Fecske Csaba gyermekirodalmi alkotásainak szűkebb terrénuma: a mese

(Csalapinta villanytörpék. Mesék. Accordia, Budapest, 2004. Illusztrálta: Egyházi Tünde)

A fecskei életmű gyermekirodalmi vizsgálata során nagyobb figyelmet szentelünk a maradandóbb gyermeklírai alkotásoknak, kitérünk ugyanakkor a prózai darabokra is, miután a költői indulástól meghatározzák ezt a pályaívet a mesék. A fentiek okán – ha érintőlegesen is – áttekintjük, miként képződik meg a szöveg nyelvhasználatilag, tematikailag Fecske Csaba meséiben. Ezzel összefüggésben tárgyaljuk meséinek világképét, orientációs pontjait, identitáshordozó jegyeit.

Első, 1980-ban megjelent mesekönyvét (Se füle se farka. Móra Kiadó, Budapest.) további kilenc követte, utolsó gyermekekhez szóló kötetének – Eljöhetnél hozzánk – darabjait még maga válogatta a költő, de a kiadvány már posztumusz  jelent meg, 2025-ben, az Orpheusz Kiadó gondozásában. Adott fejezet a fecskei gyerekirodalmon belül annak szűkebb tárgykörét, a mesék terrénumát tekinti át, azon belül is a Csalapinta villanytörpék szövegkorpuszait, választ keresve arra a kérdésre, milyen tematika köré szerveződik, és miben más, miben sajátszerű ez a nyelvezet, ha gyermekhangra íródik.

Jelen tanulmány elsődlegesen a Fecske-mesék esztétikai, stiláris jegyeire, valamint nyelvi megformáltságára terjed ki, de a teljes fejezet kitekint a mesére, mint a gyermeki személyiségfejlesztés (a szocializáció) eszközére, s a fejlesztés közegére; a családra, mint elsődleges szocializációs kiscsoportra. Mindennek azért is van relevanciája, mert Fecske meséiben a gyermekek társas kapcsolatainak és szociális interakcióinak metaforikus megragadása zajlik, így van ez a Csalapinta villanytörpék játékos, vicces, ugyanakkor komoly tanulságokkal szolgáló huszonhét meséjében is. Ezen a ponton kibomlik egy érvényesnek tűnő kérdés – melyet egy későbbi fejezetben bővebben tárgyalunk –, jelesül, hogy kinek is szólnak a gyermekirodalmi alkotások, azaz milyen olvasói preferenciák juthatnak érvényre a gyerekirodalomban. Fontos eligazodási pontokat ad a témában Lapis József Túl a fedélen –Tanulmányok és kritikák a gyermekirodalomról című 2025-ben megjelent könyve, mely a gyermekirodalom-módszertani szemléletek kapcsán, többek között, erre a kérdésre is reflektál, miközben nem engedi, hogy szem elől tévesszük: ,,A gyerekeknek eleinte a szüleik olvasnak föl, és ők is magyarázzák, mit jelent a szöveg.”^[1] Fecske Csaba gyermekprózai alkotásainak sajátszerűségeit vizsgálva mi is evidenciaként tekintünk erre a megállapításra, annál is inkább, mert a közreadott történetek – bár ez nincs jelölve a könyvben – elsősorban az óvodáskorú közönséget célozzák meg.

Fecske történetei a mai gyermekek világára reflektálnak, olyan hétköznapi szituációkba, óvodai és otthoni eseményekbe ágyazza elbeszéléseit, mint az étkezés, a fürdés és tisztálkodás, az önálló öltözködés, a tömegközlekedés. Korszerű, ugyanakkor időnként mágikus ihletésű meséiben a gyerekek életében sűrűn előforduló helyzetek, a társas kapcsolatok tematizálása kap bő teret. A testvér születése, a testvérféltékenység jelensége is ezzel a nagyfokú játékossággal, nyelvi humorral artikulálódik a mesekönyvben (Kistestvér).

– Anya, mért van ekkora hasad?

– Mert ott van a baba, a te kistesód – mondta anya kissé elérzékenyülve.

– Biztos vagy benne? – kételkedett Ákos.

– Persze, biztos – mondta meggyőződéssel anya. – Te is ott voltál egykor.

– Az nem lehet, én nem voltam ott. Én nem akarok ott volni! – mondta durcásan Ákos, és bezárkózott a szobájába. Neheztelt anyára, mert úgy gondolta, hogy becsapta őt. Ő nem is volt anya hasában, ha pedig ott volt, miért enged be oda mást is. Egy idegent?!

A meglévő családi rend megváltozását, a kistestvér érkezését gyermeki perspektívából, a nagyobb testvér érzésein, gondolatain át mutatja be a szerző, szándékszerűen eltúlozva azokat a reakciókat, amelyek a megváltozott élethelyzetben relevánsak lehetnek. Valós, az (addig) egyedüli gyermek szempontjából problémás – de mindenképpen újszerű és változást hozó – szituációt ábrázol a Kistestvér, mely hús-vér szereplőivel eklatáns példája a többgyermekes családoknál előforduló feszültségeknek. Ákos, a nagy testvér szemszögéből láthatjuk, miként szembesül testvére születésének hírével, milyen félelmei vannak, s hogyan igyekszik elfogadni az új élethelyzetet. Figyelemre méltó, ahogyan Ákos ambivalens érzései artikulálódnak a történetben: a kezdeti harag és ijedtség hogyan fordul át kíváncsiságba, majd később örömbe, várakozásba. 

Fecske Csaba valódi helyzeteket bemutatva emel irodalmi rangra különféle szociális interakciókat: a testvérféltékenységet, a szülői figyelemért folytatott harcot, a gyerekek közötti konfliktusokat, a versengéseket és általában a testvérkapcsolatok dinamikáját. Teszi mindezt úgy, hogy a család intézményére és az otthonra mindvégig szilárd megtartóerőként tekint. A Kistestvér azt is hűen tükrözi, szerzőnk milyen organikusan, könnyed természetességgel kerül vissza a gyermeki létpozícióba. Ez a gyermeki pozíció azért kulcsfontosságú a történetmesélés szempontjából, mert ennek alkalmazásával Fecske látszólag kiiktatja a ,,bölcs felnőttet” a narrációs szituációból, gyermeknyelven, gyermeki gesztusokkal gyerekközösségbe integrálódik, s ezzel megteremti önmaga számára a lehetőséget, hogy kreatívan beszélhessen egy-egy problémás helyzetről vagy ismeretlen szituációról, elkerülve a görcsös, nevelő célzatot. Ebből a pozícióból szól ki ezúttal is, amikor az anya-gyerek kapcsolat olyan szenzitív területeire reagál, mint például a kistestvér érkezése. A sok esetben nyíltan példázatos meséket könnyeddé teszi a folyamatosan megnyilvánuló humor, amely a Kistestvérben különösen bővelkedik: ,,Ákos arra gondolt, mégiscsak jó lesz majd egy kistestvér, lehet vele játszani, lehet neki parancsolgatni… Reménykedett benne, hogy nem valami bőgőmasina lesz, nem lány, hanem fiú. Ha lány lenne mégis, ráparancsolnék, hogy szülessen vissza…” Fecske elbeszéléseinek nagy erénye, hogy miközben a mindennapi konfliktusforrásokat tematizálja, a család szilárd megtartóerejét hangsúlyozza (még ha nem is direkt), amely felülmúlhatatlan értéket képvisel. Miközben szépen artikulálódik a családi közösséghez tartozás élménye, a családon belül kibontakozó feladatok, szerepek és szerepmegosztások is megjelennek a játékos történetekben  (Villanytörpék). Átpoetizált meséinek különös értéke, hogy indirekt módon ugyan, de a társas kapcsolatok normarendszerét, a gyermekkori szocializáció fontos történéseit is tematizálja. A gyermeket alakító társas hatások megannyi formáját ábrázolja a szerző: a gyermek interakcióját a nagyszülőkkel, a testvérekkel, a barátokkal, a kortársakkal, a pedagógusokkal, a szomszédokkal, és mindenekelőtt a saját szüleivel, szem előtt tartva az evidenciát, miszerint ,,a szülő és a gyermek kapcsolat minden későbbi emberi kontaktus alapmintája.”^[3] A pályatárs Kaló Béla épp az adott mesekönyv kapcsán jegyzi meg, hogy ,,az általános iskolák alsó tagozatán tanító pedagógusoknak nagy segítség lehet Fecske Csaba új gyermekkönyve, hiszen ebben az életkorban a valódi irodalom jelentőségét nem lehet túlbecsülni. Hiszen ekkor tanulja meg a gyermek, hogyan kell önmagát jobban megismernie, eközben fejlődik ki benne az a képesség, hogy másokat is megértsen, ekkor kell legyőznie nárcisztikus csalódásait, ödipális konfliktusait, ekkortól kell fokozatosan megtanulnia a gyermeki függőség későbbi felszámolásának módozatait. A gyermekek olvasóvá neveléséhez (amely immáron sziszifuszi munka manapság) jó kézikönyv Fecske Csaba bájos-mosolygós, unokáknak szánt játszi mesekönyve.”^[4] A költő tudatosan szólítja meg gyermekközönségét, mert meghatározónak tartja az olvasóvá nevelést, erről egy interjúban így beszél: ,,afféle missziónak tartom a gyermekeknek írni… Olvasókat csak úgy szerezhetünk, ha már gyerekkorban rákapatjuk az embereket a könyvre, a versre, a mesére.”^[5]

A technicizmusra is reflektáló Pele Pali egy mókus és egy kislány történetét meséli el úgy, hogy a valóságtól csak enyhén emeli el elbeszélését a szerző: miközben valóságos helyszínre – Miskolctapolcára – valóságos állatok közé – hattyú, mókus – helyezi a cselekményt, hagyományos mesei elemek köré építi mondanivalóját. Már a felütés a mesék meghökkentően gazdag világát idézi: ,,Pele Pali, a bozontos farkú kismókus a mobilján felprüttyögte Lilla hercegnőt, és meghívta Tapolcára.”A fecskei meseuniverzumban mintha minden a (játékos-varázsos) természet és a (kíváncsi-kalandrakész) gyermek összhangját ábrázolná. Nyelvi leleményben bővelkedő meséiben ugyanakkor Fecske attól sem riad vissza, hogy tematizálja a kor aktuális társadalmi-szociális problémáit; Pincorász bácsi ábrázolásával, kinek terüljasztalkámja rég elromlott, enigmatikusan ugyan, de mesébe ágyazza a hajléktalanság jelenségét, megjelenít marginalizálódott sorsokat, perifériára szorult embereket. ,,A lépcsőházban találkozunk Pincorász bácsival, a hajléktalan varázslóval, akinek csak egy nagy szőrtarisznyája és hosszú, szomorú szakálla van. A pincében szokta meghúzni magát éjjelente, enni csak akkor eszik, ha valaki a kezébe nyom egy karéj kenyeret, vagy talál valami ehetőt a kukában, a terüljasztalkámja sajnos rég elromlott” (A nagy nap). Fecske igen érzékenyen reagál a társadalom perifériájára szorult emberek világára, a ,,klasszikus mesehős” helyett ezen a szöveghelyen egy kisiklott életű, fedél nélkülivé vált idős férfit ábrázol, s egyúttal emel mitikus tudást birtokló hőssé. A nagy napkiemelendő értéke, hogy miközben játékos kedvvel szövi cselekményét a szerző, a történet mellékszálaként aktuális társadalmi problémát emel be a gyermeki tudatba, mellyel érzelmi intelligenciáját növeli, empátiáját fejleszti. Bravúros az a nyelvi megformáltság, amiként Pincorász bácsit, a hajléktalant, mint valami mitikus tudást birtokló garabonciás varázslót jelenítimeg a mesélő, aki képes a fizikai erők kiiktatásával, különféle ritualizált cselekményekkel kilépni a valós világból – már amennyiben működik a terüljasztalkámja. Figyelemre érdemes ez a szintézis, melyben úgy jelennek meg a népmesék terminusai, motívumai, mélyáramai, hogy eközben a jelen társadalmi valósága tükröződik bennünk. Jót tesz ez a népmesei ösztönzés Fecske Csaba meséinek: a valós helyszínek és a realista szereplők közé beszüremkedő népmesei toposzok egyedi narratívákban ötvöződnek. 

Meghatározó szerepe van ebben a gyűjteményben a sajátos nyelvezetnek: a mese varázslatos elemeit hívja segítségül a szerző, hogy a mindennapok kihívásairól üde, friss kifejezésekkel szóljon. Ez a szerzői elv azért is érdekes, mert a képzeletbeli elemekkel társított elbeszélések lehetőséget adnak a történetmondónak arra, hogy kiemelje a megszokottból a szövegkorpuszt, fenntartsa az érdeklődést, feszültséget, várakozást keltsen az olvasóban, hallgatóban, ugyanakkor figyel arra, hogy a gyermek ne veszítse el igazodási pontját a valós világban.  

Gyermekirodalmi műveiben is megannyi példát merít a hétköznapi szituációkból, s miközben saját családja – unokái – napi rutinját emeli a mesébe, a felnőtt és a gyermeki perspektívát egyaránt hitelesen (és kellő humorral) ábrázolja, miközben mindig a gyermekkel vállal cinkosságot. Ismerős lehet a fecskeigyermeklírából ez a hangnem és ez az attitűd; olykor részt vesz a közös csíny elkövetésében a mesélő, máskor pusztán összekacsint a rosszalkodó gyerekekkel, de valamilyen módon mindig szerepet vállal ebben a titkos együttműködésben. Nagyban segíti a szövegformálást a tény, hogy a szerző nemcsak ismeri a gyermekek világát, de abban otthonosan is érzi magát, sőt, oda felnőttként is rendre visszatalál. Fecske Csaba kortárs meséiben feltűnően ötvöződnek a népmesei motívumok és a realisztikus elemek, erre eklatáns példa a Villanytörpék. A címadó történet a klasszikus népmesék kezdő formulájával – Hol volt, hol nem volt – nyit, hogy egy téren és időn kívüli világból hirtelen megérkezzen a jelenbe: ,,…olyan régen, hogy a kunkori farkú kismalac, amely az Üveghegyen túl túrja a földet, még meg sem született, és Lilla hencegnőnek és Ákos vitéznek fenekén volt a tojáshéj. Azt pedig tudvalevő, hogy milyen régen volt, hiszen már nagycsoportosok az oviban.” Megfigyelhetjük, hogy Fecske meséiben a valóságtól való elszakadás csak rövid ideig tart, valami mindig visszarántja a mesélőt ebbe a valós világba, akkor is, ha történeteit fiktív motívumokból, (nép)mesei szálakból szövi. A hol volt, hol nem volt világából ,,kipottyanva” a szereplők hamarosan valós térben, a saját otthonukban vitáznak azon, hogy ,,a féltőmirigy avagy a csacsiköhögés a nagyobb, a halálosabb.” Reális földrajzi helyszínen, a miskolci Avas-városrészben, a költő tényleges otthonában folytatódik a mese. ,,A Gesztenyés úti békekötés bizonytalan időre elhalasztódott.” Fecske mesebirodalmában a beszéd fonala nem szakad meg, a szavak pergése nem akad meg, itt mindig működik a nyelv. Ha nem a felnőtté, hát a gyermeké. A gyermeknyelv kulcsszerepet tölt be Fecske Csaba gyermekirodalmi alkotásaiban, gyakorta ábrázolja és alkalmazza ezt a kialakulóban, fejlődésben levő nyelvet költészetében és prózai munkáiban is. Ilyen a címadó mese is: a Villanytörpék, melyben a szerző egy hétköznapi szituációt, a villanykörte kicserélésének folyamatát tematizálja, miközben mesei-mitikus térbe helyez egy fizikai jelenséget: az elektromosságot. Az izzó kiégése váratlan, s a gyermekek számára kétségkívül izgalmas, titokzatos helyzetet teremt: ebbe a már-már misztikus világba érkezik meg Bapapóka, aki ,,villanytörpét hozott egy dobozkába csomagolva…” Jól megragadható itt Fecske Csaba gyermeki logikára rímelő nézőpontja: az elektromosságról egy általa megalkotott varázsos-mesés nyelv segítségével beszél, amelyben egy olyan hétköznapi feladatot, mint az izzó kicserélését, kalanddá képes nemesíteni. A kalandba ágyazott villanykörtecserének azonban fontos szemléltető, tanító funkciója is van: Bapapóka, miközben aprócska, világító törpékként ábrázolja az izzókat, az áram veszélyeire hívja fel a figyelmet, fontos intelmet közvetít… ,,a világításhoz csak a villanytörpék értenek – mondta Bapapóka. – Áramot fogyasztanak és világítanak. – Én is szeretnék áramot enni! – mondta vágyakozva Ákos… – Az áram igen veszélyes dolog. Ha megérintitek a vezetéket megráz benneteket, akár halálos ütés is érheti az embert.” 

A Villanytörpék végtelenül üde, sziporkázó nyelvi humorral megformált tanmese, ami megszólítja a gyermeket, megragadja a fantáziáját, képes őt benntartani a mese világában úgy, hogy közben hasznos útravalót is nyújt számára. Fecske meséinek szocializációs szerepe megkérdőjelezhetetlen; az útravalót, tanítást azonban látszólag spontán közvetíti, úgy formálja meg a szöveget, hogy abban a nevelői szándék többnyire nem primer módon érvényesül. Játékos elbeszéléseiben a család többszintű szocializációs funkciója manifesztálódik, s miközben szerepmintákat közvetít, az irodalmi beágyazottság, az (esztétikai) élmény marad a meghatározó akkor is, ha egy-egy történet egyértelműen példázatos jellegű. A Csalapinta villanytörpék humorral átitatott meséi a gyermeki személyiségfejlesztés (a szocializáció) eszközeiként is olvashatók, miáltal a történetek a fejlesztés közegében, a családban mint elsődleges szocializációs kiscsoportban zajlanak, kitérve megannyi szociális interakcióira. Fecske Csaba gyermekirodalmi alkotásainak, s meglehet, a teljes életmű vonzásának titka éppen az a természetesség és játékosság, amivel megjeleníti a különféle szituációkat. Meghatározója ennek az írásművészetnek a metaforikus gondolkodás, a nyelvvel való kísérletezés, az egyszerre játékos és szentenciózus fecskei megformáltság; ,,ha nem volt is régen volt” (Villanytörpék).

A Csalapinta villanytörpék fabuláiban megannyi példát láthatunk arra, hogy a fecskei szövegkorpuszokat miként termékenyíti meg a gyermeknyelv; az anyanyelvelsajátítása során vétett hibákat, esetlegességeket miként integrálja mesevilágába a költő. Fecske a gyermeknyelv olyan sajátosságait alkalmazza elbeszéléseiben, mint a leegyszerűsített nyelvtani szerkezetek, a szóalkotási kreativitás, szavak és toldalékok összekapcsolásának nehézségeiből eredő tévedések, a hangok felcserélése vagy a túlgeneralizálás. Olyan egyéni szavakat, szóösszetételeket alkot a hanghatás alapján, mint a gombariadó, póni-félelem, popsi kóla, vagy a címben megjelenő Csalapinta villanytörpék, de kedves alliterációk – Nyuszinkó Nyuszkó, Galica Góca, Paripa Pál, piripócsi Pócs Piri –, vicces rímek, hangutánzó és hangfestő szavak is élénkítik a szövegkorpuszt. A gyermeki szóhasználatot idéző hangutánzó szavak az állatok gyűlését tematizáló, Mindenki igazsága című rövid mesében kulminálnak, ahol mindösszesen tizenegy olyan szót találtunk, amely fonetikailag imitálja az állatok hangját. Rónaky Edit Fecske-varázs – Gondolatok egy mesekönyvről című tanulmányában is felfigyel erre a szóalkotási módszerre. ,,Fecske Csaba meséi játékosak. Szerzőjük játszik a nevekkel, a szavakkal, a világgal… Mindannyian megfigyelhettük már, hogy a kicsik – beszédtanulásuk során – amikor először találkoznak egy-egy szóval, kifejezéssel, ha nem hallják tisztán a szó hangalakját, vagy nem értik jelentését, behelyettesítik egy hasonló alakú, de általuk már jól ismert szóval. Így lesz a Fecske – mesék szereplőinek száján is a púpos tévéből kúpos teve, a gomolyfelhőből komoly felhő, a fültőmirigy-gyulladásból féltőmirigy-gyulladás… S minthogy a gyerekek kreativitása határtalan, egész szótárt állíthatunk össze Fecske Csaba meséskönyvének nyelvi leleményeiből – sosem tudva meg: melyeket köszönhetjük a szereplő gyerekek ötletgazdagságának, és melyeket az íróénak. A nyelvi humort, játékosságot, a gyermeknyelv hangokat, szótagokat helyettesítő, felcserélő sajátosságának alkalmazásával tovább fokozza a szerző.”^[6] A gyermeknyelv alkalmazásával – mint tudatos stilisztikai eszközzel –, a gyermeki gondolkodásmódot ragadja meg és ábrázolja hitelesen a szerző, ezt a Csalapinta villanytörpék valamennyi meséjében megfigyelhetjük. Megannyi gyermeknyelvi leleményre bukkanhatunk a szövegek felfejtése során, amelyet különösen az egyedi logikájú szóalkotások színesítenek. 

Fecske meséibe láthatatlanul transzplantálódik a gyermeki látószög, erre megannyi szöveghelyen láthatunk példát. ,,Apa megígérte a krétát, de sok gondja-baja között elfelejtette. Hiába Lilláék felé ilyen feledékenyek az emberek, bezzeg azt nem felejtik el, hogy számon kérjék a fogmosást. És hogy megkérdezzék: megetted az uzsonnádat? Mindent megettél? – Ezt is szokták kérdezni és Lilla mindig rávágja, hát persze. Pedig, megsúgom nektek, hogy ez nem is igaz, mert az óvó nénit sem ette meg és a Böbe babát se, meg Danát se, meg a Janikát se, Zsuzsi néniről, a dadusról nem is beszélve.” (Kréta). Ez az irónikus szemlélet sokszor a felnőttek világát figurázza ki, a túlzásba vitt szülői szabályozás, a gyermekek feletti túlzott kontroll válik szövegszervezővé.  Fecske Csaba gyermeki látószöge, mesélő kedve és ironikus humora szépen összegződik a Lilla hencegnő és a pipe című mesében is, ahol a klasszikus mesei keretet és motívumokat felhasználva fordítja a szerző abszurdba a történetet. ,,Lilla hencegnő felhúzta a nagyi hétmérföldes papucsát, és hipp-hopp… hasra esett”. Komikus feszültséget teremt a stílusok keverése, ahogyan a népmesei elemek átfordulnak egy hétköznapi szituációba, egy-egy kiábrándítóan banális élethelyzetbe, ahol a szociális interakciók hús-vér emberek között zajlanak. Fecske unokái – Lilla, Ákos, Szabolcs – népesítik be a Csalapinta villanytörpék különleges univerzumát, melyben a szerző alteregójaként jelenik meg Bapapóka, a nagypapa, de jelen van a nagymama is, Rimamóka alakjában. Ezt a nyelvezetet, a stílusjegyeket és alapvetően a narratív technikát vizsgálva fontos szem előtt tartanunk, hogy a szerző a gyermeki létpozícióba milyen sikeresen képes belehelyezkedni. Alighanem orientációs pontja ez a fecskeiköltészetnek és prózairodalmi alkotásoknak egyaránt. Ő maga így vall erről: ,,Úgy látszik, gyereklelkű felnőtt vagyok, aki szívesen időzik el a mesevilágban. Mintha túl keménynek bizonyult volna számomra a világ, egy tűrhetőbb egy szebb világot teremtek helyette. Lehet, hogy csupán menekülésről van szó? Nem tudom.”^[7]

^[1] Lapis József: A tükrön túl – gyerekirodalmi dilemmák. In: Túl a fedélen. Tanulmányok és kritikák a gyerekirodalomról. Prae Kiadó, Budapest, 2025. 19.p. 

^[2] Kaló Béla: Az unokák könyve. Fecske Csaba: Csalapinta villanytörpék. In: Ezredvég. 2008. 6-7. szám. Olvasólámpa.

^[3] Bagdy Emőke: A személyiség titkai. Család, nevelés, önértékelés. A család mint elsődleges szocializációs kiscsoport. Helikon Kiadó, 2014. 40. p. 

^[4] Kaló Béla: Az unokák könyve. Fecske Csaba: Csalapinta villanytörpék. In.: Ezredvég. 2008. 6-7. szám. Olvasólámpa.

^[5] Fecske Csaba: Szárnyak, gyökerek. Interjú, napló – versek. Gonda Könyvkiadó, Eger, 2003. 18. .p.

^[6] Rónaky Edit: Fecske-varázs. Gondolatok egy mesekönyvről. In.: Somogy. 34. évf. 1. sz. / 2006. 94. p.

^[7] Fecske Csaba: Szárnyak, gyökerek. Interjú, napló – versek. Gonda Könyvkiadó, Eger, 2003. 18-19.p.