hömpölyög, árad
óceánok söpörjék szememből a könnyeket
errefelé nincs óceán
csak a Dunától félünk
emelkedik visszahúzódik
betör zúz rombol
hagyja magát simogatni
hagyja siklani magán a tekintetet
hagyja hogy fényképezd hogy belemerülj
megnézd mit rejteget a felszín alatt
támad ellenkezik harcol kitaszít
visszaveszi ami az övé
kikerülöd hidat építesz menekülsz
itt a tartópillér alatt támadtak rá/ sötétedett/ a homokos macskaköveken sétált haza/ mögüle ugrott talán/ késsel talán
itt állnék a parton várva hogy elragadjon
az se lenne elég hogy tisztára mosson
hogy ne érezzem magamon az érintését
teletömném sóval az édesvizet
a kezdetét a következményében ismered fel
fogd meg a kezem/ hallgasd velem a Duna morajlását/ ha lezuhanunk/ a víz összemos minket/ ugyanaz a mocsok tapad hozzánk/ megérted hogy perceken át súroltam nem ment le/ hetek után is magamon éreztem/ és akkor te is én is ők is/ a tisztátalanság által/ testvérek leszünk
lehet szárnyaim is nőnek
és akkor együtt gyönyörködhetünk
egy tiszta lassú hömpölygésű Dunában