Üzenet Ravasz József születésnapjára
A múlt század nyolcvanas éveiben markáns arculatot öltött Iródia-csoport egyik titka (a kézenfekvőek mellett) az lehetett, hogy néhány tagja amolyan „kint is vagyok, bent is vagyok” technikával nem csupán részt vettek, de népszerűsítették is összejöveteleiket, kiadványaikat, súlyt adva ezzel is egyre markánsabb jelenlétüknek. Fellinger a Szabad Földműves, Juhász a Hét, Krausz az Irodalmi Szemle, Ravasz József a Csallóköz hasábjain bukkan fel híradásaival. Utóbbi négy hónappal és negyven évvel ezelőtt írta le, hogy „az Iródia csoportba tömöríti a tehetséges alkotókat, akikből később formálódhat egy új irodalmi nemzedék”, és jóslatát könnyű szívvel kockáztathatta meg (azt is mondhatnánk, hogy úriemberhez nem méltó módon, az ugyanis biztosra nem fogad), hiszen az említett névsor már akkor is jelezte az új nemzedék jogos titulusát, s azóta már a szlovákiai magyar irodalomtörténet egyik fontos fejezetét alkotják. Beleértve Ravaszt is, akinek azóta is „szeme a pályán”, immár hetvenötödik életévét taposva – mit taposva, inkább szökellve, ruganyos elmével szűrve és sűrítve versképekbe az létezés képeit – járja makacsul a maga útját, eredményesen.
