Esők tengere
(60 sor Talamon Alfonznak)
I.
ma este becsöngetett hozzám GL úr,
KV-val éppen konyakoztunk, ne nyisd ki, mondta Kurt,
az írókkal vigyázni kell, veszélyesek, mint kutyát sétáltatni
ködben, különben meg kár, hogy véges ez a fránya öröklét,
– engedd be, hátha fontos hírt hozott odaátról –,
úgyis jön a behívóparancs az újabb megtestesülésre,
te meg ott állsz a rongyos állomásfőnöki egyenruhádban, ez
már az ötös számú vágóhidad lesz, röhögik a párkák,
bújj legújabb anyád ölébe, ha jót akarsz, nem véd meg
a szent szavak csonttá vert hadserege, miként az olvasók
szemének csarnokvize sem attól, hogy válladra tegyék
a porszemet, amiből egy újabb vérvörös obeliszk virágzik.
úgy fogyott a konyak, mint az ateisták száma hajótöréskor,
Kurt mosolygott a bajsza alatt, GL még mindig csöngetett.
II.
ma olyan elegánsan késtem le a vonatot, hogy
a vasutas eltörte lapátját, s felajánlotta, elvisz kocsival,
nem messze parkol, koszos kis moszkvics, de jó a dudája.
mint az őrült nyomta a gázt, meg sem kérdezve, merre
is mennék. egy tóparton álltunk meg cigarettázni,
semmi kis dolgokról kérdezett, aztán valaki visszatekerte
a filmet. ott meg a vonat nem akart megérkezni,
álltam a peronon hónom alatt füzettel, szénceruzával,
a vasutas meg sem ismert, valamit odabökött idegen
nyelven, borókapálinka illata szállt, a sínpárok
a végtelenben találkoztak, egymásba bolondultak, én meg
a fapadon ülve néztem, hogy úszik el a nincs remény
III.
lelökik a novelláskötetek egymást a polcról,
mintha bármit is számítana, végül melyik marad állva.
a szépen kifésült mondatok orvul visszakunkorodnak,
nincs egy biztos pont, amelyik megállítaná őket.
KV kér egy pirítóst, nem éppen bajnokok reggelije,
mondja. ó, te szomorú humantista élre vasalt pizsamában!
GL vajon mit akarhatott? amikor dió terem a cseresznyefán,
tudd, közel az idő. a kedvenc íróm vagy, Fonzi, mondja Kurt.
ha megharagszik rád egy elbeszélés, eltakarja utolsó mondatát,
átüt az utószó ködfátyolán a szerkesztő vére. az imára
kulcsolt zárójelekből valami túlvilági fény szivárog, és te
virágcserepet rendelsz a megüresedett könyvespolcra
IV.
bárcsak hétfő lenne, pedig mindig nagyon utáltam, mélázik
Kurt, de itt folyton április 11. van és este. amit csillagnak hiszel,
egy angyal zseblámpával, amint egy alsóbb dimenzióból
hazatér. de legalább ne biciklivel járnának, az istenért!
BH néha eljön, olyankor galambokat etet, a sörre rá se néz.
amikor jó kedve van, azzal kecsegtet, hogy megtanít
párbeszédeket írni. aztán, mintha sose lett volna itt, nyoma vész.
egy csomó kézirat marad utána, olvashatatlan, átázott sorok.
én egyszer nyúltam a toll után, akkor is sós pálcikává változott.
így megy ez, nyugtázza Kurt. ha visszamegyek, vallást alapítok,
és a próféta beszél majd belőlem. új hazát, new hont, you know,
a talpmasszázs kötelező lesz. de GL vajon mit akarhatott?
V.
a közelben van egy folyó, kap még egy esélyt, aki belegázol.
persze nem tudja, hogy kapott még egy esélyt, mert közben mindent
elfelejt. KV egy kávét kér, hosszasan keveri, végül nem issza meg.
valakit mindig meg kell mentenünk, de nem kapunk róla fotót.
egy Trianon előtti kocsmában vár vagy Imbrium tengerén?
GL most hirtelen benyit, ám elfelejtette, miért jött. na tessék,
kezdődik, tárja szét karját Kurt, és körülnéz, mit vigyen magával,
de nem hozott semmit, vagy ha igen, szertefoszlott rég. a szemembe
néz, még utoljára, s mintha egy apró könnycsepp mocorogna
az övében huncutul. magunkat indulunk megmenteni, fiam.