A nő azt magyarázta a férfinak: Ha egy nő azt mondja, Egy kicsit elkábultam,

akkor arra figyelmeztet, hogy bármelyik pillanatban összeeshet.

És ha az elveszett boldogságról mesél, 

akkor éppen téged tesz felelőssé, hogy visszahozd neki egy ezüst tálcán, 

mint azok a lovagok, akik a kalifák története szerint 

az ellenség levágott fejével tértek haza.

Aztán így folytatta: Ha a nő melletted ül a munkahelyén, 

ugyanúgy, ahogy most én ülök itt melletted, 

akkor meg kell hallgatnod őt, és a jobb kezedet rá kell tenned az ő bal kezére…

Az asszony hangja egészen fátyolos lett, és valahogy nem illett a férfi 

széles, világos szemeihez.

Én meg csak ültem ott, semmitől sem zavartatva

és vártam a tisztaszívű kolléganő újabb tanácsait a munkatársának. 

Ezt a sírkövet, ami elválaszt tőled, kiszárították 

az évek. Bele szeretném vésni 1994. estéjének pontos dátumát, 

amikor egy rossz regényen meggyújtottál egy gyertyát. 

S most itt állok, s az eső az illatodra emlékeztet. A városban, 

ahol még sohasem jártam, vár rám a sofőr.

A neved itt van előttem, de a kezemben nincsen rózsa.

Azt mondtad, a gyertya akár tövig is éghet, hiszen ebből a rossz 

regényből nagyon sok példány van még a kiadó raktáraiban. 

Lehet, hogy a halál képtelen megosztani két ember 

között a közös emlékeket. Én itt vagyok veled a föld felett, 

de te nem vagy itt a föld alatt. Az imént ledobott inged ujja 

visszacsuklik a ruhám alá, amit éppen most vettél le rólam, 

és az ujjaid már a csigolyáimon játszanak. Szemüvegünk a kávés csészén. 

Ó, kedvesem! Mintha mindazt látnák, ami utána történt – a jövőben.