakadnak szavak,

amíg tiszta forrásból iszom.

Hó mindenütt hó

óriás pelyhei hullanak,

mióta tarthat ez a havazás,

mióta árad a hóban gőzölgő vér

keserű szaga,

hányan fekszenek a háborús emlékek

kiterített, sötét ponyváin

végeláthatatlan telekben,

hány ismerős és rokonarc

tűnik fel előtted az érkező

ismeretlenek sötét soraiban,

ó barátom, nem szabadulhatsz

látom, te sem bírsz a halottaiddal.

Mióta falaimon átütöttek

magányod látleletei,

a stilizált lélekrajzok

országodba készülök

magányod oldani de félő,

elűzöl, akár egy veszett állatot,

ne lássa senki, ne lássam én sem,

sebeidet miként nyalogatod.