Fiala Ilona is hetvenkedik – mondhatnám, bár ennek a mondatnak két értelme is van, de csak az egyik igaz, a kor, hiszen Fiala Ilona sosem volt fellengzős, sosem volt kérkedő, hencegő. 

Egy olyan kis közösségből származik, a Zobor-vidékről, ahol a magyarság az évszázadok alatt szórvánnyá vált, de bástyaként óvja a magyarságot. Magyarként szórványban élni nem mindig egyszerű, a magyarságot azonban meg lehet élni természetes állapotként itt is, ahogy Fiala Ilona is teszi, több évtizede már Pozsonyban. 

Persze, kérdés, mennyire fontos, ki honnan származik, ki honnan indult. De egy olyan író esetében, mint Ilona, bizony nagyon is fontos, hiszen a műveibe saját magát is beleírja. 

Milyen a jó újságíró, író? Ezen gondolkoztam. Aztán arra jutottam, a jó író azon kívül, hogy gazdag a szókincse, a nyelvet helyesen használja, érdekesen, olvasmányosan ír és kreatív is (többek között). Hiszen a jó témát is meg kell találni. Újságírói körökben sokszor mondjuk, a téma az utcán hever, igen ám, de azért le is kell hajolni. 

Amikor felemelünk egy témát, akkor nem csak a sztorit emeljük fel, hanem érdekfeszítővé is tesszük, sokszor kiszínezzük, hogy az ne csak a szerző számára legyen érdekes, hanem az olvasó számára is. Még akkor is, ha tudjuk, a mű nem egy ember, hanem az írón kívül az olvasó is benne van. Ha előadjuk azt, még egy személy bekerül az értelmezők láncába. Talán most az olvasóban felmerül a kérdés, miért indítok ilyen messziről. Nos, ha valaki Fiala Ilona munkásságáról kíván szólni, akkor bizony ilyen messziről kell indítani, hiszen Lona, ahogy mindenki hívja, éppen az a szerző, aki bármilyen témát magasságokba tud emelni, érdekessé tud tenni. Pedig sokszor úgy tűnik a mezei olvasó számára, hogy egy közülünk, mármint egy a sok ember közül. 

Nagyjából tíz évvel ezelőtt jelent meg a Néhány szelet című könyve, amelyről annak idején – a ma már nem létező – Szabad Újságba írtam cikket. Tudom, szokatlan, hogy valaki saját magát idézze, én most mégis megteszem. 

„Fiala Ilona, ha azt hallja, írónőnek, vagy irodalmárnak nevezik, még mindig zavarba jön [itt hozzáteszem, tíz év elteltével is], holott már megszokhatta volna. De hozzáteszi, azt olvasta a mostani kedvenc írójáról, Ljudmila Ulickajáról, ő is zavarban volt, amikor írónak nevezték. Nézete szerint az a jó író, aki többet olvas, mint ír. Másként ezt a szakmát, egyesek számára inkább hobbit, nem lehet jól művelni, hiszen műveltnek kell lenni, bő szókinccsel rendelkezni ahhoz, hogy jó művek szülessenek.”

Az akkori cikkben arról is írtam, mit gondol Duba Gyula a Néhány szeletről. „Duba Gyula a könyv bemutatójakor kiemelte: a mi irodalmunkban kevés a női író, ugyan jelentkeztek jócskán tehetséges írónők, ha kiindulunk az ötvenes évekből, a kezdetekből, de hamar kifulladtak, például Ordódy Katalin, Dávid Teréz, Nagy Irén, Lehotzky Katalin. A modern korból talán Kovács Magdát és Mikola Anikót lehet említeni. Mikola verseiben jelen volt az érzelmesség. Kovács is egy csoda volt jelentkezésekor, de sajnos visszavonult ő is. Fiala Ilonát, hozzájuk hasonlította Duba Gyula tehetségben. Duba szerint Fiala Ilona, mint író, nagyon erősen prózaíró alkat. Csodálatos, ahogy az egész regényben jelen van a ma mellett a múlt és a jelen. Megjelenik a volt társ, de benne van a műben egy esetleges jövendőbeli pár is, az idősíkok nem terhelik meg a regényt. Duba fontosnak tartotta megmagyarázni, miért kaphatott a Néhány szelet védnöki díjat 2011-ben a Szlovákiai Magyar Írók Pegazus Alkotópályázatán, amelyet minden esztendőben csupán egy írás kaphat meg. Duba szerint a sok jó mű közül, amivel pályáztak az írok, kiemelkedett ez a regény. A többi egysíkú volt, az élet problémáival foglalkoztak benne a szerzők, de a mindennapokból nem tudtak kiemelkedni. Csupán a mai kor rossz közérzetét fogalmazták meg, és ehhez alakították a posztmodern írói stílust. Ez a stílusirány uralkodik nagyjából 20 éve, ennek az lett az eredménye, hogy mind témában, mind stílusban egyformák az írások. Egyformán szajkózták, hogy milyen rossz a közérzete a mai embereknek. Az irodalmár saját bevallása szerint, amikor kézbe vette Fiala Ilona valamivel több, mint száz oldalas kéziratát, az volt az érzése, hogy egy egész, kiadásra kész művet tart a kezében. Az említett posztmodern stílust kezdi felváltani a minimalizmus, amely hozzánk most tör be, de a nyugati írók között már régen népszerű. Ennek lényege, hogy megkeresi és érzékelteti a valós élet jellegét. A Néhány szelet ennek a minimalista prózának a remeke.” 

Emlékszem, mikor ezt a regényt bemutatták, Lona éppen a Magyar Közösség Pártjának volt a sajtótitkára, szóvivője. Ebből a tisztségéből sokakat megtanított arra, milyen is egy jó cikk, milyen információknak kell abban mindenképpen szerepelnie, hogy a személyek tisztségeinek megnevezésére oda kell figyelni, de a szervezetek, egyesületek, pártok és azok szervezeti egységeinek megnevezését is pontosan kell használni. A szakmáját komolyan vette, mindig figyelte az események menetét is. Ezzel az első bemutatóval kapcsolatban sosem felejtem el, hogy utána Berényi József, a párt akkori elnöke rám nézett, és csak annyit mondott, jó ez a regény, de remélem, az itteni éveit nem fogja így kitárgyalni egy regényben, majd felnevetett. 

A politikát a novelláiban, regényeiben nem kerüli, de éles vitákba nem bocsátkozik. Írásaiban szó szerint felemel témákat a földről, amiket megélt, amiket hallott, amiket tapasztalt, azokat járja körül, írói fantáziával kiegészítve, néhány helyütt (ön)iróniával fűszerezve. Amikor elolvastam, a Jaj, anya című regényt, amelyben a narrátor szerepébe egy tinédzser fiút ültetett, azon gondolkoztam, ez vajon az ő családjának története? Lehetnek-e ennyire irigyek a testvérek egymásra, viselkedhetnek-e ennyire embertelen módon a gyerekek a szüleikkel. A történet ugyanis olykor szinte szürreális. Aki nem ismeri a történetet, annak elárulom, egy család mindennapjairól szól, ahol a legkisebb gyermek zsarnok módjára uralkodik az édesapán, aki ezt titkolni próbálja a nagyobb testvérek előtt, persze faluhelyen az ilyen dolgok nem maradnak titokban. Majd azon dolgozik a legfiatalabb húg, hogy kisemmizze a saját testvéreit. A regényben időnként vannak ironikus és humoros jelenetek is, de a legtöbb részben a szomorúság és a kétségbeesés érződik a történtek miatt, erre erősít rá az, hogy egy gimnazista meséli el ezeket az eseményeket, kissé abban a stílusban, hogy bezzeg ő tudná, mit kell tenni, végül mégis bevallja, talán ezt a helyzetet ő sem tudta volna megoldani. Mindez mellett megjelenik a regényben a fiú saját élete, mindennapi veszekedései az édesanyjával, és persze a kamasz gondolkodásmódja is. Tehát ebben a regényben sem egy síkon futnak az események. Ennek a fajta ábrázolásmódnak Fiala Ilona nagymestere, több eseményt fűz egybe, megfűszerezi azokat, mégis érthető, mégis logikus, leköti az olvasót és sokszor a konklúzió sem hiányzik. Az ember a sorokat olvasva szinte beleképzeli magát az események közepébe, és azon gondolkodik, mennyi lehet a valóság és mennyi az írói képzelet szüleménye. 

Akkor jó egy író, ha a regényei, novellái, versei minden korban aktuálisak, van mondanivalójuk. Fiala Ilona ilyen szerző. Írásom végén ezért idézni szeretnék tőle is. Ezzel pedig a regényeiről áttérek a novelláira. Az egyik novelláskötetének címe is beszédes – Mindennap. Mintha a mindennapi gondjainkról, örömeinkről, eseményeinkről írna. Azokról a gondolatokról, amelyek bárkit foglalkoztathatnak, így az írót is. Az Európán innen és túl című novella az Európai Unióhoz való csatlakozáskor született, 2004-ben. A nagymama születésnapját ünnepli a család, az unokától a nagyi egy új pulóvert kap, kéri is a mamát, vegye fel, ne kellje a régiben átlépnie Európába. A nagymama válasza pedig a múltba repít. Ebből is látni, mennyire könnyedén köti össze a témákat a szerző, hogyan emel aktuálissá egy történelmi eseményt, ráadásul úgy, hogy szinte észre sem vesszük, ezzel pedig beemeli a jogfosztás éveinek ügyét is a novellába (beszédtémává teszi azt), és nem kell ehhez több, mint egy rövid válasz. „Nem nagyon vágyom semmi újra, változásra. Életem leghőbb vágya az volt, hogy a kitelepítés után újra hazaérhessek a falumban. Hála a jó Istennek, ez megadatott nekem és a családomnak. Visszajöhettünk Csehországból, s azóta nem vágyom többre. Na, azt azért mindig az imáimba foglalom, hogy ti egészségben, békeségben éljetek…”

Ahogy a fenti idézet is mutatja, Fiala Ilona műveibe mindig sikeresen elegyíti a jelent a múlttal, ezzel ebben a novellában aktuálissá tette az egész felvidéki magyarságot érintő jogfosztottság ügyét is. 

Kedves Lona, Isten éltessen jó kedvvel, alkotó kedvvel, további kreativitással és azzal, hogy továbbra is nyitott szemmel járj, hogy fel tud emelni a mindennapi témákat, és a saját valóságunkról írhass.