Kiabálni ki, kifelé, magamból,

amiatt, amit tán rosszul, és

tudom, hogy rosszul, örökké.

Hogy nem úgy, ahogy kellett,

ahogy kellett volna, soha,

hogy nem tudtam, mit is helyes.

Rakj rendet magad körül, szólok,

már tudom, ha rend van, itt,

a fejben, akkor rend mindenütt.

Kérdés, tudom-e mindig, mert

egyszer majd nem fogom,

nem fogom tudni, hogyan is.

Akkor majd kiabálás belőlem.

Ki kiabál ki innen?, ki ez?

A testemből ki beszél ki, akkor?

Mindent, Uram, másképp akartam.

Betegágy, hófehér paplan:

jéghideg a földem, alattam.

Rám telepszik a szorongás-hajnal,

szürkéllő pacsmagok mindenütt,

nem tudom, mi van, magam vagyok.

Kiabálni ki, magamból, nem szabad.

Tudom, rosszul, örökké rosszul.

Méltó elköszönést mégiscsak, adjatok.